Petőfi Népe, 2010. július (65. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-12 / 160. szám

4 FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL-PEST MEGYE PETŐFI NÉPE - 2010. JÚLIUS 12., HÉTFŐ Sportcentrum a faluban, a szép új pálya mindenkié A faluközösség sportolási köz­pontjává fejlődött Csemőben a Ladányi Iskola. Nemrégen újra burkolták az intézmény sportpá­lyáját továbbá tripla, száz méte­res gumival fedett futópályát is építettek hozzá. Ideje volt fejlesz­teni, ugyanis a sportolási lehető­ségeket tekintve a csemői fiata­lok kinőtték falujukat. Közel négyszáz kisdiák lelhet örömöt a felújított pályán és nemcsak ők használhatják, hanem mindenki a faluban. A fejlesztés megköze­lítőleg 15 millióba került, de mi­vel központi támogatást nem ka­pott rá az önkormányzat, telje­sen a helyi költségvetésből és a vállalkozók támogatásával való­sították meg. ■ M. J. Jó nevelőkkel sikeresen startolt az új program Hamarosan fényképes bemuta­tón láthatják a szülők, hogy mit is jelent gyerekeik számára az úgynevezett kompetencia alapú oktatás bevezetése a szalk- szentmártoni Petőfi-iskolában illetve az óvodában. Az új okta­tási módszereket először a múlt tanévben alkalmazták a neve­lők a Nemzeti Fejlesztési Ügy­nökség által anyagilag is támo­gatott oktatási-nevelési prog­ram indításával. Annak lényege az, hogy a szaktárgyi ismerete­ket tevékeny foglalkozásokon sajátítják el a diákok. A mód­szerek bevezetése persze, sok munkát rótt a pedagógusokra, de év végére megtapasztalták amit előre is tudtak: lényegesen hatékonyabb ily módon a taní­tás. Farkas Márta igazgató vala­mennyi oktatási területen sike­resnek tartja az új program al­kalmazását. Köszönhető ez az intézmény kiváló nevelői kará­nak, akik az igazgató szerint hegyeket mozgattak meg a fej­lődés érdekében. Arról pedig, hogy milyenek is voltak és lesz­nek majd a tanórák, például mit jelent a tanításban a nagyará­nyú infokommunikációs tech­nológia, hogyan fejleszthető a matematikai logika, miként építhető az életpálya vagy mi­lyen is a Paprika hét meg a töb­bi foglalkozás, arról nem soká­ra bemutatót tart az iskola az érdeklődőknek. ■ M. J. Kőris Otthon fesztiválja Nyaranként fesztiválon találkoznak a várossal a nagykőrösi Kőris Otthon lakói. Az idősek és egészségükben fogyatékos embe­rek tánccal, próza és versek előadásával, színpadi játékokkal mutatják meg a külvilágnak, hogy a maguk módján ők is tudnak tevékenyen alkotni. A hét végén a kecskeméti és más társintézményből is beneveztek vendég előadók a főtéri forgatagba. Falun tanul a városi diák? kőröstetétlen Rá sem ismernek ősszel az öreg alma materre Az utóbbi néhány év alatt összes intézményének in­gatlanát felújította a kőrös- tetétleni önkormányzat. Miklay Jenő A minap fejezték be az iskolaépü­let teljes renoválását. Az általá­nos iskolát második éve a ceglé­di református egyházközség tart­ja fenn kihelyezett tagozatként, teljes szakos ellátottsággal. Az épületet tulajdonosa viszont to­vábbra is az önkormányzat, ezért a helyhatóság intézte a felújítá­sát. Az iskolaépület falait leszige­telték, és az összes nyílászárót ki­cserélték, mert a fűtésszámla igen magasra emelkedett az utób­bi időben. A beruházás összkölt­sége 27 millió forint, ebből 10 mil­lió forintot biztosított önerőként az önkormányzat, és költöttek 2,1 millió forintot előre nem tervezett kiegészítő munkálatokra is. Ere­detileg ugyanis a felújítási terv közvetlenül csak az épületre vo­natkozott, viszont célszerűnek ta­lálták renováltatni a kazánházat valamint a három melléképüle­tet. A gyerekek talán rá sem is­mernek ősszel az alma materre. Az általános iskolában egyébként elsőtől a nyolcadik osztályig ösz- szesen száz körüli gyerek jár. A szomszédos Jászkarajenőről in­gyenes buszjárat hozza-viszi a kisdiákokat. Szeptember elsejé­től Abonyból is indul majd ilyen járat, még akkor is, ha a városból esetleg csak egyetlen gyerek uta­zik tanulni Tetétlenre. Sok még a víz, néhol lábon vár az árpa kalászosok Keveset adnak a gabonáért, veszteségre számítanak az aratók A múlt hét vége óta aratják a bú­zát a Dél-Pest megyei földeken. Nem tudnak folyamatosan ha­ladni a kombájnok, ugyanis he­lyenként még mindig hátráltatja a munkálatokat a talajvíz, ezért az árpa betakarítását sem fejez­ték még be minden gazdaság­ban. Nagykőrös, Tötrel környé­kén 4,5 -5,5 tonnát ígér a búza, az árpa pedig 3,5-4 tonna között fizetett hektáronként. Tavaly a kalászos takarmány felvásárlási átlagára 24-25 ezer forint körül alakult tonnánként, az étkezési búzáért pedig 27 és 29 ezer fo­rint között adtak a kereskedők. Most valamivel többért lehet el­adni a gabonát, csak az utóbbi egy héten 5 százalékkal emelke­dett a kenyérgabona felvásárlási ára. Ha megint esősre vált az idő­járás, s romlik a szemek minősé­ge, csökken a betakarítható mennyiség, akkor tovább emel­kednek az árak - vélik a ter­mesztők. Azt már előre látják, hogy a gabonapiaci árak nem kompenzálják a hektáronkénti mintegy 130-150 ezer forintos költségeket. Ismerve a hozamo­kat, búzából hektáronként csak 110-120 ezer forint körüli árbevé­telre számítanak, a veszteséget az uniós területalapú támogatás mérsékli valamelyest. ■ M. J. Elődök dicsősége Szombaton a honfoglalókat ünnepelték s a 90 éve elveszett Magyarország dicsőségére emlé­keztek a kőröstetétlenlek. A parádés falunapra a közeli településekről is sereglettek: Trianon-emlékművet avat­tak, volt íjászverseny, hadijátékok és bőséges magyaros trakta az éheseknek. A rendezvényt a helyi Csillagös­vény hagyományőrző baráti kör szervezte. A képviselői tiszteletdíjuk is a falufejlesztésre megy Nyársapáton régóta tervezték a József Attila utcában az óvo­dai ingatlan felújítását de har­minc év után most először érte komolyabb karbantartás a kö­rülbelül 80 gyereket befogadó, több mint százéves épületet. A községi önkormányzat nemré­gen jutott hazai for­rásból beruházási tá­mogatáshoz. Eredeti­leg 26 milliót igényel­tek, de ennek az összegnek a felét sem kapták meg. Kétmilli­ót tettek hozzá a helyi költség- vetésből, így összesen mintegy 14 millió forintból elvégeztet­ték a legfontosabbakat: az épü­let külső szigetelését, festését, kicserélték a régi, korhadt ab­lákokat és a helyiségek egy ré­sze is új padlóburkolatot ka­pott. A teljes felújítással napo­kon belül végez a kivitelező. Ugyancsak a főúton, megújí­tottak egy másik fontos ingat­lant is: az egykori borospincét a fölötte lévő házzal. Szociális he­lyiségeket alakítottak ki benne a települé­sen dolgozó közmun­kásoknak illetve ön- kormányzati raktárnak használ­ják. A felújítást önkormányzati forrásból oldották meg s hozzá­járultak a település képviselői is, akik nem veszik fel a tiszte­letdíjukat hanem felajánlják a falu szépítésére, fejlesztésekre. ■ Felét se kapták. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat ajstromban a biciklik, gyorsan azonosíthatók szabadszállás A tulajdo­nosok kérésére nyilvántar­tásba veszik a kerékpáro­kat a kunszentmiklósi rendőrkapitányság embe­rei. Nemrégen a szabad- szállási összeíró akción több mint száz biciklit vet­tek fényképes lajstromba. Könnyebb lesz azonosítani a járműveket, ha esetleg később tolvajoknál, orgaz­dáknál lelnének rájuk. Jutalmat is kaphatnak a gyűjtemény gyarapítói dunavecse A városfejlesz- tők egyesülete rendszere­sen szervezi a helytörténeti emlékek tematikus gyűjté­sét. Újabban a régi mester­ségek, falusi élet eszközei­ből akarnak kiállítást for­málni. Jutalmat adnak azoknak akik elősegítik a gyűjtemény létrejöttét. Kamerák figyelik majd a közterületeket LAjosMizsE A városi képvi­selő-testület nemrégen megnevezte a kivitelezőt, így hamarosan megépülhet a városba vezető főutakat és a központi területeket fi­gyelő kamerahálózat. A biz­tonsági rendszer létrehozá­sára négy cég versengett, a nyertes valamivel több mint bruttó 4,1 millió fo­rintból kihozza a beruhá­zást. Egyelőre hét kamerát szerelnek fel, de a rendszer 64 „félszemű rendőrrel” bő­víthető. Szivattyúkkal óvnák meg a falut kőröstetétlen Megpályáz­ta a belvízelvezető-hálózat építésének állami támoga­tását az önkormányzat. Az összesen 88 millió forintos beruházás költsége tíz szá­zalékát a helyi költségvetés­ből biztosítják. Ha nyernek, szivattyútelepeket telepíte­nek a település mélyebben fekvő részein, hogy ne is­métlődjék meg a súlyos bel­vízár, amilyen májusban, júniusban sújtotta a falut. A kátyús út renoválását sürgetik sokan nagykörös A Pálfájai út re­noválását sürgetik a város­házától a környező tanyá­kon lakók. Az úttest bal­esetveszélyesen kátyús, károk is keletkeztek már e miatt személyautókban. Er­ről Köteles Lajos települési képviselő számolt be a mi­nap a városi közgyűlésen. További hírek a BAON.hU hírportálon FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL-PEST MEGYE KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE BÁCSKA KALOCSA ÉS KISKÖRÖS KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE BAJA ÉS KÖRNYÉKE

Next

/
Oldalképek
Tartalom