Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-05 / 54. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. MÁRCIUS 5., PÉNTEK 5 ONLINE INTERJÚ Fizikai munkából tartotta el családját bicskei ferenc Korrupciós ügyekről és nehéz döntésekről is őszintén beszélt az elnök Nem kímélték a megyei bíróság elnökét a baon.hu látogatói. Dr. Bicskei Ferenc kapott jócskán kellemetlenkedő kérdéseket is a keddi online interjú idején. A megye legfőbb bírája állta a sarat, nyíltan válaszolt a személyeskedőknek is. Lejegyezte: Páncsics Hajnalka ernő: - Mi volt az eddigi pá- lyája/élete során a legnehezebb döntése? BICSKEI FERENC: - Életem legnehezebb döntését 1991. szeptember 17-én hoztam meg, amikor egy biztos egzisztenciát a bizonytalanságra cseréltem, a túlélés reményében. A határ átlépése után egy évig, jogászként, napszámból tartottam el családomat. Ezúton is üdvözlöm a hajósi favágó brigádot, a kőműves segédmunkásokat és a mező- gazdasági munkásokat, akikkel együtt dolgoztam. Szakmailag egy gyermekelhelyezési perben vívódtam legtöbbet. Egyik döntésemet sem bántam meg. kiss Péter: - Hogyan lehetséges az, hogy ön az egyetemet Újvidéken végezte el, 2002- ben pedig már a Kecskeméti Városi Bíróság elnöke, majd 2008-ban a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnöke. Hogyan kerülhet előnybe egy honosított diplomával rendelkező személy egy hazai diplomással szemben? bicskei ferenc: - Nem megfontolásból jöttem Magyarországra, az ismert délszláv események hozták így. Pályámat sem itt kezdtem, hanem Szabadkán, ahol voltam bírósági fogalmazó, jogtanácsos, és egy 870 főt foglalkoztató cég első számú vezetője. Az újvidéki egyetemet jó színvonalúnak tartom, nem volt könnyű diplomát szerezni. A 400 fős kezdő évfolyamból már az első évben lemorzsolódott 368 fő. A bírósági előmenetelemre vonatkozó kérdések címzettje nem én kellene, hogy legyek, hanem a 120 Bács-Kis- kun megyei bíróból 90, akik engem támogattak, és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, mely nekem szavazott bizalmat. Az erősen személyeskedő kérdés az Európai Unió korában nem is aktuális. fullán(ka): - Elnök Űr! Volt-e már életében olyan, amikor a törvényeken túl az objektivitás is szerepet játszott a döntésében? bicskei ferenc: - Döntéseimben mindenkor az objektivitásra törekszem. A döntésnek a jogszabályokon kell alapulnia. Megvallom, időnként komoly vívódás előz meg egy-egy döntést. A bírónak az a feladata, hogy elvonatkoztasson esetleges szubjektív érzéseitől, de a közvélemény esetleges elvárásaitól is. Az ítélet igazságosságát a felek különbözően ítélik meg, hiszen ők a perben ellenérdekeltek: egyikük általában veszít. ügyvéd: - Kérem, tájékoztassa a kollégákat és a város lakóit arról, mit tud dr. V. P.-né közjegyző adócsalási ügyéről. A Petőfi Népében megjelent, hogy a vádemelés megtörtént. BAON INTERJÚ Kedden, 13-14.30-ig Bács-Kiskun megyei ONLINE Nem jó az agyon- hallgatása. BICSKEI FERENC:- V. P.-né közjegyző ügyét a bíróság nem hallgatta agyon. A 2005-ben indult eljárásban a korábbi munkakapcsolatra tekintettel a Kecskeméti Városi Bíróság és a megyei bíróság is elfogultságot jelentett be. Az ügy Szegedre került, ahol 2009 szeptemberében első fokon, 2010. február 12-én « § másodfokon ma- I C/5 rasztaló ítélet szüle- § tett. Ennek tártál- | máról a Csongrád | Megyei Bíróság s vagy a Szegedi Városi Bíróság adhat tájékoztatást. jól informált: - Egy bírónő korrupciós ügybe keveredett. Ön szerint ilyen a megyénkben előfordulhat-e? Igazak-e azok a szóbeszédek, hogy egyes megyei bírók jól menő kecskeméti ügyvédekkel le- paktálva másodfokon kiengedik az első fokon letartóztatott gyanúsítottat, vagy netán bírói szakban a vádlott számára kedvező vagy felmentő ítéletet hoznak? bicskei FERENC: - A napokban én is a sajtóból értesültem egy nyíregyházi bírónő állítólagos korrupciós ügyéről. Messze- menőleg elítélem a korrupciót, és a rendelkezésemre álló eszközökkel mindent megteszek annak megakadályozása, de felderítése érdekében is. Megyénk" ben az elmúlt évben több intézkedést is hoztam a korrupció lehetőségének megakadályozása érdekében. Nem állítom, hogy a bírósági szervezetben nem fordulhat elő ilyen sajnálatos eset, de meggyőződésem, hogy közéletünk egyik legtisztább szervezete a bíróság. Egy-egy bíró esetleges bűncselekménye alapján nem lehet egy egész szervezet megbélyegezni, mint ahogy azt egyesek megkísérlik. Ahogyan egy fecske sem csinál nyarat, egy-egy bűnöző bíró sem teheti a hivatalt korrupttá. Ezt határozottan elutasítjuk és kikérjük magunknak. laikus: - Azt hallottam, hogy jövőre a fizetéses meghagyásokat a közjegyzők készítik. Igaz Szabolcs, a bíróság szóvivője is ez? Itt pedig azt olvastam, hogy egyikük adócsaló? Lehet az, hogy a bíróság ilyen emberek kezébe ad ügyeket? BICSKEI FERENC: - A fizetési meghagyásos eljárások intézését a parlament júliustól valóban a közjegyzőkhöz telepítette. E jogszabály-módosítással a Bács-Kiskun Megyei Bíróság és jómagam sem értettünk egyet. A jogszabály-módosítást véleményeztük, de a képviselők mégis így döntöttek. maca: - Hogyan jellemezné a politika és az igazságszolgáltatás viszonyát napjainkban? bicskei ferenc: - Amennyiben az igazságszolgáltatás alatt a bíróságokat értjük, akkor függeüe- nek vagyunk a politikától, és azok is szeretnénk maradni. egy felszolgáló: - Ön szerint etikus-e, hogy a technika házában együtt szórakoznak azok az ügyvédek és bírók, akik pár órával előtte a tárgyalóteremben még „ellenfelek” voltak? bicskei ferenc: - Ilyen jellegű kérdésekkel az etikai tankönyvek is foglalkoznak. Egyértelműen nem ítélik el, én sem, de szerencsésnek sem tartom. Egy kisvárosban a látszatra is adni kell, bár meggyőződésem, hogy az ilyen jellegű együttlét a bírót a döntésében egyáltalán nem befolyásolja. Az sem várható el a különböző jogászi hivatásrendek képviselőitől, hogy az egyetemi években kezdődött személyes kapcsolataikat szakítsák meg. NÉVJEGY dr. bicskei ferenc 196f-ban a Vajdaságban, Szajánon látta meg a napvilágot. Ott kezdte meg tanulmányait is, gimnáziumba Szabadkán járt. A jogi egyetemet Újvidéken végezte el, 1987-ben. Magyarországra 1991-ben került, egy évvel később helyezkedett el Kecskémé ten, a bíróságon. Megmászta a ranglétrát: fogalmazóként kezdett, majd bírósági titkár lett; 1995-ben kapott bírói kinevezést Három évvel később már a munkaügyi bíróságot vezette, 2000-ben lett a Kecskeméti Város Bíróság alelnöke, 2002-ben pedig az elnöke. Két évvel ezelőtt nevezték ki a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnökének. nos, két fia van. Szereti a sportot, elsősorban a focit, de elfoglaltságai miatt az utóbbi időben inkább nézi, mint űzi. Lelkes KTE-szurkoló. illetményük százalékos arányában. Csökkent munkaképességű és kisebbségi alkalmazottaink is vannak, bár ezt külön nem tartom nyilván, mert az én értékrendemben sem előnyt, sem pedig hátrányt nem jelent. kívülálló: - Nem kellene szigorítani a Btk.-t? Lennem ennek visszatartó ereje? Sokszor felvetődik a halálbüntetés kérdése is, erről mi a véleménye? bicskei ferenc: - Álláspontom szerint a büntetésnek nem elsősorban és kizárólagosan a szigora, hanem az elkerülhetetlensége az, ami leginkább visszatartó lehet. Egyébként a jelenleg hatályos büntető törvénykönyv módot és lehetőséget ad szigorú büntetések kiszabására, ahogy arra gyakorlatunkban is sok példa van. Személy szerint a szigorúbb ítélkezés híve vagyok, de az ítélet szigora sok tényezőtől, enyhítő körülményektől is függ. A halálbüntetés viszont esetleges tévedés esetén jóvátehetetlen, ezért a tényleges életfogytiglani mint büntetés támogatható. gyűri: - Ön is szokott tárgyalni? Ha igen, milyen ügyeket? . Meg szokta beszélni kollégáival a nehezebb ügyeket? Számon kérheti rajtuk, hogy miért ilyen vagy olyan ítéletet hoztak, vagy ez már sérti a bírói függetlenséget? Mi a véleménye az utánpótlásról, az egyetemről kikerülő fiatal jogászokról? bicskei ferenc: - Megyei bírósági elnöki kinevezésemet követő egy évig nem tárgyaltam, de december óta ismét tárgyalok. Elsősorban szerződésekből származó jogvitákat. A bírák szoktak egymással szakmai beszélgetéseket folytatni, de a döntést mindig az ügyben eljáró bíró önállóan hozza meg. A döntésekre vezetőként senkit sem utasíthatok, és szigorúan' tartom magam azon szabályhoz, hogy a döntést utólag sem véleményezem. Erre kizárólag a bíró munkájának hatévenként történő szakmai értékelésekor kerülhet sor. Az egyetemi képzés színvonalát általában nem tartom megfelelőnek, ennek ellenére néhány nagyon tehetséges fiatalt sikerült az utóbbi időben alkalmaznunk, akiket mindenképpen alkalmasnak tartok magas szintű bírói munkára. névtelen: - Hogyan kezeli bírósága azt a növekvő szakadékot, mely az alkalmazottak elvont juttatásai, és a bírák megmaradt 13. havi bére, ruhapénze miatt feszültségként keletkezhetett? Alkalmaznak-e kisebbségieket vagy csökkent munkaképességűeket? bicskei ferenc: - Nem érzek Kedden 13 és 14.30 óra között a baon.hu vendége lesz Csertői Aurél, a KTE-Ereco NB l-es focicsapatának vezetőedzője online interjú keretében válaszol az olvasóknak. Kérdéseit már most felteheti. szakadékot. A bíráktól és az alkalmazottaktól ugyanazon juttatásokat vonták el. Bár az igaz, hogy megmaradt a bírák 13. havi juttatása, de tavaly az igazságügyi alkalmazottak is keresetkiegészítésben részesültek, ami kompenzálta a kiesett 13. havi juttatásukat. Az idén a kormány döntése alapján egyelőre két alkalommal részesülnek az alkalmazottak kereset-kiegészítésben. Viszont a bíróság szabályzata szerint az úgynevezett cafetériajuttatásra mindenki egységesen jogosult, nem pedig ANDREA B.: - Mikor és hány fogalmazó felvétele várható, mekkora a túljelentkezés? Én idén végzek, feltételezhetően summa cum laude, hány százalék az esélyem? bicskei ferenc: - Kedves Andrea! Létszámbővítés nem várható. Bár indokolt lenne, tekintettel arra, hogy a bíróságok egyre több feladatkört kapnak, emiatt egyes bíróságokon a bírák tényleg túlterheltek. A fogalmazói álláshelyeket évente kétszer meghirdetjük, egy egységes, országos vizsgán kell megfelelően szerepelni ahhoz, hogy az álláshelyet elnyerhesse. KTE-FAN: - Örömmel olvasom, hogy lelkes KTE-szurkoló! Szokott kiabálni a meccseken, esetleg káromkodni is? Előfordul, hogy szidja a bírót? Ki a kedvenc játékosa, ön szerint hányadik helyen végzünk? bicskei ferenc: - Szoktam. Úgy gondolom, ez benne van a jegy árában. Kedvenc játékosaim: Szavics és Csordás. Az előbbi azért, mert nagyon pengés, utóbbi pedig azért, mert még nálam is alacsonyabb... Bent maradunk! KÉRDEZZE Csertői Aurélt!