Petőfi Népe, 2010. április (65. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-10 / 83. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2010. ÁPRILIS 10., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP Kamerákkal figyeltetik a hátrahagyott járműveket A Dél-Pest megyei falvak lakói többségének vasúti utazása többnyire a ceglédi állomáson kezdődik és végződik. Nem so­kára biztonságosabban hagy­hatják ott hátra autóikat, kerék­párjaikat ugyanis megkezdődött az állomás előtti tér teljes felújí­tása. Az autóknak száz parkoló­helyet alakítanak ki, félszáz bi­ciklinek építenek fedett tárolót és térfigyelő kamerákat szerel­nek fel a hátrahagyott járművek biztosítására. A MÁV tizenhá­rom önkormányzattal közös konzorciumban nyert az állomá­sai melletti terek átépítésére óOO millió forintot, abból 70 mil­liót költenek el most Cegléden. A város felöli terület térkövezé­se, felszerelése májusig tart, azután a gabonatároló melletti részen építkeznek. Ott további 80 autónak és 40 kerékpárnak lesz helye. A parkolásért nem kér pénzt a vasút. ■ M. J. Feloldották a hatósági méhzárlatot Tegnap írtuk, hogy hatósági zárlat miatt nem utaztathatok a méhcsaládok Halason. Jó hír, hogy dr. Tóth Menyhért kerüle­ti főállatorvos feloldotta a ta­valy ősszel elrendelt zárlatot. Elmondta: április 8-ával bezá­rólag befejezték a kaptárak vizsgálatát, 16 tulajdonos' 268 méhcsaládjánál. Sem ősszel, sem most nem találtak beteg méheket, így szabadon vándo­rol tathatók a virágporgyűjtő ro­varok. ■ P. Zs. Grafikákból nyílik tárlat a központban Baján Deák Zsuzsanna grafi­kusművész kiállítását nyitja meg kedden délután öt órakor Dani Erzsébet. A Magyarorszá­gi Németek Általános Művelő­dési Központjában nyíló tárlat az intézmény galériájában má­jus 6-ig tekinthető meg munka­napokon. ■ K. T. Vallott végre a tinigyilkos kecskémét Negyvenöt késszúrással ölte meg a fiatal lányt A negyedik tárgyalási na­pon végül vallomást tett az ellene folyó perben a kecs­keméti P. Nándor, aki ta­valy májusban féltékenysé­gében számtalan késszú­rással megölte tizenhat éves barátnőjét. Hraskó István A 17 éves fiú tegnap jelezte: be­szélni kíván. Dr. Feleky István tanácselnök bíró kérdésére, hogy ezt eddig miért nem tette meg, azzal indokolt, hogy a ko­rábbi alkalmakkor nem volt megfelelő idegállapotban. P. Nándor több mint négy órán keresztül állt a bírói tanács előtt. Általában pár szavas halk vála­szokat adott. Beszámolt Ediná­hoz fűződő kapcsolatáról, mely 2007 decemberében kezdődött, és 2008 májusában egyszer meg is szakadt. Elmondta, hogy ő sze­retett volna testi kapcsolatot léte­síteni a lánnyal, ám barátnője ezt megtagadta, mert még nem állt készen rá. ■ Nem lett volna szabad, hogy megtörténjen ez a bűncselekmény. A fiú állítása szerint ezt a hely­zetet elfogadta, és miután szakí­tott vele a lány, nem zaklatta őt, noha nagyon el volt keseredve. Majd pár hónap múlva újra ösz- szejöttek, és egészért tavaly má­jusig együtt is voltak. Kapcsola­tuk azonban nem volt felhőtlen. A lány édesanyja a bíróságon tett vallomása során azt mondta: Edi­na úgy érezte, hogy Nándor meg­fojtja a szerelmével, féltékenysé­gével. A fiú pénteken erre úgy reagált: nem tűnt fel neki, hogy szerelme terhes lett volna a lány számára. Azt viszont elismerte, hogy egy ideig túlságosan félté­keny volt amiatt, hogy barátnője más fiúkkal is barátkozott, bár kijelentette: tisztázták ezeket a dolgokat, hogy a lány őt szereti, más fiú „csak barát” számára. Dr. Feleky István tanácselnök több részletet felolvasott Nándor elektronikus levelezéséből. Az üzenetekből az derült ki, hogy a fiú május első hetében már félt, hogy újra szakítani akar vele ba­rátnője. Egyik közös lánybarát­juk is figyelmeztette: készüljön a legrosszabbra. Ezeknek a mo­Nándor azt elismerte, hogy egy ideig túlságosan féltékeny volt mentumoknak abból a szem­pontból van jelentőségük, hogy Nándort valóban meglepetés­ként érhette-e, mikor a végzetes délutánon, május 11-én Edina közölte vele szakítási szándékát.- Új kapcsolatot akarok kipró­bálni, nem jelentesz nekem sem­mit, nulla vagy számomra - a fiú szerint ezt mondta neki barátnő­je. Nándor ezután ment ki a konyhába, és vette magához a kést, majd szurkálta halálra a lányt. Feleky István a tárgyalá­son közölte: a vádiratban rosszul szerepel a sérülések száma: nem harmincegy, hanem negyvenöt késsel ejtett seb volt az áldozat holttestén. Tíz, dulakodásból származó nyomot is találtak a szakértők. A vádlott vallomása a gyilkos­ság utáni percekre is fényt de­rített. Miután végzett a lánnyal, felhívta áldozata édesanyját - aki időközben többször csörget­te lánya mobilját - és közölte vele, hogy Edina nála hagyta a telefont, majd holnap beviszi neki az iskolába. A lány édes­anyja korábban azt vallotta: nem tapasztalt semmi gyanú­sat, különöset Nándor hangjá­ban. Aki ezt követően megmo­sakodott, pólót cserélt, írt egy üzenetet a saját édesanyjának, majd elmenekült otthonról.- Hogy lehetséges, hogy így meg tudta őrizni az önuralmát? - kérdezte a tanácselnök, ami­re Nándor egy halk „nem tu- dom”-mal válaszolt. Majd azt mondta: „nem lett volna sza­bad, hogy megtörténjen ez a bűncselekmény”. Feleky István kérdésére, hogy igazságosnak vagy megmagyarázhatónak tartja, amit tett, nemmel felelt. - A szakítást kibírtam volna, de a hangnemet nem, az sér­tett. Fájt, ahogy beszélt velem - tette hozzá. A perben felvetődött, hogy a gyilkosság előtt történt-e nemi erőszak. A kérdés tisztázása céljából a vádlottól DNS-mintát vesznek, és az áldozat hüvely­kenetével együtt megküldik a Szegedi Tudományegyetem Igazságügyi Orvostani Intézeté­nek. A per a szakértői vélemény elkészülte után májusban foly­tatódik. Kincsekről lesz szó a lelőhelyen baja Könyvbemutató beszél­getést tartanak ma 18 óra­kor az MNÁMK aulájában. A Magyarországi Németek Általános Művelődési Köz­pontja művészeti kincsei, avagy az építészet, a szobrá­szat és a festészet remekei egy helyen című kötetről Pethő Attila beszélget Novák István DLA, Ybl-díjas építőművésszel, Kő Pál, Kossuth-díjas szobrászmű­vésszel és Péterfy Gizella, festőművésszel. (K. T.) Swingpartit tart a Bookcafé Kecskemét Táncolni hívja a Bohém Trió a jazzmuzsika kedvelőit holnap este. A kecskeméti Malom Központ­ban zenél 19 órától Korb At­tila (kornett, harsona), Ittzés Tamás (zongora, hegedű) és Falusi Alfréd (dob). A Book­café jazzestjein havi rend­szerességgel lehet majd swingelni, az április 11-i lesz az első alkalom. A Bo­hém Trió bemelegítésnek szánja a swingpartit, két hé­tig ugyanis Szabolcs-Szat- már megyében turnéznak, ahol április második felében huszonkilenc ifjúsági kon­certet adnak. (P. Zs.) Arcok tárlata nyílt a régi könyvtárban fülöpszállás Kubinyi Kata­lin festményeit láthatják a képzőművészet iránt érdek­lődők a régi könyvtárban. Az Arc címmel tegnap nyílt tárlatot a Tegyünk Fülöp- szállásért Egyesület szervez­te és szép kísérő előadással ajánlották a figyelembe. Áp­rilis 18-ig várják a látogató­kat. (M. J.) Suzuki motort loptak el KECSKEMÉT Csütörtök reg­gelre egy garázsból ellopták az UFM-353 rendszámú Su­zuki SV650 típusú motorke­rékpárt és két darab új mo­torkerékpár gumit is magá­val vitt a tolvaj. A bűncse­lekménnyel okozott kár 600 ezer forint. (M. Gy.) További hírek a BA0N.hu hírportálon HIRDETÉS STEVE H AC KEIT EGYÜTTES SZOLOGITAROSA ES A mt 1fT m rí — JÁTÉK — Kedves Olvasónk! Legyen szerencséje, játsszon velünk! A Petőfi Népe és a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ közös játékán 3 szerencsés olvasónk nyerhet páros belépőjegyet STEVE HACKETT, a GENESIS együttes szólógitárosa és a DJABE együttes április 20-i fellépésére. Nem kell mást tennie, mint a Petőfi Népében megjelenő játékszelvényt kivágni és a rajta szereplő kérdést helyesen megválaszolva legkésőbb 2010. április 16-ig visszaküldeni kiadónk cimére: Petőfi Lapkiadó Kft. 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29. Jelige: „DJABE" A nyertesek névsorát április 19-i lapszámunkban olvashatják. KÉRDÉSÜNK: A DJABE együttes idén hányadik születésnapját ünnepli? I a. ) 20 b. ) 15 c. ) 10 2010. ÁPRILIS 20-AN, KEDDEN 19.00 ORAKOR A KECSKEMÉTI KULTURÁLIS ÉS KONFERENCIA KÖZPONTBAN BELÉPŐDÍJ: 4000 FT. JEGYEK KAPHATÓK A KULTURÁLIS KÖZPONT JEGYPÉNZTÁRÁBAN MUNKANAPOKON 15-19 ÓRA KÖZÖTT. KECSKEMÉT, DEÁK FERENC TÉR 1. TELEFON: 76/503-880 WWW.EFMK.HU KULTÚRA UTALVÁNYT ELFOGADUNK! A baleset után a kórházban halt meg a sofőr Tegnapra virradó éjjel egy 38 éves ballószögi férfi Lada Sama­rával közlekedett Csólyospálos lakott területén kívül, Szeged fe­lé. Közben áttért az út bal olda­lára és ott a szemből érkező, sza­bályosan közlekedő, 31 éves csólyospálosi férfi által vezetett Seat Cordoba személygépkocsi­val frontálisan ütközött. Á men­tők a ballószögi férfit súlyos sé­rülésekkel a szegedi új kliniká­ra, míg a másik sofőrt súlyos sé­rülésekkel, valamint utasát, 25 éves feleségét könnyű sérülések­kel a kiskunhalasi kórházba szállították. A Lada vezetője olyan súlyos sérüléseket szenve­dett, hogy hajnalban a kórház­ban meghalt. ■ M. Gy. Áfa és társasági adó: százmilliós csalás Áfacsalás és társasági adó meg­fizetésének elmulasztása miatt indított eljárást a VPOP Dél-al­földi Regionális Nyomozó Hiva­tala három kecskeméti vállalko­zás képviseletében eljáró két magyar állampolgár ellen. A nyomozóhivatal több Bács-Kiskun megyei társaságot érintő nyomozást is folytat - tá­jékoztatott közleményben Né- medi Varga Éva sajtófelelős. A VPOP eddigi eljárása során megállapítást nyert, hogy há­rom kecskeméti cég képvisele­tében, a két személy az Európai Unió más országaiból haszon­gépjárműveket hozott be Ma­■ A bevételek egy részét nem val­lották be az adóhatóságnak. gyarországra, majd azokat érté­kesítette, azonban a bevételé­nek egy részét nem vallotta be az adóhatóságnak. Ezzel a mód­szerrel több év alatt, összesen mintegy 32 millió forint áfabefizetés­sel rövidítették meg az állami költ­ségvetést. A nyomo­zás során beszer­zett további dokumentumok, számlák vizsgálata alapján, fi­gyelembe véve a szakértői véle­ményt is, a pénzügyőrök megál­lapították, hogy a három társa­ság az áfacsaláson túl, összesen több mint 64 millió forint társa­sági adó megfizetését is elmu­lasztotta megtenni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom