Petőfi Népe, 2010. július (65. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-12 / 160. szám
INTERJÚ Életműdíjat kapott a kalocsai fotóművész viczAY Lajos Mondhatnám azt is, észrevették, hogy vagyok ■ Egy tér, egy híd, egy város, egy álom. Egy alak az utcán, egy átfütó fényszál a spaletták között. A fotósszemnek annyi mindent mond egy álmos este is... Ötvenéves volt, amikor feleségével és fiával felszámoltak maguk mögött mindent és Szabadkáról Kalocsára költöztek. Most 67 éves, de még mindig aktív, nyugdíjas látszerészmes- ter, fotóriporter, kiállító művészfotós, diaporáma szerző és reklámfotós. Viczay Lajos mindezért most életműdíjat kapott. Szűcs Brigitta Z. zik, hogy Jajj, meg ne lássák, hogy gyönyörködtem egy kicsit ebben a képben... „olyat”. Azóta nem csak a technika változott nagyot, én magam is. A sötétkamra ma már nekem is a laptop.- Képzeletbeli életműdíjat gondolom a családtól és a rokonoktól már kapott. Igazit, oklevéllel járót viszont csak a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségétől. Ez utóbbit miért?- Harmincéves munkásságom elismeréseképpen vehettem át ezt az életműdíjat. Mondhatnám úgy is: észrevették, hogy vagyok. hon. Az egyik fiúnk a családjával, két szép unokánkkal továbbra is ott él.- Mi volt az a téma, ami legelőször rabul ejtette?- Fotóriporterként dolgoztam. Az ejtett rabul, amit feladatként megkaptam. A munka mellett egyszeregyszer kiállítottam, rek- Hogyan, miért lehet ezt elnyerni?- Meg kell öregedni. Ennyi a tÍt0^9 .......... ...»d*:........- Szóval a ráncok száma teszi az embert. És még?- Pénzről például szó sincs. Az számít, amit letett az ember az asztalra. Az eddigi életem során volt 330 zsűrizett és 25 önálló kiállításom. Figyelembe vették a fotózással kapcsolatos tevékenységem, a különböző zsűrikben való részvételemet, a szakmai igényességet, mindent. Az elismerés rangját az adja, hogy a szövetség szigorú, következetes, és magas követelményeket állít tagjai elé. Boldog vagyok, hogy figyelemmel kísérték a pályámat, megtiszteltetésnek tartom, hogy megkaphattam ezt a díjat. Nemzetközileg is elismert fotóművész vagyok. Ezzel minden lehető titulust elértem, amiről persze a hajam színe is árulkodik... A látszerészüzletben állandó kiállítás várja a vásárlókat- Mindig tudta, hogy mi lesz, ha nagy lesz?- Végső soron igen. Célirányosan végeztem az iskoláimat. Szabadkán éltünk, üzletvezető voltam egy látszerész üzletben, ott dolgozgattunk, és persze amikor ráértem fényképezem. A 90-es évek elején áttelepültünk Kalocsára. Most ez az itthon, az az ottlámfotózást is vállaltam. Viszont akkor pontosan tudni kellett, hogy mit csinálunk. A filmes időszakban nem lehetett „próbál- kozgatni”.- Ma már digitális géppel dolgozik. Nehéz volt szakítani?- Esküdni mertem volna, hogy én soha nem veszek a kezembe- Zsűritagként érik meglepetések a mai fiatalok látásmódjának köszönhetően?- Óh, persze. Épp annyi kellemes, amennyi kellemetlen. A mai fiatalok újszerű megoldásokkal, kidolgozásokkal próbálkoznak és olyan témákhoz is bátran hozzányúlnak, amivel 20-30 éve még óvatosan kellett-illett bánni. De a pályázatok kiírásától függetlenül jönnek olyan fotók is, melyek a kiírásnak egyáltalán nem felelnek meg. Sikerült egyszer elkapni egy jó pillanatot vagy készíteni egy szép tájfotót a Balatonnál és küldik szinte az aktfotópályázatra is.- Akkor a naplementék jönnek esőstől?- Hm. Igen, jönnek. Persze, ez nem azt jelenti, hogy egy naplementés fotóval ma már nem lehet elindulni egyetlen versenyen sem, csak kell hozzá valami ötlet, vagy valami, ami még egyszer nem ismétlődik meg. Mint például a Kalocsa-Kiskőrös közötti vasúti átjáró fölötti négy repülőgépcsík látványa a lemenő nappal a háttérben. Nem volt nálam a gépem. Hiába is mentem másnap ugyanabban az időpontban, a gépek nem jöttek újra arra.- Melyik téma vonzza a legtöbb látogatót?- Nos, a természetfotó-kiállításra mennek be a legtöbben, de az aktot is sokan szeretik. Csak azt sokan még mindig úgy né- A képei megvásárolhatók, de „lopják” is.- Igen, előfordult már olyan is, hogy egy fotót, amin egy kedves lány volt, valaki „áron alul" magának adott. Egyszerűen ellopta a kiállítóteremből. Kicsit meglepett, de ha jól meggondolom valójában dicsőség az, ha valakinek annyira tetszik egy képem, hogy még azt a rizikót is vállalja, hogy kicsempészi.- Minden évben van egy alkotótábor, melynek munkáiból kiadvány és kiállítás születik. Idén Kalocsán zajlik épp a napokban. Ön az egyik főszervezői Mi történik itt?- Július 3-tól ’égy hétté á Kalocsára költözik a Magyar Fotóművészek Országos Alkotócsoportjának Fotóművészeti Nyári Egyeteme, ami tavaly Bonyhádon volt. A folyamatos kultúrprogramok- kal egybekötött nyári egyetem során az ide érkező művészek - 98 ember - megismerkedhetnek olyan helyi nevezetességekkel, mint az érsekség, a kalocsai fű- szerpaprika, a világhíres népművészet, a porcelánfestészet, de a környék településeit is megnézzük, mindezt persze a fotóművészettel kapcsolatos bemutatók és előadások kísérik.- Mit csinál, amikor a látszerészüzletben lejár a munkaidő, a tábor véget ért és maradt egy kis szabad idő?- Fényt képezek. Ez egy örök, letehetetlen életforma. Rúzsa Magdi a Csiperó nagykövete lett európa jövője Az énekesnő kisgyerek volt, amikor először részese volt a fesztiválnak Laza ingben, farmerben énekelt Rúzsa Magdi Kecskeméten, a Csiperó gyermektalálkozó szombati záró koncertjén. Rajongói sztárként ünnepelték. Minden egészen másként alakult, mint amikor még csiperósként lépett fel a főtéri nagyszínpadon.- Kecskemét határába érve az jutott eszembe, hogy amikor először jártam itt, sokkal hatalmasabbnak tűnt minden: az utcák, az épületek. Persze nem Kecskemét ment össze 16 év alatt, én lettem felnőtt - mesélte nevetve, a vajdasági kislányból Megasztárrá, majd sokak kedvenc előadójává vált fiatal énekesnő.- Mi maradt meg benned az akkori Csiperó-élményekből?- Kilencéves voltam, először jártam Magyarországon. Nagyon izgalmas volt a fesztivál, rengeteg velem egykorú gyerekkel találkoztam, mindenféle nációból. Lenyűgözött a sok külföldi, az idegen nyelvek, kultúrák keveredése.- Emlékszel a vendéglátóitokra?- Nem családnál, egy iskolában voltunk elszállásolva, úgy emlékszem, sérült gyermekek bentlakásos intézményében.- Mivel léptetek közönség elé?- A csoportommal néptáncoltunk, magnókazettán volt a kísérőhang, amit odahaza felénekeltünk, de valami malőr miatt nem tudták lejátszani. Mi lelkesen végigénekeltük a produkciót, a vezetőnk meg is dicsért a végén.- Most is ért meglepetés...- Igen, a szervezők felkértek, hogy legyek a Csiperó nagykövete. Örömmel elvállaltam, jó lenne, ha még sokáig, nagyon sok gyermeknek nyújtana máshoz nem fogható, fantasztikus élményeket.- Ma már sztár vagy, ám nincsenek allűrjeid, az a hír járja, hogy a ruhatáradat sem stylist alakítja.- Ez így van. Megkeresnek divattervezők, de a ruhatervek alapján nem tudom beleélni magam, hogy rajtam miként festenek majd a kreációk. Jobb szeretem a kész dolgokat látni, felpróbálni, és úgy dönteni mi az, ami igazán tetszik.- Szívesen vásárolsz?- Hogyne. Hangulatember vagyok, nézelődöm, ami megtetszik, azzal bevonulok a próbafülkébe, és ha jól áll, megveszem.- Testvéreid?- Vajdaságban vannak. Nővérem várandós, a bátyám kis felesége is gyermeket vár, így még idén két kisbabával gyarapszik majd a család. Rúzsa Magdi a színpadon- És te, hogy állsz a család- alapítással? Ráérek, még semmiről nem késtem le. Ha arra vagy kíváncsi, igen, van kivel sétálnom a Duna-parton, boldog a magánéletem. A párom is a média területén dolgozik, abszolút tolerálja az esti, hétvégi koncertezést, az előadói életformámat.- Mikor koncerteztél legutóbb odahaza?- Július elején volt egy nagykoncertem Kishegyesen. Hobó volt a vendégem, fergeteges bulit csaptunk. ■ P. Zs.
