Petőfi Népe, 2010. február (65. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-25 / 47. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. FEBRUÁR 25., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Angolpólya ajándékba Ötven darab új angolpólyát kapott ajándékba a keskeméti megyei kórház újszülöttosztálya. A pólyákat az Inner Wheel Club varratta a csöppségeknek. A tegnapi átadáson Deli Gyöngyvér, a klub 2009-2010-es soros elnöke elmondta: az ajándékozásban segítséget kaptak a Rose Kft.-től és a Rösch Kft.-től, a két cég ugyanis kiszabta a pólyákat, melyeket aztán az egyik klubtag testvére, Kollár Lászlóné Török Erika varrt meg. Dr. Bozóky Géza, a kórház orvos igazgatója megköszönte az ajándékot, mondván: minden segítség és jó szándék sokat jelent, nemcsak anyagilag, de érzelmileg is. (T. V.) Eltévesztették a sírhelyet ágasegyháza Pihenőpadnak bérelt területen nyugszik halott? Laboratóriumi vizsgálatok igazolhatják a mérgezést Jobban van az a két ápolónő, aki vasárnap lett rosszul a kiskun­félegyházi kórházban. Mivel az­nap csak kávét ittak, a rendőrség arra gyanakszik, hogy abban le­hetett valamilyen olyan anyag, ami a rosszullétet okozta. Timafalvi László városi rend­őrkapitány elmondta, hogy a két egészségügyi dolgozótól vér- és vizeletmintát is vettek, és a gyomrukat is kimosták. A min­tákat Budapestre, két helyre is elküldik vizsgálatra, melynek az eredménye várhatóan csak több hét múlva érkezik majd meg. A nyomozás során több ápoló­nőt meghallgattak, de orvosokat is meg fognak kérdezni az ügy- gyei kapcsolatban. ■ A jánoshalmi bróker Thaiföldön mérgelődik ► Folytatás az 1. oldalról Szintén kapcsolatban állt a Capital Partnersszel a kecske­méti Fast Pack Futár Szolgálta­tó Kft., mely egy Kandó Kál­mán utcai társasházba van be­jegyezve. Az adott címen nem találtunk futárcéget, a ház la­kói sem tudnak arról, hogy vál­lalkozás működne valamelyik lakásban. Egy hartai egyéni vállalkozást szintén töröltek a PSZÁF nyilvántartásából, veze­tőjét telefonon kerestük, siker­telenül. A Capital Partners öt alkal­mazottját kedden vették őrizet­be, hárommilliárdos csalással gyanúsítják őket. Az üggyel a Budapesti Rendőr-főkapitány­ság (BRFK) foglalkozik. Taffer- ner Éva sajtószóvivő kérdé­sünkre közölte: a rendőrség egyelőre csak a budapesti bró­kercég ellen folytat eljárást, de nem zárható ki, hogy más érin­tett cégekre is kiterjesztik a nyomozást. A PSZÁF tavaly augusztus­ban indított célvizsgálatot a Capital Partners a.s. társaság­gal szemben. Azt vizsgálták, hogy a cég országosan kialakí­tott ügynöki hálózata és annak működtetése megfelel-e a hatá­lyos vállalkozói és árutőzsdei törvényeknek. ■ Popovics Zsuzsanna Egy ágasegyházi család két éven belül két gyer­mekét is elvesztette. Hantjuk mellett sírhelyet béreltek, ám oda nemrég tévedésből egy idős asz- szonyt temettek. Popovics Zsuzsanna A gyermekeiket elvesztő szülők ragaszkodnak a bérelt sírhely­hez, a temetkezési vállalkozó la­punknak azt nyilatkozta: kész jó­vátenni a tévedést. Mégsem tud­nak megegyezni.- Az élettársammal mindkét közös gyermekünket elvesztet­tük. Kisfiúnk öt éve halt meg be­tegségben, nyolcadikos lányun­kat három éve egy autó gázolta halálra. Két éve a mellettük lévő sírhelyet béreltük ki 25 évre, hogy ha valamelyikünk meghal, legalább holtában a gyermekek közelében lehessen - avat az előzményekbe Gyurkó Árpád. - Döbbenten láttuk, hogy egy fa­lubeli idős asszonyt az általunk bérelt helyre temettek. A temet­kezési vállalkozó csak arra haj­landó, hogy egy másik helyet biztosítson a gyerekek sírjának közelében. Mi ragaszkodunk az általunk megváltott helyhez. A kecskeméti Jóindulat Szol­gáltató és Kereskedelmi Kft. ügy­vezető igazgatója, Gulyás János elismeri, hogy munkatársai hi­báztak.- A kérdéses területet pihenő­pad elhelyezésére bérelte Gyur­kó Árpád. Oda eleve nem is lehe­tett volna temetni, mert a közel­ben kriptát tervezünk építeni, és fennáll az omlásveszély - mond­ja a cégvezető.- Kórházban voltam, nem le­hettem jelen a sírhely kijelölésé­nél, így fordulhatott elő, hogy a sírásók tévedésből rossz helyen ástak sírhelyet. Nagyon restel­lem, ilyen eset a cégtörténet tizenöt éve alatt egyszer sem for­dult elő. Gulyás biztos abban, hogy nem történt kegyeletsértés. A család ezen a jogcímen követel a vállalkozástól kártérítést.- Hiába ajánlottunk fel másik sírhelyet vagy azt a lehetőséget, hogy áttemetjük a halottat. Nem sikerült megállapodást kötni. Gyurkó Árpád élettársa ezt más­ként látja.- A temetkezési vállalkozó ne­künk azt mondta: nem hajlandó az exhumálásra, mert nagyon bonyolult procedúra, érjük be egy közeli sírhellyel - mondja Judit.- Mi csak ahhoz ragaszko­dunk, amiért fizettünk, amiről úgy érezzük, kijár nekünk. Sze­rintem az lenne a természetes, hogy aki hibázott, elismerje téve­dését, és igyekezzen orvosolni a bajt. A vállalkozó minősíthetet­len hangnemben beszélt velem, amikor szóvá tettem, hogy ho­mok borítja a gyerekeim sírját azután, hogy a mellettük lévő sírba temették azt az asszonyt. r Ápolónő tanítja a fiatal orvost is mindig is képtelen voltam megérteni, hogy miért kell sebbel-lobbal ostoba jogsza­bályokat hozni, amikor pe­dig kiderül, hogy ebből baj lehet, akkor ugyanilyen siet­ve visszavonni őket. Létezik, hogy amikor kiagyalják a legújabb képtelenséget, ak­kor nem gondolják végig a következményeit? Létezik. Az viszont már minden ha­táron tűi lép, hogy kam­pányidőszakban is követnek el ekkora baklövéseket. Az ember azt gondolná, hogy népszerűség tekintetében ettől lejjebb már semmi nincs. Ekkor aztán bejelen­tik, hogy a nővérek péntek­től nem köthetnek be infúzi­ót, és nem adhatnak intravé­nás injekciót. három napja történt a beje­lentés, de a pénteket meg sem kellett várni, az egész­ségügyi miniszter már teg­nap visszavonta az elhamar­kodott rendelkezést. Most az a legújabb, hogy néhány hó­napig marad minden a régi­ben, és akkor majd lesz úgy­nevezett licencvizsga a nő­véreknek. Miért, hét elején nem tudták, hogy még nincs licencvizsga? Egyálta­lán miből gondolják, hogy ez,fpl év alatt megoldódig Még az uniós egyeztetésnek sincs vége ebben a témá­ban, még sehol az új rende­let és vizsgarendszer! Hogy lesz ebből az ápolónőknek papírjuk néhány hónap múlva? az intravénás injekciót ed­dig is a nővér adta be, és ő kötötte be az infúziót is. Sőt a fiatal orvos is tőle tanulja, mert ezt külön nem gyako­rolják az egyetemen. Merem remélni, hogy ezzel nem mondtam újat a minisztéri­umnak. Különben pedig az ápolónők kicsit nagyobb bi­zalmat érdemelnének, mert ha így haladunk az orvoshi­ánnyal, lassan műteni is a nővérkék fognak. Szerencsé­re sok olyat ismerek, akire még rá is bíznám magam. HIRDETÉS (mEDicaL pouiepc S A legjobbaknak a legjobb cégben van a helyük! Éppen Önt keressük! Szeretne befektetés nélkül pénzt keresni? Amit kínálunk: Leegyeztetett termékbemutató Magas jutalék Oktatás és tréning Ingyenes kezdőcsomag Elvárásaink: Személygépjármű Számlázási lehetőség (vállalkozói engedély) Elhivatottság Professzionális hozzáállás. ÍTTI machala Nemzetközi kereskedelmi társaság NON STOP Telefon: +36 30/332-5440 Elérhetőség: Tóth István, toborzas@machala.hu Petői! Népe,| Napilap Még nem dőlt el: épül-e bioetanolgyár Helvécián terjesztésére vállalkozót keresek KECSKEMÉT területére. Érdeklődni lehet: 76/518-200. 1 A SZAVUNKAT ADJUK Közmeghallgatás volt Helvécián. Magó István polgármester és Turupuliné dr. Pólyák Katalin jegyző a kedd este adott számot az önkormányzat munkájáról, és válaszolta meg a kérdéseket. A beszámolókat követően a la­kosság tehette fel kérdéseit, il­letve mondhatta el véleményét. Egy Áruház utcai lakos a járda­építésre kérdezett rá, melyre a polgármester elmondta: elsősor­ban arra törekednek, hogy ott készüljön járda, ahol nincs szi­lárd burkolat. Egy férfi arra volt kíváncsi, hogy várható-e ebben az évben a régi aszfaltos utak fel­újítása. A polgármester kifejtet­te, hogy folyamatosan pályáznak útépítésre és útfelújításra, egy­előre az idei évre még nem tud konkrétumot mondani. Kérte a felszólalót, hogy a pályázatok eredményeit már ismerve nyár elején térjenek vissza a témára. Egy Csíki utcai lakos viszont egy újabb buszmegálló kihelye­zését kérte. Mint mondta: az új részen is sokan járnak busszal, és mindkét megálló messze ta­lálható. Magó István ígéretet tett arra, hogy a Kunság Volánt meg­keresi ebben az ügyben. Egy úr az elmúlt évhez hasonlóan ismét rákérdezett: épül-e bioetanol­gyár Helvécián. A jegyző asz- szony elmondta: a hatósági vizs­gálatok még folyamatban van­nak, így egyelőre nem tud konk­rét választ adni. ■ VITRIOL Egy méltán rövid politikai karrier, ami sörbe és nevetésbe fulladt Kétezer-kettő tavaszán, ha na­gyon lágyan is, de megcsapott a politika szele. Az egyik párt kép­viselőjelöltje felkért, hogy gyűjt­sék a számára kopogtatócédu­lát. Na, ez máris az igazság meg­szépítése. Koleszos szobatársam szólt, hogy a főnöke indul, és szelvényenként fizet egy százast. Hozzáteszem: a megnevezett pártról se előtte, se utána nem hallottam semmit, és hogy való­ban létezett-e, az számomra örökre talány marad. Arra em­lékszem csupán, hogy az autóso­kat kívánta összefogni. A prog­ramját nem láttuk, talán nem is volt, de ha mégis megírták, ak­kor se olvastuk volna el, mert egész egyszerűen nem érdekelt minket. Fiatalok voltunk, bohó egyetemisták, kellett egy kevés zsebpénz, így belevágtunk a ka­landba. Fél nap alatt az összes rábeszé­lőkészségünket, csibészségünket és sármunkat bevetve tizenöt cet­lit gyűjtöttünk össze. Pedig gya­logoltunk, lépcsőztünk, várakoz­tunk eleget. Utólag jöttünk rá, hogy ez a módszer amatőr: a „profi” pártoknak kopogtatók címlistával a zsebükben házal­nak, és csak a tuti helyekre men­nek. Mi ezt a tuti helyet végül egy kocsmában találtuk meg. Cédu­lagyűjtésünk és egyben az én po­litikai karrierem itt ért véget. Sörrel koccintva, röhögve, jó ba­rátok között. ■ H. I. TAKÁCS VALENTINA

Next

/
Oldalképek
Tartalom