Petőfi Népe, 2010. július (65. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-28 / 174. szám
10 PROGRAMOK PETŐFI NÉPE - 2010. JÚLIUS 28., SZERDA Személycsere két baba született a kórházban. Egyikük apja elhagyta a várost, mivel nem akart gyereket. Két évvel később azonban visszatér, hogy gondoskodjon a fiáról. Ám a DNS-tesztből kiderül: az újszülötteket annak idején elcserélték. 21.00, Ml Mercy angyalai veronica úgy dönt, mégis újra akarja kezdeni Chrisszel, ám nem tudja, hogyan közölje vele. Somának el kell hagynia a lakását. A barátja azzal az ötlettel áll elő, hogy költözzenek össze. Chloe betegének állapota nem javul. 22.20, TV2 Részeges karatemester 2. nagyszabású csempészhá- lózatot épít ki Kínában néhány bűnöző. A gátlástalan angol konzul a helybeli tisztviselők közreműködésével megpróbálja kícsem- pésztetni az országból a koronaékszereket. Ám a legendás hős szembeszáll vele. 21.20, RTL KLUB Jackie Chan ismét harcba száll Titkokkal teli mindennapok Yorkshire-1 szívügyek Szerelem, hazugság, megcsalás a sorozatban Az angol sorozat nem délamerikai teleregény. Ám Yorkshire-ban sem fenékig tejfel az élet, mindent elsöprő szerelem, sok hazugság dúlja fel. Tvr-hét Anglia északkeleti részén fekszik Yorkshire megye, amelyről alighanem mindenkinek az imádnivaló blöki, a yorkshire terriervagy a félelmetes Hasfelmet- sző, Peter Sutcliff jut az eszébe, aki 1975 és 1980 között tíznél több prostituáltat gyilkolt meg. Az 1996-ban indult, két évadot és húsz epizódot megért angol sorozat azonban egészen más oldaláról mutatja be a jellegzetes angol vidéket és lakóit. A széria főhőse két nővér, Anna és Sarah, akiknek az apja újra megházasodik. Emiatt aztán átadja a két lányának az állatorvosi rendelő praxisát. Anna a legkisebb gyermekével várandós, amikor rájön, hogy a férje, Tom megcsalja az unokatestvérével, Fionával. Mindez azért is érinti érzékenyen, mert a házasságuk tizedik évfordulóján meg akarták újítani az esküvői fogadalmukat. Anna nem sejti, hogy a testvérének, Sarah-nak is tudomása van a dologról, és csak azért nem mondta el, mert nem szeretne fájdalmat okozni neki. Sarah Londonból látogat haza a A főszerepben Gaynor Faye, Nicola Stephenson és Heather Peace yorkshire-i szülővárosba. Éppen most szakított a szeretőjével. Miközben Anna azon gondolkozik, mit csináljon ebben a helyzetben, hogyan alakítsa életét a továbbiakban, Sarah egyre gyakrabban találkozik a gyermekkori kedvesével, Adriannel. Kay Mellor szenvedélyes forgatókönyve alapján 2006-ban készült az angol tévésorozat, amelyet az Ml műsorán láthatunk szerdánként. A szériát fiatal színészgárda vitte sikerre. Közülük is élre kívánkozik az Annát és Sarah-t játszó Gaynor Faye és Nicola Stephenson. Mindketten 1971-ben születtek, ráadásul Faye helybéli. Húszévesen állt először kamera elé, inkább csak tévés produkcióban szerepel. A Yorkshire-i szívügyek mellett a másik ismert sorozata a Koronázási út, míg a Fanny és Elvis című filmjét itthon is láthattuk. Nicola Stephenson is a sorozatok jellegzetes karakterszínésze (Holby City, Északi fények, Városi fények, Szupervihar). A múlt évben született kislánya, Esmé Rose. A csapat legismertebb tagja, legalábbis mifelénk, a George Williamst alakító Keith Barron. Filmjei közül említésre méltó a Caprona - Az elfeledett vidék, Az utolsó vámpír és A kerek torony. Ő emellett a színpadnak sem fordított hátat. Hétvégétől új műsorvezetőiiáros tájékoztat a Tényekben Új páros köszönti a nézőket július végétől a TV2 Tények stúdiójában. Amióta tavaly ősszel Bárdos Andrástól és Máté Krisztinától megvált a csatorna, a hétköznap esti adásokban Várkonyi Andrea és Azurák Csaba tájékoztatott a legfrissebb eseményekről. Hétvégenként Pach- mann Péter egyedül vezette a TV2 hírműsorát. ■ Végigjárta a híradós ranglétrát a TV2-nél Andor Éva. Pachmann most társat kapott Andor Éva személyében. A harminchat éves híradós számára nem teljesen új a feladat: 2008 decembere óta a Tények késő esti kiadásában szerepel a képernyőn. „Új ez a szituáció, de már nagyon várom! A Tények egy kicsit más, mint a Tények este, sokkal dinamikusabb műsor, mint amit eddig vezettem, és ráadásul arra is figyelnem kell, hogy Péterrel összhangban legyünk” - nyilatkozott Andor Éva, aki Bárdos András tanítványaként 2002-ben került a kereskedelmi csatorna hírműsorához. Előbb riporteri és tudósítói feladatokat kapott. Régi álma vált valóra, amikor a műsorvezetői székbe ülhetett, még azt sem bánta, hogy a stúdiós munka kedvéért természetes szőke haját barnára festették. ■ —.ti TELEVÍZIÓ-MŰSOR! Ltvr-het AJÁNLÁSÁVAL 2010. JULIUS 28., SZERDA BTL 5.30 TopShop 6.00 Autómánia (ismétlés) 6.25 Fókusz (ismétlés) © 6.55 Reggeli Magazinműsor 9.05 Te vagy az életem © 10.05 Top Shop 12.00 Híradó 12.10 Asztro-show 6.00 Két Testőr © (ismétlés) 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Stahl konyhája © 9.10 Babapercek © 9.20 Telekvíz. Teleshop 11.40 Fantom a mélyből © (am. akciófilm, 2005) 5.50 Ma reggel 9.00 Párizsi jó barátok © (francia sor. - 73/27-28.) 9.50 Önök kérték! (ism.) 10.45 Nappali Benne: 11.20 Sírjaik hol domborulnak? 12.00 Híradó délben 5.50 Ma reggel 9.00 Thomas, a gőzmozdony 9.20 Dogstar, az ebbusz 9.45 Derek, a fenegyerek (kanadai sor. - 47-48.) ® 10.30 Roma magazin 10.55 Domovina. Átjáró 12.00 Híróra VIASAT3 5.55 Alice új élete 6.50 Columbo- A döntő játszma (amerikai krimi, 1972) 8.30 Gyilkos sorok 9.30 Psych - Dills detektívek 10.20 Testvérek 11.10 Kincsek a padláson 12.00 Segítség, szülő vagyok! DUNA TV 6.00 Hattól nyolcig 8.00 Zólyom 8.35 Az arany hatalma 9.25 Nyári matiné 9.35 A dzsungel könyve 10.00 Zorro (78/28.) © 10.30 Újrakezdés © (73-74.) 11.30 Kívánságkosár SPEKTRUM 6.00 Világjárók kalauza - Kaland a javából 7.00 Kelta mítoszok 8.05 Nlgel Marven a sarkvidéken 9.05 Fald fel Amerikát! 10.15 Készételek pokla © 11.30 Jamie Amerikája © I 'H fi 13.30 Fél kettő © 14.30 Lost - Eltűntek © (amerikai kalandfilmsorozat) További utasítások 16.20 A szerelem rabjai (argentin sorozat) © 17.25 Mónika A klbeszélőshow © 13.25 Kvízió Telefonos játék 14.55 Szentek kórháza © (ausztrál sorozat) 15.55 Egy tini naplója© (német vígjátéksorozat) 16.25 Joshl Bharat © Talkshow 17.30 Árva angyal © (mexikói romantikus sorozat) 12.30 Kárpát expressz 12.55 Szomszédok © 13.35 Nemzetiségi magazinok 14.35 Kormányváró 15.05 Ez történt ma reggel 16.25 Körzeti híradók. Hírek 16.45 Teadélután 17.40 Elit giml© (24/18.) 12.55 Záróra 13.45 Sorstársak 14.10 Vasúti törvények 14.35 Hétmérföld 15.10 Kalandozó (40/24.) 15.35 Egy lépés előre (21.)© 16.25 Bűvölet ©(9-10.) 17.15 Magyar válogatott 13.00 A médium (amerikai krimisorozat) 15.00 Gyilkos számok (amerikai krimisorozat) 16.00 Alice új élete (francia vígj. sorozat) 17.00 Segítség, szülő vagyok (amerikai valóságshow) 14.10 Térkép - Válogatás 14.40 ízőrzők - Domoszló 15.15 Irány a strand! © 15.45 Négyszemközt a történelemmel 16.10 Csodavár 17.10 Második esély© (am.-kolumbiai sor. - 45.) 12.30 Família Kht. (dokumentumfilm) 13.40 Újrafeltalálók © (dokumentumfilm-sorozat) 14.45 Vadak közelében © (auszt. term, sorozat) 15.50 Fald fel Amerikát! 17.05 A mamit akarom! $ in W 18.30 Híradó Esti kiadás 19.05 Vacsoracsata © Gasztroreality 20.05 Fókusz © Közszolgálati magazin 20.45 Gálvölgyi-show © (szórakoztató összeállítás) 21.20 Részeges karatemester 2. © (amerikai-hongkongi akcióvígjáték, 1994) 18.30 Tények Hírműsor 19.05 Monk - Flúgos nyomozó (am. krimivígjáték-sor.) © 20.10 Aktív © 20.45 Hőhullám © Szórakoztató műsor 21.20 Doktor House © (amerikai sorozat) 22.20 Mercy angyalai © (amerikai sorozat) Közben: Kenósorsolás 18.40 McLeod lányai © (ausztrál sorozat - 32/4.) 19.30 Híradó este 19.50 Sporthírek. Időjárás 20.00 Yorkshire-i szívügyek © (angol sorozat -12/12.) 21.00 Személycsere © (amerikai thriller, 1999) 22.35 Az este Üzenetrögzítő: 06-30/30-30-422 18.15 Épített szépségek 18.40 Esti mese 19.05 Caterina és a lányok © (olasz sorozat-20/5.) 20.00 Híradó 20.20 Sporthírek. Időjárás 20.25 Yorkshire-i szívügyek (angol sor. - 6.) © 21.20 Stingers © (ausztrál krimisor. - 66/45.) 22.05 Záróra 18.00 Gordon Ramsay- A pokol konyhája (amerikai valóságshow) 19.00 Jó barátok (amerikai vígjátéksorozat) 20.25 Gyilkos számok (amerikai krimisorozat) 21.20 Miami trauma (amerikai sorozat) 22.10 Esküdt ellenségek- Különleges ügyosztály 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.00 Újrakezdés © (olasz sorozat-95-96.) 20.00 Híradó. Sport 20.05 Közbeszéd 20.30 Az autózás legendái (német ismeretterjesztő sor.) 21.00 Mit is csinálok én Itt?® (olasz film, 2006) 89' 22.30 Sport 18.25 Állati rekordok (ismeretterjesztő sorozat) 19.30 Testmatek © (ismeretterjesztő sorozat) A felnőtté válás 20.20 Svindlerek Las Vegasban © (dokumentumfilm-sorozat) 21.55 A világ legszigorúbb szülői (dokumentumfilm-sorozat) n VW 23.20 Gyilkos előítélet (amerikai krimi, 1997) © Fsz.: Bonnie Bedelia, Hedy Burress, Fiona Reid Bonnie 23 éves fia meg hal, aki hivatásos tisztként a tengerészgyalogságnál szolgáit. 23.20 Szellemekkel suttogó © (amerikai misztikus sorozat) 0.20 Tények este 0.50 EzoTv 1.40 Hallgatásra ítélve © (kanadai thriller, 2007) Fsz.: Victoria Pratt 23.00 Hírek. Sporthírek 23.20 Teadélután (ismétlés) 0.15 Nappali ismétlés) 1.30 Blues Jazz Fusion HD-ben © (magyar zenés dok.-film) lan Siegal; Erja Lyytinen 22.30 McLeod lányai © (ausztrál sorozat) 23.15 Elit giml© (olasz sorozat) Ez már nem Játék 0.10 Személycsere © (amerikai thriller, 1999) 24.00 Miami trauma (amerikai sorozat) Fsz.: Jeremy Northa, Mike Vogel, Lana Parrilla 0.55 Esküdt ellenségek - Különleges ügyosztály (amerikai krimisorozat) 22.40 Hétrétország Bognár Szilvia és Lovasi András 23.35A világ ösvénye © (olasz sorozat-6/4.) 0.35 Híradó. Sport (ism.) 1.05 Mindörökké Bach 23.10 Birodalmak és fénykorok © (dokumentumfilm-sorozat) Péter és Pál- A keresztény forradalom 0.20 Rettegett harcosok © Wallace és a zuluk 16.20 A szerelem rabjai (argentin sorozat) 11.40 Fantom a mélyből (amerikai akciófilm, 2005) 18.40 McLeod lányai (ausztrál sorozat) O.IO Személycsere (amerikai thriller, 1999) 21.20 Miami trauma (amerikai sorozat) 23.35 A világ ösvénye (olasz sorozat) 13.40 Újrafeltalálók (ismeretterjesztő sorozat) 13.05 Lapzárta. 1330 Paletta. 14.05 Különkiadás. 16.05 Ősök tere. 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. Sport. 17.30 Iskolapélda. 18.05 Vonalban. 19.00 Híradó. Sport. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21.2130 Lapzárta. 22.05 Negyedik. 22.30 BBC Click. 23.05 BBC-világhíradó. 2330 Iskolapélda ätv""VHHHH1 11.55 Híradó. 13.50 Pénzözön. 1630 Otthon Tv. 16.55 Híradó. 17.05 Hazai turizmus. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. Időjárás. 1925 Egyenes beszéd. 20.40 Törzsvendég. 21.45 Világhíradó. 21.55 Híradó. 22.05 Magánbeszélgetés. 22.55 Híradó. 23.05 700-as klub. 23.55 Híradó HÁLÓZAT 1330 Nyitott egyetem. 14.00 Biztonsági zóna. 1430 Bencze-show. 15.00 Zodiakus. 17.00 A polgármester. 17.30 Grand prix. 18.00 Tabu Tv. 18.30 Végzetes utóhatás (amerikai film, 1989). 2035 Hírháló. 21.00 Életveszélyes (amerikai thriller, 1995). 23.00 Amerikai jakuza (amerikai akcióim, 1993) FILMMÚZEUM HM 15.00 Ahová lépek, ott fű nem terem. 16.40 Kortársunk, Chaplin - A Modem idők (fr. dok.-film). 17.15 Színészportrék. 1730 Megáll azidőfmagyarfilm, 1981). 19.15 Kojak (85-86.). 21.00 Csók, anyu (magyar film, 1986). 22.50 Csillagkapu (fr.-am. scl-fi, 1994), 0.55 Égő pajták MINIMAX 11.45 Lovassport. 88. Magyar Derbi, Kincsem Park. 17.15 Magyar labdarúgás. Lombard Pápa-FTC. 19.45 Mai helyzet. 20.00 Arany pillanatok. 20.15 Strandlabdarúgás. Brazília- All Stars. 21.45 Salakmotor. Csa- pat-vb, Kings Lynn. 0.45 Magyar labdarúgás. Lombard Pápa-FTC. Ligakupa, 2. forduló 6.00 Mesefilmek. 16.40 Chuggington. 16.50 Nyúlport reptér. 17.05 Benjámin maci titkos világa. 1730 Sün Alfréd forró nyomon. 17.40 Peariie. 18.05 Minimax-híradó. 18.10 Gero- nimo Stilton. 1835 A varázslatos Iskolabusz. 19.00 Mesék Mátyás királyról. 19.10 Locsi- fecsi Márta 14.30 Hogyan készült? 16.00 Állítólag... 1730 Végzetes másodpercek. 18.00 Amerika legőrültebb versenyei. 19.00 A túlélés törvényei. 20.00 Hogyan készült? 21.00 Végzetes másodpercek. 21.30 A túlélés törvényei. 2230 Halálos fogás. 2330 Vészhelyzet a Bering-tengeren