Petőfi Népe, 2010. június (65. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-04 / 128. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. JÚNIUS 4„ PÉNTEK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY A hétvégén a külső kifutóba is kiengedik a kisoroszlánokat A hétvégén már a látogatók is megtekinthetik a kecskeméti Va­daskert három kisoroszlánját. A kicsik ma éppen hathetesek, ko­ruknak megfelelően jól fejlettek. A napokban beengedték hozzá­juk az apaoroszlánt, Merut, aki nagyon jól fogadta őket. ■ Meru, a büszke apa­oroszlán tegnap találko­zott először a már hathetes kölykeivel.- Féltünk, hogy bántja kölykö- ket, ezért készenlétben álltunk, hogy ha kell, közbeavatkozzunk- mesélte Pullai Béla, a Vadas­kert igazgatója. - Erre szeren­csére nem volt szükség, így a hétvégén a kisoroszlánok kuc­kójánál az ajtót felengedjük, és lehetőséget biztosítunk arra, hogyha akarnak, kijöhetnek a külső kifutóba, ahol a látogatók is megnézhetik őket. Bízunk benne, hogy jó idő lesz - hiszen mint ismeretes, a macskafélék nem szeretik az esőt -, és az egész családot együtt csodálhat­ják meg a látogatók - tette hoz­zá a kertigazgató. ■ S. H. Megütötte, majd leütötte idős áldozatát Egy 72 éves asszonyt raboltak ki Úszódon. A bűncselekmény még május 30-án, este 8 órakor tör­tént a Rákóczi utcában. Az idős nő takarított, a ház ajtaja nyitva volt, a rabló így könnyen beju­tott. Ököllel megütötte az asz- szonyt, majd a nyakát átkarolva, folyamatosan fenyegetőzve pénzt követelt tőle. Az idős nő 184 ezer forintot adott át a férfi­nak, aki hátulról fejbe ütötte. A rabló ezután elmenekült a hely­színről, az ájult asszonyt sorsá­ra hagyva. A rendőrség egyelőre keresi a tettest. Mint azt Mihály- né Bornemisza Eleonórától, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől megtudtuk: nem a sértett tett feljelentést, ha­nem napokkal később a szom­szédja. A rendőrség kéri, hogy aki a fenti időben gyanús sze­mélyt látott a környéken, hívja a 107-es vagy 112-es segélyhívó számot. ■ H. I. Japán kerámiák A hagyományos japán fazekastérségekben dolgozó ígéretes tehetségek munkáit mutatja be az a kiállítás, amelyik csütörtökön nyílt a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdióban. A Tovább élő hagyomány című tárlaton 35 művész 71 alkotása látható - köztük olyanok, amelyek a ke­rámiakészítés évezredes hagyományait mutatják be, a folytonosságot tükrözik, s olyanok is, amelyek egyedi kísérletek eredményeképpen születtek. A tárlatot Iwanaga Emi, a Japán Alapítvány Budapesti Irodájának igazgatója és Király József, a Kecskemét-Aomori Baráti Kör elnöke nyitotta meg, a vendégeket Probstner János, a Nemzetközi Kerámia Stúdió igazgatója köszöntötte. (R. J.) Százszobás Hilton épül turizmus Hoteltulajdonos lesz a kecskeméti önkormányzat Szeptemberben megkez­dődhet a Hilton szálloda építése Kecskeméten. Az új élményfürdő és sportkomp­lexumhoz kapcsolódó száz­szobás hotel 25 százalék­ban - közvetve - önkor­mányzati tulajdonú lesz. Takács Valentina Megnyerte a Hírős Hotel Kft. a 437 millió forintos pályázatot, így semmi akadálya nincs annak, hogy megindulhasson az épülő fürdőkomplexumhoz kapcsolódó százszobás szálloda építése is. A négycsülagos hotel üzemeltető­je a Hilton lesz, mely Kecskemét adottságaihoz igazodva a Hamp­ton márkát választotta. A beru­házás 1,9 milliárd forintba kerül, ennek mintegy fele pályázati pénz és fejlesztői tőke, a másik fe­le pedig hitel. Az építkezést elő­reláthatólag szeptemberben kez­dik, és 2011 negyedik negyedévé­re - néhány hónappal a fürdő­komplexum átadása után - feje­zik be. A témában tegnap tartottak sajtótájékoztatót, melyen részt vett dr. Zombor Gábor polgár- mester, Szemereiné Pataky Klau­dia és Sárközy Ist­ván alpolgármeste­rek, dr. Metzinger Éva jegyző, Jánosi István, a Hírős Sport Kft. igazgatója, dr. Szórád József, a Gabotrade cég Hilton csoport kelet-európai fej­lesztési képviselője, Harajka Ró­bert, az IGN Zrt. vezérigazgatója, Köles Tibor, az IGN általános esz­közgazdálkodási igazgatója, va­lamint Mikó László Ybl-díjas épí­tész, a fürdőkomplexumot és a szállodát tervező cég képviselője. A sajtótájékoztatón elhangzott: újszerű megoldás az, hogy egy önkormányzat ilyen típusú üzle­ti vállalkozásban részt vegyen, egy szálloda tulajdonosa legyen. Az épülő Hilton hotel ugyanis a kifejezetten erre a beruházásra létrehozott Hírős Hotel Kft. tulaj­dona, amelyben az IGN-nek 75 százalék, a tisztán önkormány­zati tulajdonú Hírős Sport Kft- nek pedig 25 százalék tulajdoni aránya van. A Hilton a szállo­dában nem szerez tulajdonrészt, ha­nem üzemeltető lesz. Mint kiderült: a nagy nevű szállo­dalánc világszerte 3500 hotelt üzemeltet, összesen 130 ezer dol­gozója van. A szállodákat azok el­helyezkedésétől, jellegétől függő­en különböző márkákba sorol­ják. Kecskemét esetében a Hamp­ton márkát választották, amely illik a város jellegzetességeihez, hosszú távú fejlesztési koncepci­ójához, valamint az élményfürdő és sportkomplexumhoz. így a szálloda neve Hampton by Hilton lesz. Az előzményekről megtudhat­tuk: bár a fürdőkomplexum ter­vezésekor már eleve számoltak a szállodával, az a terveken is sze­repelt, de nem volt szerves része a projektnek. A gondolat azon­ban végig foglalkoztatta az önkor­mányzatot és a Hírős Sport Kft­t. Amikor ilyen típusú fejlesztés­re pályázatot írt ki a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács, ak­kor hozták létre az IGN-nel közö­sen a Hírős Hotel Kft.-t, és éltek a lehetőséggel. A Tó Hotel is sínen van zombor Gábor polgármester a sajtótájékoztatón röviden szólt a Tó Hotelről is. Többet azonban ez alkalommal sem árult el an­nál, hogy az értékesítésére kiírt pályázat eredményes volt, aláír­ták a szerződést a befektetővel. Korábban megírtuk: információ­ink szerint a világ egyik legna­gyobb és legismertebb szálloda- lánca akar új hotelt építeni a 3,5 hektáros területen. ■ A Hilton világ­szerte 3500 szállodát üze­meltet. Kidőlés előtt FÖLDI MARS-UTAZÁS Vette kezdetét Moszkvában. Kilö­vés nélkül, szimulált körül­mények között lesznek távol az „űrhajósok” bolygónk eseményeitől. Épp időben indultak neki a kalandnak, nem tud rájuk dőlni egyet­len csontváz sem. Állítólag pénteken fognak kiesni az elsők a magyar költségveté­si szekrényekből. Minden űrutazó irtózik az ilyesmi­től, nem csoda, hogy siettek. Nincs annál rosszabb, mint amikor a súlytalanságban ide-oda lebeg egy koponya vagy egy lábszárcsont, és nincs kéznél legalább egy jegybankelnök vagy egy tényfeltáró bizottság. A MOSZKVAI MARS-UTAZÓKRA ugyan nem vár súlytalanság, de ez mit sem von le az előb­biek igazságtartalmából. Az ország pohárszékeiben ta­nyázó, belülről az ajtónak tá­masztott csontvázak megle­hetősen rutinosak a szakmá­jukban. Dolgoztak már pél­dául a vidámparkban és bio­lógia-szertárakban. Alapvető tulajdonságuk, hogy hirtelen tűnnek fel. A szellemvas- úton sem tudni, melyik ka­nyar után rázzák magukat, és a biológiatanárok is a leg- idegesítőbb pillanatokban ál­lítanak be velük. A büdzsé­ben rejtőző csontvázakat az hozza nehéz helyzetbe, hogy már hónapok óta be vannak jelentve kidőlésre, így szere­pükből is kieshetnek. Teg­nap óta tudjuk, hogy ma már kivillan a testük fehérje. a csontvázdőlés dramatur­giai fő szabálya az, hogy vá­ratlanul kell történnie. Kü­lönben oda a hatás. Ese­tünkben azon gondolkodhat majd a magyar, hogy való­ban titkokat rejtett-e a költ­ségvetési székrény, vagy műcsontvázak dőlögetnek kifelé. Nekünk egyik sem jó. E sorok írásakor annyi bizo­nyos csupán, hogy űrhajós kalandokra nem fog nekünk telni semmiképpen. Elmegy a pénz csontvázra. Textiltáriat Gazdáné Obsz Ella (1937-1993) textilművész munkáiból nyílt tárlat tegnap a kecskeméti Népi Iparmű­vészeti Gyűjteményben. A kiállítást Székelyné Körösi Ibna történész, főmuzeóbgus nyitotta meg, majd Gazda József ajánbtta a nagyközönség figyelmébe. A gyönyörű, nem mindennapi alkotások augusztus 28-áig láthatók. (S. H.) Barokk falak a hajósi érseki kastélyban A korábban adott 90 millióhoz további 23 millió forintos támo­gatást ad a megyei önkormány­zat a hajósi érseki kastély felújí­tásához - döntöttek a legutóbbi ülésükön Bács-Kiskun vezetői. Az egykori főpapi rezidencia fel­újítása már javában tart, ám a munkálatok során az utókor szá­mára is fontos és megmentésre érdemes barokk falfestéseket ta­láltak. Most ezek restaurálására adta a megye a pénzt, és a támo­gatásból restaurált, a régi szí­nükben pompázó falfestéseket később a látogatók is megtekint­hetik. A kastély felújítására egyébként 473 millió forintos tá­mogatást kapott a megyei önkor­mányzat. ■ T. V. VITRIOL A nevelés európai hagyományaival lelnének nyugalmat a zaklatott iskolák Az amerikai Kennessaw State Egyetem munkatársai a napok­ban kilenc magyarországi isko­lában azt vizsgálták, hogy az utóbbi egy-két évtizedben formá­lódó oktatáspolitikáról mi a vé­leményük a pedagógusoknak. Az a gyanúm, nem nagyon lelke­sedtek. Erre a nagykőrösi Petőfi- iskola igazgatójának szavaiból következtetek. Deák György egye­bek közt azt mondta: hiba az oktatáspolitika túlzásba vitt li­beralizálása. Elenyészett az er­kölcsi nevelés jelentősége, lazult a tanulóifjúság fegyelme, érték­válságba jutott Magyarországon az oktatás, nevelés... Kevésbé udvariasan ez így han­gozna: a jelenkor oktatáspoliti­kája teljes kudarc. A körösi is­kolaigazgató felvázolta a szerin­te értelmes oktatáspolitikát, mi­re az őt faggató professzor jelez­te: hasznosítják a hallottakat Amerikában. Nem hiszem. Ame­rika nem azért exportál liberáris oktatáselméletet, hogy aztán át­vegye tőlünk a konzervatívat. Tiltanunk kéne a befolyást oda- átról. Az imént idézett igazgató szerint tíz év óta érik az iskolá­kat a változások, melyek újra és újra alkalmazkodásra kénysze rítik őket. Egy betegesen ideges világ képe ez. Tapasztalt peda­gógusok meggyőződése: a neve­lés európai hagyományaival együtt élve lelnék meg nyugal­mukat. ■ M. J. ÖKRÖS CSABA

Next

/
Oldalképek
Tartalom