Petőfi Népe, 2010. július (65. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-01 / 151. szám
2010. JÚLIUS 1., CSÜTÖRTÖK 7 GAZDASÁG Eltérően hat az adóváltozás egykulcsos Három forgatókönyv - A többgyermekeseknek lenne a legkedvezőbb Igen érzékenyen érintheti a jövedelmi viszonyokat a családi adózás bevezetése. Az adórendszer tervezett változásait ezért részletes hatásvizsgálatoknak kell megalapozniuk. AS-összeállítás A makrogazdaságiak mellett az egyes rétegekre, csoportokra való hatásokat is megvizsgálta az Ecostat. Az elképzelések szerint a személyi jövedelemadót (szja) a családi jövedelemadó (csja), a progresszivitást pedig az egykulcsos adó váltaná fel. A kutatók három lehetséges forgató- könyv eredményeit hasonlították össze 2010-re vonatkozóan. Az első forgatókönyvben 16 százalékos lineáris szja-t feltételeztek adójóváírás nélkül. A másodikban a jelenlegi kulcsokkal számoltak, de itt már feltételezték, hogy az adóalapot csökkenteni lehet az eltartott gyermekek számának függvényében. A levonható összeg egy gyermek esetében egy-, két gyermeknél három-, ennél több gyermek esetében hatmillió forint. A harmadikban az előzőhöz hasonló csja-val számoltak, de kombinálták a 16 százalékos egy kulcsos változattal. Azt számolták ki, milyen jövedelmi réteghatásai lettek volna 2010-ben, ha g jelenlegivel szemben az említett változatok valósulnak meg. Az egykulcsos családi adózás a két- és a háromgyermekeseknek kedvezne a legjobban. Rájuk is fér Adóhatás (jövedelemváltozás a jelenlegi helyzethez képest a forgatókönyvek alapján, %) ■ Egykulcsos szja ■ Adóalap-csökkentés ■ Egykulcsos * adóalap-csökk. alsó tized ötödik tized felső tized összesen VG-GRAFIKA Forrás: Ecostat A táblázat az egyes jövedelmi tizedekre történő hatást mutatja (az első tized a legszegényebbeket foglalja magában). A százalékos értékek a 2009-hez képest vett elmozdulásokat jelenük egy főre számítva. A lineáris adókulcs érvényesítése önmagában a jövedelem- különbségeket mélyíti, e forgató- könyvben csak a felső négy jövedelmi tízed helyzete javult volna. A csja a mai adózás mellett is a szegényebbeknek kedvezett. A leginkább érdekes kérdés, hogy a kettő eredője, a harmadik forgatókönyv milyen eredményeket szolgáltat. A számítások szerint főleg a leggazdagabbak profitálhatnak ebben a változatban, a legkedvezőtlenebb helyzetbe pedig az amúgy sem elég erős közép- osztály kerül. Az eredmények szerint - némileg meglepő módon - a „kombinált” forgatókönyvben, tehát az egykulcsos csja-rendszerben a kétgyermekesek járnak a legjobban, bár a legalább három gyermeket eltartók helyzete is közel hasonló mértékben javul, és a gyermektelenek járnak a legrosszabbul. A gyermekszám szerinti különbségek nagyobbak, mint a jövedelmi szint szerintiek - mondják az Ecostat kutatói. A családi korösszetétel szerinti vizsgálatok azt mutatják, a változások haszonélvezői a több- generációs háztartások lennének, de a csak fiatalokból álló családok helyzete is jelentősen javulna. A várakozásoknak megfelelően a csak idősekből álló háztartások helyzete nem változna lényegesen. A területi összehasonlítás szerint a harmadik forgató- könyv főleg az egyébként is legfejlettebb régióknak kedvez. A településtípus alapvetően nem differenciálta a jövedelmi helyzetet, bár a fővárosban valamivel jobb a helyzet.- : " ‘S' MÁV: a vasutasnapon vezércsere lehet SZARVAS FERENC, az Állam- adósság-kezelő Központ (ÁKK) vezetője váltja Andrási Miklóst a MÁV élén - értesült a Magyar Nemzet. A szaktárca az értesülést sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta. A lap szerint a személycsere a hatvanadik vasutasnap, vagyis július 10-e után lesz. Szarvas Ferenc fő feladata a MÁV több mint 225 milliárd forint adósságának menedzselése lesz. Hetvenmillió euró a kkv-knak az Elittől 360 MILLIÓ EURÓ további kedvezményes kölcsönnel járul hozzá az Európai Beruházási Bank (EIB) a kis- és középvállalkozói (kkv) ágazat segítéséhez Magyarországon, Németországban, Csehországban és Szlovákiában. A hozzájárulás a UniCredit Leasing bankon keresztül hívható le. 150 millió euró jut a németeknek, a többiek részesedése 70-70 millió. Új elnökhelyettes az APEH-nél az 59 éves Kalmár István lett az APEH informatikai elnökhelyettese. 1998 és 2000 között is elnökhelyettes volt, az Informatika tartozott hozzá. Kalmár elődje, Jacsó tamás az APEH SZTADI főigazgatója lett. HIRDETÉS ,00» iWiao^t0 VCorrvoW d''esö Receptjét küldje be 2010. július 30-álg POSTAI ÚTON a következő címre: 1535 Budapest, Pf. 780 ___________ IN TERNETEN töltse fel legjobb nyári vacsora receptjét ^2010. július 30-áig a www.mindmegette.hu/kifozle oldalra! NYEREMÉNYEINK: ■v t 250 000 Ft készpónzutalvány + 40 liter Vénusz olaj helyező t Hollóházi étkészlet + 20 liter Vénusz olaj 't Hollóházi étkészlet + 10 liter Vénusz olaj • 50 csomag feaiatét + húsklopfoló ___________________________• 10 db 5 literes Vénusz olaj ERE MENYEINK:- 250 000 Ft készpénzutalvány + 40 liter Vénusz olaj :ett Hollóházi étkészlet + 20 liter Vénusz olaj :ett Hollóházi étkészlet + 10 liter Vénusz olaj /éren io • 50 db vök edény • 10 db 5 literes Vénusz olaj A beküldött receptek közül a lep zsűri vf'i’/i. A iP( eptek beküldő Konyha 'j. száll iában, illetve aug FONTOS TUDNIVALÓK! HIRDETÉS „Miért vadásszak állandóan új banki kamatra?” Nyisson VIP MAX betétszámlát és a többit nyugodtan bízza ránk! EBKM: 6,00% Mitől MAX? • látra szóló betét • garantált kamat 2010. december 31-ig • 2011 januárjában kamatbónusz a Tartós Befektetési Számlára váltó ügyfelek számára Kimagasló kamat mindennap, 5 millió és 30 millió Ft között a teljes összegre, újonnan elhelyezett betétek esetén. Számlanyitás online és az Ügyfélcentrumokban. További részletek és előnyök: www.axabank.hu másképp /mint mások