Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-03 / 52. szám
MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2010. MÁRCIUS 3., SZERDA Énekes pincérből lett musicalszínész egyházi géza A Vámpírok bálja, a Macskák, a Rómeó és Júlia után a Nyomorultak következhet? Szerencsés véletlenek egymásutánjának köszönhető, hogy musicalszínészként ismerhettük meg. Egyházi Géza 36 éves koráig polgári életet élt: vendéglátózott. Rákász Judit- Ha szóba kerül, hogy vendéglátóztam, általában azt hiszik, hogy vendéglátós zenész voltam, de nem. Először felszolgálóként, majd üzletvezetőként dolgoztam- meséli Egyházi Géza, akit a kecskeméti közönség a Lili bárónő bonviván szerepében, Illés- házy grófként ismerhetett meg.- Az operaház melletti Belcanto étteremben dolgoztam. A hely specialitása, hogy a pincérek nemcsak a tányérokkal száguldoznak, hanem időnként énekelnek is, például a Hegedűs a háztetőn című musical Bordalát, vagy a Rigolettóból Az asszony ingatag kezdetű áriát.- Miért váltott? Gondolom, nem anyagi okok késztették arra, hogy a vendéglátós munkát „zsíros” színházi szerepekre cserélje.- A környezetem fogott meg a grabancomnál fogva. Sok biztatást kaptam éveken át, ami ugyan nagyon jólesett, de nem vettem komolyan. Aztán lasszóval elhúztak egy énektanárhoz, és rövidesen azon kaptam magam, hogy szabad idombén utazó társulatokkal járom az országot, és bonviván- áriákat énekelek. Nagyon szerettem, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy a színpad mellett döntsék. Egészen addig, míg el nem vállaltam egy üzletvezetői megbízást, minek következtében egy év alatt ötöt öregedtem a folyamatos stressz miatt. Akkor határoztam el, hogy váltok. Igyekeztem felvenni a tempót, eljárkálni meghallgatásokra, és a 2006/2007-es évad meg is hozta az eredményt: szinte bármerre mentem, mindenhol megkínáltak egy szereppel. Az operettszínház Rómeó és Júliájában Paris-t kezdtem játszani, főszerepet kaptam a PS produkcióként jegyzett Vámpírok báljában, és bekerültem a Madách Színházban a Macskákba. Rá kellett jönnöm, hogy ezen a pályán csak akkor találhatom meg a helyem, ha egyszerre több színházban vannak feladataim. Jelenleg is öt kőszínházban játszom, és továbbra is fellépek gálaműsorokban.- A kecskeméti Lili bárónőbe hogyan került be?- Eredetileg a Nyomorultak meghallgatására jöttem, ámde hallottam a készülő Lili bárónőről. Másnap már itt voltam annak a meghallgatásán is. És ahogy lenni szokott, amire az ember a vesztesek nyugalmával érkezik, az sikerül... rencsére a családom nem hagyja, hogy elszánjak. Két kamaszodó lányom van, kellően kritikusak.- És mit nyert?- A pozitív oldalt azok a kollégák jelentik, akik évtizedek óta a pályán vannak, s akikkel együtt játszhatok. A tőlük ellesett tudást nem oktatják iskolában - mondja Egyházi Géza, majd előhalász- sza táskájából a beszélgetés kezdete óta folyamatosan morgó telefonját. - A szabadságomból azért egy kicsit vesztettem - mondja a kijelzőre pillantva.- Három órája vagyok itt, és 15 nem fogadott hívásom van.- A népszerűség átka.- Vagy úgy...! Mostanában egyébként megfordult bennem valami. Egészen tavalyig azt gondoltam, hogy nincs vesztenivalóm. Ha nem jön be a színház, legfeljebb keresek magamnak egy jó kávézót. Aztán rájöttem, hogy nem ilyen egyszerű a dolog. Mert ha valaki kapott egy adottságot a jóistentől, akkor annak igenis kötelessége, hogy energiát fektessen bele, és kihozza magából a legjobbat. Úgyhogy, azt hiszem, egyelőre nem keresem meg azt a kávézót. A sors különös kegye, hogy olyan munmár nem vakítanak el olyan könnyen az ígéretek. Nagyon jó bizonyos feladatokban részt venni, de nem bármi áron. Sokat tanulok, hiszen nagy hiányt kell [tótolnom. Sok víz lefolyik még a Dunán, mire azt mondhatom, hogy rutinos színész vagyok. Megvannak a magam adottságai, nem dob le a színpad, de soha „Sokáig azt gondoltam, hogy ha nem jön be a színház, legfeljebb keresek magamnak egy kávézót. Ma már tudom, hogy ■ nem ilyen egyszerű ez a dolog.’’- Mostani beszélgetésünk előtt is a Nyomorultak meghallgatásán volt. Mennyire ment lazán?- Ez már a második kör volt, úgyhogy viszonylag nyugodtan jöttem. Eredetileg Javert felügyelő szerepére készültem, de most Jean Valjean-t kellett énekelnem. Hamarosan minden kiderül.- Átrendeződtek a hangsúlyok azzal, hogy a színpad mellett döntött?- A vendéglátóipar nagy iskola volt. Reálisabban látom a lehetőségeket, mint egy húsz-egy- néhány éves pályakezdő. Engem nem tanultam iskolában a mesterséget. Szerencsés vagyok, hogy a gyakorlatban tanulhatok.- Mit vesztett a váltással?- A szerénységemet... De székeim lehet, ahol azonnal visszajelzés kapok, jó esetben vastapssal vagy álló tapssal. Az utóbbi időben gyakran lehetett ebben részem, s ezt nagyon könnyű megszokni. Felértékelődött a társulatok szerepe a megelőzésben belvízvédelem A csatornák karbantartását a 2009-es évi hozzájárulások arányában terv szerint elvégezték A Dunamenti és Kiskunsági Vízgazdálkodási Társulat területén a múlt hétvégi újabb 32 mm csapadékkal összesen mintegy 7 ezer hektárt öntött el a belvíz. A védekezésről beszélgettünk Va- nó Attilával, a társulat megbízott igazgatójával.- Az elöntések kiterjedése meg- közelíü a 2000. évi mértéket Főleg Solt, Szabadszállás, Szalkszent- márton, Dunavecse környékén jelentős az elöntött területek aránya. A társulati műveket érintő belterületeken Hajós, Szalkszentmárton, Solt, Újsolt veszélyeztetett. Társulatunknál 2010. január 11. óta H. fokú a belvízvédelmi készültség, jelenleg 5 szivattyútelepen 12 szivattyú üzemel 24 órában, napi 200 ezer m3 vizet emelve át annak érdekében, hogy a csatornák vízszintje csökkentésével elszivároghasson a belvíz. Jelenleg a sipsa- hajósi, budzsáki, a Vadas, a DIU, az újsolti telepeken történik belvízátemelés Hajós, Homokmégy, Dunavecse, Szalkszentmárton, Szabadszállás, Solt, Újsolt térségében. A védekezésben 3 saját kotrógép, 2 kaszálógép és a társulat teljes fizikai állománya részt vesz. Az ön- kormányzatokat folyamatosan tájékoztatjuk munkánkról, és kérjük, hogy problémáikat tudassák velünk.- A szivattyúzás mellett milyen feladatok hárulnak a társulatra?- A szivattyúzások mellett a csatornák vízkormányzásával, uszadékkíszedéssel és a kritikus szakaszok tisztításával segítjük a vizek lefolyását. Fontos jelezni: a belvizek csatornába vezetését a területen gazdálkodóknak kell megolda- niuk, a társulat feladata az üzemeltetésében lévő csatornák használhatóságának biztosítása.- Milyen állapotban vannak a csatornáik?- Felértékelődött a vízgazdálkodási társulatok szerepe, a megelőzés. Fő feladatunk a csatornák karbantartása, amit a 2009-es évi hozzájárulások arányában terv szerint végeztünk. Ez feltétele most a sikeres védekezésnek, ami naponta 510 ezer forintba kerül, eddigi költsége pedig eléri a ó millió 900 ezer forintot. A társulat jelenleg saját erőből, a befizetett társulási hozzájárulásokból fedezi. Biztonsággal finanszírozható a 2010-es belvízvédelem?- A védekezés elhúzódik, az ígért állami forrásokra sürgősen szükség lenne, de azokat egyelőre nem látjuk, pedig dekádonként államtitkári engedélyünk van a belvízvédelemre. Állandóan egyeztetünk a megyei MGSZH Földművelésügyi Igazgatóságának képviselőivel, akik a munkálatokat a helyszínen ellenőrzik és igazolják. A Vízügyi Igazgatósággal szintén napi a kapcsolat a befogadók vízállásának egyeztetéséről, a védekezés koordinálásáról. Teljes erőnkből azon vagyunk, hogy mielőbb eltűnjenek a belvizek. Ez közös érdekünk a gazdálkodókkal, és közös erőfeszítésekkel tudjuk felgyorsítani a mentesítést. ▲ Rengeteg a víz, a társulatnak nagy szüksége van állami forrásokra is