Petőfi Népe, 2010. július (65. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-20 / 167. szám
4 A / / / Négy ostorral pattogtatott tiszaalpár A csikóslány a legényekkel is felveszi a versenyt Bársony Anett férfiakat megszégyenítően pattogtatott a négy ostorral Még citerán is megszólal a rock a kécskei fesztiválon Holnaptól három napon át ismét a rock játssza a főszerepet Tisza- kécskén, a szabad strandon, pontosabban a Cege-pARTin. A helyi bandákon kívül az ország különböző részéből érkeznek formációk az ingyen látogatható fesztiválra. 2007-ben volt az első Rock Tiszakécske Fesztivál a szabad strandon. Azt követően az önkormányzat nem engedélyezte, hogy több napon át dübörögjön a zene a folyó partján, éppen ezért az elmúlt évben már a Cege-pARTi adott helyet a rendezvénynek. Ezúttal is oda várják az érdeklődőket. Persze nemcsak rockkal, de más zenei műfajjal is találkozhatnak majd a látogatók. A programra több mint száz zenekar jelentkezett, ami azt is jelzi, hogy van érdeklődés nemcsak a hallgatóság, de az együttesek részéről is a hasonló rendezvények iránt, de azt is, hogy az eddigi ilyen jellegű tíszakécskei események színvonalasak voltak. Természetesen a három nap kevés arra, hogy ilyen sok együttes megmutathassa magát, de azért mindennap lesznek kiváló hangulatkeltő zenekarok. A helyi Mad-Rollt és Mobilizmót már sokan ismerik. Az egykori tisza- kécskei, Bardócz Csaba önálló gitárműsorára biztosan sokan lesznek kíváncsiak. Újdonságnak számít majd, hogy a Kék Nefelejcs citerazene- kar egy rockslágerrel is bemutatkozik. A város másik két együttese a Megó és a BIT is ott lesz a fellépők között. A háromnapos fesztiválon Rocklabda néven indul strandröplabda-, csocsó- és biliárdbajnokság is, melyekre a Rock Tiszakécske Fesztivál ideje alatt a helyszínen lehet jelentkezni. ■ Sz. T. Négyszáz csomag tartós élelem Négyszáz tíszakécskei családnak, nyugdíjasnak jutott élelmiszercsomag abból a szállítmányból, melyet a családsegítő és gyerekjóléti szolgálat osztott ki a város rászorultjai között. A tartós élelmiszerből összeállított pakkok tartalma az Európai Unió készleteiből származik. ■ Kályhaépítőmester szervezte az első csikósversenyt Tiszaalpáron. Szentirmay Tamás Gálfi Attila nem tagja a helyi lovasegyesületnek, nem is volt eddig köze a fogatosokhoz, most mégis ő vállalta azt, hogy megszervezi az első fogathajtó- és csikósbemutató versenyt Tiszaalpáron. A kályhaépítőmester két és fél hónappal ezelőtt Bársony Anett helyi csikóslány javaslatára játszott el a verseny megrendezésének gondolatával. Ahogy arról a Petőfi Népének mesélt: rengeteg telefonhívás árán jutott el a megfelelő szakemberekhez, akik tanácsot adtak a rendezvény előkészületeihez. A helyi csikóscsapattal együtt vágtak bele a szervezésbe, és az élet őket igazolta. A nyári forróságban is tudtak olyan programokat (fogathajtóverseny, csikós- és terepíj ász-bemutató) nyújtani a helyieknek, amilyeneket még nem láttak a községben. * A legnagyobb érdeklődés a esi- < kosok bemutatóját kísérte. A he- | lyiek csoportja - Bay Diána, | Bíbok Piroska, Baksa Tünde, Ko- s vács Kitti, Kecső Bence és Bara- f nyi János - Bársony Anett veze- “■ tésével adott ízelítőt a ló és az ember közötti harmóniából. Bársony Anett különleges produkcióval kápráztatta el a közönséget: egyszerre négy ostorral pattogtatott. Ezt rajta kívül nő még nem tudta megcsinálni. Igaz, csikóslányok sem teremnek minden bokorban. A bonyolult feladatot már három éve gyakorolja az ifjú hölgy. Anett egyébként sérülten vett részt a bemutatón. Az elmúlt héten lova, Csinos rálépett a lábára, az egyik alkarja pedig begyulladt a sok pattogtatástól. A húszéves lány azt is elárulta a Petőfi Népének, hogy az első ostort nyolc évvel ezelőtt vette annak ellenére, hogy az édesapja azt mondta: lánynak nem való ez a szerszám. Azóta persze változott az apa véleménye is, most már ő veszi lányának a eszközöket, ami nem is olyan olcsó, húsz-huszonötezer forint. Anettnek további tervei vannak. Szeretné elvégezni Kiskunfélegyházán a kétéves lovásziskolát. Közben pedig tanítgatja a többi helyi csikóst. Ő már fel meri venni a versenyt a legényekkel is. Arról sem mondott le, hogy az ostorokkal és Csinossal újabb különleges produkciókat mutasson be. Az ágaskodás az egyik specialitása, amit mindig kíváncsian figyelnek a nézők. Gálfi Attila is tervezi a folytatást. Jövőre már két naposra tervezi a lovasnapokat. Attila, a híres-hírhedt hun vezér korát akarják bemutatni az érdeklődőknek. A mostani rendezvény fogadtatásából arra következtet, hogy azon a programon sem lesz majd hiány nézőkből. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL-PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KALOCSA ÉS KISKŐRÖS Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE------------------------------------.-----------;---------------KI SKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerkesztő: SZENTIRMAY TAMÁS Kiskunfélegyháza, Batthyány u. 2/A Telefon: 76/430-216 Díjazzák a legszebb portákat a településen Bugac A településen élők szavazhatnak a legszebb portára. Az elmúlt évi gyakorlatot szeretné folytatni az önkormányzat, és ebben az évben is jutalmazza azokat, akiknek legszebb a portájuk. Aki a környezetében talál neki tetsző, gondozott kertet és házat, az a bugaci hivatalban, valamint a bugacpusztaházi élelmiszerboltokban kihelyezett ládákba dobhatja be választottja adatait. Az eredményhirdetést augusztus 20- án tartják. Kötetlen témában küldhették be képeiket KISKUNFÉLEGYHÁZA A helyi Wesel Hugó Fotókör ebben az évben is meghirdette nemzetközi fotópályázatát kötetlen témában, amelyen bárki részt vehetett. A pályázatra az elmúlt évben négy ország közel száz fotósa küldött be képet, most 72 mű érkezett, melyeket szombaton fog elbírálni a szakértő zsűri. A fiatalok számára külön kategóriát hirdettek. A legjobb képekből augusztus 28-án kiállítás nyílik a Kiskun Múzeumban. Megtiltották a fürdést a horgásztóban kunszállás Tilos és életveszé- lyes fürödni a Cines szabadidőközponti horgásztóban. Az önkormányzat arra kér mindenkit, hogy ne használja strandolásra a tavat, mert annak vize erre alkalmatlan. További hírek a BAON.hll hírportálon Csinos kitűnő partner az ágaskodásban Emlékezés Móra Ferenc születésének 131. évfordulójára emlékeztek tegnap Kiskunfélegyházán. Az író életútját Mrázné Rádi Mária, a Móra Ferenc Általános Iskola tagintézmény-vezetője méltatta, közreműködtek az iskola diákjai. Az emlékezés végén megkoszorúzták Markó György szobrászművész alkotását. A lapátolás után bográcsért nyúltak tiszaiig A tiszakécskeiek vihették haza a vándorkupát A tiszaugi fiatalok kezdeményezésére rendeztek beach partit a Holt-Tisza partján. Már kora reggeltől a fiatalok által kedvelt zene szólt a hangfalakból, hogy még inkább odavonzza az érdeklődőket. Bíró Tamás és Tasnádi Dóra nagyon sokat vállalt abból, hogy sikeres legyen a program. Kenuversenynek indult, de sokkal több lett belőle. Úgy gondolták, hogy a lapátolással rövid idő alatt végeznek, ezért főzőversenyt és kirakodóvásárt is hirdettek. Az autóbemutató mellett aerohikos lányok sportteljesítménye vonzotta a tekinteteket csakúgy, mint a moderntánc- és a karatebemutatóé. Az igazi csemege azonban a kenuverseny volt, ahol gyerekek és felnőttek külön kategóriában indulhattak. Az általános iskolásoknál a nyárlőrinciek arattak, minden helyezést elhoztak. A férfiak versenyét a Biki- csunáj nyerte - megelőzve a Király és Társa és a Torna Hungary csapatát. A nőknél a Tara n. végzett az élen, második a Vízityúk- kok, harmadik pedig a Vilzon- horst. A Tiszaug vándorkupáért a települések olyan csapatai versenyezhettek, ahol két férfi mellett egy nő is ült a kenuban. Első helyen Tiszakécske végzett, megelőzve két nyárlőrinci és a házigazda tiszaugi csapatot. ■ A rajt után még a helyiek vezettek a Tiszaug Kupáért kiírt versenyben