Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-13 / 61. szám

4 BAJA PETŐFI NÉPE - 2010. MÁRCIUS 13., SZOMBAT Városvédők: az alapító elnök kért, a közgyűlés új vezetőt választott Kabincsere a Titanicon szenvedély A heti kétszer egy órát még ünnepnapon sem hagyják ki Dr. Radnóti Judit személyében új elnöke van a Bajai Városvédő Egyesületnek. Erről évi rendes közgyűlésén - aminek az Eötvös József Főiskola Pedagógiai Fakul­tásának Szegedi úti épülete adott otthont - döntött a szervezet. Elő­zőleg a tagság meghallgatta az el­nöki beszámolót az egyesület 2009. évi tevékenységéről és gaz­dálkodásáról. Ezt követően Pethő Attila - sok más elfoglaltságára tekintettel - kérte az elnöki teen­dők alól való felmentését, jelezve, hogy a jövőben is, immár egysze­rű egyesületi tagként a testület szolgálatára áll. Bejelentése után a közgyűlés az alapszabály sze­rinti titkos szavazással megvá­lasztotta az új elnököt, aki szék­foglalójában hangsúlyozta: számít a tagság, mindenekelőtt a város­védelem ügyéért elkötelezett szakemberek, köztük építészek, kertészek, hely- és művészettörté­nészek segítségére. ■ Gál Zoltán Mesejátékra készülődnek a színjátszók Új produkciót mutat be már­cius 24-én a Bajai Fiatalok Színháza. Klasszikus szerep­lőkkel találkozhatnak a né­zők, hiszen Lázár Ervin A fá­jós fogú oroszlán című mese­játékát állítják színpadra Ottmár Attila rendezésében. Nemcsak gyermekeknek saél a darab, hanem igaz családi szórakozást nyújt, hangsú­lyozza a társulat. Nem véletle­nül választották a darabot, Lázár Ervin meséiért gyerme­kek és felnőttek egyaránt ra­jonganak. Kiváló nyelvezetű, humoros, ugyanakkor tanul­ságos történetei, remekül ki­talált, kedves figurái a mai na­pig nagy sikert aratnak. A me­séből megtudhatjuk, hogy mi­ért is üvölt olyan fájdalmas hangon Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült cirkuszi orosz­lán, nyomon követhető a Négyszögletű Kerek Erdő kis lakóinak próbálkozásait, ahogy hol ügyesebben, hol ka- cagtatóan őrült ötletekkel megpróbálnak segítséget nyújtani pórul járt barátjuk­nak. ■ K. T. I Bárki csatlakoz­hat hozzájuk, egyetlen feltétel a nem ivás iránti vágy Dusnokon példá­ul segédkeztek a helyi csoport lét­rejöttében.- Csoportunk­nak több mint 200 józan éve van. Ne­kem 10, Ivánnak 14. Sokan vállal­juk nyíltan alko­holizmusunkat, de a névtelenség egy újabb lehető­séget kínál - be­szél a társaság kí­nálta esélyről István. Hozzáteszi: a kedd és a péntek fix program, még karácsonykor, újévkor is ös­szejönnek. Más napokon viszont nem tartják a kapcsolatot. Ös­szejöveteleik - mint mondják - szintén függővé teszik őket, de már a józanságtól. Egyik társuk szerint olyan ez, mint kabint cse­rélni a Titanicon.- Néha álmaimban iszom, aztán rögtön azon jár az eszem, hogy mit fogok mondani az AA-s társaimnak - meséli Iván. Majd így folytatja: - Egy korty után nem lehet megállni. Közülünk nagyjából mindenki eljutott a mélység legaljára, volt halálközeli élménye. Eh­hez képest AA-sként kinyílt, megélhetővé vált a világ. Job­ban lehet így örülni a kará­csonynak, mint tökrészegen felborítani a fát. Függőséget váltottak, de nem bánják. Kubatovics Tamás Azt szoktuk mondani, hogy „Mindenki abbahagyja egyszer az ivást. Van, aki még életében.” Ezzel, a kívülállók számára talán cinikusnak, durvának, kegyet­lennek tűnő megjegyzéssel avat be az italhoz fűződő viszonyuk­ba Iván. Jelenlegi nézőpontjuk g^j^prábban ugyanis inás volt a J^pgpállásuk. Ő az a férfi, aki alapítója a Baján 1998 óta műkö­dő AA-nak, azaz az Anonim Al­koholisták klubjának. A mozga­lom 75 éves, Amerikából indult, egy alkoholista orvos és egy ré­szeges tőzsdeügynök közremű­ködésével. A tagok pedig világjá­rásuk során csoportot válthat­nak. Baján is van olyan, aki ko­rábban New Yorkban járt össze­jövetelekre.- Mindig józanodunk, de eb­ből a betegségből sosem gyó­gyulhatunk ki, ezért ez egy éle­ten át tartó folyamat. Alkoholis­ta vagyok - mondja derűsen Iván, aki nem titkolja betegsé­gét. Hangsúlyozza: ő alkoholista, a kocsmában vagy a pádon bó­dultán ücsörgők viszont - saját bevallásuk szerint legalábbis - ellent tudnak állni a kísértés­nek. Dr. Vág Zsuzsa fogadott be minket ’98-ban. Jóllehet nem jött eLa keddenként délután 5-kor kezdődő összejövetelekre, de együttműködő támogatást min­dig érezhettük. Azt mondta, ő nem tudna nekünk sok újdon­ságot mondani, hiszen neki nem volt közelebbi kapcsolata az al­kohollal - idézi. Egyébként a szervezet nem fo­gad el adományokat, kizárólag saját magára hagyatkozik, csu­pán az összejöveteleknek ott­hont adó helyet fogadják, fogad­hatják el. Talpra kell állniuk, és le kell küzdeniük a nehéz hely­zeteket. Egy éve krízisbe került a csoport, átépítési munkák mi­att távozniuk kellett a kórház­ból, a volt tisztklubba tették át a találkozókat. Ám ősszel vissza­térhettek az intézménybe, ked­den és pénteken délután 5-kor gyűlnek össze a kazánház mel­letti épületben. Itt gyakran je­lentkeznek olyanok, akiket a pszichiátriáról a kezelő orvosok irányítanak hozzájuk. Alkal­manként 18-22 fő jön össze, így beszélik meg dolgaikat. Össze­sen harmincán tartoznak a klubba, ezzel nagy létszámú csoportnak számítanak. Tartják a kapcsolatot más klubokkal, BAJAI ANYAKÖNYVI HÍREK születtek, 2010.március 4. és március lO.között anyakönyve- zettek: Szoták Milán (anyja neve: Marancsik Krisztina), Tóth Iza­bella (Bachmann Eszter), Pacskó Rafael Áron (Kővári Zsuzsanna) Mélykút, Szabadi Dávid (Horváth Anita)a, Kunyik Roxána Zsanett (Márkus Zsanett) Nagybaracska, Varga Botond (Tettinger Andrea) Csávoly, Kutyifa Áron (Konkoly Rita), Katymarac Zoé (Kovács An­na) Bátmonostor, Nagyapáti Sza­bolcs (Schumacher Eva) Nemes­nádudvar, Zsuffa Lina (Kovács Anett), Tóth Vanessza (Tóth-Apáti Erika) Hercegszántó, Hodoniczki Dávid Zsolt (Juhász Anikó) Mély­kút. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK 2010. március 6-án: Ando Iosif és Tö­rök Anikó, Pékár Zsolt és Köblös Beáta, Albert Balázs és Lipos Lí­via. meghaltak, 2010.március 4. és március lO.között anyakönyve- zettek: Kóré Miklósné (szübSza- bó Mária) 85 éves, Pestalits Jó­zsef 64 éves bácsbokodi, Umen- hoffer János 55 éves, Gyuricza Ti­bor 44 éves nagybaracskai, Gréz- ló Józsefné (Kurta Ilona) 82 éves hercegszántói, Balázs Albertné (Kristóf Katalin) 79 éves bácsal­mási, Burány Istvánná (Tóth Ilo­na) 85 éves madarasi, Dömötör Györgyné (Fekete Terézia) 81 éves fajszi, Fehér Illésné (Knapig Mária) 72 éves, Kosztankó István 84 éves madaras, Barta Péter 86 éves, Scheidt Jánosné (Oszlánsz- ki Anna) 59 éves hercegszántói, Dara János Sándor 83 éves, Vöö Mihály 90 éves vaskúti lakos. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL-PEST MEGYE KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE BÁCSKA KALOCSA ÉS KISKÖRÖS KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE BAJA ÉS KÖRNYÉKE Kiváló eredményt ért el a mesemondó Ismét bizonyította mesemon­dó tehetségét a bajai Nagy Botond, a Szent László Általá­nos Iskola negyedikes tanu­lója. Békésen a IV. Dél-Alföldi Monda-és Mesemondó Talál­kozón második helyen vég­zett, ide a Kecelen megren­dezett megyei döntőt meg­nyerve utazhatott. Nagy Botond könyvjutalommal tért haza 6500. Baja, Batthyány u. 18. SZEMVIZSGÁLAT Időpont kérése: 79/321-448 // KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓ A Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft. (6521 Vaskút, Kossuth Lajos u. 90.) értesíti Baja, Bácsbokod, Dusnok, Borota, Csávoly, Érsekcsanád, Rém, Dunapataj, Szelídi üdülőterület, Miske, Dr ágszél lakosságát, hogy 8' 2010. március 15-én (hétfőn) a közszolgáltatás folytonosságának fenntartása érdekében a hulladékszállítás a megszokott sK* rendben fog történni az adott településeken. Kérjük a hulladéktároló edényeket reggel 7 óráig az ingatlan előtti közterületre kihelyezni szíveskedjenek! Ügyfélszolgálati irodánkban állunk a lakosság rendelkezésére! Bajai Ügyfélszolgálati iroda: 6500 Baja, Szabadság út 22. Tel.: 79/420-609 Nyitva tartás: H: 8-20.00 óráig, K: 9-17.00 óráig, Sz: 9-14.00 óráig, Cs: 9-17.00 óráig, P: 9-14.30 óráig Kalocsai Ügyfélszolgálati iroda 6300 Kalocsa, Érsekkert út 1. Tel.: 78/461-377 Fax: 78/461-678 Nyitva tartás: H: 8-11.30 óráig, Sz-Cs: 8-11.30 és 13-15.00 óráig, P: 8-11.30 óráig Vaskúti Ügyfélszolgálati iroda 6521 Vaskút, Külterület 0551. Tel.: 79/524-821 Fax: 79/572-052 Nyitva tartás: H-P: 8-16.00 óráig Internetes elérhetőség: www.fbhkft.hu, e-mail: fbhkft@fbhkft.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom