Petőfi Népe, 2010. június (65. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-16 / 138. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2010. JÚNIUS 16., SZERDA BÁCSKA Ismét felvidékiek találkoznak a faluházban Felsőszentivánon Hagyományos, évi találkozójukat tartják a hétvégén a felvidékiek. A Rákóczi Szövetség Bácskai Szervezete és a felsőszentiváni önkormányzat által szervezett rendezvénynek a település falu­háza ad otthont. A szombat dél­utáni ünnepi találkozóra elké­szül a ház előtti járda, és leállít­ják a tetőfelújítási munkát. ■ Olyan településekről ér­keznek, ahová naszvadiak kerültek.- Mintegy kétszáz vendég ér­kezik a rendezvényre, felvidéki testvértelepülésünk, Naszvad delegációját és a műsorban fellé­pő nyugdíjas csoportját is fogad­juk - mondja Vörös Szilárd pol­gármester. Hozzáteszi: olyan te­lepülésekről érkeznek vendé­gek, illetve fellépők, ahová Naszvadról kerültek kitelepítet­tek. így a rendezvény támogatói között a fentiek mellett Csávoly és Rém önkormányzata és a Bo- rota-Felsőszentiván Földtulajdo­nosi Vadásztársaság is szerepel. Délután 4-kor Trianon 90 cím­mel tartanak megemlékezést, majd fél órával később a népze­nei csoportok találkozója kezdő­dik: csávolyi, rémi, tataházi együttesek is fellépnek a prog­ramban. A hazaiak képviseleté­ben ezt az alkalmat kihasználva ismét színre lép a tamburazene- kar, néhány éves szünet után többgenerációs együttesként áll közönség elé a formáció. ■ Új elnököt választottak a szocialisták Kajtár Józsefet választotta elnök­ké az MSZP Baja és térsége szer­vezete, a megbízatás két évre szól. A parlamenti választás után mondott le a megújulás szükségességét hangsúlyozva az előző vezetés, tegnapelőtt pedig újat választottak. Alelnök lett Telegdi András és Márfai Péter, az elnökség további nyolc főből áll. Kajtár József 30 éves, Baján önkormányzati képviselő. Mint mondta: meglepte a jelölés és a bizalom, legfontosabb feladat­nak a baloldaliak hitének vissza­adását tartja. ■ Apad a Duna, de nem eléggé baja Kipróbálhatják a biológiai fegyverkezést a szúnyogharcban Még a víz az úr az üdülőterületen Holnap tárgyalnak a Nagy-Pandúr-sziget meg­nyitásáról, a strandolásra még várni kell. Kubatovics Tamás- Több helyen károsodott a Nagy-Pandúr-sziget töltése, en­nek mértékét azonban csak a földről, még pontosabban a víz­ről lehet felmérni - osztotta meg Derekas László, a városüzemel­tetési iroda vezetője a hétfői légi szemlén tapasztaltakat. Hozzá­tette: még nem született meg a döntés a városházán, de nem va­lószínű, hogy nagyobbra nyit­nák ezeket a réseket. Nagy az esélye, hogy a dunai vízállástól függően a csőzsilipen keresztül engedik le a vizet a területről. Kedvező körülmény, hogy jó tempóban csökken a folyó víz­szintje. A sziget megnyitására a helyi védelmi bizottság jogosult, a testület legközelebb csütörtö­kön ülésezik. Tegnap reggel 7-kor 823 centit mutatott a vízmérce, ma reggel­re 781 cenü az előrejelzés, a hét végére pedig 7 méter körül vár­ják a Dunát. Az apadáshoz kötő­dően csökkentették az árvízvé­delmi készültséget a vízügyi igazgatóság illetékesei. Változik a helyzet egyéb tekintetben is: a fa­kadóvízzel borított területek nagysága nem nő tovább, jelen­leg mintegy 190 hektár. Továbbra is tilos a fürdőzés a strandon. Természetes fürdőhely 200 és 700 centis vízállás között működhet, azaz legfeljebb á hét vége felé lehetne hűsölni a Sugovicában. De erre kicsi az esély, a takarítás után fertőtlení­tés vár a területre, és azt követő­en működhet újra a strand. Sok aggodalomra ad okot az apadás utáni szúnyoghelyzet. Derekas László szerint folyama­tossá kell tenni a kémiai beavat­kozást, a vérszívók elleni küzde­lemre szánt kassza felülről nyi­tott, azaz nem a pénzügyi, ha­nem a szúnyoghelyzet alapján döntenek a teendőkről. Elképzel­hető, hogy a Nagy-Pandúr-szige- ten a hagyományos eszközök mellett már idén bevetik a bioló­giai irtás fegyverét. A gemenci területen más szó­ba sem jöhet, az ehhez szüksé­ges engedélyezési eljárást meg­indították. Egy külső cég által készül egy úgynevezett lárvatér­kép, mely a hatékony védekezés­hez szükséges adatok begyűjté­sével jár. Most jelentős tapaszta­latok szerezhetők a területen. A város megbízására a hatékony védekezéshez szükséges, mint­egy öt kilométeres körzetet mé­rik fel a szakemberek. Közösségi tér az egykori Fiedler-házból Bácsalmás Átadták az ifjúság és a civilek épületét Két éve pályázatot nyújtott be az önkormányzat az Egy tér az in­formációért, a közösségért Bács­almáson című projekt megvaló­sítására. A tervet tavaly sikeres­nek minősítették, aminek kö­szönhetően idén tavasszal meg­kezdődhettek a kivitelezési munkák a Gróf Széchenyi utca 75. szám alatt. A 42,3 millió fo­rintos uniós támogatás mellé a bácsalmási önkormányzat 9,4 millió forintos önrészt biztosí­tott. A felújított épületben kiala­kított közösségi tér helyszínt biz­tosít az együttgondolkodásnak és a civilszervezetek hatéko­nyabb működésének. Néhány napja sajtótájékozta­tóval egybekötött átadóünnep­séget tartottak, ahol számos vendég, több mint kétszáz fellé­pő és többtucatnyi érdeklődő vett részt. Kiss Zoltán önkor­mányzati képviselő elmondta, hogy Bácsalmáson ez az első olyan pályázat, melynek mene­tét a nyilvánosság is megismer­hette, három alkalommal tar­tottak sajtótájékoztatót. Zalán- tai Endre polgármester ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy a település egy új értékkel gya­Patinás épület újulhatott meg európai uniós támogatással rapodott, hiszen a központban egy patinás, felújított épületben kap helyet a közösségi és infor­mációs tér. A civilek számára információ- és segítségnyújtást végeznek, szabadidős progra­mokat szerveznek, a fiatalok­nak pedig teret és technikai hátteret biztosítanak szabad­idős tevékenységükhöz. Az épület házigazdája lehet a kü­lönböző kiállításoknak, fóru­moknak és a kisebb rendezvé­nyeknek is. A meghívott vendégek közül többen is elmondták, hogy ezt a szépen felújított épületet tarta­lommal is meg kell tölteni, támo­gatni kell azokat a kezdeménye­zéseket, melyek a közösségi éle­tet szolgálják. ■ J. J. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő Kedd Szerda BÁCSKA Csütörtök Péntek Szombat Kerékpártúra Karapancsára baja Mintegy 70 kilométe­res útra indulnak a termé­szetjárók, akik vasárnap Karápancsát célozzák meg. A Szentháromság térről 8- kor indul a Baráth Andrásné vezette társaság. Bárki ve­lük tekerhet, némi pénz azonban legyen nála, hiszen a Vadászati Történelmi Em­lékhely belépője felnőttek­nek 500, gyerekeknek 300 forint. (K. T.) Jól szerepeltek a vendég zsugások ulti Hercegszántón a baj­nokság ötödik fordulójában huszonöt zsugás ült asztal­hoz, a legjobbak: 1. Papp Ist­ván (Bátmonostor) 12, 2. Vöő István (Hercegszántó) 11, 3. Bánóczki Nándor (Má- tételke) 10 pont. Csikérián 29-en ültek asztalhoz: 1. Fa­ragó István (Bácsbokod) 12, 2. Bencsik Gyula (Bácsbo­kod) 11,3. Nasz Antal (Sze­relnie) 10 pont. (T. G.) Rekordmennyiségű halat fogtak a pecások Bácsalmás Az év első házi­versenyét rendezték meg a horgásztónál, több mint 11 mázsa hal akadt horogra. A legeredményesebbek: 1. Ko­vács István, 2. Csák Sándor, 3. Kulik István. Nők: 1. Arany­ász Istvánná, 2. Bíró Anikó, 3. Gajdosné Magyar Margit. Ifjú­sági: 1. Csík Ádám, 2. Farkas Ádám, 3. Kunok Márk. Gye­rek: 1. Szvorény Szabolcs, 2. Szalai Balázs, 3. Demeter Sán­dor Tamás. A legtöbb halat, 17 darabot, Kovács István, a legnagyobbat (4 kg) Hevesi József fogta. (J. J.) További hírek a BAON.IlU hírportálon KALOCSA ÉS KISKÖRÖS kiskunhalas és KÖRNYÉKE BAJA ÉS KÖRNYÉKE FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL-PEST MEGYE KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE I Ä U A .A ,A .......A IT Ér seki mise Vasárnap Hercegszántón fatimai mise volt Szent Antal-ünnepséggel és liliomszenteléssel a Vodica Máriakert-kegyhelyen. A szentmisét dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti metropolita érsek celebrálta. Megyei csata az ötödik helyért kosárlabda Tanárukért is játszottak a bélás lányok Hatodik lett az országos döntő­ben a bajai III. Béla Gimnázium IV. korcsoportos kosárlabdacsa­pata. Nem a legjobb előjelekkel utazott Nyíregyházára a gárda, hiszen tanáruk, Schmidt Lajos megbetegedett, így Horváth Emese tanárnő segítette a lányo­kat a négy nap során. A sorsolás sem volt a hálások­kal: a későbbi győztes Sopron és a harmadik Pécs - valamint a Szekszárd - is ellenfelük volt a csoportban. A Soprontól és a Szekszárdtól szoros mérkőzésen kaptak ki, a pécsieket magabiz­tosan verték. Körbeverések után az ötödik helyért vívott mérkőzé­sen a kecskeméti bányaisok győzték le őket. ■ K. T. A csapat, álló sor (balról): Nagy Judit, Magoss Lili, Markó Dalma, Kurityák Csenge, Kajtár Bianka, Szilágyi Dóra, Horváth Emese tanárnő, elöl: Csilics Adél, Lukács Nikolett, Kajtár Tilla, Fiedler Emese, Novák Fanni, Farkas Barbara.

Next

/
Oldalképek
Tartalom