Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-27 / 72. szám

4 2010. március 27. GAZDASÁG Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban Hirdetésfelvevő és olvasószolgálati irodáink: Kecskemét, Szabadság tér 6., Széchenyi krt. 29. Telefonos apróhirdetés-feladás: 76/518-250 várjuk a Széchenyi krt 29. szám alatt! Tel.: 80/480-756 DR. PAÁL ELEMÉRNÉ TANACS-ADO Hogyan kell meghatározni a szolgáltatások teljesítési helyét? 2010. évtől jelentősen módo­sultak a határokon átnyúló szolgáltatások teljesítési he­lyének megállapítására vo­natkozó szabályok. Ezen szabályok ismerete azért fontos, mert segítenek meg­határozni, hogy mely ország áfaszabályai szerint kell az adót megfizetni, illetve hogy mely adóalany lesz az adó fi­zetésére kötelezett. Az új általános szabály értemé­ben adóalanyok közötti szolgál­tatásnyújtás esetén a teljesítés helye a megrendelő székhelye (telephelye) szerinti ország. Ha ez Magyarország, akkor az itt­hon érvényes adómértéket kell felszámítani az ellenértékre. A nem adóalanynak nyújtott szolgáltatás esetén a teljesítés helye a szolgáltatást nyújtó székhelye szerinti ország. Az általános szabályoktól el­térő az alábbi szolgáltatások megítélése: Az ingatlanokhoz kapcsoló­dó szolgáltatások (jellemzően ingatlanügynöki tevékenység, építési munkák) esetén a szol­gáltatás teljesítési helyét az in­gatlan fekvése határozza meg. 2010-től a szálláshelyadás is in­gatlanhoz kapcsolódó szolgálta­tásnak minősült, továbbá idetar­tozik az autópályadíj is. A fuvarozási szolgáltatásra vonatkozó szabályok részben átalakultak. Belföldi adóalanyok közötti fu­varozás esetében a szolgáltatást az itthon érvényes áfa terheli, EU-s adóalany vagy harmadik országbeli adóalany részére nyújtott szolgáltatás esetén vi­szont a szolgáltatás az áfatör­vény területi hatályán kívül esik. Más a megítélés abban az esetben, ha a megrendelő nem adóalany (tehát például magán- személy rendeli meg a szolgál­tatást) . Ebben az esetben a telje­sítés helye Magyarország, azaz a szolgáltatásra a belföldi áfa­szabályok érvényesek. Közösségi fuvarozás esetére ugyanezen szabályok érvénye­sek azzal a kivétellel, hogy nem adóalany megrendelő esetén az indulás helye dönti el a fuvaro­zás teljesítési helyét. Kulturális, művészeti, sport-, tudományos, oktatási, szóra­koztatási, ezekhez hasonló szolgáltatások és ezek szerve­zésének teljesítési helye az az ország, ahol a szolgáltatást ténylegesen végzik. Ide kell so­rolni a nemzetközi vásárok, ki­állítások rendezését, szervezé­sét is. Bérmunka esetén - ameny- nyiben az ügylet adóalanyok közötti - a teljesítés helyét a megrendelő gazdasági letelepe­désének helye határozza meg, nem adóalany megrendelő ese­tén pedig a teljesítés tényleges helye. Éttermi, vendéglátó-ipari szolgáltatások esetén a teljesí­tés helye a szolgáltatás nyújtá­sának tényleges helye. Közlekedési eszközök bér­beadása esetén meg kell külön­böztetni a rövid távú (30 nap, hajók esetén 90 nap) és az ezt meghaladó bérbeadást. Rövid távú bérlet esetén (pl. külföldi nyaralás esetén gépko­csi-, motorbérlet) a teljesítés he­lye az a hely, ahol az eszközt ténylegesen a bérlő rendelkezé­sére bocsátják. Hosszú távú bérlet (pl. gépko­csi tartós bérlete) esetén - amennyiben az adóalanyok kö­zött valósul meg - a bérbe vevő letelepedési helye határozza meg a teljesítés helyét (pl. ha magyar kft. német adóalanytól bérel személygépkocsit, akkor a teljesítés helye Magyarország). Nem adóalany (pl. magánsze­mély) bérlő esetén a bérbe adó letelepedési helye határozza meg a teljesítés helyét. Amennyiben a bérbe adó, vagy a bérbe vevő harmadik or­szágbeli, a szolgáltatás teljesíté­si helyének megállapítására a jogszabály további speciális szabályokat fogalmaz meg. Fontos, hogy a közösségen belüli szolgáltatásnyújtás szám­lázásakor - adóalanyok esetén - mindkét fél közösségi adószá­mát szerepeltetni kell a számlá­kon, tehát mind a szolgáltatás nyújtásához, mind az igénybe­vételéhez közösségi adószám szükséges. Harmadik országbeli' adó­alany részére történő szolgálta­tásnyújtás esetén az adóalanyi­ságáról meg kell győződni, azaz célszerű az adott harmadik or­szág adóhatósága által kiadott „adószámot” bekérni és szere­peltetni a számlán. Az általános szabályozás alá tartozó, közösségi adóalanyok közötti szolgáltatásokról össze­sítő nyilatkozatot kell benyújta­ni az adóhatósághoz. Az idetar­tozó szolgáltatások esetén az adófizetési kötelezettség meg­fordul, azaz a vevőnek kell az adót megfizetnie. ADÓ- ÉS PÉNZÜGYI ELLENŐRZÉSI HIVATAL DÉL ALFÖLDI REGIONÁLIS IGAZGATÓSÁGA SZOLGÁLTATÓHÁZ DUGULASELHARITAS FALBONTÁS NÉLKÜL! 5* Hétvégén és ünnep­napokon is! >- Gyorsszolgálat! >- 1 év garancia! Fodor József: 06-30/9-686-150; 76/411-517 ZÁLOGHÁZUNK VÁRJA ÖNT! Ékszerére záloghitelt 2850 Ft/gramm-tól adunk Önnek! A 30 napos zálogidő kamatmentes. Vásárlás esetén régi ékszerét az új árába beszámítjuk. 5 G0LDY KFT. Zálogháza Kecskemét, Vágó u. I. Tel./fax: 76/321-324 Hírős Kémgnq kft. Kémények felújítása, bélelése. Gyüjtőkémények felújítása. Kandallókhoz szerelt kémény. Díjmentes felmérés. Bemutató terem és tanácsadás ! 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 12.| Tel/Fax: 06-76/329-759, < 06-30/2726-093, 06-30/3496-516 j www.hiroskemeny.hu 0. Rövidáru-Divatáru G O BÁLI RUHÁK EGYES BÁLI RUHÁK 0 KÖLCSÖNÖZHETŐK 5000 10 000 FT KÖZÖTT I 36-60-as méretig ®, G> kötőfonalak § Kecskemét, Burga u. 5. (II. Rákóczi iskola mögött.) T.: 06-20/2 26-4256, 06-70/453-6290, 76/611-361 % Gyógy-Ász K V» ■Ász Kft. , GYOGY-ASZ KFT. az alábbi szolgáltatásokkal tudja segíteni az Ön gyógyulását: Vérvétel sorban állás és időráfordítás nélkül a beteg otthonában Tel.: 06-20/519-5789 TAXI HÍVÓSZÁM 444444 KECSKEMÉTEN PERMEGEL.ÖZÉS Perek igazságügyi mediator egyezségei - az ország egész területén illetékességgel ­PERES SZAKÉRTŐI IRODA § Összetett, bonyolult jogviták tanácsadás - ügyátvilágítá% Bírósági perek lezárása Igazságügyi szakértői munkák. Bejelentkezés: 06-30/2164-102 Http://ugyfelszolgalat­birosagiperck.blpgspot.com Festeni-hőszigetelni szeretne? Hívjon! Régi és új épületek-házak külső-belső festését, gipszkartonozását, hőszigetelését, színezését vállalom. Garanciával! Festés-Mázolás Tapétázás-Hőszigetelés díszítő festés •> Telefon: 06-30/9981-142. § 6x3 m-es szétszedhető, új LINDAB GARÁZS (hobbi háznak is jó) helyszínre szállítva, szerelve eladó. | Tel.: 06-30/983-43721 Társasházi közös képviseletet vállalunk! Megbízható, stabil cég referenciákkal. SZIGNET 95. KFT. Kecskemét, Petőfi S. u. 2. 06-70/453-7233 ÜVEGES Üvegezési munkát vállalok rövid határidővel! HÍVÁSRA HÁZHOZ MEGYEK! Faragó Tibor Kecskemét, Vízmű u. 34. Tel.: 76/495-384 ZÁRSZAKÜZLETCSAVARBOLT • kulcsmásolás • névtáblakészítés • zárprogramozás • helyszíni zárszerelés • társasházak karbantartása • hevederzár-szerelés Árukínálatunk: Csavarok, kötőelemek, portálzárak, biztonsági pajzsok, zárbetétek, S| vasalatok, kilincsek, cilinderek 1 vagyonvédelem, biztonságtechnika Kecskemét, Széchenyi sétány 4. (Ifjúsági garzon alatt) 06-30/9-63-92-47 www.zarszaküzlet.boltaneten.hu Nyitva tartás: H-P 9-12-ig és 13-18-ig 0 |Le akar szokni a cigiről? |Segítünk! 3x38 perces fájdalommentes biorezonanciális kezelés! S/keres leszoktatás aránya 80%! Csak akarni kell! Tel.: 06-70/7-756-656 j Több évtizede megrögzött dohányosokat is sikerült leszoktatni! A kezelés költsége: 8000 Ft 'iikítkv iJi-bv kedvezményes őrön! 06-20/4931-980 Vérző íny, vagy mozgó fogak - segít a Klenk Dent Fogászat Üdülési csekket is elfogadunk! Kecskemét, Rávágy tér 5. Tel.: 76/418-892 Somodiné Sebők Júlia asztrológus, számmisztikus tanár várja régi és új ügyfeleit. Születési és számmisztikás horoszkóp, szolár (1 évre előre), tenyérelemzés, többféle kártya. Bejelentkezés szükséges! = Telefon: 06-30/4856-855 Iroda: Reile Géza u. 3-as garázs. hetényegyháza |SJj| központjában /SZOLÁRIUM (álló, fekvő) => INFRASZAUNA (fekvő) > fogékszer > piercing (fiillyukasztás) 06-30/298-7609 TAVASZI u MODELLEK ÉRKEZTEK < 36-44-ES MÉRETIG Kecskemét, Izsáki út 2. Szil-Coop I. em. Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 10-18-ig, szombaton 9-13-ig umV) Petőit Népet «ssgg- —rrizz A Duna-Tisza köze családi napilapja HATÉKONY HIRDETÉS a lehető legkisebb költséggel! Hirdetését a Petőfi Népében > naponta közel 130 ezren olvassák!* Hirdetési információ: 76/518-250 \ Forrás: Szonda Ipsos/GFK Hungária, Nemzeti MédiaAnalízis 2008/2<3. negyedév^ Gyűjtő keres megvételre: régi pecsétnyomókat, régi pénzeket, papírpénzeket, régi képeslapokat, régi sportérmeket, kitüntetéseket, papírrégiséget, részvényeket. Egész gyűjteményt is vásárolok! Kecskemét, Ceglédi út 74. S 8.“-16." óráig. Tel.: 76/506-156, 06-20/573-25-99 RAKTÁRI KÉSZLETRŐL FOLYAMATOSAN POLIXARBOHÁT lemez és alumínium­tartozékok - méretre szabva is - kedvező áron kaphatók. Kecskemét, Zsigmond u. 103. 06 30/9639 973 www.pozsar.net info@pozsar.net INGATLAN­SZERVIZ Házak-, lakások felújítása, átalakítása. Javítások, szerelések, kicsitől a nagyig, pincétől a tetőig. = +36-30/90-24-230 ; Tanfolyamok i gyerekeknek Tanuláskontroll J Kecskkmét j középiskolásoknak W 2010. április 2-3. felsősöknek \ 20 10. április ÍO. It,* t’/> rtnfrrtll *7- I Q .óyy.syknck Kecskemét 2010. április 24-25. Jelentkezés: Hartyániné Barin Judit 06-30/955-661 *1 www.langelme.hu Grátisz Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Ügyvezető igazgató: dr. Tóth Miklós.Gazdasági vezető: Falvi Krisztina. Értékesítési vezető: Juszkó Anita. Főszerkesztő: Szerdahelyi Csaba. ISSN szám: 1786-1799 A szerkesztőség és a kiadó time: Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539. email cím: petofinepe@axels.hu Terjesztés: Rádiné Kiss Gizella. Telefon: 76/518-292 Telefax: 76/486-539 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Felelős vezető: Boros Gábor Telefon: 76/481-401 Telefax: 76/481-204 Tátékoztatjuk olvasóinkat hogy a különböző versenyeken, látótokon, akciókon, szavazásoké«, reflvénypályázatoton stb részt vevők által személyesen, írásban, telefonon. SMSben. interneten, emailben megadott személyes ada­tok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és totókat nem órzilnk meg és nem küldünk vissza Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok (elhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tarto­zó cégek, amelyek az adatok leidolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarofszág Kft.. Axel Springer- Budapest Kiadói Kft.. Harlequin Magyarország Kit., Zöld Újság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kit., Népújság Kit.. Hungaropress Sajtóterjesztő Kft ), előfi­zetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványa­ira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről felhasználásuk módiéról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, leihasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög űzetett hirdetést jelent A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyleteinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi. Oetve jogi fetíősséget nem váltaL A Grátisz bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog lenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Grátiszra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. EP-KER TÉGLÁK HB-30-as N+F 279 Ft/db HB-38-as N+F 319 Ft/db Cement, mész, sóder, betonvas stb... Vasbeton vízóraakna 43.750 Ft Vasbeton szennyvízakna Bővebben web oldalunkon Házhozszállítást vállalunk! Kecskemét, Hetényi úti Tüzép 06-76/450-190, 06-30/485-5403, g 06-30/278-5083 S www.tuzep-epkertrio.5mp.eu REGISZTRÁLT MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ teljes körű könyvelést vállal cégek és egy éni vállalkozók részére, visszamenőleg is. Tel.: 06-30/439-6475 NONSTOP DUGULÁS­ELHÁRÍTÁS bontás nélkül Kecskeméten és vonzáskörzetében. Eső és szennyvízelvezető­csatornák tisztítása. Kedvező ár, minőségi szolgáltatás! Tel.: 30/639-3347 mm Orvosi segítség:, 06-20/594-57-61

Next

/
Oldalképek
Tartalom