Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-31 / 75. szám
Pusztaottlakai programkavalkád A z idei év első pusztaottlakai rendezvénye április 18-án a Viharsarok Autó- Motor Sport Egyesület évadnyitó krosszbajnoksága. Lesz lada- krossz-, quad-, off-road verseny és bemutatók is színesítik a programot. Kísérőrendezvényként a vadaskerti látogatás mellett a szervezők mulatós és rocksátrat is állítanak. Utóbbiban az István a király című rockopera ősbemutatójának főszereplői is fellépnek. A gyermekeket zsíros kenyérrel, lán- gossal, meleg teával kínálják. Május 31-én rendezik meg a II. Pusztaottlakai Gyermeknapot. Ekkor a krosszpályán bemutatókat, próbautakat szerveznek. A gyerekekre színes programkavalkád vár, Jl vetélkedőkkel, lovaglással (• és sok-sok játékkal. Június 12-én és 13-án az elszármazottak napjával egybekötött családi ju- niálisnak ad otthont a ring. A látogatókat nép- művészeti kiállítás, nemzetközi kórustalálkozó és gyermek- néptánc-verseny várja. Fellépnek a Kolozsvári Operaház művészei is. Június 13-án „Sportoljunk együtt a búcsú napján” címmel szerveznek programot. Ekkor bonyolítják le a hátrányos helyzetű gyerekek sportvetélkedőjét. Színpadra lépnek a Duma's Színház tagjai és humoristák is. Este koncertek, utcabál. őszig m’d"rdeIíveS kiláto'ya»U^arsarok^be STGyermeKszige«eJúlius 18-án autókrossz- bajnokság. Szeptember 4-én és 5-én immár negyedszer csalogatja Pusztaottláka a Tepertőfesztiválra a vendégeket. Tavaly mintegy húszezren látogatták a rendezvényt. Idén is egymást követik a szórakoztató programok. Tepertő is lesz garmadá- val. Emellett kör- k 1 nyezetvédelmi és egészséges életmóddal kapcsolatos konferenciákat szerveznek. A fesztivál hagyományos elemei: a folklór-, a sport- , a harcművészet-, a tech- nikaisport-bemutatók és - versenyek sem maradnak el. Valamennyi program ingyenes. A Vadaskert Gyermeksziget az egész családnak tartalmas kikapcsolódást ígér. Már az áprilisi nyitórendezvényen megtekinthetik a vadaskert új jövevényeit, a nemrég született kis zebrát, Csíkos urat és a kengurubébit, Zsebibabát. Rajtuk kívül többek között őzeket, szarvasokat, muflonokat, kameruni kecskéket, struc- cokat, lámákat, egzotikus madarakat és őshonos magyar állatokat láthatnak a vadaskert látogatói. Az állatsimogatóban barátkozni is lehet a kert barátságos lakóival. 25