Petőfi Népe, 2010. július (65. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-22 / 169. szám

Az érfalakat is erősítik hosszú távon az antioxidánsok Ha étrendünket hosszú távon antioxidánsokkal egészítjük ki, az nemcsak cukor- és zsíranyag- cserénkre van jótékony hatással, hanem vérnyomásunkra és az érfalak rugalmasságára is. Izrae­li kutatók ezt egy olyan tanul­mányban bizonyították, mely­nek elkészítése során véletlen­szerűen kiválasztott résztvevők­nek olyan kapszulát adtak, amely C-vitamint, E-vitamint, Q10 koenzimet, szelént tartal­mazott. Az érfalak rugalmassá­ga azért fontos, mert csökkené­se érszűkület kialakulását vetíti előre. Az antioxidánsok erekre gyakorolt jótékony hatása a glü­kóz- és lipidanyagcsere javulá­sával, valamint a vérnyomás je­lentős csökkenésével hozható összefüggésbe. Az eddigi klinikai tesztek nem bizonyították egyértelműen az antioxidánsok érrendszerre gya­korolt kedvező hatását, így a ku­tatás során vizsgált páciensek között véletlenszerűen osztottak szét antioxidáns-tartalmú, illet­ve placebo kapszulákat, amelye­ket a résztvevők hat hónapon ke­resztül szedtek. A vizsgált sze­mélyek egészségi adatait felje­gyezték a kísérlet kezdetekor, három hónap, majd hat hónap elteltével. A kutatócsoport azt ta­lálta, hogy-azoknak, akik anti- oxidáns-kapszulát kaptak, sok­kal rugalmasabb lett az érfaluk, valamint csökkent a vércukor- és koleszterinszintjük. ■ Medipress Amiben tilos lazítani! nyáron, különösen a nyaralá­sokon gyakorta háttérbe szorul a (magas) vérnyomás mérése. A helyes étkezési szokásokat is könnyebben elhagyjuk, elfelejt­jük bevenni gyógyszereinket. márpedig a magas vérnyomás okozta szélütés kialakulásának kockázata a vérnyomás kordá­ban tartásával csökkenthető! - figyelmeztetnek az orvosok. Jobb tehát a bajt megelőzni, de ez csak úgy lehetséges, hogy e tekintetben nem lazí­tunk szabadságunk alatt sem. Műtét nélkül is kezelhető orrpolip Ez lehet az egyik oka a fejfájásnak és a horkolásnak is Gátolt orrlégzést, orrfo­lyást, horkolást vagy fej­fájást is okozhat az orrpo­lip, amely a gyakori téve­déssel szemben nem da­ganat. Érdemes azonban utánajárni a jelenségnek, hiszen jelenléte krónikus fertőzéshez, gyakori orr- melléküreg-gyulladáshoz vagy szaglászavarhoz is vezethet. AS-összeállítás A felnőtt népesség 1-4 százalé­kánál fordul elő orrpolip, bonco­lási eredmények szerint azon­ban az arány a 25 százalékot is elérheti. Férfiaknál háromszor olyan gyakran alakul ki, mint nőknél. Gyerekeknél is megfi­gyelhető a jelenség, különösen az orrmelléküregek krónikus fertőzése, asztma, allergiás orr­folyás vagy cisztás fibrózis ese­tén - ráadásul a családi halmo­zódás sem ritka. Bár a betegség oka legtöbbször nem egyértel­mű, egyes kutatások szerint sze­repet játszik benne a levegő fo­kozott szennyezettsége, az aller­giát okozó allergének, az örökle­tes és helyi faktorok, a tüdőaszt­ma és egyes allergiáért felelős gombafajok. Az orrpolipok légúti allergiák­ban szenvedőknél gyakoribbak. Az orrpolippal diagnosztizált be­tegek egy része alkoholintole­ranciát is mutat, 80 százaléknál másodlagos melléküreg-gyulla- dást találnak. Az allergiás orr­gyulladás (rinitisz) során a leve­gő pollenjei vagy bizonyos vegy­szerek ingerük az orrnyálkahár­tyát, ezért az váladékot választ ki. Az ismétlődő ingerek hatásá­ra a nyálkahártya néhol polippá alakul. Előfordul, hogy az érintettek nem is veszik észre, hogy orrpo­lipjuk van, annak ellenére, hogy orrnyálkahártya-duzzanatuk, gátolt orrlégzésük van. Ám ha valaki orrfolyás, gátolt orrlégzés, fejfájás, horkolás vagy orrhangú beszéd miatt fül-orr-gégész szak­Gyerekeknél is gyakoriak az orrpolipos panaszok. A légúti allergiától szenvedőknél gyakrabban fordulnak elő orvoshoz fordul, a diagnózis könnyen felállítható orrtükri kép alapján. Az orrpolipok az orrnyálka­hártya kitüremkedései az orr­melléküregek szájadéka körül. Lehetnek kerekek, csepp alakú­ak és szabálytalanok, bár leg­gyakrabban könnycsepp alakú­ak, majd a növekedés befejezté­vel szürkés, szőlőszemszerű masszára hasonlítanak. Vizsgá­lat során az orr elülső részében fekvő polipok könnyebben ész­revehetők, mint azok, amelyek a hátsó régióban helyezkednek el. Mivel elzárják a levegő útját, könnyen kiszárad a torok és a garat nyálkahártyája, ez pedig gyakori torokgyulladáshoz ve­zethet. Ugyanígy elzáródhatnak a melléküregek, az arc- és a hom­loküreg kivezető nyílásai is, en­nek gyakori következménye le­het a krónikus arcüreggyulla­dás. Ha az orrpolip teljesen kitöl­ti az orrjáratokat, megjelennek Hogyan lehet meggyógyítani? szájon ÁT vagy orrsprayben adott kortikoszteroidokkal a polipok mérete csökkenthető, esetleg meg is szüntethetők. Amennyiben a gyulladás fe­lülfertőződött, szükség lehet antibiotikus kezelésre is. Mi­vel a polipok legkellemetle­nebb következménye a lég­utak elzáródása és a gyakori orrmelléküreg-gyulladás, meg­oldásként gyakran alkalmaz­zák az endoszkópos műtétet, amelynek célja az orrüreg és az orrjáratok szabaddá tétele, így helyreáll az orrlégzés és az orr melléküregeinek a szel­lőzése. www.orvostkeresek.hu az orrdugulás miatti alvási apnoe (légzéskimaradás) tüne­tei: a horkolás, az erőltetett légzőmozgás, az alvás alatti el­húzódó légzésszünet, és ennek következményeként csökken a vér oxigénszintje. Az orrgaratba nőtt polip orrgarati váladékcsor- gást és teltségérzetet okoz. A szaglászavar - csökkent vagy megszűnt szaglási képesség - gyakran csak annak kapcsán de­rül ki, hogy a betegnek feltűnik: nem érzi az ízeket. Az orrpolipos betegek gyak­ran allergiásak lehetnek aszpi­rinre és más nem szteroid gyulladásgátlókra. Éppen ezért aszpirin okozta orrpolipózis esetén minden aszpirintartal­mú gyógyszert kerülni kell. Szakember tanácsát kell kérni az orrnyálkahártyát lohasztó szerek használatával kapcsolat­ban is, ugyanis tartós alkalma­zásuk az allergiához hasonló ál­lapotot idéz elő, hozzászokás alakulhat ki. HÍRSÁV Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTO & MOTOR SZERDA UTAZÁS ►CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG péntek ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS A legmelegebb fél éven vagyunk túl a valaha mért legmele­gebb fél év volt a földön a januártól júniusig tartó időszakban - adta hírül az MTI. Az amerikai űrkutatá­si ügynökség, a NASA sze­rint ez a bizonyíték arra, hogy a légkör ilyen mérté­kű felmelegedése az em­beri tevékenységnek kö­szönhető. Súlyfelesleg: a demencia veszélye kanadai kutatók megálla­pították, hogy minél na­gyobb a súlyfelesleg a vál­tozó kor után lévő nőkön, annál rosszabb a memóriá­juk. Ráadásul a cukor- és szívbetegség kockázata is nagyobb náluk, így kiemel­ten fontos, hogy a hölgyek idősebb korban is rend­szeres testmozgást végez­zenek. í - «*• Paradicsommal is fogyhatunk hosszabb ideig érezzük magunkat jóllakottnak, ha paradicsomot is teszünk a szendvicsünkbe. Ez a zöldség ugyanis gátolja a ghrelin hormon képződé­sét, amely az éhségroha­mokért felelős. Fogyassza, ha bírja a gyomra Szemünk védelméről ne feledkezzünk el napsugárzás UV-szűrést - A gyerekekre külön ügyeljünk - A klíma árthat is Sok bajra hatásos orvosság a méz, ha jól használjuk Az UV-B-sugarak a kötő- és sza- ruhártya-gyulladás mellett a szürke hályog kialakulásában, sőt az ideghártya károsodásá­ban is szerepet játszhatnak. A napsugárzás okozta szemkáro­sodás több tünete csak hosszabb idő után jelentkezik, ezért külö­nösen fontos, hogy már a kis­gyermekek esetében is gondos­kodjunk a megfelelő védelemről. Egy gyermek szemlencséje' ugyanis még nem képes annyi sugárzás kiszűrésére, mint a fel­nőtté, ezért a szem belsejét ná­luk több károsító hatás érheti. Az árnyékot adó karimás kalap mellett az egyik legjobb megol­dás, ha jó minőségű UV-szűrős napszemüveget használunk. Nem a divat a lényeg, hanem hogy a szemüveg 100 százalék­ban kiszűrje az UV-B-sugarakat és tökéletesen illeszkedjen az archoz. Az olcsó, rossz minősé­gű, UV-védelem nélküli sötét szemüvegek többet ártanak, mint használnak, hiszen sötét színük miatt a pupillánk kitá­gul, és még több káros sugárzás érheti a szem belsejét. Vízparti nyaralásnál figyelem­be kell venni, hogy a vízfelszín­ről visszaverődő sugarak továb­bi károsító hatást jelentenek. Tavasszal és nyáron azonban nem csupán a napsugárzás okoz­hat panaszokat. Az egyre általá­nosabban elterjedt klímaberen­dezések is erősen kiszáríthatják Nemcsak óv, szexis is a szemet. A szemszárazság által okozott panaszok enyhítésére - például égő, idegentest-érzéssel járó szemkipirosodás esetén - a patikákban is kapható műkönny szemcseppeket lehet használni. Ha a tüneteink nem enyhülnek, további szemészeti kezelésre is szükség lehet. ■ Ettől óvakodjunk UV-B-SUGÁRZÁS: Közvetlenül ká­rosítja a DNS-t (a DNS-moleku- lát gerjeszti, melynek hatására a molekula kémiai kötései át­rendeződnek), így bőrrákot okozhat. Az erős napsugárzás a szemet is károsíthatja. Az egész ember (értelmi, fizikai, pszichés) gyógyítására törekvő ősi indiai holisztikus gyógyá­szat, az ájurvéda szerint a méz az élet nektárja, és mivel a virág nemi szerveiből származik, ké­pes gyógyítani az ivarszerveket. Az indiaiak használták torokfá­jás, megfázás, köhögés, feké­lyek, égések kezelésére is. Míg a nyers mézet or­vosságnak tartják, a fő­zött káros lehet, mert a hő kivonja belőle az ás­ványi anyagokat, vita­minokat, enzimeket, aminosavakat. A mézet mindig nyersen adjuk hozzá a joghurthoz, a meleg teához, vagy ken­jük kenyérre. Elhízás, magas vérnyomás és/vagy magas ko­leszterinszint esetén igyunk minden reggel egy pohár forró vizet, amelybe egy teáskanál mé­zet és öt-tíz csepp almaecetet csepegtessünk. Az ájurvéda sze­rint a méz kioldja a zsírt és a ko­leszterint a szövetekből. A do­hányzásról való leszokás­ban is használható: rág- junk el néhány ana­nászdarabkát fél teáskanál mézzel. Fontos: a nyers méz nem ajánlott 18 hó­napnál fiatalabb gyer­mekeknek, nagyon időseknek és immun­hiányos betegeknek. ■ *

Next

/
Oldalképek
Tartalom