Petőfi Népe, 2010. július (65. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-20 / 167. szám
PETŐFI NEPE - 2010. JULIUS 20., KEDD Ha sok a hulladék, akkor a jó! hírős méh 2004 kft. A kezdetektől elkötelezettek a környezetvédelem iránt A cég telephelyén korszerű gépparkkal dolgozik a jól összeszokott csapat A hulladék mennyisége sok mindent elárul a gazdaságról. Milyenek a kilátások, túl vagyunk-e már a nehezén? - erről beszélgettünk Kádár Lászlóval, a kecskeméti Hírős MÉH 2004 Kft. ügyvezetőjével, aki magánemberként a közelmúltban élte át: milyen jó is „csiperósnak” lenni.- Hogyan látja: túl vannak már a válság nehezén?- Úgy gondolom, levegőhöz jutottunk, de a vége még messze van. Cégünk első félévi adatai is arra utalnak, hogy bizakodhatunk, várakozáson felül teljesítettünk.- Az emelkedés azt jelenti, hogy az önök partnereinek is jobban megy, több a munka, több a hulladék?- Valóban, a hulladékkezeléssel foglalkozó cégek, mondhatni, a gazdaság indikátorai. Mi vagyunk az elsők, akik megérzik, ha a keresleti oldalon emelkedés vagy éppen megtorpanás jelentkezik. Ha sok a hulladék, akkor mindenkinek jó.- Partneri körüket a cégek alkotják többségében. A lakosság felé nem is akartak nyitni?- Kis- és nagykereskedelemként is működünk, de úgy alakult, hogy szinte csak céges partnereink vannak. Kádár László a Nagy-Magyarország térképén mutatja Pusztina községet- Nemcsak átveszik a hulladékot, hanem elő is készítik feldolgozásra. Exportra is termelnek?- Nem teszünk különbséget a hazai és a külföldi piac között. Aki tisztességesen fizet érte, annak adjuk el.- Az árakat hogyan befolyásolta a gazdasági válság?- Mi a Londoni Fémtőzsde (LME) árai alapján dolgozunk, így nagyon változók a felvásárlási árak. Tavaly pontosan emiatt állt elő az az érdekes eset, hogy bár több munkánk volt, az árbevételünk kevesebb lett a csökkenő árak miatt. Az adózott eredményünk viszont nőtt.- Az eredmények megmutatkoznak a fizetésekben is?- Tavaly nem, de idén sikerült 10 százalékos béremelést végrehajtanunk, maximumra emeltük a cafetériát és átvállaltuk ennek adóterheit is. Úgy érzem, nincs szégyellnivalónk, megbecsüljük a dolgozóinkat.- A meleget hogyan bírják?- Nagyon nehezen. Nem elég a kánikula, de a fém-, az acélhulladék csak úgy ontja a forróságot. Rengeteg vizet isznak a munkatársak, és sapkában dolgoznak. Emellett a munkarendet is egy órával előbbre hoztuk. A kora reggeli órákban lehet csak lángvágóval dolgozni.- Milyen a csapata?- Ütőképes, hatékony a mi kis 20 fős csapatunk. Munkánkat pedig korszerű géppark segíti, melyet pályázati forrásból tavaly bővítettünk egy papírbálázóval, illetve most is nyertünk támogatást egy darura és egy targoncára.- Mennyiben érinti munkájukat az idén áprilisban életbe lépett fémtörvény?- Jelentős többletadminisztrációval jár, napi és havi jelentést kell küldenünk a vám- és pénzügyőrséghez. Emellett 6 napig elkülönítve tárolni kell a felvásárolt hulladékot. Van hozadéka is: kevesebb az illegális hulladék. Ennek kapcsán elmondanám: a VPOP dél-alföldi régiójában a szegedi dandárparancsnok a mi cégünket kérte fel kizárólagossággal a lefoglalt hulladékok szállítására, raktározására. Ez komoly referenciát jelent számunkra. A hulladék természetesen nem a miénk, mi csak őrizzük azt az eljárás befejezéséig.- A közelmúltban megszerzett EMAS-minősítés is komoly előrelépés volt már a cégük életében, bizonyítva a cég elkötelezettségét a környezetvédelem iránt.- Tavaly kaptuk meg az EMAS- hitelesítést, ami a környezetvédelem terén megszerezhető díjak csúcsa. A hazai cégek közül mindössze 21 tudhatja magáénak ezta magas szakmai minősítést, a magyar hulladékosok közül egyedül mi, pedig az országban több mint 800 hulladékos cég működik.- A jövőt tekintve bizakodó?- Én mindenképpen. Jók a kilátások, ezt tapasztalom a partnerek oldaláról is, és a tőzsdei árak is biztatók. Nem régen volt egy felfutás, majd egy pici visszaesés, de azóta stagnál, és ez mindenképpen jónak mondható. A HÍRŐS MÉH 2004 KFT. Kecskemét, Platter János u. 4/a Tel.: 76/324-477 hirosmeh@t-online.hu www.hirosmeh.hu A pusztinai gyerekcsoport szívből jövő magyar nyelvű éneke mindenkit magával ragadott a fesztiválon KÁDÁR László háromgyermekes édesapa, „tősgyökeres bevándorló”. Monokon született, ahová ma is gyakran hazatér a szülői házba és testvéreihez. Feleségével együtt végzettsége kertészmérnök, így a hulladék- gazdálkodás mellett szabad idejében többhektáros kertjében a kertészkedésnek él MOST ELŐSZÖR „CStPERÓZOTT. Nyolcéves kislányuk és a kecskeméti Református Általános Iskola révén Romániából, Pusztina községből két moidva-csángói magyar kislányt fogadtak. Jo hannát és Valériát minden eseményre elkísér- ték, és velük együtt él- ték át a csiperós han- . 4* ‘ gúlától a vendég gyere- -f/_ kék műsorából adódó sze- A retetet - Nem gondoltam volna, hogy ilyen csodálatos lesz Pusztina egy kis falu a Kárpáto kon túl, még beton útja sincs. Nehéz körülmények között élnek, de egy összetartó, szorgos kis kő zösség. A magyar állam segítségével létrehozták a Magyarok Házát, melynek vezetője Hisztor Ilona. Az 0 segítségével a gyerekek magyarul tanulhamak, és elsajátíthatják a csángó táncokat és népdalokat Ehhez azonban közjegyző előtt kell a szülőnek a beleegyezését adnia. Az általános iskolában román nyelven folyik az oktatás, de a gyerekek középiskolába mára közeli erdélyi részre járhatnak, ahol a magyar is választható. a puszunai csoport fellépései, savbői jövő énekük sokak számára voltak meghatározók. Utolsó nap a Kecskeméti Csárdában ebéd után a két lány egy rögtönzött kis műsorral lepte meg a vendégeket, akik között Farkas Gábor, a Csípem „atyja” is ott ült - Feltett szándékunk a későbbiekben is támogatásuk. Fókuszban szemünk egészsége dr. ács optika Keretek, napszemüvegek, szakorvosi vizsgálatok az egész családnak Mindenki az igazit keresi. Igaz ez a szemüvegek, napszemüvegek és kontaktlencsék esetében is. A viselőjük a jó megjelenés, az egészséges viselet mellett a kényelemre, a komfortos érzésre és természetesen a tökéletes látásra is törekszik. Hol keressük az igazit? Kecskeméten, a Dr. Ács Optikában! Két évvel ezelőtt nyitott meg a belvárosban a Dr. Ács Optika és Szemészeti Rendelő, ahol az áru- választék sokszínűsége maximális szakértelemmel párosul. Termékpalettájukon mindenki igénye és pénztárcája szerint megtalálhatja a kedvére valót az egyszerű, olcsó keretektől az exkluzív napszemüvegeken át a jó minőségű kontaktlencsékig. A szakértő háttér is adott, hiszen az éles látáshoz elengedhetetlen, hogy a szemnek minden szempontból a legoptimálisabb szemüveg készüljön. A rendelőben a legmodernebb gépek, mindennap optometrista és szakorvos fogadja a pácienseket. Szemüveg Ön is az igazit keresi? Jól tudjuk: a szemüveg megszólít, kiválaszt bennünket, ahogy a varázspálca is kiválasztotta gazdáját a Harry Potterben. S ne feledjük:.a legérdekesebb személyiségek is szemüveget hordanak, kezdve Harry Pottertől Woody Allenen át Bonóig és Gandhiig. Egy jól megválasztott szemüveg a tulajdonosának magabiztosságot, erőt ad. Szeretné ön is érezni az átváltozás varázsát, amikor először látja meg önt családja, baráti társasága az új szemüvegben, és elismerések hadával lepi el? Találjon rá az egyéniségéhez leginkább illő szemüvegre! Az optika kínálatában már 2000 forinttól válogathatnak az érdeklődők a fém- és műanyag keretekben, melyek között természetesen márkás - Salvatore Fer- ragamo, Prada, Versace, Bvlgari, Fendi, Choppard, Dolce&Gabbana - keretek is helyet kaptak. Lencsék terén is bőséges a választék, a nyár nagy slágere a Transitions, a fényre sötétedő lencse! Napszemüveg Márkás - Dolce&Gabbana, Es- cada, Chanel, Oakley, Bvlgari, Givenchy - napszemüvegek is jó áron beszerezhetők az optikában, a 2009-es modellek ráadásul jelentős engedménnyel: 50- 70 százalékkal kedvezőbb áron kaphatók még a készlet erejéig. Az áruválaszték összeállításánál a kisgyermekekről sem feledkeztek meg, hiszen ha erősen süt a nap, a napszemüveg viseleté ugyanolyan fontos a kicsiknek, mint a felnőtteknek, az ő szemük is érzékeny, így károsodhat. Az optikában a Polaroid márka Disney-kollekciójából kisfiúk, kislányok egyaránt találhatnak számukra kedves, fekete vagy színes keretes napszemüveget. Sőt ha a kislány az anyukájáéhoz hasonló divatos keretet szeretne, az sem akadály, hiszen a kollekcióban „nőies” típusok is megtalálhatók. A Dr. Ács Optika lehetőséget kínál arra is, hogy a kiválasztott napszemüveg keretébe dioptriás napszemüveglencsét tegyenek. Kontaktlencse Az optika kínálatát többféle kontaktlencse alkotja, és arra is nagy hangsúlyt fektetnek, hogy az új kontaktlencse-viselőket profin megtanítsák a lencse berakás-kivétel fortélyaira. Nem könnyű feladatot ró ez ugyanis a leendő viselőkre, ezért nagyon fontos, hogy valóban elsajátítsák a tudnivalókat, hogy a jövőben otthon már egyedül is jól boldoguljanak. így addig senkit sem engednek el, amíg önállóan nem tudja ki-be tenni a lencsét. VisuReal Szeretné, hogy látása valóban tökéletes legyen szemüvegviseléskor? A VisuReal berendezéssel ez garantált! Az új technológia egyedülállóan Kecskeméten, a Dr. Ács Optikában elérhető. A VisuReal segítségével tized- milliméter-pontossággal bemérhető minden adat, mely alapján elkészítik az ön számára legtökéletesebb lencsét. A berendezés másik nagy pozitívuma, hogy fényképeket készít, így akár egyszerre, egymás mellett hat különböző keretben is megtekintheti magát az ügyfél még akkor is, ha egyébként a magas dioptriája miatt tükörben nem látja magát élesen. A képek előnyösök akkor is, ha kíváncsiak arra, hogyan állna nekik a fényre sötétedő lencse. Optometrista Az optikában egész nap optometrista fogadja az érdeklődőket, így a látásvizsgálattól a kontaktlencse-illesztésig teljes körűen szakszerű a kiszolgálás. Hízóné Görög Erika diplomás optometrista, látszerész komoly szakmai tapasztalattal végzi munkáját. Sokan úgy gondolják, a szemüveget csak orvos írhatja fel. Ez tévhit, hiszen egy optometrista is szakszerűen megvizsgálja, és felírja a szükséges szemüveget, kontaktlencsét szinte azonnal, várakozás nélkül, majd elkészítteti a szemüveget, és beállítja. Amennyiben pedig problémát észlel, akkor természetesen tovább küldi szakorvoshoz. Szakorvosok Az optikában működő szemészeti szakrendeléseken a legújabb technológiájú orvosi diagnosztikai műszerek segítségével minden szembetegségere kiterjedő teljes körű szemvizsgálatot végeznek délutánonként gyermekek és felnőttek számára. A Dr. Ács Optika KECSKEMÉT, KISFALUDY U. 6-8. (SZMT-SZÉKHÁZ KÜLSŐ ÜZLETSOR) Tel: 76/401-152 Nyitva: H-P: 9-18, Szó: 9-13 Bankkártya, Eü. Pénztár elfog. Szemészeti rendelés előzetes bejelentkezés alapján: hétköznap 16-tól 18 óráig Az SZMT-székházban található optikában a gazdag áruválaszték hozzáértő szakértelemmel párosul. Érdemes az akciós kínálatukat is megismerni!