Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-09 / 57. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. MÁRCIUS 9., KEDD SZOLGÁLTATÁS MA NAPKELTE 6.09 - NYUGTA 17.40 HOLDKELTE 2.57 - NYUGTA 11.16 FRANCISKA, FANNI napja Franciska. A latin Francis- cus, azaz Ferenc női alakja, jelentése: francia. Virága: a vízipálma. Francesca da Rimini sorsát Dante örökítette meg az Isteni színjátékban, fanni. A német Stefánia önállósult becézése, eredeti jelentése: virágkoszorú. EGYÉB NÉVNAPOK: Ajád, Domán, Domonkos, Gergely, György, Katalin, Metód, Rebeka. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Domonkos, Római Szent Franciska emlékezete. A református naptárban Franciska napja. Az evangélikus naptárban Franciska, Fanni napja. A zsidó naptárban Ádár hónap 23. napja. napi igék. Katolikus: Dán 3,25.34-43; Zs 24; Mt 18,21- 35. Református: Ézs 10,1-19; Lk 17,20-37. Evangélikus: Jób 7,11-21; In 13,1-11. TAKÁCS VALENTINA ROVATA SEGÍTÜNK! Termékdíj a borszőlő után? Mezőgazdasági őstermelőként tevékenykedik egyik olvasónk. Kizárólag borszőlőtermesztéssel foglalkozik, a termést kombájnnal vagy kézi szedéssel gyűjti be. A szőlőt teljes egészében borásznak adja el, az árbevétele ebből nagyjából félmillió forint. A kérdése: tudja, hogy ha mustot vagy bort készítene, akkor környezetvédelmi termékdíjat kellene fizetnie, de ebben a formában kötelezhetik-e rá? Ebben a kérdésben Gombár Gábortól, a kecskeméti vámhivatal parancsnokától kértünk tájékoztatást. Elmondta: olvasónknak nem kell termékdíjat fizetnie. Ez a költség ugyanis a csomagolóanyagok miatt jelentkezik. A borász azért fizet, mert használ, azaz forgalmaz palackot, kannát, raklapot, egyebeket. Ugyanez a szőlőtermelésnél nem jelentkezik, hiszen a termelő a termékkel együtt semmilyen csomagolóanyagot nem forgalmaz. Az utóbbi időben többször is előfordult, hogy olvasóink dokumentumok eredetijét küldték el rovatunknak a problémáikkal kapcsolatban, vagy fotókat küldtek. Kérjük, hogy a jövőben csak másolatokat adjanak postára, mert dokumentumokat, leveleket, fotókat megőrizni és visszajuttatni nem áll módunkban. Megértésüket köszönjük. LEVELÉT VÁRJUK: PETŐFI NÉPE - „SEGÍTÜNK” 6001 KECSKEMÉT, PF.: 76 E-MAIL: VALENTI NA.TAKACS@AXELS.HU Tavaszi vacsoratippek menü Egészséges, finom és könnyű ételek - negyedóra alatt Éhes a család? Fáradt az egész napos munka után? Készítsen ínycsiklandozó vacsorát mindössze negyedóra alatt! Garantáljuk: mindenki meg fogja nyalni a tíz ujját. PN-konyha MAGYAROS TÖK: 70 dkg tököt meghámozunk és félbevágunk. Kikaparjuk a magvait, és a húsát 1 centis kockákra vágjuk. Egy evőkanál olajat és 1 gerezd összezúzott fokhagymát egy serpenyőbe teszünk, két percig sütjük. Hozzáadjuk a felaprított tököt és egy evőkanál pirospaprikát, elkeverjük jó alaposan, és még két percig pirítjuk. Ezután hozzáadunk egy csipetnyi borsot, egy teáskanál- nyi kaprot, két evőkanál fehérbort, és pár percig még a tűzhelyen tartjuk. Levesszük a tűzről, sózzuk, borsozzuk, majd visszatöltjük a kivájt és időközben megsütött tökbe. SAJTOS HAGYMALEVES: tisztítsunk meg és karikázzunk fel két nagy vöröshagymát, és egy kis margarinon pirítsuk meg. Ha kész, keverjük el két evőkanál liszttel, majd öntsük fel egy liter húslevessel. A keveréket főzzük 10-15 percig. Tálaláskor szórjuk meg a levest reszelt sajttal, adhatunk mellé pirítós kenyeret. TÖLTÖTT KENYÉR: egy franciakenyeret elfelezünk, kivesszük a belsejét úgy, hogy csak a héja maradjon. 30 dkg darált húst és 10 dkg apróra vágott sonkát összekeverünk a kenyérbéllel, majd hozzáteszünk még egy tojást és 2 deci tejfölt, valamint 1 gerezd apróra vágott fokhagymát és 1 felaprított vöröshagymát. A keveréket sóval, borssal, köménnyel és pirospaprikával ízesítjük, majd az egészszel megtöltjük a kenyeret. Sütőben húsz percig sütjük. gombás rakott hal: egy vöröshagymát apróra vágunk, és a tűzhelyen olajon megfuttatjuk, majd megpárolunk benne 25 dkg felszeletelt gombát. Egy tűzálló tálban az így elkészített gombát és 4 szeletnyi halfilét rétegesen lerakjuk, sózzuk, majd a tetejére 1,5 deci tejfölt csorgatunk, egyenletesen elosztjuk. Lefedjük, és 10-15 percig sütjük. OLVASÓI ÜZENETEK SMS: 06-30/324-8466 El Köszönöm annak a becsületes embernek, aki március 7-én az áruházban a pénztárcámat megtalálta, és a pénztárban leadta. Neki is sok szerencsét kívánok! Üdvözlettel E Igazuk van az APEH-osoknak! Emeljék csak a duplájára a pénzüket, legalább jobban dolgoznának, és így kevesebben csalnának az adóval! E A közmunkások nem azért tanultak, hogy zárat cseréljenek! S nem azért, mert égő a munka! Biztosítsanak munkát, de ne egy iskolá(ka)t végzett embert küldjenek már utcát söpörni, tisztelt polgármester úr! Via-Mala E Félegyházi panelprogram: amikor megszavazták a lakók a felújítást, akkor kellett volna jelezni, illetve választani, hogy inkább a tetőt kéne felújítani, és nem pedig szigetelni. Nálunk a családi házban fontossági sorrendben újítunk fel, itt is van, amire nem telik. Sőt mi, családi házasok, még a havat is eltakarítottuk a télen, és nem vártunk a közmunkásokra. Egy családi házban lakó család E Igazuk van az APEH-osoknak és a vámosoknak: nekik is jár, amiért megdolgoztak. Nem utál- kozás, összefogás kéne az emberek között. Irigységgel nem megyünk semmire. E Én kiskereskedő vagyok sajnos, és örülnék ha 80 ezer megmaradna havonta. Az APEH és a VPOP állandóan ellenőriz, valamit találniuk kell, ki van adva. A multi- kat támogatják. Ez a tisztesség? E Tisztelt Szerkesztő! Tájékoztatást kérek az utazók nevében a Dobó körúti buszmegállóról. Takáts- né E Bányai Úr! A juhar utcai iskoláról az önök lapjában (Megyeháza) megjelent cikk tartalma enyhén szólva sem igaz. Szomorú, hogy a nevét adta egy ilyen cikkhez - két munkatársával együtt ami messze nem fedi a valóságot. Nagy Sándorné, Kecskemét. E A buktatásról. A volt oktatási miniszter úr szerint törést és szégyenérzetet okoz az alsós gyermekben. Szerintem és sokunk szerint a felső tagozatos jobban szégyenli, mint mikor még alsós. Bízzák ezt a pedagógusra! H. M. E Herczeg Úr! Kapta a kitüntetést, de azért az embereinek munkát nem tud biztosítani! Egész hétre elküldte őket szabadságra, ezzel kellene dicsekednie és nem azzal, hogy a válság ellenére egy dolgozót sem küldött el! És éljen meg ön a 68 ezer forintos fizetésből! Szülők. EDobó körúti okostojások! A Petőfi Sándor utcán kétszer annyi jármű megy, mint a körúton. Pedig mi is arról kapjuk a levegőt... E T. Önkormányzat! Vasárnap délután majdnem elütötték az anyukámat, amint átszaladt a túloldali megállóba, az 1-es járathoz! Könyörgöm, meg kellene halnia valakinek, hogy visszarakják a Téglási utca felé!? E A kiskunhalasiak nem szeretik a szexet, képesek aláírást gyűjteni az adakozó csajok ellen, nem a milliót lopó ellen. Ilyen a demokrácia, más fontos nincs már. Üdv.: L. F. A SZERKESZTŐSÉG FENNTARTJA MAGÁNAK A JOGOT, HOGY AZ ÜZENETEKET SZERKESZTETT VÁLTOZATBAN KÖZÖLJE. HALAK (II. 21-111.20.). Remek beszédstílusával és jó megjelenésével nagyban hozzájárul ahhoz, hogy szórakoztató és vonzó legyen. A mozgás alkotó tevékenységére is kihat. KOS (ill. 21-IV. 20.). Mindenáron szeretne megfelelni az embereknek. Ez azonban nagyon nehéz, embert próbáló feladat, és fölösleges is, mert romboló hatása lehet az ön személyiségé re. BIKA (IV.21-V.20.). Lassítson egy kicsit! Nem látja tisztán a jövőjét, és ez zavarja. Ez a tempó egészségére sincs a legjobb hatással. Találja meg önmagát, hogy boldog lehessen. IKREK (V.21—VI.21.). Tervezzen utazást, hogy kiszabaduljon a megszokott környezetből. Élvezheti a szép tájakat és a sokféle embert, akiket megismer. Éljen a mának. RÁK (VI.22-VII.22.). Ne csináljon ügyet abból, ha élete párja más véleményen van bizonyos kérdésekben. Ettől még tökéletes lehet a harmónia. OROSZLÁN (V1I.23-VIII.23.). Az ön számára a nehezen kivívott győzelmek a legbecsesebbek. Ma továbbmegy azon az ösvé nyen, amelyre lépett. SZŰZ (Vili. 24—IX. 23.). Célszerűen alakítja ügyes-bajos dolgait. Remek esélyei vannak a felemelkedésre, mert sikeres emberek társaságában forgolódik. A jó példát követni dicséretes dolog. MÉRLEG (IX.24-X.23.). Valaki túl sokat követel öntől, ön pedig úgy érzi, hogy az elvárásoknak mindenáron meg kell felelnie. Erőlködéssel nem sokra megy. A feszültség szétforgácsolhatja a figyelmét. SKORPIÓ (X.24—XI. 22.). A szerelem elvakítja a Skorpiót. Előbb- utóbb csak leszáll a fellegekből, és megismeri társa kevésbé vonzó tulajdonságait is. Az imádott lény is ember. NYILAS (XI.23-XII.21.). Üzlettársa azt szeretné, ha több figyelmet szentelne a munkájának. Egy ügyben véglegesen megállapodhat azzal, akit megbízható- . nak és becsületesnek tart. BAK (XII. 22-1.20.). A Bak jegyben halad a Hold, és kellemesen alakulnak dolgai, elégedett helyzetével. Ön most igazi társasági ember, bármerre megy, mindenütt az érdeklődés középpontjába kerül. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). Mindenáron ragaszkodik a saját elképzeléseihez, meggyőződéséhez. Mostanában nem törődött eléggé egészségével. VÍZÁLLÁSJELENTÉS A tisza tegnap Szolnoknál 658, Csongrádnál 607 centis volt. A Dunán Budapestnél 295, Paksnál 275, Bajánál 448, Mohácsnál 480 centis vízállást mértek. Előző heti rejtvényünk helyes megfejtői közül a nyertesek: Borsodi Pálné, Ágasegyháza Kocsis Pál, Kecskemét Faludi Tamásné, Kiskunhalas Szalainé Karinczi Erika, Kunfehértó Nyereményüket, a termálfürdőbe szóló belépőket postán juttatjuk el. SZERKESZTŐSÉGEK KECSKEMÉT, Széchenyi körút 29. Szerkesztő: Takács Vai.f.ntina Tf.i f.kin: 76/518-256 BAJA, Péter Pál u. 7/A Szf.rkf.szto: Kubatovics Tamás Tf.i.f.fön: 79/426-371 KISKUNFÉLEGYHÁZA, Batthyány u. 2/A SZF.RKF.SZT0: SZFNTIRMAY TAMÁS Tfj.efon: 76/430-216 KISKUNHALAS, Szilády Áron út 5-7. Szerkesztő: Tapodi Kálmán Telefon: 77/523-852 KISKŐRÖS, Árpád utca 2. Szerkesztő: Szűcs Bricitta 7.. Telefon: 78/513-644 ...-LOM, KACAT ING JUHÁSZ GYULA VERSE A VÉRT ONT UGYANCSAK in. ni FIATAL SPORTOLÓ ÁMÍTÁS ISTENNŐ L ▼ ERDÉLYI PATAK FÜGGESZT ► ▼ ▼ MARADÉK ► ▼ SZEMÉLYED GÖRÖG ► r VÉDŐBUROK BENYÚJT KIDOB PERUI KOCA, TÁJ. ► V A TEVE ROKONA LÚDHUS PÉNZNEM KELTA ÉNEKES L ▼ ▼ ▼ A-ZET PÁRJA IN. FLUENZA ► ▼ r VIZENYÖ ► LITER HANGZÓI TARTÓZKODIK ► NEMZETI TANTERV ► DÉLEN BORÚS, ÉSZAKON NAPOS Kunszentiuiklós szerda ® Kecskemét 6 °C-4 °C 4 °C-1 °C Kiskörös . -4 ,°C Kalocsa ^ Kiskunfélegyháza • ..-Ír*'“ csütörtök «or- Kiskunhalas * - Készíttette: r°cry r ov* Bácsalmás ^-Ü °C hőmérséklet + déli felhőzet péntek ! reggeli 3 °€~í Bács-Kiskun megyében ma túlnyomórészt borongós idő következik. Szórványos, gyenge hószállingózás előfordulhat, de komolyabb hóesés nem lesz. Elénk északkeleti szél fúj. A jellemző hőmérséklet reggel -4, kora délután +3, szerdán reggel -3 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: a héten az évszakos átlagnál 5-6 fokkal hidegebb idő, szerdán az ország délnyugati, déli részén, csütörtökón északabbra időszakos, havazás, a Tiszántúlon átmenetileg havas eső várható. A legfrissebb előrejelzésünk szerint jelentős felmelegedésnek még március 23-ig is kicsi az esélye. Orvosmeteorológia: gyenge melegfronti hatás várható. Közlekedes-meteorológia: az időjárás most számottevő mértékben nem veszélyezteti a közlekedést. Az előrejelzés bizonytalansága: „ÁTLAGOS". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés www.eumet.hu Vízhőmérséklet Duna Tisza Balaton Velencei-tó Fertő Tisza-tó 4-5 °C 2-5 °C 2 °C 3 °C 2 °C 4 °C Hójelentés Dachstein 20-190 cm Semmering 40-100 cm Llvigno 120-220 cm i