Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-22 / 67. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. MÁRCIUS 22., HÉTFŐ SPORT 13 A kis cserejátékos nagy gólja labdarúgás - POLi farbe megyei i. Soltvadkerti pontgyűjtés Kunszálláson A remek tavaszi időjárás ellenére gyenge játékot produkált mind a két csapat. Lelkesedésben nem volt hiány, de sok eladott labdát láttak a nézők. Szentirmay Tamás Az első játékrészben a kunszállásiak talán egy kis mezőnyfö- lényt harcoltak ki, többször is veszélyeztették Hatvanyi kapuját, de a vadkerti hálóőr, biztosan védet. A második félidőben mind a két csapat cserékkel próbálta maga javára fordítani a mérkőzést, ami a vendégeknek sikerült. A fiatal, és nagyon alacsony Gyuricza Zsolt egy kapu előtti kavarodás után nagy gólt lőtt a jobb sarokba, 0-1. Negyed óra volt még hátra a mérkőzésből s a hazaiak mindent megpró- = háltak, hogy legalább egy pontot f begyűjtsenek. A kapujuk elé J szögezték a vendégeket, de nem | sikerült gólt szerezniük. A dön- < tetlen igazságosabb lett volna. Kunszállás - Soltvadkert 0-1ÍO-O) : Kunszállás: Bánó - Cseh, Valkovics, Cseke (Kertész G.), Bertus, Vincze, Fekete, Pöszmet ; Zs., Borbás (Koleszárik), Kádár(Pöszmetl), ; Tábi (Kertész Á.). : Játékos edző: Kertész Gábor. : Soltvadkert: Hatvanyi - Kurucsai, Schiszler, Szamosi (Tóth Á.), Szarka, Parti (Gyuricza), I Kelemen, Csáki, Ugrai, Gillich, Fazekas. Edző: Kis Péter. Kunszállás, 150. Vezette: Szűcs (Csere, Var- : ga). Gól: Gyuricza. Sárga lap: Borbás, : Valkovics, ill. Kelemen, Gillich. Kitűnt: Cseh, : Valkovics, PöszemtZs., Bertus. ill. Szamosi, Csáki, Gillich. Ifjúsági eredmény 5-1. Kiskőrös - Bácsalmás 1-1 (1-1) Kiskőrös: Mlinkó - Pál, Mokrickij, Fekete, Szentpéteri (Aszódi), Somlyai, Kovács J. (Pecznyik) Judák, Cebei (Kecskeméti), Markó (Kriskó), Tóth G. Edző: Szlovák lászló. Bácsalmás: Zsemberi - Bosnyák, Margit, Nagy, Eckert, Manc, Gazsi, Barcsák G„ Barcsák E., Dervaderics (Eckerman) Ónodi (Bögre). Edző: Barákovics István. Kiskörös, 170 néző. Vezette: Juhász M. (Somodi, Bárkányi). Gól: Mokrickij, ill. Ónodi. Sárga lap: Dervaderics. Kitűnt: Zsemberi, Eckert, Barcsák E., Ónodi. Ifjúsági eredmény: 3-1. Amíg le nem cserélték Kádár Tamást (balra), jól őrizte a soltvadkerti Ugrai Imrét Kalocsa - Orgovánv 1-3 (0-11 Kalocsa: Antóni - Kalló (Balogh T.), Nafsz, Sziegl, Farkas K., Vinkó, Frei (Kerekes), Turcsik, Tóth A. (Unyi), Vuits, Szabó V. Edző: Tóth Róbert Orgovány: Borbély - Suknovic (Tóth I.), Sztojanovic, Valkai, Forgó, Szabó P., Ábel (Üjváry), Jakab (Kovács Z.), Papp (Szabó A.), Szabovik (Vellai), Csemik. Edző: Vízteleki János. Kalocsa, 150 néző. Vezette: Körösi (Palcsik, Szöllösi). Gól: Szabó V., ill. Szabó P.,Tóth I., Szabó A. Sárga lap: Nafsz, Unyi, ill. Suknovic, Ábel. Piros lap: Kerekes. Kitűnt: Nafsz, Szabó V. ill. Valkai, Szabó A.. Ifjúsági eredmény. 0-1. Kiskunhalas - Harta 1-1 (0-11 Kiskunhalas: Cs. Kovács - Márton, Ábrahám, Ficsór, Mészáros, Balkó, Pajlovics (Ács), Török (Farkas), Szűcs, Bogdán, File. Játékos edző: Márton Attila. Harta: Zsinka - Kovács, Bálint, Ispán (Bende), Szabadi, Facskó (Szauer), Nádasdi, Lázár, Rudics (Molnár), Kiss, Kövesdi. Edző: Alföldi Albert Kiskunhalas, 80 néző. Vezette: Tamás (Vén, Lang). Gól: Ficsór, ill. Rudics. Sárga lap: Márton, Ábrahám, Török, ill. Bálint, Ispán, Facskó, Nádasdi, Rudics. Piros lap: File. Kitűnt: Ficsór, Ábrahám, Balkó, ill. Kiss, Rudics, Kövesdi. Ifjúsági eredmény: 1-0. Izsák - Kerekegyháza 2-0 (1-0) Izsák: Ámann - Garaczi, Barna Zs., Nemecsek, Meggyes, Kovács Dávid (Nagy F.) Nemes (Thám), Borsos (Liptai), Balogh F. (Kovács Dániel) Hleba (Riscutia), Barna Cs. Edző: Gréczi Gábor. Kerekegyháza: Carlos - Bakos K., Balogh A„ Kocsis, Sipos (Dunai), Fejes, Bakos T. (Bornemissza), Virág, Tóth (Bagó), Bekő (Marton), Diós (Torbán). Edző: Márton Pál. Izsák, 100 néző. Vezette: Eke (Fülöp, Csavajda). Gól: Borsos, Riscutia. Sárga lap: Balogh F., Kovács Dániel, Thám, Nagy F., ill. Balogh A.,Tóth, Sipos, BakosT., Virág. Kitűnt: Barna Cs. Borsos, Garaczi, ill. Kocsis, Diós. Ifjúsági eredmény: 1-0. 4. Soltvadkert 16 10 2 4 24-15 32 5. Kiskörös 17 8 6 3 26-14 30 6. Kalocsa 17 7 2 8 27-27 23 7. Akasztó 17 6 4 7 27-34 22 8. Kerekegyháza 17 6 4 7 17-27 22 9. Tompa 18 5 5 8 31-26 20 10. Bácsalmás 18 5 4 9 41-40 19 11. Kunszállás 18 5 4 9 28-33 19 12. KKfh. HTK 17 4 5 8 16-41 17 13. Harta 17 3 6 8 23-40 15 14. Dusnok 18 3 4 11 12-44 13 15. Kiskunhalas 17 3 3 11 18-31 12 16. Solt 18 3 2 13 29-53 11 Poli-Farbe megyei I. - ifjúságiak 2. Orgovány 18 13 4 1 45-10 43 3. Izsák 17 12 3 2 45-16 39 Tompa - Akasztó 1-3 (1-0) ______ Tompa: Szilvási A. - Szilvási Gy., László T, Rambala (Korbei), Minchevics, Farkas (Mintái), Szűcs (Magyar), Kiss, Kosa, Horváth T.,Temyák(Andróczki). Edző: Horváth Béla. Akasztó: Németh - Ócskái, Jávorka, Németh, Csehi, Tóth (Vincze), Szrenkó, Kosa, Gyurik (Varga), Juhász, ifj. Csehi (Vida). Edző: Nemes István. Tompa, 150. Vezette: Tóth Cs. (Suba, Gönczi). Gól: László, ill. Kosa 2, Tóth T. Sárga lap: Szűcs, ill. Ócskái, Németh, Varga. Kitűnt: Szilvási A., Szilvási Gy., Horváth, ill. Kosa, Csehi, Ócskái. Ifjúsági eredmény 1-5. Solt - Ladánvbene 0-2 (0-1) Solt: Házi - Márics, Ruppert, Hoós, Marussi (Molnár), Jenei, Kirchner, Király, Péntek, Lázár N. (Tolnai), Fejes Z. Edző: Bozsó György. Ladánybene: NagyZs. - Lázár M„ Duzmath (Boda), Miskei (Guttyán), András (Mata), Dóka, Strasser, Hamar (Kislőrinc), Kenesei (Virág), Bállá, Czigler. Edző: Ozsváth Ferenc. Solt, 150 néző. Vezette: Rácz (Atyánszky, Kosár). Gól: Bállá, Kenesei. Kitűnt: Házi, Király, Márics, Fejes, ill. NagyZs., Strasser, Hamar. Ifjúsági eredmény: 1-6. Dusnok - Kkfházi HTK 0-0 ________ Du snok: Bakula - Mihalik, Bogárdi, Vida (Sáfrán), Bierer, Kristály, Simonits, Báló, Csobolya, Várnagy, Deák (Maros). Edző: Onódi Tamás. KHTK: Tóth - Kerekes, Busa, Nemes, Nádasdi, Fricska, Vidéki, Katona, Kis, Teljék, Horváth (Forgó). Edző: Katona Andor. Dusnok, 120 néző. Vezette: Pákolicz (Szvetnyik, Markó). Sárga lap: Mihalik, ill. Busa, Fricska, Horváth. Kitűnt: Bogárdi, Mihalik, ill. Tóth, Vidéki. Ifjúsági eredményi: 6-0. 1. Dusnok 18 15 1 2 84-21 46 2. Kiskőrös 17 14 2 1 50-8 44 3. Orgovány 18 12 1 5 54-28 37 4.Ladánybene 18 11 2 5 46-31 35 5. Kalocsa 17 10 2 5 49-24 32 6. Kiskunhalas 17 10 2 5 35-26 32 7. Akasztó 17 9 4 4 45-29 31 8. Bácsalmás 18 9 3 6 42-30 30 9. Soltvadkert 16 8 2 6 52-34 26 10. Kunszállás 18 8 1 9 52-49 25 11. Harta 16 5 4 7 28-38 19 12. Izsák 17 5 0 12 29-36 15 13. Tompa 18 4 2 12 31-48 14 14. Kerekegyháza 16 3 1 12 22-54 10 15. Kkfh. HTK 17 1 1 15 19-64 4 16. Solt 18 0 0 18 8-126 0 A magyar páros a dobogón pezsgőzhetett az olasz rali után A harmadik helyen zárt a Fazekas Károly, Maurer Péter páros az Italian Baja elnevezésű olasz- országi tereprali viadalon. A másik versenyben maradt magyar egység, Szalay Balázs és Lukács József az ötödik lett a negyven autót számláló mezőnyben. A sorozat idei harmadik futamának tegnapi befejező napján kétszer teljesítették á résztvevők a 65 kilométeres pályát, győzött a lengyel Krzysztof Holowczyc az ukrán Bogdan Novickij előtt. „Hihetetlenül boldogok vagyunk, nem számítottunk erre az eredményre. Tulajdonképpen azért jöttünk el erre a versenyre, hogy összeszokjunk az új navigátorommal és bemelegítsünk a jövő héten rajtoló magyar bajnokságra. Végig nagyon jól éreztük magunkat, az autó tökéletesen működött, élveztük a hétvége minden percét” - nyilatkozta Fazekas Károly. A győzelmet a Holowczyc, Fortin (lengyel, belga, Nissan Navara) kettős szerezte meg. ■ Lewis Hamilton szerint nyomasztó a Red Bull fölénye A McLaren brit pilótája, Lewis Hamilton újságíróknak elmondta, az idény első nagydíjából, Bahreini GP-ből kiindulva nyomasztó a Red Bull fölénye. „A Red Bull összehasonlíthatatlanul gyorsabb, mint bármelyik másik autó a mezőnyben. Ez valami őrület. A leszorítóerő, amellyel már az előző évben is rendelkeztek, bizonyos helyzetekben kétszer akkora volt, mint a mienk” - nyilatkozta Hamilton brit újságíróknak. Bár Fernando Alonso képes volt nyomást gyakorolni Vettelre még a német technikai problémája előtt, Hamilton meglátása szerint a Ferrari sem szállhat versenybe a Red Bull-lal: „Fernando Alonso is gyors volt a futam során, és a Ferrari valamivel közelebb is van a Red Bulihoz, mint mi, de még így is jó fél másodperces a hátrányuk. Azt mondom, a McLaren valahol a Mercedesszel van egy szinten” - tette hozzá a volt világbajnok Lewis Hamilton. ■ A szekszárdi mérkőzés óta már nem százszázalékos a Baja labdarúgó nb in Nehezen lendült játékba, de végül fölényesen nyert a Kecskeméti TE második csapata Már nem hibátlan a Baja, Szek- szárdon maradtak a pontok. SZEKSZÁRD-BAJAI LSE KALO-MÉH 1-0 (0-0) Szekszárd, 200 néző Vezette: Kozári (Bawiec, Ádám) Baja: Herbert - Csengő, Trucz, Zsók, Vincze - Lógó, Domonkos, Vasas (Szabó N., 59.) - Krajncz (Suba, 65.) - Kohány, Nagy E. Vezetőedző: Nagy Tamás 49. perc: Egy jobbról átívelt labdára Mészáros robbant be a kifutó Herbert és Csengő közé, majd 16 méterről helyezett a kapuba, 1-0. Hatástalanította a bombaerős Baját a taktikus és lelkes Szekszárd, a listavezető már nem hibátlan teljesítménnyel áll a Dráva csoport élén. A házigazdák műfüvön fogadták a Baját és megszállták kapujuk előterét. Ennek ellenére a Baja lövésből és fejesből is veszélyeztetett az első húsz percben, amire a hazaiak két - hatástalanított - kontrával válaszoltak. Azt már a találkozó elején bizonyították a szekszárdiak, hogy a durvaságtól sem riadnak vissza és a határozatlan és következetlen játékvezető nem akadályozta ezt meg. Szünet után gyorsan jött a hazai gól, ami fellelkesítette a csapatot, a Baja pedig nem tudott nagyobb sebességre váltani. Szabó Norbert becserélése után lett aktívabb a kék-sárga támadójáték. Kozári játékvezető azonban újabb, a korábbiaknál nagyobb hibákkal vétette észre magát. Büntetés nélkül hagyta, hogy Lógóba hatalmasat rúgtak a védők az öt és felesen, majd ugyanott Szabó Norbertét gyalulták a földbe. Ezek is mutatták a hazaiak elszántságát, szerencséjüket pedig az utolsó tíz percben történtek bizonyították, hiszen Vincze jól helyezett szabadrúgása, majd Szabó Norbert kapufás fejese után sem változott az eredmény. A Dráva csoport eredményei: Komló-Dombóvár 2-4, Pogány- Mohács 0-0, Nagyatád-Ócsárd 4-0, Nagykanizsa-Bogád 2-1, Paks 11.- Várpalota 8-0, Kaposvár II - Szentlőrinc 0-0. Az Alföld csoportban szereplő „kis” KTE hazai környezetben fogadta a Gyula együttesét. KECSKEMÉTI TE ll.-GYULA 3-0 (1-0) Kecskemét, 200 néző. Vezette: Lovas (Orosz, Galambosi). KTE: Holczer-Golovics (Szabó Sz., a 75. percben), Mernie, Szűcs, Robson, Sándor L. (Kiss L, a 46. percben, Alempijevics, Máté, Nagy V. (Tölgyesi, a 70. percben), Bertus, Szabó T. Szakmai igazgató: Szabó István. Vezetőedző: Török László. Gólszerzők: Nagy V., Kiss L, Szabó T. 32. perc: Nagy Viktor egy remek csellel lefordult védőjéről a középvonalnál, Alempijevicshez passzolt, aki kiugratta Mátét, akinek középre adását Nagy V. pörgette közelről a rövid sarokba. 1-0. 53. perc: Alempijevics remek cselsorozattal tört előre a jobb oldalon, majd élesen középre ívelt, Kiss L. pedig 5 méterről a kapuba fejelte a labdát. 2-0. 68. perc: Nagy Viktor labdájával Máté futott el a jobb oldalon, egy csel után középre adott, Szabó Tamás fejesét a vendégek kapusa először kiütötte, de Szabó ismételt, és ezúttal már a kapuba talált. 3-0. A jóval esélyesebbnek tartott hazai együttes nehezen lendült játékba. Az első félórában is többet birtokolták a hazai játékosok a labdát, de a gyulai védelmet sokáig nem sikerült mattolni. A lila-fehér játékosok önbizalmát a 32. percben Nagy V. szép támadás után született találata billentette helyre. Török László: - Nehezen lendültünk játékba, ezért szerkezetileg alakítani kellett a csapaton. Ezt követően remek támadásokat vezettünk, akár nagyobb különbséggel is győzhettünk volna. Megérdemelten nyertünk, az egész csapat jól teljesített. Az Alföld-csoport eredményei: Vasas II.-Dabas 2-1, Szolnok- ESMTK1-5, Orosháza-Tisza Volán 1-1, Soroksár-Monori 2-1, Százhalombatta-Hódmezővásárhely 2-0. ■ >