Petőfi Népe, 2010. április (65. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-21 / 92. szám
/ 2010. ÁPRILIS 21., SZERDA híradó A Petőfi Népe havonta megjelenő mezőgazdasági magazinja —-** Az Agrárhíradó következő számának megjelenése: 2010. május 19. Megkönnyítenék a piaci mozgást az élelmiszer-tennelő kisüzemeknek Túl a közigazgatási egyeztetésen, hamarosan hatályba léphet a kistermelői élelmiszer-előállítás és -értékesítés könnyítését célzó rendelettervezet. A jogszabály-módosítási csomagot 53 civilszervezet tavaly májusban nyújtotta be az agrárminisztériumnak. Céljuk elsősorban a kistermelők szűkös értékesítési lehetőségeinek bővítése. A jogszabály módosítására törekvők egyebek közt azt szeretnék elérni, hogy a kistermelői feldolgozott élelmiszerek a helyi boltokba, éttermekbe is bekerülhessenek. Az is a céljaik közt szerepelt, hogy a településeken működő üzletek mellett helyi boltnak minősüljenek az ötven kilométeres körzetben található egységek. Az egyeztetés után várható, | hogy a falusi vendégasztal-szol- gáltatás bekerül a rendeletbe. A kistermelők alap-és feldolgozott termékeket is értékesíthetnek ■ A tervezett jogszabályi változások levegőt adnának a kicsiknek. majd a boltok, vendéglátók számára. Arról is szó van, hogy a saját gazdaságukból, vagy házhoz szállítással nyers húst is árulhatnak a kistermelők, a sertésből készített élelmiszereket pedig hőkezelés után eladhatják a falusi vendéglátók vendégeinek. További változás, hogy a kistermelői élelmiszer-értékesítést családtagok is végezhetik külön engedély nélkül. A módosítás után a kistermelői élelmiszer-előállítás és-értékesítés kategóriájába valószínűleg a méz mellett a méhészeti termékek is bekerülnek, továbbá a strucc- és emutenyésztők is válthatnak kistermelői státust. Nem vonatkozik az új rendelet a bor és pálinka kistermelői értékesítésére, utóbbiakat a bor- és a jövedéki törvénnyel szabályozzák. ■ Megújult a vadászkamara választások A polgári értékrend alkotói kívánnak lenni Jól kelt a répa, a repcét megviselte a belvíz a szalki szántóföldeken A Bács-Kiskun megyei vadászok aktívan részt kívánnak venni a közéletben, s az eddiginél nagyobb társadalmi elismertséget akarnak szerezni maguknak. Egyebek közt erről szól új szakmai programjuk. Bács-Kiskunban két szervezet képviseli a vadászok érdekeit: a vadászkamara, melynek csak egyéni vadászok a tagjai, és a vadászszövetség, mely jogi személyeket, többségében vadásztársaságokat tömörít. Országos törekvés az egységes civil vadászszervezet megteremtése, ezért az ország 18 megyéjében mind a kamara, mind a szövetség személyi vezetése azonos összetételű lett. A vadászszövetség jogelődje 1881-ben alakult, magát a kamarát pedig egy 1997-es törvény hozta létre. Küldötteit és tisztségviselőit négyévente választják. A kamarai osztályüléseken először a mintegy 3300 vadászkamarai tagból megjelent, szavazásra jogosult vadász a küldötteket, a küldöttgyűlés pedig a tisztségviselőket választja. Ava- dászkamarának minden megyében van területi szervezete, így Bács-Kiskunban is, ahol a kamara történetében a legtöbb választó részvételével került sor 2009. október 8-án a küldöttválasztó osztályülésekre, majd 2009. október 15-én a tisztségválasztó küldöttgyűlés megtartására. A sportvadász osztályülésen 218-an, a hivatásos vadász osztályülésen 80-an jelentek meg, ami a 3227 fős kamarai taglétszámhoz képest 7 százalékos részvételt jelent. (2001-ben 83, 2005-ben 73 fő sportvadász vett részt a küldöttválasztásokon.) A tisztségválasztó küldöttgyűlésen pedig a küldöttek 93 százaléka jelen volt. A magas részvétel örvendetes, minél többen vesznek Szépen kikelt a cukorrépa április második felére a felső-kiskunsági földeken. Márciusban még úgy nézett ki, hogy a belvíz miatt késnek a gazdák a vetéssel, de két csapadékos időszak között mégis sikerült földbe szórniuk a magvakat - tájékoztatott Kaszás László szalkszentmárto- ni falugazdász. A település környékén körülbelül 1000 hektáron termesztik ezt az ipari növényt. A gazdák és a szövetkezet részben a Kaposvári Cukorgyárral szerződött, valamint Szerbiába és Horvátországba exportálják ősszel a termést. A térségben egyébként jelenleg is gondot okoz a belvíz. Helyenként komoly kárt okozott a repceállományban és az őszi gabonában. Márciusban Bács-Kiskunban meghaladta a 15 ezer hektárt az összes elöntött terület. Azóta sokat száradt a vidék, azonban a repcében, az őszi kalászosokban néhol komoly kárt okozott. ■ HIRDETÉS A remek trófeakiállítások is alkalmas színterei az érdeklődő társadalom és a vadászok találkozásának I Minél többen választják őket, annál nagyobb a tisztességük. részt a választásokon, annál nagyobb a tisztségviselők legitimitása. A tisztújításon a küldöttek azokat a tisztségviselőket választották meg, akik már a választások előtt meghirdetett programjukban szélesíteni kívánták a kamara érdekérvényesítő tevékenységét, vállalták a szövetség és a kamara teljes körű együttműködését, és a megyei vadásztársadalomra való sokkal nagyobb odafigyelést szorgalmazták. Ezt a törekvést valósította meg az új vezetés azzal is, hogy a megválasztott küldöttek részére 2009. november 13-án ismerkedési estet tartott. Dr. Mészáros Attila, a kamara új elnöke ismertette a kamara új programját. Abban lényeges hangsúlyt kapott a kamara és a szövetség együttműködése, továbbá a kamara és a szövetség által közösen alapítandó vadgazdálkodási alapítvány létrehozása, melyen keresztül megvalósul a vadászati és vadgazdálkodási célok támogatása. Kiemelten foglalkozik a kamara a hivatásos vadászok helyzetével, ezért a vezetőség létrehozta a hivatásos vadászok szakmai bizottságát. A kamara aktívan részt vesz a közéletben, vadászati rendezvényeket szervez, a megyei vadásznap programjait színesíti, és a különböző rendezvényeken keresztül a vadászatot társadalmi súlyához és létszámához méltón a polgári értékrend fontos alkotójának kívánja elismertetni. Az új vezetés egyszerűsíteni akarja a kamarai munkaszervezetet, a vadászatot, illetve a vadászati rendezvényeket, az alapítványt az eddigiekhez képest jobban kívánja támogatni. E találkozón került sor ünnepélyesen a vadászkamara, a megyei vadászszövetség és Mező- gazdasági Szakigazgatási Hivatal közötti együttműködési megállapodásra, melyet a hivatal részéről dr. Molnár Zoltán főigazgató írt alá. A küldött-találkozó résztvevői kifejezték kívánságukat: a megye vadásztársadalma méltányolja és támogassa a kamara programjait! ■ TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A VADÁSZKAMARA, A VADÁSZSZÖVETSÉG ÉS A VADÁSZALAPÍTVÁNY KÖZÖS HIVATALOS HONLAPJÁN: BACSVADASZ.INFO ZGPHS/&& KK/KEMÉT Kis- és nagy kiszerelésű növényvédőszerek, műtrágyák szezonnak megfelelően kaphatók. Lakosságnak és viszonteladóknak egyaránt. Nagyobb összegű vásárlás esetén kedvezmények! Zephyr Kft. Kecskemét H-6000 Kecskemét, Tatár sor 18. Tel.: 76/501-420, Fax: 76/501-421 Nyitva tartás: H-P: 7-16-ig Feel the difference iyílt hétvége ÁPRILIS 24-25. Ford Transit SWB Ambiente 0.8/260 2.2/85 TDCI Transit 3.579.000 Ft+ÁFA-ért (bruttó: 4.473.750 Ft) Ford Hovány Kecskemét, Szent László krt. 79. Tel.: 76/487-300 www.fordhovany.hu Az ajánlat április 24-25-re érvényes. Az üzemanyag kártya Ford Credit finanszírozás esetén érvényes. Részletek márkakereskedésünkben. A kép illusztráció. Vegyes átlagfogyasztás: 6,9-101/100 km, CO2- kibocsátás: 208-264 g/km. Transithoz csak nálunk a hétvégén: ■ - első szerviz 1 Ft-ért 1 év casco 1 Ft-ért ■ -7 Ft / liter üzemanyag kártya emelt értékű használt autó beszámítás ABS ESP (menetstabilizátor) elektromos ablakemelő központi zár CD-rádió Új Mitsubishi L200 - Sakk, matt. már 4.799.000 Ft+ Áfa-tói Nyílt hétvége: április 24-25. Még nagyobb, még erősebb... Verhetetlen! Az ajánlat 2010. április 19-től április 30-ig, vagy visszavonásig érvényes. A tájékoztatás nem teljes körű, részletek márkakereskedésünkben. Mitsubishi L200 bruttó 5.998.750 Ft-tól. A kép illusztráció. Vegyes átlagfogyasztás: 8,61/100 km, C02 kibocsátás 228 g/km. M (13U 813 HI H ÓVÁNY www.mitsubishihovany.hu KECSKEMÉT, SZENT LÁSZLÓ KRT. 68 TEL.: 76/502-800