Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-19 / 65. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. MÁRCIUS 19., PÉNTEK 5 MEGYEI KORKÉP Kiskunfélegyháza: leemelnének 120 milliót a város számlájáról ► Folytatás az 1. oldalról Korábban nem volt olyan prob­léma, hogy nem rendezték volna fizetési kötelezettségüket. Azt el kell mondanom, hogy nem hábo­rúzunk, még kapcsolatromlás sincs, de az üzleti működési sza­bályzatunknak megfelelően az inkasszót be kellett nyújtanunk. A szabályzatunk szerint már ki is léphettünk volna ebből a szer­ződésből, de ezt nem tettük meg. Folyamatosan tárgyalunk az ön- kormányzattal, és bízunk abban, hogy meg fog oldódni hamaro­san a dolog. Tárgyalásaink folya­mán a város vezetése átüteme­zett fizetési konstrukciót javasolt. Ezt a javaslatot befogadtuk, de mivel ez egy PPP-s projekt, a köz- beszerzési szerződést a felek ön­kényesen nem tudják módosíta­ni. Úgy tudom, hogy az önkor­mányzat javaslata eljutott kor­mányzati szintre is, de mi jogilag ezt a szerződést nem tudtuk mó­dosítani. ■ A közbeszerzési szerző­dést a felek önkényesen nem tudják módosítani. Információnk szerint a KÉSZ csoport tulajdonába tartozó, az arénaprojektre létrehozott KÉSZ ARÉNA Kft. viszont 52 millió fo­rinttal tartozik a sportcsarnokot üzemeltető Kiskun Szabadidős és Sport KfL-nek. Erről Pintyőke Marcell megjegyezte, hogy nem­régen szerzett arról tudomást, hogy részükről is áll fent tarto­zás, amit rendezni fognak. Azt szeretnék, ha a helyzet minél ha­marabb megoldódna. Ficsór József polgármester sze­rint nincs olyan nagy probléma. Elmondta, most érkeznek be a helyi adók, amitől több tízmillió forintot várnak. Az ebből szár­mazó bevételekből tisztázni fog­ják majd a tartozásukat. Azt ígér­te, már a jövő héten megoldódik a probléma, és nem lesz szükség az inkasszóra. Váradi Ákos, a Kiskun Szabad­idő és Sport Kft. igazgatója, nem kívánta kommentálni .az ügyet. Annyit mondott, hogy a jelenle­gi helyzetben bármiféle nyilatko­zat károsan befolyásolhatja a je­lenlegi tárgyalásokat. ■ Sz. T. Májusra elkészül a bicikliét kecském ét-nagykörös Több mint 200 millióba kerül a beruházás A szakemberek megkezdték a hét kilométer hosszú kerékpárút építését Tizenkétezer köbméter földdel hozzák vízszintes­re a Nagykőrös és Kecs- kemét-Katonatelep közöt­ti leendő' kerékpárutat. Miklay Jenő A töltésnekvalót az egyik kato­natelepi gazdaságtól szállítják a nyomvonalra. Amióta a bicik­liturizmus beruházásaira is eséllyel lehet pályázni uniós és hazai forrásokra, azóta van na­pirenden a Cegléd és Kecske­mét közötti kerékpárút megva­lósítása is. Nagykőrös 2007-ben mint gesztor önkormányzat nyújtott be pályázatot a három várost összekötő külterületi sza­kaszok építésére. Akkor orszá­gos szinten mindössze körülbe­lül egymilliárd forint állt ren­delkezésre bicikliutakra. Bi­zonytalannak tűnt, hogy a 30 kilométeres útra egyszerre megkapja a forrást a gesztor, ezért szakaszonként pályáztak a költségekre. Kőrös pályázata így sem nyert, majd csak a kö­vetkező évi újabb pályázással ítélték meg a támogatást a ter­vezett bicikliút Nagykőrös Bács-Kiskun megyehatárig tar­tó szakaszára. A hat kilométeres, 2,6 méter széles sáv burkolása 180 millió forintba kerül, a megyehatártól Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: BA0N.hu A szavazás eredményét a következő lapszámunkban közöljük. Katonatelepig pedig további 28 millióba jön az egy kilométer burkolása, de annak finanszíro­zását a kecskeméti önkormány­zat vállalta. A kerékpárút a kivi­telezővel kötött szerződés szerint május 15-ére készül el. ► NÉZŐPONT: 3. OLDAL Kunszentmiklós: rongált a szél, négy nap után jóváírják Kunszentmiklóson és környé­kén március 15-én megszakadt az Optanet informatikai szolgál­tatása. Tegnap délelőtt még nem lehetett fogni tévéadást. Ennek okáról és a hiba elhárításáról a cég ügyfélszolgálatán Mihály Melinda tájékoztatta lapunkat.- A múlt hét végén, illetve a hét elején feltámadt szélviharok rongálták meg az optikai kábel- hálózatot. Az ügyfelek bejelen­tésére szerelőink azonnal hozzá­láttak a hiba elhárításához. Kide­rült azonban, hogy több helyen sérültek a kábelek, ráadásul bel­vizes területeken, ahol igen ne­héz a hálózat megközelítése. Ezért is haladnak lassan a hely­reállítással, egyelőre nem tud­juk, mikorra végeznek. Ameny- nyiben a szolgáltatás kimaradá­sa több mint négy nap, akkor ter­mészetesen azt az időszakot az Optanet jóváírja ügyefelei szám­láján. ■ M. J. Elismerésben részesült a főigazgató A március 15-ei ünnepen kima­gasló szakmai munkásságának elismeréseként Batthyány-Stratt- mann László-díjban részesítette az egészségügyi miniszter Tankó Ágotát, a nagykőrösi önkormány­zati rehabilitációs szakkórházá­nak főigazgatóját ■ M. J. „ Int Naprendszertúra a főtér és a planetárium között Különleges túrára hívják az égi­testek, a csillagászat és a gyalog­lás kedvelőit vasárnap délelőtt a Kecskeméti Planetárium mun­katársai. A mintegy negyvenper­ces gyalogtúra érinti a város kü­lönböző pontjain kihelyezett „naprendszermodelleket”, végül a Lánchíd utcán, a planetárium­nál ér véget. Találkozó 9 órakor, a Kecskeméti Ifjúsági Otthon előtt. Bolygóközi idegenvezető: Szűcs László szakelőadó. A boly­góközi kirándulás este hat óra­kor megismétlődik, igaz, akkor ellenkező irányban, vagyis a planitól a főtérig. A „visszatúra” idegenvezetője ekkor E. Kovács Zoltán csillagász, a planetárium igazgatója lesz. ■ M. A. KECSKEMÉTI ANYAKÖNYVI HÍREK születtek: Kiss Hanna (anyja neve: Jobbágy Aranka), Mátyus Barbara (Virág Erzsébet), Csáki Roland Andor (Horváth Anett) Ágasegyháza, Lakatos Larissza Anett (Lakatos Anett Fanni), Anti Alexa (Princz-Jakovics Ani­ta), Gyenes Dorottya (Barta Gab­riella), Mészáros Áron (Kovács Erzsébet), Lakatos Antal (Ko­vács Mariann) Lajosmizse, Be- rényi Gréta (Szabó Zsuzsanna Gabriella), Tóth Blanka (Pusztai Erzsébet) Izsák, Borbély Balázs (Hajnal Ágota), Lőz Klára (Papp Mónika) Helvécia, Endre Szinta (Kluczny Éva Édna), Csorba Edi­na (Lakatos Edina) Táborfalva, Radics Attila Rikárdó (Radics Lívia Angéla), Kolompár Virág Viktória (Kolompár Brigitta) Tiszakécske, Kovács Róbert (Varga Tünde Eszter), Kalmár Zalán (Boda Tímea) Helvécia, Suhajda Csenge Réka (Szilágyi Réka Anna) Kecel, Jóború- Kunstár Máté (Lovász Erika) Kunszentmiklós, Szántai Gréta (Ludányi Szilvia) Kunadacs, Onodi-Buda Ábris (Buda Borbá­la Anna), Szabó Dániel (Szabó Erzsébet), Matastik Zsombor (Rácz Zsuzsanna) Tiszakécske, Csorna Noémi Amina (Tőzsér Andrea) Kunszentmiklós, Ba­kos Dominik Ervin (Hegyi Krisztina), Noé Viktor (Patonai Tímea), Hegedűs András Károly (Borsos Mónika), Kertész Kris­tóf (Holu Edina), Balázs Vanda (Berki Mónika Andrea) Orgo- vány, Berger Péter (Urszuly Re­náta) Kecel, Mayer Alexandra Noémi (Balázs Anikó), Gór Ben­ce József (Hainfart Márta), Papp Zalán (dr. Oláh Erika), Farkas Nóra Csilla (Szabó Csilla), Mar­tin Luca (Horváth Anita) Tázlár, Nagy Boglárka (Judák Anita) Akasztó, Susi Csenge (Jakab Er­zsébet Melinda) Helvécia, Béké­si Loretta (Horváth Enikő) Ka­zincbarcika, Tonté Jázmin (Ba- ranyi Erika), Tóth Kincső Regi­na (Kutas Kinga) Heves, Kalcsu Kamilla (Popovics Hajnalka) Nyírpazony, Ölvödi Réka (Víz­hányó Edina Mária), Hatvani Bence György (Dubecz Dóra), Bodrogi Leila (Vereckei Zsu­zsanna) Nagykőrös, Bajzát Csenge (Jávorszki Mónika) Ke­rekegyháza, Szeleczki Zalán (Makai Henrietta), Kiss Kevin (Kévés Andrea) Soltvadkert, Ritter Levente (Megyesi Anikó) Orgovány, Bajáki Endre (Gu­lyás Anett), Kisjuhász Máté (Kapuvári Edina) Lajosmizse, Burgstaller Alfréd György (Damásdi Anna), Bujdosó Ba­lázs (Sörös Zsuzsanna) Lajos­mizse, Paulovics Alex (Berecz- ky Szilvia). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: BÓnyai Gábor és Ekker Szabina Grazy- na, Kiss Mátyás és Papp Kata­lin. meghaltak: Szűrszabó Bálint- né Széles Erzsébet (Tiszakécs­ke), Zubek Gábor, Cseri Mihály, Pólyák Józsefné Holló Rozália, dr. Havasi Lászlóné Bertusz Ju­lianna, Radics Lászlóné Kiss Ju­lianna, Juhász József, Liszicsán Józsefné Mikecz Julianna (Ke­rekegyháza), Riklik László (Ke­rekegyháza), Károly György, Borbély Mihályné Kothencz Ju­lianna (Ballószög). A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprésze 2010. évi decentralizált regionális keretének felhasználására, a szakképzés tárgyi feltételeinek fejlesztésére irányuló beruházások támogatására. A Dél alföldi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesz­tésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény (Szht) 13. § (2) a) pontja és 14. § (1) bekezdése, valamint az annak végrehajtásáról szóló 1.3/2008. (VII. 22.) SZMM rendelet 25. § (l)-(3) bekezdései, 26. § (6) bekezdése, 27. § (1) bekezdés b) pontja. (2)-(5) bekezdései, 28-30. § ai alapján a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprésze 2010. évi decentralizált dél alföldi regionális keretének felhasználására pályázatot hirdet. A PÁLYÁZAT CÉLJA: a szakképzésről szóló 1993. évi LXXV1. törvény hatálya alá tartozó - állam által elismert, az országos képzési jegyzékben (OKJ) szereplő - szakképesítés megszerzésére szervezett iskolai rendszerű, nappali oktatás munkarendjében megvalósuló, szakképzési évfolyamon folyó szakképzésben, továbbá a speciális és készségfejlesztő speciális szakiskolákban folyó gyakorlati képzésben, valamint a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény hatálya alá tartozó felsőfokú szakképzésben a gyakorlati oktatás és gyakorlati képzés ellátásához szükséges tárgyi feltételek fejlesztésére irányuló beruházások támo­gatása vissza nem térítendő támogatás formájában. A PÁLYÁZÓK KÖRE: a dél alföldi régió (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megyék) területén székhellyel rendelkező szakképzési hozzájárulásra kötelezettek azon tanulók esetében, akiknek térségi integrált szakképző központ (továbbiakban: TISZK) iskolai rendszerű szakképzést folytató intézményében folyik az elméleti képzése; TISZK-ek. illetve az Szt. 2. § (5) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott intézmények fenntartói; nem TISZK keretében működő speciális és készségfejlesztő speciális szakiskolák, felsőoktatási intézmények. A PÁLYÁZAT TÁMOGATÁSI KERETE: 567 969 466 forint A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE: 2010. április 30 A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK HELYE: Oktatási Hivatal Dél alföldi Regionális Igazgatóság (6721 Szeged, Szilágyi u. 5.). A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK MÓDJA: postai úton vagy személyesen. A PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁNAK HATÁRIDEJE: 2010. június 30. A PÁLYÁZATOK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI, A PÁLYÁZATOK ÉRTÉKELÉSE: a pályázatok tartalmi és formai követelményeit a pályázati dokumentáció tartalmazza. A pályázati dokumentáció megkérhető elektronikusan a czene.gabor@oh.gov.hu e mail címen, továbbá letölthető az Oktatási Hivatal honlapjáról (www.oh.gov.hu). TÁJÉKOZTATÁS A PÁLYÁZATRÓL: a pályázatról felvilágosítást nyújt Czcne Gábor, az Oktatási Hivatal Dél alföldi Regionális Igazgatóság szakképzési és területfejlesztési referense személyesen, a (62) 553-267 telefonszámon és a czene.gabor@oh.gov.hu e mail címen. Konzultációval egybekötött tájékoztatók a pályázni szándékozóknak az alábbi helyszíneken és időpontokban: Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (Kecskemét, Árpád körút 4.) 2010. március 23. 10 óra, Békés megye: Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (Békéscsaba. Penza lakótelep 5.) 2010. március 29.10 óra, Csongrád megye: Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (Szeged, Párizsi krt. 8-12.) 2010. március 30.10 óra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom