Petőfi Népe, 2010. július (65. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-14 / 162. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. JÚLIUS 14., SZERDA SZOLGÁLTATÁS 11 NAPKELTE 5.00 - NYUGTA 20.38 HOLDKELTE 8.21 - NYUGTA 21.57 ÖRS, STELLA napja őrs. Török eredetű ómagyar név, jelentése: hős, férfi. Vé­dőszentje: Szent Ursus római vértanú katona. Anonymus Gestájában szerepel először. Kun-kabar vezér fia volt, a ha­gyomány azt tartja, hogy több nemzetség is származott tőle. Az egyik változat szerint a Sa­jó, a másik szerint pedig a Sió környéke volt a birtoka. Sőt az egész Balaton környéke, innen ered az itteni helység­nevek közül: Kővágóörs, Badacsonyörs, Alsóörs. Stel­la. A latin Stella Maris, a ten­ger csillaga kifejezésből rövi­dült, ez pedig Szűz Mária egyik állandó jelzője. egyéb névnapok: Emánuel, Esztella, Eörs, Ferenc, Hen­rik, Herkules, Jusztusz, Lado- mér, Örsi, Vladimír, Zalán. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Lellisi Szent Kamill áldozópap emlé­kezete, Örs, Stella napja. A re­formátus és az evangélikus naptárban Örs, Stella napja. A zsidó naptárban Áv hónap 3. napja. NAPI igék. Katolikus: íz 10,5-7.13-16; Zs 93; Mt 11,25- 27. Református: Neh 11; Mt 27,57-66. Evangélikus: ApCsel 16,23-34; Jn 5,l-9a. BAON.hu Gong Rádió; Fm 96,5 MHz gong nóoió MINDEN ÓRÁBAN! Időjárás-je­lentés (óra 30-kor) és útinform (óra 40-kor)! Hírek 6-18 óráig minden óra egészkor! 6-10: Gongreggel. Benne: 6.15: Kalendárium, 6.30: Időjárás-jelentés, 6.45: Reggeli bölcsesség, 7.10: Kék hírek, 7.20: Útinform, 7.30: Időjárás-jelentés, 7.40: Sporthírek, 8.15: Nap Híre, 8.20: Térségi programajánlatok, 8.25: Útinform, 8.30: Időjárás­jelentés, 8.40: Életforma percek, 8.45: Reggeli bölcsesség, 9.10: Na­pi horoszkóp, 9.20: Útinform, 9.30: Időjárás-jelentés, 10-11: Té­ma, 12-14: Déli kívánságműsor, 14-18: Élénk Délután, 18-20: Inte­raktív kívánságműsor, 20-22: Szerda éjszakám 22-24: Magic Kingdom Kecskeméti Televízió: 14.00: HTV: Biztonsági Zóna, 14.30: HTV: Bence-show - vendég: Müller Péter, 15.00: HTV: Zodiá- kus, 17.00: HTV: A polgármester - Tóth lózsef- Polgár polgármeste­re, 17.30: Csillagszem: Csézyism., 18.00: Győztesek világa - speciá­lis sportolók 06. ism., 18.25: Azo­kon a szép, kék hegyeken túl - Kobátfalva ism., 18.45: Mesélő - verselő, 19.00: Hírős Hírek - A hír igaz!, 19.30: Városon kívül-maga­zinműsor, 20.10: Hírős Hírek ism., 20.30: HTV: Hírháló, 21.00: HTV: Perzselő vihar - Lávafolyam - ka­nadai akciófilm, 23.00: Hírős Hí­rek ism., 23.30: Városon kívül ism., 00.06 - 7.00: KÉPÚJSÁG - benne óránként Hírős Hírek is­métlés Hajvédő trükkök és tippek ápolás A meleg hónapokban ajánlatos kerülni a nehéz pomádét Nemcsak a bőr, a haj vé­delmére is oda kell figyel­ni nyáron. PN-szépség A Egyáltalán nem mindegy, mivel mosunk hajat. Igen, sok sampon tartalmaz vitamino­kat, ám teljesen feleslegesen, hi­szen ezek nem tudnak a hajszá­lakba felszívódni. Kivételt jelent a panthenol nevű anyag (más né­ven provitamin B5), amely a gyö­kérbe hatolva segít visszanyerni a hajszálak természetes csillogását A Ne féljünk a hideg víztől! Nagyon jót tesz a hajunk­nak, ha a hajmosást hideg zu­hannyal fejezzük be: élénkíti a fejbőr vérkeringését, ráadásul a hajszálak kisimulnak tőle. A íme egy trükk, amelyet a sztárfodrászok is előszere­tettel alkalmaznak: egy kevés hidratálókrémet vagy testápolót oszlassunk el a nedves tincse­ken, illetve a hajvégeken. Ettől sokkal könnyebben megy majd a kifésülés, és persze a szárítás is. A gondoskodás eredménye: hajzuhatag zuhataggal A Ha festett, melírozott vagy egyszerűen csak vékony szálú a haj, a meleg hónapokban ajánlatos kerülni a nehéz pomá- dékat, habokat, mert ezek nagy zsírtartalmától még jobban lela­pulnak a lestrapált hajszálak. A Aki rendszeresen festeti a haját, annak a nyári hóna­pokban különleges védelemre van szüksége. A legjobb szolgála­tot egy szalmakalap vagy kendő teszi, de a festett hajra készült pa­kolások is megakadályozzák, hogy a tincseid idő előtt kifakul­janak a napsugaraktól. A A káros sugarak a nedves hajszálakon még intenzí­vebb munkára képesek, ezért ha strandon vagy nyitott uszodában napozunk, óvjuk hajunkat egy törülközővel vagy kalappal a napfénytől. A A legegyszerűbben olíva- olajos pakolással tudjuk is­mét ragyogóvá varázsolni a na­pon kiszáradt fürtjeinket. Lan- gyosítsunk fel három evőkanál olívaolajat, kenjük a megmosott hajra, majd húzzunk rá nejlon- zacskót, végül az egészet bugyo- láljuk be egy törülközővel. Ne­gyed óra elteltével öblítsük le a hajat. Göndör hajúak majonéz­zel is próbálkozhatnak. A Ne keseredjen el, ha a sok strandolás megviselte a haj­végeit! Ha elalvás előtt egy kis tápláló mandula- vagy halolajat masszíroz a hajszálak végeibe, orvosolhatja a problémát. Csak arra figyeljen, hogy tekerje be a haját egy törülközővel, nehogy összeolajozza az ágyneműt. OLVASÓI ÜZEMETEK SMS: 06-30/324-8466 El Miért kerül ennyibe az áram? A kisnyugdíjas fizeti a nagy­nyugdíjjal elküldött vezetők ked­vezményes áramszámláját meg távhődíját. Ezért magas a ml számlánk! Petya, szalki rokkant- nyugdíjas É Autókiállításon jártunk. Fel­merült bennem: ezeknek a fiata­loknak miből telik 20-30 milliós kocsira? Aki 30-40 évet ledogo­zott becsülettel az éhezik, gyógy­szereit sem tudja kiváltani. Ak­tív dolgozó E3 T. Faraó! Rúzsa nagykövet jött, látott és tarolt! Lehet, hogy későn érkeztél, vagy a sörsátor­ban voltál, de a buli jó volt! Leg­közelebb maradj otthon. E Miért nem működik a Két- templom közben a híres „Művé­szetek kútja”? E Csak kérdezem: Mit tenne ön, ha férje elvált kolléganője még éjféltájban is sms-ekkel ül­dözné párját a céges telefonon?! Érdeklődő E Sneijder és Robben nem arcoskodni, focizni kellett volna, lehet más az eredmény. Még a bí­rót alig érte utol és a piros lapot, üdv OTÁF E Sajnálom azt a megkesere­dett, önző embert, aki azért, hogy tudjon aludni, elvette volna a gyerekektől a tűzijáték és a koncert nyújtotta örök élményt! - egy központban lakó, korán ke­lő kutyatulajdonos ­Ar ★ ★ A SZERKESZTŐSÉG FENNTARTJA MA­GÁNAK A JOGOT, HOGY AZ ÜZENETE­KET SZERKESZTETT VÁLTOZATBAN KÖZÖLJE. RECEPTVERSENY Bóna Lajosné küldte Kunszentmiklósról: Pazar túrós palacsinta hozzávalók: 25 dkg liszt, 5 db tojás, 0,5 1 tej, 0,5 kg túró, 1 db citrom, 40 dkg eper, 15 dkg porcukor (és még a szóráshoz), 2 csomag va­níliás cukor, 3 evőkanál étolaj, 1 evőkanál rum, elkészítés: A lisztet 3 tojással, a csipetnyi sóval és a tejjel simára keverjük, s negyed órára lefedve pihentetjük. Közben a túrót áttör­jük, majd belereszeljük a citrom héját. A 2 tojás sárgáját 10 dkg por­cukorral és vaníliás cukorral habosra keverjük, s hozzáadjuk a tú­róhoz, majd a maradék cukorral kemény habbá vert fehérjét is óva­tosan belevegyítjük. Ezután elővesszük a palacsintatésztát, amibe belekeverjük a rumot, az olajat és sütünk belőle 12 db palacsintát. Ezeket egyenként bekenjük a túrókrémmel, megszórjuk a megmo­sott, lecsurgatott és megszárított, majd felnegyedelt eperrel, s felte­kerjük. Gúlaszerűen tűzálló tálra fektetjük és 10-15 percre sütőbe tesszük. Kivéve meghintjük porcukorral és melegen tálaljuk. Felnőt­teknek édes, illatos fehérbort kínálunk hozzá. Ismét várjuk olvasóink receptjeit. A verseny első három helyezettje értékes ajándékot nyer. Csak azok pályázatát tudjuk elfogadni, akik megadják pontos címüket és telefonos elérhetőségüket is. Kérjük pá­lyázóinkat, hogy küldjenek magukról portréképet. A pályázók tudomásul veszik, hogy az általuk beküldött receptet a kiadó az elkövetkezendő időben bármelyik termékében megjelentet­heti és azokat a szerkesztőség stilizálhatja. csipetnyi só. Cím: Petőfi Népe Szerkesztőség Kecskemét, Széchenyi körút 29. E-mall: izvadaszat@petofinepe.hu «I UJlU.-. RÁK (VI.22-VII.22.). Ingerlékenysé­ge következtében nézeteltérése támad a környezetében élőkkel. Ha türelmesen végighallgatná őket, rájöhetne, hogy nem is olyan rossz a helyzet, mint gondolja. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). A nyár­nak előnye is van. Megkezdőd­tek a szabadságolások. Máris jobban fogja érezni magát a bő­rében, hogy a munkahelyén nem lesz bent a főnöke. SZŰZ (Vili. 24—IX. 23.). Izzik a szere­lemben, mégis fontolóra kell vennie kapcsolatát. Ha folytat­ja, könnyen rámehet a magán­élete. Megéri? MÉRLEG (IX.24-X.23.). Beleveti magát a munkába, mert kell a pénz. Párja azon van, hogy ki­rángassa egy kicsit a munká­ból, és részt vegyenek egy csa­ládi programon. SKORPIÓ (X.24-XI. 22.). Július a nagy utazások hava. Már most sok program ígérkezik erre a nyárra, és Ön szeretne eleget tenni a meghívásoknak. NYILAS (XI.23-XII.21.). Késztetést érez arra, hogy „rátelepedjen” a szünidejüket töltő gyermekek időbeosztására. Irányítson böl­csen a távolból, ellenkező eset­ben őszintétlenségben lesz ré­sze. BAK (XII. 22-1.20.). Rengeteg mun­kát kell ma elvégeznie, ami mi­att kissé nyugtalan. Tegyen meg mindent azért, hogy a sze­retteit szolgálja. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). Ragaszkod­jon az időbeosztásához, ne en­gedjen senkinek beleszólást. Amint mindennel végez, nagy­szerűen fogja érezni magát. Tervezheti a nyaralást. HALAK (II. 21-111.20.). Nagyon várja már a változást, amit tervez életében, és mindig reméli, hogy a holnap meghozza az új izgalmakat. Minden lehetősé­get aknázzon ki, ami által előnyhöz jut. KOS (lll.21-IV.20.). Természetéből adódóan néha gondolkodás nél­kül kimondja, ami a szívén van, és a mai napon ez kínos helyzetbe hozza. Társai türel­metlenek. BIKA (IV.21-V.20.). Sok változás történik mostanában életében, amelyek örömmel töltik el. Az új helyzetekhez rugalmasan tud alkalmazkodni. Rátalálhat a nagy szerelem. IKREK (V,21—VI. 21.). Lassabban ha­lad munkáival, mint ahogyan tervezte, de felesleges siettetni a dolgokat. Egyébként is itt van az ideje, hogy lazítson egy ki­csit. VÍZÁLLÁS JELENTES A tisza tegnap Szolnoknál 583, Csongrádnál 558 centis volt. a dunán Budapestnél 251, Paks- nál 213, Bajánál 376, Mohács­nál 406 centis vízállást mértek. Malom mozi: KÉJJEL-NAPPAL (BA) - PREMIER ELŐTT 20.30 SHREK A VÉGE, FUSS EL VÉLE 3D (KN) - PREMIER 12.30.14.45.17.00. 19.15.21.30 ALKONYAT - NAPFOGYATKOZÁS (BA) 13.30.16.00. 18.30, 21.00 TOY STORY 3. 3D (12) 13.15.15.45.18.00 HA/VER (16) 21.45 ILYEN A FORMÁM (12) 15.00. 19.30 MARMADUKE - A KUTYAKOMÉDIA (KN) 14.00 PERZSIA HERCEGE - AZ IDŐ HOMOKJA (12) 12.45,17.15 HOMOK­SZÍNŰ NEM EZZÉ VESZTES FIZETI ELÁRUL JÓZSEF ATTILA VERSE ERÉLY ÉRTELMI KÉPESSÉG VERŐÉR l T V FOGADA LOM ► ▼ ...f­VO KS ► r ÜTŐ OROSZ­LÁNNÉV ► TÖNK NAP­ISTEN TANUL IDEGEN KLÁRA TÓ, ANGOLUL ► ▼ SPANYOL NŐI NÉV l ▼ T TÁPLÁLJA KOMP ► ▼ CÖVEK ► ▼ TÍZ, ANGOLUL ► ZAMAT Dl PL TESTÜLET l BALGA ▼ ► RUHÁJÁT LEVESZI ► TIKKASZTÓ, MELEG NAPOK Kiskőrös. k’|5 Kalocsa 34 x 21 X Kis, Baia íácsalm; 33 X 21 X Bács-Kiskun megyében ma nagyrészt derűs idő lesz, de déltájban megjelennek és fokozatosan híznak a gomolyfelhők. Helyi futó zá­porok, zivatarfoltok ma is előfordulnak, de csak kis területeket érin­tenek. Gyenge változó irányú légmozgás mellett, folytatódik a tik­kasztó meleg. A jellemzó hőmérséklet reggeli minimuma 21, a dél­utáni maximuma 34 fok korul alakul. A legvalószínűbb folytatás: jövő szerdáig erős kánikula várható, délutánonként gomolytelhö- södéssel és itt-ott kialakuló, helyi záporokkal Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a nyári időszakban sokan, sokszor sö­tétben közlekedünk. Ha a ruházatunk is sötét színű, nagyon nehéz észrevenni bennünket az úttesten áthaladva, illetve az utak szélén gyalogolva. Célszerű világosabb felső ruházatot viselni, illetve fény­visszaverő csíkkal fokozni a láthatóságunkat. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumel.hu Vízhőmérséklet Duna 20-22 °C Tisza 18-23 °C Balaton 25 °C Velencei-ló 27 °C Fertő 23 °C Tisza-tó 22 °C Pollen Pázsitfüvek magas Csalánfélék magas Gombák magas

Next

/
Oldalképek
Tartalom