Petőfi Népe, 2010. február (65. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-06 / 31. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. FEBRUÁR 6., SZOMBAT 5 MEGYEI KÖRKÉP Nem csitulnak a kedélyek juhar utca A jövő héten is folytatódnak a meghallgatások Szabadfoglalkozás a Juhar utcai gyerekotthon felújított lakrészében Kerekegyházi gazdája lett az autóból kirakott fiatal tacskónak Egy napon belül került új gaz­dája annak a fiatal tacskónak, melyet múlt szerdán raktak ki egy autóból a kecskeméti ebren­dészeti telep előtt. A kutyus Ke­rekegyházán talált új otthonra, az Oberfrank család fogadta há­zi kedvencéül. Csütörtökön vit­ték haza, Böbikének „keresztel­ték” el. A tacsi akkor még fé­lénk volt és bizalmatlan, más­nap viszont már felszabadultan evett, nekilátott felfedezni ud­vari birodalmát. A családnak korábban is tacskója volt, de be­tegség miatt el kellett altatni. Az egyelőre nem nyilvános, hogy megkerült-e, illetve tett-e vallomást tettéről a rendőrsé­gen a kutyát szándékosan az ut­cán hagyó autós. ■ P. Zs. A pszichiátriát ért vádak nem voltak igazak Sem a belső, sem a független vizsgálat nem tárt fel olyan visz- szaéléseket, melyek a kiskunha­lasi pszichiátria munkatársaival szemben a sajtóban felhozott sú­lyos vádak megalapozottságát alátámasztották volna - közölte a Szociális és Munkaügyi Mi­nisztérium tegnap az MTI-vel. A vizsgálat megállapítása sze­rint a bejelentésben nem szere­peltek konkrét események és időpontok, általánosságokban és ellentmondóan beszéltek a bete­gek bántalmazásról, a bejelen­tésben megfogalmazott szexuá­lis események megtörténtére a meghallgatások során konkrét információ, tény nem merült fel. Az egyik kereskedelmi televízió másfél hete számolt be arról, hogy a pszichiátrián súlyosan bántalmaznak és szexuálisan ki­használnak betegeket. A vizsgálat szerint az intéz­ményvezető az ellátotti jogok vé­delme érdekében a bejelentést kö­vetően azonnal intézkedett a fel­merült vádak kivizsgálására. A vizsgálóbizottság tagjait körülte­kintően választották ki, köztük volt egy igazságügyi orvos szakér­tői gyakorlattal rendelkező pszi­chiáter szakorvos is. A vizsgálat kiterjedt az érintett ellátottak megvizsgálására, de tettlegesség nyomait nem találták. ■ Javában zajlanak a meg­hallgatások a megyehá­zán a Juhar utcai speciá­lis iskola ügyében. Köz­ben a kedélyek és szóbe­szédek mit sem csillapod­nak az intézet körül: a baon.hu portálunkon so­kan írják meg vélemé­nyüket, tapasztalataikat-- egyre többen névvel, tele­fonszámmal is. Magyarvári Annamária Mint azt korábban lapunk is megírta: vizsgálóbizottság néz utána a kecskeméti Juhar utcai speciális iskola ügyeinek. A bi­zottság felállítását Bányai Gá­bor, a megyei közgyűlés elnöke indítványozta még január 26- án. Közben január 29-én pénte­ken a megyei közgyűlés MSZP- frakciója nyílt levélben arra szó­lította fel az elnököt: hívjon ösz- sze rendkívüli ülést a Juhar ut­cai és a halasi pszichiátriai tör­ténések ügyében. Szerkesztőségünkbe is na­ponta érkeznek újabb telefo­nok, e-mailek, sőt van, aki a re­cepción hagyott levelet: tartha­tatlan a helyzet a juhar utcai in­tézményben, segítsünk, hogy mielőbb helyreállhasson a rend, és nyugodt, kiegyensúlyo­zott munka folyhasson az isko­lában. Közben a dr. Bagó Zoltán vezette vizsgálóbizottság már meghallgatta Kimpián Ildikót, az intézmény veze­tőjét, a szülői mun­kaközösség képvi­selőjét és több pa­naszost is.- Korrekt volt a meghallgatásom, diktafonra és jegy­zőkönyvbe is felvet­ték az elhangzottakat - mondta el lapunknak Végei Ibolya, akit kedden hallgatott meg a bizott­ság. Ugyanezen a napon járt a megyeházán Gáborné Sávolt Ágnes is, aki 27 év munkavi­szony után, most januárban jött el az intézménytől, ráadásul úgy, hogy közalkalmazotti jog­viszonyáról is lemondott. Fel­mondása előtt Ágnes helyi szakszervezeti titkár is volt a juhar utcán: - Elsősorban a rendkívüli felmondásom indo­kairól és az igazgatónőhöz fű­ződő viszonyomról kérdezett a bizottság. Nagyjából fél órán át tartott a meghallgatásom, amit írásban és diktafonra is rögzí­tettek. Tájékoztattak, hogy az el­hangzottakból jegyzőkönyv ké­szül, amit a jövő héten tudok majd átolvasni és aláírni - nyi­latkozta lapunknak a volt mun­katárs. Jelentkezett la­punknál az a köz­célú foglalkoztatott fiatalember is, aki pár hete beadvány­nyal élt a város jegyzőjéhez egy, a Juhar utcán történt gyermekverés kap­csán. Makula Zsolt elmondta: írásos beadványát a jegyző asszony a gyámhivatalhoz to­vábbította, ahonnan pár nap múlva telefonon fel is keresték, azóta azonban nem tud arról, hol tart az ügye. Munkája jelen­leg nincs, a Juhar utcáról men­nie kellett, azzal az indokkal menesztették, hogy túllépte a hatáskörét. Információink szerint a vizs­gálat és a meghallgatások a jö­vő héten is folytatódnak, és a bizottság azokat a panaszoso­kat, volt dolgozókat is meghall­A Juhar utcai ügyeket vizsgáló bizottság tagjai:- dr. Bagó Zoltán jogi ügyekért felelős alelnök _________________________- Pető István, az oktatási és közművelődési osztály vezetőle- dr. Budavári Zsuzsanna jogtanácsos a közgyűlési és jogi osztályról gatja, akik utólag jelentkeztek, hogy szeretnék elmondani ta­pasztalataikat, véleményűiket. A vizsgálat aktuális állásáról kérdeztük dr. Bagó Zoltánt, a bi­zottság vezetőjét is, ő azonban lapunknak mindössze annyit mondott: a vizsgálat lezárultáig annak állásáról nem szeretne nyilatkozni, azt azonban meg­erősítette, hogy a meghallgatá­sok hétfőn és kedden is folyta­tódnak. Korábban Bagó Zoltán la­punknak azt is elmondta: az in­tézményvezető, Kimpián Ildikó feljelentést tett ismeretlen tet­tes ellen, rágalmazás miatt. A rendőrségen azonban ezt nem erősítették meg. Nyíkos Tamás, a megyei főkapitányság szóvi­vője megkeresésünkre elmond­ta: hozzájuk tegnap délelőttig sem az igazgatónő nevével, sem az intézmény nevében nem ér­kezett ilyen feljelentés. Elhunyt barátja nevét használta a jánoshalmi számlagyáros Számlagondját vállalkozásának akár visszamenőleg is legálisan megoldjuk! - apróhirdetésben így reklámozta szolgáltatását egy já­noshalmi férfi, aki ellen pénzmo­sás miatt emelt vádat a megyei főügyészség. Tizenhat vádlott-tár­sa lesz a perben. Az 50 éves férfi 2005-ben Bara­nya, illetve Győr-Moson-Sopron megyei hirdetési újságokban adott fel apróhirdetéseket. A rek­lámszöveg szerint legális megol­dást kínált vállalkozások számla­gondjára, de a valóság persze egé­szen másként festett: a hirdetés­re jelentkezőknek hamis számlá­kat postázott, melyek mögött semmilyen tényleges munka vagy szolgáltatás nem volt. A számlák hamis tartalmával ügy­felei is tisztában voltak. A vám- és pénzügyőrség regi­onális nyomozóhivatala által le­folytatott nyomozás során össze­sen tizenhat olyan személy került elő, akik rendszeresen rendeltek T. Sándor okmányaiból. Akad köztük tompái, kelebiai, alsóné- medi, dombóvári, fonyódi, pápai, siklósi illetőségű vállalkozó - ők mindannyian vádlottak lesznek. ■ A számlagyárosnak volt olyan ügyfele is, aki kö­zel 400 számlát rendelt. A jánoshalmi számlagyárost csődbűntett, illetve számvitel rendjének megsértése miatt egy- szer-egyszer már elítélte a bíróság. A pénzmosást is felfüggesztett börtönbüntetésének próbaideje alatt végezte. Egyébként igen óva­tos volt: ügyfeleivel csak telefonon vagy e-mailben érintkezett, és ál­nevet használt - egy elhunyt ba­rátjának nevét. Az ő adatait fel­használva nyitott folyószámlát is egy takarékszövetkezetben, meg­rendelőivel ide utaltatta a pénzt. Egy-egy számla ára általában a végösszeg 8-10 százaléka volt. T. Sándor a világhálóról levadá­szott cégek adatait használta fel a kamu számlák kiállításához, ami­ket hamis bélyegzővel is lepecsé­telt, majd az árut postára adta. Volt olyan ügyfele is, aki közel 400 számlát rendelt tőle, de a leg­több vádlott csak néhány darabot kért. A pénzmosásból a jánoshal­mi férfi körülbelül 8 és fél millió forintot keresett. Jelenleg előzetes letartóztatásban van. Ügyfelei szabadlábon védekezhetnek. ■ Hraskó István ■ A fenntartói vizsgálat ered­ményéről a feb­ruár 12-ei me­gyei közgyűlés­re készít jelen­tést a bizottság. KECSKEMÉTI ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETTEK: Hardi Simon (anyja neve: Udvar­helyi Angelika), Faragó Szabolcs (Vízhányó Edit) Kiskunfélegyháza, Tokay János (Juhász Erika), Hevér Anna (Mózes Marianna) Lajosmi- zse, Szöllősi Janka (Nagy Angéla) Orgovány, Bakró Kevin (Maka Er­zsébet Julianna), Dudás Dániel (Sulik Orsolya Csilla) Helvécia, Pácsa Zsófi (Géró Erzsébet) Nyár- lőrinc, Ritter Tibor Márk (Dennert Ildikó) Ladánybene, Sörös Brigitta Zsófia (Nagy-Pál Mária Tünde) Vá­rosföld, Papp-Hardi Dorina (Hardi Julianna), Farkas Janka (dr. Kra- molis Andrea), Fekete Anna (Sza­bó Ágota), Pánczél Máté (Kuko- vecz Erzsébet) Kerekegyháza, Bo­ros Mónika (Pék Ágnes) Apostag, Pető Mária (Szabó Mária), Nagy Zsófia (Kovács Marianna), Kiss Pé­ter (Jacsó Ilona) Telekgerendás, Mizere Izabella (Varga Tímea) Ti­szaalpár, Szabó Boglárka (Mészá­ros Beatrix) Városföld, Tóth Ádám (Mig Szilvia) Kecel, Tonté Boglárka Enikő (Stöckl Enikő), Bognár Ben­ce (Túrák Boglárka) Lökösháza, Kosztolányi Luca (Lajos Mónika Csilla) Dabas, Szeghalmi Mátyás (Kádár Andrea Florentina) Lajos- mizse, Német Nikolett (Bagyinszki Edina), Kenyeres Eszter Lujza (De­ák Tímea), Deák Laura (Barta Beá­ta), Kovács Máté (Eszenyi Ágnes), Pál Mátyás Richárd (Czerovszki Angéla) Ladánybene, Bálint Gábor Mátyás (Csóti Gabriella) Fülöpszál- lás, Cservencsik Lilia Gréta (Tóth Erika) Kunszentmiklós, Fórizs Fer­nando Filip (Dani Kitti) Kunszent­miklós, Harsányi Franciska Zsely- ke (Varga Szilvia) Cegléd, Tóth Bence (Bóna Mónika) Kecel, Supka Ákos (dr. Pecznyik Katalin) Kiskőrös, Villám Botond (Pável Ri­ta Anita), Popelyák Zsombor (Vígh Vivien), Tóth Tibor (Lukács Tímea), Vidra Dominik (Kaldenecker Krisz­tina), Meleg Zsófia (Tigyi Erzsé­bet) Kunszentmárton, Pólyák Larina (Nagy Szilvia), Ferencz Ken­de (Szabó Éva), Gudmon Brigit­ta (Baki Brigitta), Habran Nóra Szilvia (Gere Beatrix) Kerekegyhá­za, Hajagos Krisztián (Hegedűs Erika), Horváth Ferenc (Erhardt Mónika) Jáhoshalma, Csenki Ale­xandra Viktória (Csenki Anasztá­zia) Izsák, Veres Lázár (Kovács Tünde Erzsébet), Magyar Roxána (Gyuga Mariann) Szabadszállás, Horváth Vanda Emese (Petrovics Ildikó) Fülöpszállás, Pócsai Adél (Fajka Éva), Vlaszák Tibor Máté (Kordé Judit Mária), Jáger Bence (Drevenka Edit) Szabadszállás, Petrovic Dominik Marcell (Borsos Renáta) Tisza ug, Geleta Vivien (Marozsi Krisztina) Nyárlőrinc, Lá­tó Lara (Sánta Linda Melinda) Kunszentmiklós, Kovács Zsófia Petra (Rádi Márta) Kerekegyháza, Zsikla Réka (Szécsényi Brigitta) Soltvadkert, Labancz Balázs Ist­ván (Krámos Krisztina), Krizsán Zsombor Richárd (Szabó Tünde) Orgovány, Nagy Nándor (Szabó Klára). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Koroknai József Ferenc és Szűcs Mónika, Deszatta Lajos és Somogyi Melinda. MEGHALTAK: Szabó Mihály (Nyárlőrinc), Hu- szárik Istvánná Bezsenyi Margit Irén, Tóth László, Kalocsai László, Bárkányi Györgyné Czinkóczi Gizel­la, Princz-Jakovics Ferencné Far­kas Ilona Mária, Zsemberi Sándor, Sápi Joákim (Lajosmizse), Kocsis Gáborné Kiss Erzsébet (Helvécia), Hegedűs Mária (Városföld), Rattai Józsefné Urbán Anna, Hegedűs Antal, Kosa István János, Harmath Ágota Veronika Szabó Ágota Vero­nika, Farkas Ferenc, Staud Lajos- né Nagy Terézia, Szabó Istvánná Kulman Mária, Horváthné Sózer Andrea (Szikszó), Pálfi István (Izsák), Trepák Károly (Kerekegy­háza), Lantos László (Helvécia), Langó Istvánná Varga Margit, Né­met Lászlóné Balog Mária, Börön- te Etelka, Lenkei Istvánná Körtvé- lyesi Judit Katalin (Ballószög), La­tos János, Huszár István (Város­föld), Sütő Józsefné Varga Olga, Tormási Istvánná Somodi Éva Sa­rolta, Laczkó Marianna, Lővei Sán- dorné Faragó Ilona (Városföld); Gyarmati Imre, Somodi Sándor, Bátyai Péter (Városföld), Borbély Jánosné Tályai Anna (Lajosmizse), Csapiár Gáborné Tóth Terézia (Izsák), Farkas József, Nagy Mi- hályné Suhari Nagy Margit, Szeke­res György (Tiszakécske), Csima János Sándor, Orgoványi Istvánná Marozsi Anna, Koós József (Kun- adacs), Kovács Tibor, Nagy Mihály- né Kovács Ilona Jusztina (Fülöphá- za), Kalocsay Istvánná Tumó Ilona, Bartus Péter (Helvécia), Pál László (Kerekegyháza), László Károly András, Pintér Ilona (Fülöpszállás), Farkas Imre, Kúcsár László, Gyovai István (Ágasegyháza), Bőszény Lászlóné Lénárt Ilona (Tiszakécs- ke), Varga György (Tiszakécske), Kökény István (Lakitelek), Király Ferenc, Guba Györgyné Ludányi Margit, Parádi Dezső, Habra Irén Erzsébet, Patik Ferenc József, Bö- rönte Ferencné Tóth Eszter, Szántó Zsuzsanna, Szabó Dezső, Nagy Sándorné Pőtz Julianna, Miletics Boldizsár Zoltán, Murányi Erzsébet Jolán, Káldi-Hajagos Istvánná Büki Anna (Ágasegyháza), Zoboki Lász­ló (Tiszakécske).

Next

/
Oldalképek
Tartalom