Petőfi Népe, 2010. május (65. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-15 / 112. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2010. MÁJUS 15., SZOMBAT BAJA ÉS KÖRNYÉKE Hárommilliót adnak a rádió fejlesztésére Nem fedezhetők a rádió kiadásai a reklámbevételekből, noha a társasági forma profitorientált működést feltételez. A működte­tő kft. új ügyvezetője új műsor- struktúra bevezetését tervezi, ami az elavult technikai beren­dezések cseréjét, eszközök pótlá­sát igényli. Ezzel az indoklással került a városatyák elé a Bajai Rádiót üzemeltető, az önkor­mányzat által két éve megvásá­rolt Baja Hangja Kft. 2,9 millió forintos támogatási kérelme. Eb­ből az igényelt eszközök listája alapján kiderült, hogy kitelepü­léseket is tervez a társaság, hi­szen a beszerzendő felszerelé­sek nagyobb része ezt a cél szol­gálja. A tervben, amit a város­atyák többsége támogatott, a stú­diók fejlesztése is szerepelt. A hangfogó szivacsok például 150 ezer forintos tételt jelentenek. A cég ennél sokkal nagyobb ki­adást jelent a városi költségve­tésnek, bevételeinek döntő része az önkormányzati támogatás. ■ születtek: Szabó Richárd Rafael (anyja neve: Sági Má­ria) Madaras, Markó Gergő (Mecseki Orsolya) Baja, György Pálma (Kovács Virág Lilla) Baja, Faragó János (Ko­ri tnik Judit) Szeremle, Ko­vács Kiara Krisztina (Katzen- mayer Magdolna) Szeremle, Illés Emma (Horváth Anasz­tázia) Baja, Balogh Nóra (Ba­lázs Erika) Érsekhalma,Var­ga Máté (Hajnal Melinda) Ba­ja, Németh Gréta (Szekeres Erika) Baja. házasságot kötöttek: Len­gyel Tibor és Kelemen Ber­nadett, Láda Csaba és Tom- bor Anna Brenda, Szabó Dá­vid és Takács Zita. MEGHALTAK: Csatár Sándor 87 éves garai, Peller József 78 éves szeremlei, Varga Já- nosné (szül.: Molnár Lujza) 80 éves hercegszántói, Ig- nácz Antalné (Tóth Mária) 85 éves rémi, Ott Mihályné (Ma- jer Éva) 78 éves bácsborsódi, Rentz József 78 éves nagy­baracskai, Papp Ferencné (Horváth Mária) 77 éves ba­jai, Ignácz Jánosné (Kovács Ilona) 86 éves bajai, Cahut Muhamed 57 éves herceg- szántói, Garajszki Imre 66 éves bajai, Schopper Jakab 78 éves vaskúti lakos. Zajkommandó: mér és szól baja Spéci műszerrel szerelik fel a közterület-felügyelőket Tiltás helyett jó szóval és adatokkal próbálkoznak. Kubatovics Tamás Csökkenteni kell a zajongás mi­atti panaszokat. Ez derült ki no­vember végén, amikor az üzle­tek éjszakai nyitva tartásáról szóló rendeletről tárgyaltak a vá­rosatyák. A kívánt cél eléréshez azonban nemcsak jogi szabályo­zás, hanem cselekvés is szüksé­ges vélték a képviselők leg­utóbbi ülésükön. Ennek jegyé­ben tették lehetővé a zajkom­mandó létrehozását. Ezzel több legyet kívánnak üt­ni egy csapásra: hathatós esz­közt adnak a hatóság kezébe, megpróbálják azonnal orvosolni a zajpanaszokat, egyben figyel­meztetni a nem megfelelően cse­lekvő, jelentős zajt okozó vállal­kozásokat a szabályok betartá­sára. Megjegyzendő: a jelenlegi szabályozás szerint a kereske­dők csaknem tetszőlegesen álla­píthatják meg nyitvatartási ide­jüket, csupán utólag, szankció­ként korlátozhatja azt a város jegyzője. Pécsi és százhalombattai pél­dák, tapasztalatok alapján dön­töttek a városatyák, teljes egy­ségben. Mindkét településen a közterület-felügyelet végez mé­réseket az önkormányzat által beszerzett műszerrel. Rendezvé­nyeket, vendéglátóhelyeket el­lenőriznek megelőzésként, illet­ve egyedi lakossági panaszok alapján. Ezek a mérések csupán tájé­koztató jellegűek, azaz hatósági eljárásban nem számítanak bi­zonyítéknak. Ám az üzemeltetőt tájékoztatják az adatokról, és a probléma megismétlődése ese­tén hivatalos eljárást kezdemé­nyeznek. A baranyai megye­székhelyen úgy tapasztalták, a panaszok jelentős része - több mint négyötöde - rövid úton or­vosolható, hivatalos eljárás mel­lőzésével. A bajai közterület-felügyelők tájékozódása szerint negyed- milló forintba kerül a megfelelő mérőműszer, míg használatára 170 ezer forintért képzjk ki őket. Egyébként váltott műszak be­vezetésével biztosítható, hogy a betanulás után bármikor tájé­koztató méréseket végezzenek. Ráadásul esetleges éjszakai munkájuk során a parkolások szabályosságára is figyelhetnek. Harmadszor minősítik az Ad Libitumot kórus Kétórás hangversenyen mutatják be, hogy mit tudnak Az Ad Libitum kórus minősítő hangversenyt ad vasárnap dél­után 5 órától. Műsorukon rene­szánsz madrigálok, egyházi mű­vek, kortárs kórusmuzsika, nép­dalfeldolgozások, spirituálék szerepelnek. A gyakorló iskola sportcsarnokában mintegy két­órás lesz a műsor egy szünettel, belépődíj nincs, ám adományo­kat elfogad a kórus. A koncert végén pedig várakozhatnak a zenebarátok, míg a Magyar Kó­rusok és Zenekarok Szövetsége (KÓTA) által felkért zsűri - Nagy Ernő (Pécs), dr. Kerekesné Pytel Anna (Kaposvár), Vájná Katalin (Szolnok) - kihirdeti döntését. Az Ad Libitum eddig kétszer vett részt minősítésen, 1998-ban Hangversenykórus, 2005-ben pedig Ars Maior foko­zatot ért el az együttes. Utóbbi­nál csak egy magasabb fokozat létezik a hazai minősítési rend­szerben. A hangversenyen vezényel: Pethőné Kővári Andrea, közre­működik: Jaberné Völgyi Csilla - hegedű, Kubán Loránd - hege­dű, Kubán Mária - hegedű, Steingárt Renáta - hegedű, Eördögh Gabriella - brácsa, Petővári László - brácsa, Pákolitz Andrea - gordonka, Pethő Attila - zongora. ■ Hidat néztek Jó, hogy van. Ebben legalább egyetértettek a bajai Türr István híd konzoljait a bejáráson vizsgáló szakemberek és laikusok tegnap délelőtt. Utóbbiak kritikáját Révfy Zoltán polgármester tolmácsolta egy hónappal ezelőtti levelében, ugyanis sokan panaszolták, hogy az aszfaltozás nem megfe­lelő minőségű. Emiatt közúti, vasúti üzemeltetők, aszfaltszakértő, kivitelező, alvállalkozó és a város képviselői járták végig a hidat. A szakemberek sze­rint a híd szerkezete és állapota miatt kiválasztott aszfaltból kipörgő zúzalék kellemetlen, ám a várható nyári hőségben az északi konzolon javul a pálya minősége. Többen is azzal érveltek, hogy az egyéves szavatosság őszi vizsgálatakor lehet a valódi helyzetet és a teendőket felmérni. A kőzúzalék eltaka­rítására és a technikai vezetőcsíkok javítására azonban rövidesen sort kerítenek, az év vége felé pedig újabb szemlét tartanak. A látottak értékelésekor elhangzott az is, hogy a megengedett sebesség és követési távolság ellenőrzésére nagyobb figyelmet kellene fordítani. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL-PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KALOCSA ÉS KISKÖRÖS Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA ÉS KÖRNYÉKE Meglepetés Kilencvenedik szüle­tésnapja alkalmából köszöntötték dr. Abonyi József nyugalmazott tü- dőgyógyászt, Baja díszpolgárát a Szent Rókus Kórházban. Fedőtör­ténettel hívták meg az e heti főor­vosi értekezletre, ahol az egyik fon­tos napirendi pont a tartás tisztel­gés volt. HIRDETÉS 6500, Baja, Batthyány u. 18. SZEMVIZSGÁLAT Időpont kérése: 79/321-448 Székhely: 6500 Baja, Bajcsy-Zsilinszky u. 50. www.vizitarsulatbaja.hu E-mail: vizilarsulatbaja@vizitarsulatbaja.hu Tel./fax: 06-79/322-177 MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk a Bácskai-Margittaszigeti Vízgazdálkodási Szolgáltató Társulat 2010. évi rendes küldöttgyűlésére, melyet 2010. május 20-án 9 órakor a Bácskai és Dunameiléki Mezőgazdasági Szövetség székházában (Baja, Tóth Kálmán tér 8. I. emelet) tartunk. Amennyiben az összehívott küldöttgyűlés nem határozatképes 2010. május 20-án 9.30 órára változatlan helyen második küldöttgyűlést hívunk össze. A napirend, valamint a megtárgyalásra kerülő témákhoz kapcsolódó írásos anyagok megtalálhatóak a www.vizitarsulatbaja.hu honlapon. A Társulat Intézőbizottsága A MŰVESHÁZ ALAPÍTVÁNY 2009. évi. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 1. A Művesház Alapítvány (székhelye: 6500 Baja, Nagy István u. ó/A, adószáma 18365885-1-03. Az alapítvány célja: működteti a Moholy- Nagy László Alapfokú Művészetoktatási Intézményt (6522 Gara, Köztársaság u. 9.), segíti a művészetoktatás feltételeinek javítását: kiállításokkal, táboroztatással, a kiemelkedő tehetségű és szorgalmú tanulók támogatásával. 2. Az Alapítvány Tárgyévi mérlege ESZKÖZÖK E FORINT A) Befektetett eszközök - Tárgyi eszközök 555 B) Forgóeszközök - Bankbetétek 746 Eszközök összesen 1301 FORRÁSOK E FORINT C) Saját tőke 1993- jegyzett tőke 500- tőketartalék 682- mérleg szerinti eredmény 119 Források összesen: 1301 D) Személyi jellegű ráfordítások SZT ló.§(5.) szerint kötelezettségként elszámolt és iskolafenntartásra továbbutalt normatív támogatás 16 978 E forint. E) személynek nyújtott támogatások: a vezető tisztségviselők semmilyen juttatásban nem részesültek. 1128M2 Horvát horgászok Hercegszántón Hatodik alkalommal rendezték meg a Bácska Kupa megyei horvát horgászversenyt, ezúttal a Kiágya II. horgász­helyen. A kisebbségi önkormányzat és a helyi horgászegyesület szervezé­sében 10 három fős csapat indult. Csapatversenyben: 1. Baja 17,5, 2. Bátya 9,48, 3. Dusnok 9,12 kg. Egyéniben (jobbról): 1. Petrity György (Baja) 8,12, 2. Vida Zoltán (Bátya) 6, 74, 3. Engert János (Baja) 5,24.

Next

/
Oldalképek
Tartalom