Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-01 / 50. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2010. MÁRCIUS 1., HÉTFŐ FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL-PEST MEGYE Rendelkeztek a felnőtt hallgatók vizsgadíjáról Módosította a térítési díjról és a tandíjról szóló rendeletét a kun- szentmiklósi önkormányzat. A jogszabályt azért kellett megváltoztatniuk, mert az érettségi vizsgák a felnőttoktatásban díjkötelesek. Ennek helyi jogszabályban való rögzítésére a Virágh Gedeon szakiskola kérte a városi döntéshozókat. A vizsgadíjat az oktatás egy főre jutó költségének 7,5- 12,5 százaléka között állapítják meg attól függően, hogy hány tárgyból vizsgázik a tanuló. A Virágh Gedeonban ebben a tanévben az egy főre jutó éves költség 20 ezer forint. így a kötelező, 5 tantárgyból tett érettségi vizsga díja 10 ezer forint, ami a vizsgabizottságot illeti. ■ Vizsgadíjak (ezer Ft) HKI1 Matematikaérettségi 1,5 Magyar nyelv és Irodalom 2 Történelem 2 Földrajz 2 Id. nyelv, III. Informatika 2,5 FORRÁS: ÖNKORMÁNYZAT Több az ágy, de azzal nem nőtt a kórház kiadása A nagykőrösi rehabilitációs kórház és rendelőintézet előreláthatólag boldogul idén az OEP-től kapott központi finaszírozással. Az önkormányzatnak nem kell idén támogatnia költségvetéséből intézménye működését. Ez a helyzet annak köszönhető, hogy a kórházban korábban 40 ággyal bővítették a betegellátást,, de, a személyzet létszámát nem növelték, így a normatívát nem terheli számottevő költség. ■ M. J. Feltérképeztetik az uszoda alatti talajszelvényeket A kunszentmiklósi önkormányzat a város főterével együtt fejleszteni akarja a sportközpont uszodáját. A képviselő-testület legutóbbi ülésén megszavazta az építkezéshez a geotechnikai mérések megrendelését. A dokumentum nettó 540 ezer forintba kerül, ez egyszeri költség, és adatai később is bármikor használhatók. ■ Freddye Kruger Csemőben A községi művelődési ház időnként különös tárlatokkal lepi meg a látogatókat. Legutóbb horror- és thrillerfilmek hírhedt hőseinek mását vonultatták fel, csakis az erősebb idegzetűeknek ajánlva. Cegléden Farkas István gyűjti a rémfilmeket a mozik előteréig elkísérő bábukat. Némelyek megszerzése komoly pénzbe kerül, de a költség befektetésnek tekinhető, ugyanis a limitált darabszámban gyártott filmszínházi reprezentációknak a premier óta eltelt idővel arányosan nő az áruk a gyűjtők körében. Eltartja felnőtt unokáit sorsok A bíróságon pert nyert, de semmire sem jutott vele Apjuk, anyjuk elhagyta a gyereküket, a nagypapa nevelte fel őket. A három unoka már nagykorú, de most is az idős ember 62 ezer forintos nyugdíjából élnek. A szülőktől semmi segítséget nem kapnak. Miklay Jenő A szabadszállási Duna utcában Sallai Imre házába tíz éve betette a lábát a bánat, és azóta nem mozdul onnan. Gondolná pedig az ember, hogy a felcseperedett unokák immár utat mutatnak a gondnak: állásuk van, keresnek, és most már ők segítik nagyapjukat. így lenne rendjén, de nincs így. A gyereknevelés jutalmáról hiába is ábrándozik a nyugdíjas kovácsmester, a munSallai Imre kanélküliséggel érkezett el unokái nagykorúsága. Szerencsére Szabolcs kitartott az iskolában, hamarosan képzett szakács lesz, de János és Martina egyelőre nem talál kenyérkereső állást. Talán bánják már, hogy annak idején kimaradtak az ipariból, hiszen tapasztalják: a nyolc általános kevés a boldoguláshoz. De bizakodnak, s legalább ők bizakodjanak, mert nagyapjuk elvesztette a létező igazságba vetett hitét is.- Mindegyre úgy érzem, nem sokáig bírom ellátni az unokáimat. A nyugdíjam 62 ezer, abból élünk négyen. Amit nélkülözni tudtam a házban, apródonként mindent eladogattam, hogy létezhessünk, mert nem akartam azt, hogy a gyerekek menhelybe kerüljenek. A lányomtól meg a vejemtől semmi segítséget nem kapok tíz év óta, vagyis azóta, hogy elváltak. Munkájuk nem volt, ezért magunkhoz fogadtuk az unokákat. Szüleik felénk se jöttek többé. Négy éve, amikor meghalt a feleségem, rosszabbra fordult a sorsunk, hiszen onnantól egy nyugdíjból élünk. Akkor fordultam a bírósághoz a gyermektartás végett. Két évig tartott, mire helybenhagyták keresetemet Kiskőrösön, de nem érek vele semmit. A végrehajtó azt mondja, a vejemtől nincs mit se lefoglalni, se letiltani mert se munkahelye, se semmije nincs. Tessék mondani, ennyivel elintézhetik nyomorúságunkat a törvényt tartók? Létezik olyan, hogy egy embert nem lehet kötelessége teljesítésére kényszeríteni? Vagy remélhetek mégis valahol segítséget? Sallai Imre abban reménykedik, hogy szakértő olvasóink tudnak útbaigazítást adni számára. Szívesen továbbítjuk felé a tanácsokat, melyek segítségével talán érvényesítheti a törvény előtt már meglelt igazát. ■ Szüleik elváltak, feléjük se néztek többé. Sporttal, borral, dalokkal fogadják a tavaszt a Soltiak A sportkör kevesli a pénzt, a falu is híján van belőle Március 9-én 14 órakor az Aranykulcs hegyközség borversenye nyitja a Solti Tavaszi Napok kulturális, gasztronómiai fesztivált. Ezen a délutánon fotó- kiállítást nyitnak a művelődési házban, ahol a többnapos seregszemle eseményeinek zömét rendezik. Kedden 14 órától általános iskolásoknak lesz szavalóverseny. Csütörtökön délelőtt 10 órakor a térségi népi együttesek dalosai lépnek fel, este 6 órakor pedig helyismereti vetélkedőt tartanak. Pénteken lesz a borkorcso- lyaverseny, a legfinomabb étvágyfalatok készítőit 14 órakor díjazzák. Március 13-án, 9 órakor a Bács-kiskun megyei nyugdíjasklubok szavalóversenye kezdődik, 11 órakor pedig dzsú- dóverseny nyitja a tavaszi mérkőzéssorozatot a sportcsarnokban. Este 6 órakor a művelődési házban Gál József polgármester köszönti a várost az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepén, és átadja az önkormányzat kitüntetéseit a köz érdekében legtöbbet fáradozók- nak. Vasárnap 8 órától indul a teremlabdarúgó-torna a kissolti sportcsarnokban, 17 órától nótaversenyre várnak mindenkit a művelődési házba. Március 15- én, 15 órakor a Vécsey-kastély parkjában lesz az ünnepi megemlékezés és a koszorúzás. ■ Önkormányzati díjat vettek át az élsportolók A nagykőrösi önkormányzat hagyományosan ilyentájt tünteti ki az előző esztendőben legjobb teljesítményt nyújtó helyi sportolókat. Az erre a célra alapított Nagykőrös Város Év Sportolója címet négyen érdemelték meg idén. Az ifjúsági kategóriában Sós Péternek, a Petőfi Diáksport Egyesület asztaliteniszezőjének, valamint Balázs Krisztinának, a Kinizsi Modellező Klub versenyzőjének ítélték oda az elismerést. A felnőtt sportolók közül Szabó István, a Kyokushin Karate Klub tagja, és Ábrahám Edit, a Kyokushin Karate Klub versenyzője vette át minap a kitüntetést. ■ M. J. A törteli sportkör a tavalyi 500 ezer helyett idén 600 ezer forintot kap az önkormányzattól az éves működés finanszírozására. Ebből a támogatási összegből nem lehet kijönni - vélik a sportemberek. A legutóbbi lakossági fórumon egyebek közt elmondták: a sportpálya öltözőjében egy hordozható kályhával fűtenek, az edzésekre járók - összesen úgy száz- százhúsz gyerek és felnőtt - gyakran fagyoskodtak a tél folyamán. Kifogásolták továbbá azt is, hogy a pálya gondozására a tulajdonos önkormányzat nem biztosít megfelelő munkaerőt. Cze- róczki János polgármester válaszul elismerését fejezte ki a sportkörnek értékes tevékenységéért, de ismét szóvá tette a közismert tényt: az önkormányzat pénzügyi lehetőségei nagyon szűkösek, ezért nem tudják a sportkör támogatási kérelmét maradéktalanul teljesíteni. Hozzátette: a pálya gondozására több személyt is ajánlottak, de egyikő- jüket sem akarta alkalmazni a sportkör, mondván: nem biztos, hogy jól lámák el a feladatukat. Káldiné Megyeri Éva a sport- bizottság elnöke szerint a sportkör és a községi vezetés közötti nézeteltérések nem csak anyagi természetűek. A sportkörtől várható el elsősorban, hogy javítson az együttműködésen - hangzott el. ■ HIRSAV Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL-PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KALOCSA ÉS KISKÖRÖS Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA ÉS KÖRNYÉKE Felújítanák a patika épületét - takarékosra LADÁNYBENE A költségek megemelkedése miatt Baráth Éva gyógyszerész támogatási kérelemmel fordult az önkormányzathoz. A patika a falu egyik épületében működik, fenntartása fontos érdek. Kardos Attila polgár- mester azt mondta: a képviselők azon gondolkoznak, hogy energiamegtakarítást jelentő felújítást végeztetnének. (B. Zs.) Beszámolnak a képviselők, díjakat is átadnak DUNAVECSE Március 10-én, délután 6 órakor tartja közmeghallgatással egybekötött ülését a művelődési házban a városi képviselő-testület. A fórum résztvevői a döntéshozók tavalyi tevékenységét veszik górcső alá. Szó lesz a vecseiek környezetszépítő munkájáról is, az arra érde- mesülteket díjazzák. Terített asztalokhoz hívják az egész falut fülöpháza A lányok, asszonyok közelgő ünnepén hagyományosan megvendégeli disznótoros ebéddel a falu apraja-nagyját a községi képviselő-testület és a helyi vállalkozók. Március 6-án, pontosan délre várnak mindenkit a művelődési házba. Újabban a beneieknek szerzi a gólokat ladánybene A megyei első osztályban szereplő községi labdarúgócsapatban új csatár játszik. Az egykori KTE- labdarúgó, Bállá Mihály Soltról igazolt át, azelőtt Tiszakécskén, Kecelen, Kalocsán küzdött a gólokért. Számítógépes tanfolyam nyugdíjasoknak, ingyen szabadszállás Ismét szervez számítógép-kezelői tanfolyamot nyugdíjasoknak a közösségi ház. Március 8-án, 18 órakor indul a kurzus, amely egy hónapig tart. Az elméleti és gyakorlati foglalkozásokat ingyenesen szervezik az érdeklődőknek. A Frigyes-napi vásárba szabad a felhajtás nagykörös Március 7-én tartják a településen az idei első, országos állat- és kirakodóvásárt. Az állat-egészségügyi hatóság feloldotta a kéknyelv-betegség miatt elrendelt zárlatot, így a Frigyes-napi sokadalomba felhajthatok a kérődzők is. További hírek a 0N.hu hírportálon