Petőfi Népe, 2010. július (65. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-24 / 171. szám

2010. JÚLIUS 24., SZOMBAT 5 ÉLETMÓD Betegeken, sérülteken segítenek önkéntesek Nélkülük nehezebb lenne az ápolás, gyógyítás Családjuk, munkájuk van, szeretnek olvasni, zenét hallgatni. Nem szentek, csak szívesen segítenek. Tudják, sajnálkozással nem mennek semmire, ezért szabadidejükben tesznek is a betegekért, sérültekért - embertársaikért. Gönczi Annamária „Tanultam házvezetőnőnek, mű­tárgybecsüsnek, foglalkoztam légzésterápiával - mondja Bidnayné Simon Brigitta (35) masszőr, a Magyar Hospice Ala­pítvány önkéntese. - Amikor ék­szerboltban dolgoztam eladó­ként, rájöttem, hogy a kereske­delemben azért vagyok ügyes, mert jól szót tudok érteni a ve­vőkkel. Úgy gondoltam, e képes­ségemet másként is, értékeseb­ben is felhasználhatom. így jött a masszőrködés, amelyet nagy­mamám gödi házában nővérem­mel együtt csinálok. Ő egyéb­ként fogyatékos gyerekekkel fog­lalkozik főállásban.” ■ Sokféle, különböző képzettségű ember dolgozik itt. Emellett marad ideje a karita­tív tevékenységre. Mint mondja: „Amikor először láttam a Magyar Hospice Alapítvány hirdetését, megfogalmazódott bennem: vég­ső stádiumos rákbetegekkel sze­retnék foglalkozni. Két éve meg­nyitották fekvőbeteg-osztályu­kat, és jelentkeztem. Elbeszélget­tek velem. Valójában arra voltak kíváncsiak, rátermett vagyok-e erre a munkára, megfelelek-e az önkéntes munka vállalásához szükséges kritériumoknak.” Sokféle, különböző képzettsé­gű ember tevékenykedik itt. Bri­gitta heti egy alkalommal jár be Gödről. Most hatan vannak a tíz­ágyas fekvőbeteg-részlegben. „Folyamatosan járkálok az ágyak között. Itatom a betegeket és körülveszem őket szeretettel, odaadó figyelemmel. Nagyfokú érzékenységet követel e munka: észre kell vennem, szükség van-e rám, vagy inkább nyugalomra vá­gyik a beteg. Nem az a dolgom, hogy együtt szenvedjek velük, épp ellenkezőleg: próbálom őket visszahozni a hétköznapokba. Úgy tudnak elszakadni a fájdal­Próbálom őket visszahozni. Úgy tudnak elszakadni a fájdalmaktól, ha apró-cseprő dolgokról beszélgetünk' műktől, ha apró-cseprő dolgokról beszélgetünk. Elmesélem, mi­lyen kerti munkákat végeztem, milyen virágokat ültettem. Recep­teket cserélünk. Ica néni már nem él, de máig sütöm a buktáját. Ha a halálról akar a beteg beszélni, abban is partner va­gyok, de mozi, kirándulás - minden szóba jöhet. Hiszen ők bent vánhak, és segítségem­mel megint kiléphetnek a kór­teremből.” Párja eleinte aggódott érte: „Féltett, hogy átadom magam a fájdalomnak és nem tudom meg­őrizni a lelki békémet. Mindig megkérdezi, milyen volt a na­pom, és érdeklődve hallgatja a benti történeteket.” Brigitta délelőtt dolgozik, amíg gyermekei iskolában vannak. Fi­gyel családi életükre, nem onnan vonja el a szeretetet. Azt mondja, fiában,' lányában is vah karitatív hajlam: tudják, hogy gyengéden •kell bánni az idősekkel, a kicsik­kel és az állatokkal. A tizennégy éves Dani beadja a 83 éves nagy­mamának az inzulint, és húgá­val, a tizenkét éves Emesével együtt sokat beszélget vele. Három osztályfőnöki óra „magánéletem: mint minden korombelinek - állítja Pénzes Jenő (28) gyógypedagógus, a Kézenfogva Alapítvány önkén­tese. - Tanítok, szeretek olvas­ni, kirándulni, alkalmanként meccsekre járok és kedvelem a rockzenét. Nem azért men­tem gyógypedagógusnak, mert sajnálom a sérült embe­reket, hanem mert segíteni akarok nekik. Főiskolás ko­romban a Bliss Alapítvány ösztöndíjasaként halmozottan sérülteknek vezettem foglalko­zásokat személyi assziszten­sükként. Most magyart, törté­nelmet tanítok és tanulószo­bát vezetek az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai F& iskolai Kar gyakorló általános iskolájában. A KÉZENFOGVA ALAPÍTVÁNY „Fo­gadd el, fogadj el” programjá­ra örömmel jelentkeztem ön­kéntesnek. Különböző isko­lákban tartok 10-16 éves ta­nulóknak három osztályfőnö­ki órát. Az elsőn egy filmet vetítünk a sérült emberek éle­téről, mindennapjairól, az őket körülvevő világról. A má­sodik órára fogyatékos szemé­lyek is elkísérnek, beszélget­nek a diákokkal arról, hogy miként élnek, mivel szeretnek foglalkozni mindennapjaik­ban. A gyerekeknek ilyenkor mindig igyekszünk az ép és a sérült emberek közötti hason­lóságokat kiemelni; mivel eb­ből sokkal több van, mint kü­lönbségből. A harmadik órán együtt készítünk a fogyatéko­sok elfogadását segítő plaká­tokat, de már volt példa arra is, hogy együtt fociztunk a srácokkal. ” Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTO & MOTOR SZERDA LAKBERENDEZÉS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK ► SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Szépségtríikkök: combsimítás sónadrággal EGY EVŐKANÁL SÓT oldjon fel 1 liter vízben. Merítsen bele egy vékony joggingnadrá­got, nyomogassa ki majd húzza fel. Vegyen rá egy száraz nadrágot. A só ki­szívja a savas anyagcsere- termékeket a fenék és a comb kötőszöveteiből, ezál­tal feszesít, kisimít. A szakadt harisnyát se dobja ki lefutott a szem a haris­nyáján? Hajítaná már el, hiszen manapság alig talál­ni szemfelszedőt? Ne tegye! A csak kicsit szakadt ha­risnyákat még fel lehet használni. Például levendu­lát csomagolhat beléjük, kis szalaggal átkötve füg­gesztheti fel a vállfára, vagy teheti szekrényébe a gyapjúholmi közé. Mint minden nyáron, most is: füredi Anna-bál NYÁRON GYAKRABBAN vezeti Varga Edit a Duna Televízió Híradóját. Hamarosan kü­lönleges feladat várja, az Anna-bálról fog közvetíteni: „a nézőkkel együtt én is be­lépek majd a bálterembe. Július végén, az Anna-baf hetében lemegyünk a bala­tonfüredi nyaralónkba. így az a hét nekem egyszerre lesz izgalmas munka, szóra­kozás és közös családi pihe­nés” - mondja el a tvr­H ÉTBEN; Anyák segítenek az anyáknak happy A munkába való beilleszkedésben is támogatnak Vodafone: Kommunikációs paradicsom a Szigeten! Édesanyák segítenek édesanyák­nak a Happy Mammy Édesanyá­kat Segítő Szolgálat közreműkö­désével. Mint Jarabin Edina, a szolgálat vezetője elmondta, há­romgyermekes anyaként volt módja és ideje megtapasztalni, mire lehet szüksége egy édes­anyának. A szolgálat egyik célki­tűzése, hogy az édesanyáknak gyermekük nevelése mellett le­gyen lehetőségük szellemüeg, lel­kileg és testileg is feltöltődniük. Ez a kikapcsolódás történhet va­lamilyen szabadidős program ke­retében vagy munkával. Ugyanis a szolgálat vezetői fontosnak tart­ják, hogy egy kisgyermekes anya is képes legyen összehangolni a hivatását a családdal. És hogy ez megoldható legyen, a Happy Mammy bébiszittereket vagy ép­pen házvezetőnőket közvetít ki az érintett családokhoz. A szolgálat a fentieken túl to­vábbi segítséget szeretne nyúj­tani az édesanyáknak a jövőben. A résztvevőknek többek között nyelv- és számítógépes tanfolya­mokat tartanának, tanácsokat adnának a hatékony önéletrajz elkészítéséhez. A program meg­valósítását nagyban segíti az a 10 ezer dolláros támogatás, ame­lyet az alapítók a Nesst-Citibank Társadalmi Vállalkozásfejlesztő Verseny egyik győzteseként nyertek el. Ennek segítségével jövő januártól már működhet is a centrum. ■ 3 £ 2 Játszóházuk is van gyerekeknek A hetijegyeseket ingyenes Szi- getfone készülékkel, az egyestés koncertezőket percjeggyel, vala­mint a vodásokat InfoSMS-sel és mobillal vásárolható kávéval várja a Vodafone a Szigeten - praktikus megoldásokkal segít­ve az önfeledt kikapcsolódást. A fesztivál több százezres, ze­nére és kommunikációra éhes közössége elsőként próbálhatja ki a Szigetfone-t, a strapabíró ké­szüléket, amely a Sziget tarifával egyedülállóan kedvezményes te­lefonálást kínál. A készülék szi­getbarát árú: a hetijegyeseknek ingyen jár a Vodafone 248-as egy 2000 forintos feltöltőkártyá­val, míg a napijegyesek 2000 fo­rintért vehetik át a készüléket. szintén az említett feltöltő­kártyával. Azok a fesztiválozók, akik nem elégednek meg a Sziget- fone-juknak a testreszabásával, punk, rock, hip-hop, afro, disco vagy reggae stílusú testfestést készíttethetnek maguknak a Vodafone standján - fokozva azonosulásukat kedvenc zenei műfajukkal. Bravúros újítás, hogy azok­nak, akik csak bizonyos koncer­teket akarnak meghallgatni a Szigeten, először a magyarorszá­gi fesztiválok történetében perc­alapú szigetjegy is vásárolható mobillal. A látogató egy közpon­ti számra küldött SMS-re válasz­ként kap egv kódot, s erre a Szi­get „K” hídi bejáratánál megkap­ja a karszalagot és aktiválják a rendszert. A fesztiválozó be­megy az „expressz kapun”, s ad­dig marad, míg kedvenc prog­ramjait megnézi, meghallgatja, majd a távozáskor a kijáratnál állítják le a rendszert. A felhasználóknak csúcsidő­ben, 18-23 óra között 70, egyéb időszakokban pedig csupán 35 forintot kell fizetniük percen­ként. Nincs gond akkor sem, ha valaki belefeledkezik a prog­ramba: ha a percek alapján számított költség eléri a napi­jegy árát, azaz 12 ezer forintot, akkor bruttó 13 500 forint ki­számlázása mellett leáll a perc- számlálás. ▲

Next

/
Oldalképek
Tartalom