Petőfi Népe, 2010. augusztus (65. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-12 / 187. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. AUGUSZTUS 12., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 Szabadnapos lesz a Bajai NKK a budapesti közös nyitó fordulóban Nem kívánt a fővárosban hazai bajnokit játszani a Bajai NKK élvonalbeli női kosárlabda-együttese a Zalaegerszeg ellen, ezért elhalasztották az első fordulóra kiírt találkozót. Nagypál Gábor, a klub szakmai igazgatója elmondta: november 24-én, egy szerdai napon fogadják Baján a zalaiakat. Mint arról tegnap beszámoltunk, rendhagyó módon bonyolítják le a női kosárlabda-bajnokság első fordulóját: valamennyi találkozót az élvonalba visszatérő FTC otthonában, a Népligetben rendezik szeptember végén. Mivel az NB IA csoportjában 13 csapat szerepel, így a Baja szabadnapos lesz. ■ K. T. Múltat jelent és jövőt kötöttek össze a táborban Az aktív munkától idén visszavonult Gyúró László mesteredzőnek ünnepélyes keretek közt köszönték meg több mint 40 éves munkáját a bajai, hagyományos nemzetközi edzőtáborban. Mintegy 600 dzsúdós ütemes tapsa köszöntötte a mestert, akinek Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke is köszönetét mondott. Tizennegyedik alkalommal gyűltek össze a dzsúdósok a táborra, hat ország 33 egyesülete képviseltette magát. Kicsiknek és nagybknak egyaránt kiváló partnereket találhattak az 550 fős táborban. Az edzések nagy részét Hajtós Bertalan, olimpiai és vb-ezüstérmes, kétszeres Eu- rópa-bajnok vezette, de a világ- és Európa-bajnok Braun Ákos is irányította a munkát, ami mellett szórakozásra is jutott idő az egyhetes tábor során. ■ K. T. Hajtós vezette a tréningeket Holtan találták a sokszoros bajnok Pettigrew-t A 42 éves Antonio Pettigrew-t, a 400 méteres síkfutás 1991-es világbajnokát saját autójának hátsó ülésén holtan találták meg kedden reggel. Pettigrew feltehetőleg altatót vett be, ám azt nem lehet tudni, hogy a gyógyszernek köze volt-e a halálához. A vizsgálatok legkorábban négy héten belül záródhatnak le. Pettigrew az 1991-es tokiói vb- n egyéni aranya mellett a váltóval második lett, majd a stafétával háromszor is nyert, csakúgy mint a 2000-es sydney-i olimpián. Érmeitől később megfosztották, miután bevallotta, hogy 1997 és 2003 között rendszeresen doppingolt, EPO-t és növekedési hormont használt. ■ Varsandán Milán remek gólokat dobott a tegnapi előkészületi mérkőzéseken nevelőegyesülete, az élvonalba most feljutott Orosháza ellen Tegnap két előkészületi mérkőzést játszott az újonc Orosháza otthonában a Kecskemét SE élvonalbeli férficsapata. Rajtmár István Avar György szakmai igazgató látott remek dolgokat és gyermeteg hibákat is tegnap az újonc Orosháza ellen idegenben játszott két előkészületi mérkőzésen. A kecskemétiek délelőtt és délután is megmérkőztek a lelkes Békés megyei csapattal.- A felkészülés kellős közepén vagyunk, a csapat azt a teljesítményt nyújtotta, ami ilyenkor elvárható. Hétfőn és kedden is nagyon komoly tréningen vett részt a társaság, vagyis nem készültünk különösebben a két orosházi találkozóra. Ennek ellenére láttam remek és gyermeteg hibákat felvonultató megoldásokat is. Az első mérkőzésen fásultan játszottunk - mondta a délelőtti meccs után Avar György. Ezt a találkozót szoros első félidő után öt góllal, 34-29-re vesztette el a kecskeméti csapat. Szabó Péter trombózisa után még csak könnyített mozgást végezhet, így természetesen nem lépett pályára. Hiányzott Berta Róbert is, aki még nem kezdte el a csapattal a közös felkészülést. A délutáni találkozón már több volt a biztató mozzanat a kecskeméti csapat játékában. Az első félidőben vezettek is Varsandán Milánék. A szélső nagy elánnal küzdött, nevelőklubjának szeretett volna bizonyítani.- Az első félidőben mutatott játék lesz az igazi. A fordulás után sokat cseréltem, tninden játékosom pályára lépett. Az Orosháza egy kicsit előrébb tart a felkészülésben, mi az előre eltervezettnek megfelelően haladunk - mondta a délutáni mérkőzést követően Avar György. A KSE a hétvégén nyolccsapatos nemzetközi tornán szerepel Orosházán. Tárgyalnak, de még nincs névadó szponzor AZ ELMÚLT KÉT ESZTENDŐBEN ö Budapest Bank volt a Kecskemét SE férfi kézilabdázóinak névadó szponzora. Az utóbbi hetekben „eltűnt” a pénzintézet a csapat neve elől. A miértre a klub vezetőjénél kerestük a választ.- A bankkal kötött megállapodásunk a bajnokság végén lejárt. Azóta folyamatosan tárgyalunk a névadó szponzori szerződésről Jelen pillanatban nem tudjuk, hogy a régi vagy új néven szerepel az együttes a következő bajnokságban. Remélem, a rajt előtt sikerül meg állapodnunk a támogatónkkal - mondta tegnap Feyér Zoltán, a kecskeméti klub ügyvezetője. TEGNAP DÉLELŐTTI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS: Orosházi FKSE- Kecskemét SE 34-29 (13-11) Orosháza, 100 néző. Vezette: Baranyi, Szloska. Kecskemét: Nagy L. - Vancsics 2, Tóth E. 3, Simon 3, Gyuris 2, Bajusz S. 5, Varsandán M. 6. Cs.: Kiss 0. (kapus), Csorba 2, Dobó 1, Petro 5, Konkoly, Temesvári, Boros, Mészáros. A Orosháza legjobb dobói: Lókodi 8, Kovács A. 5. A TEGNAP DÉLUTÁNI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS: Orosházi FKSE- Kecskemét SE 39-36 (17-20) Orosháza, 300 néző. Vezette: Baranyi, Szloska. A legtöbb gólt szerzők: Lókodi 9, Országh 8, Kovács A., Mazic 6- 6, Ul. Petro 11, Varsandán M. 7. A délutáni találkozón az első félidőben a vendégek megérdemelten szereztek háromgólos vezetést. Szünet után nagy csatában fordítottak a hazaiak. Ingyenes szurkolói buszt indít a KTE Debrecenbe labdarúgás Az eredeti, péntekre kiírt időpont helyett szombaton 20 órától rendezik a Debrecen-Kecs- keméti TE-Ereco élvonalbeli mérkőzést, melyre a lila-fehér klub ingyenes szurkolói buszt vagy a jelentkezők számától függően buszokat indít. Bővebb információ a KTE honlapján található. Nem sikerült a bravúr a török hölgyek ellen kosárlabda Az Európa-baj- noki selejtezőkben még veretlen török válogatott otthonában szerepelt tegnap a magyar női válogatott. Nem sikerült a bravúr, és 62-54 (14-19, 16-11, 13-11, 19- 13)-re nyertek a csoportelső törökök. Tizenhat évvel ezelőtti durvaságáért bűnhődik labdarúgás Egy 1994-ben elkövetett súlyos, maradandó sérülést okozó szabálytalanságért ötvenezer dollár büntetést kapott Mauro Ca- moranesi, az olasz válogatottal argentin származású labdarúgója, aki Roberto Pizzót terítette le, s olyan komoly sérüléseket okozott riválisának, hogy az többé nem is térhetett vissza. A Kiskőrös lett a megyei Szuperkupa nyertese megyei foci Kiskunfélegyházán csapott össze a megyei első osztály bajnoka, a Ladánybene, valamint a Bács-Magyar Kupa győztese, a Kiskőrös. A megyei Szuperkupáért játszott találkozót a körösiek nyerték 2-1-re. Az első féldiőben a beneiek vezettek 1-0-ra. Gólszerző: Dedák, Füleki és Kislőrincz. Remek magyar siker a bosnyákok ellen utánpótlás Tegnap Bosznia-Hercegovinával játszott Európa-bajnoki selejtezőt a magyar U21-es labdarúgóválogatott, és 0-0-s első félidőt követően 2-0-ra nyert. A gólokat Németh Krisztián (79. perc) és Gosztonyi András (82.) szerezte. Kettő vereség Békésben kézilabda A második találkozó első félideje mutathat irányt Továbbra is Cseh a magyarok „arany Lacija” úszó-eurqpa-bajnokság Kétszáz méter vegyesen született meg az első hazai bajnoki elsőség Az egyetlen kecskeméti induló, Balog Gábor, bár futamát megnyerte, nem jutott tovább az 50 méteres hátúszás elődöntőiből a tegnapi versenynapon a margitszigeti Széchy Tamás uszodában zajló Európa-bajnokságon. A Bácsvíz-KVSC úszója 26.77 mp- es idővel a 27. helyen végzett. A bajai Hosszú Katinka viszont az előfutamát és a középdöntős futamát is megnyerve a második, míg Verrasztó Evelyn összesítésben a harmadik helyen jutott be a női 200 méteres vegyes úszás döntőjébe. A legjobb idővel a francia Camille Muffat várhatja a mai finálét. A szám tavalyi világbajnoka, Gyúrta Dániel, illetve Molnár Ákos is bejutott a 200 m mell mai döntőjébe. Gyúrta délelőtti 2:10.70 perces idejét tovább faragva 2:10.11-gyel, leggyorsabbként biztosította helyét a nyolc között a délutáni elődöntőben. Javított korábbi eredményén Molnár is, ő 2:12.61 után 2:12.08-cal csapott a célba, ezzel hetedikként jutott a fináléba. Az ifjabbik Gyúrta fivér erősen kezdett az 1500 méter gyors döntőjében, 800 és 1000 méter között kiderült, hogy túl kemény neki ez a tempó, visszaesett, s a hetedik helyen ért célba. Győzött a francia Sebastien Rouault, másodikként a feröeri Pál Jönsen, harmadikként pedig az olasz Samuel Pizetti végzett. Verrasztó Evelyn egy órával a vegyes fináléjának kiharcolása után a 100 méteres gyors döntőjében indulhatott, és végül jó úszással az ötödik helyen csapott célba. A nap legjobban várt döntőjében, a 200 méter vegyes úszásban indult Cseh László és Verrasztó Dávid. Az első ötven után a magyar csodaúszó a második helyen fordult, utána azonban átvette a vezetést, és nagy ellenfelét, az osztrák Markus Rogant lehajrázva Cseh Laci megszerezte az Eb első magyar aranyérmét. „Nagy csata volt, nagyszerű érzés, és nagyon örülök a győzelemnek!” - mondta a magyar aranyérmes. ■ Cseh László nagy csatában, remek hajrával nyerte a kétszáz vegyest