Petőfi Népe, 2010. február (65. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-05 / 30. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. FEBRUÁR 5. PÉNTEK KEGYELET / APRÓHIRDETÉS gyászhír „Csak halkan sírok, mikor senki sem lát, a tél elűzte lelkem napsugarát. Könnyeim folynak csak csendben az arcomon, szívem retteg, némán halálodon." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR RÓBERT kecskeméti lakos, 69 éves korában elhunyt. Búcsúztatása február 8-án, 11.45 órakor lesz, a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYÁSZHÍR „Olyan halált adj Istenem, mit érlelt életem!" Tudatom mindazokkal, akik ismerték, tisztelték, szerették, hogy Édesanyám DR. PÁSZTORI JÓZSEFNÉ Irinyi Veronika 2010. január 27-én, ahogyan élt, olyan szelíden és csendben itt hagyott KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik DR. GERŐ JÁNOSNÉ Juhos Rózsa temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik BAKÓ ANTAL MIHÁLY temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik FARKAS IMRE búcsúztatásán megjelentek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló szerettei. EMLÉKEZÉS I „Már hét éve, hogy elmentél, I hátrahagyva, akit nagyon szerettél." \„Te, aki annyi szeretetet adtál, I Te, aki mindig mellettünk álltái, I Te, aki sohasem kértél, csak adtál, I örökre elmentél, itt hagytál." Végtelen szereteted, s szeretetünk, a szívünkben örökké él. I ZSÁMBOKINÉ LELKES JOLÁN 2003. 02. 05. halálának hetedik évfordulójára. „Szerető emlékeinkben, gondolatainkban örökké élsz." Szerető férjed, család és unokáid. EMLÉKEZÉS „Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap De szívünkben él, örökké ott marad!" Fájó szívvel emlékezünk CSAPLÁR GYULA halálának 1 éves évfordulójára. TEMETKEZÉS Ügyfélszolgálati irodák: Kecskemét, Béke fasor 71/A (köztemető főbejáratán belül) Tel.: 76/498-329 Csongrádi u. 3. Tel.: 76/481-319 Ügyelet 0-24 óráig 06-30/65-56-321 g GYASZHIRDETESET, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ES EMLEKEZESET MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 29 T.: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság térés a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481-220, 76/506-818, 76/505-311, Fax: 76/506-819, Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416- 180. Kecskeméti Városgazdasági Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329, 30/4091-627 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi n. 3. T.: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál), Református temető, Kecskemét, Irinyi u. 17/b. T.: 76/413-861 T.: 76/504-947. KALOCSA. Szent István u. 61. 78/561-849. KISKÖRÖS. Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA. GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/463-274 Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 28. MÁTÉTELKE. Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS. Szilády Áron u. 5-7. 77/523-852 LAJOSMIZSE, Attila u. 5. 76/356-162, 06-30/9553-002. T1SZAKÉCSKE. Béke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. BAJA. Árpád tér 6. 79/522-480, 70/215-2987. BÁCSALMÁS. Oltványi n. 1. Juhász Jenő, 79/343-761. p . . NAGYKŐRÖS. Mik táv Jenő. 20/942-1025. SOLTVADKERT. Hősök tere 2. Átrium Üzletház, 78/482-763. A szavunkat adjuk! Petőfi Népe A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve Jogi felelősséget nem vállal www.panoramaingatlan.hu 06-20/77-37-306 — ■ - ------------------------------------------------------------------*iomi5» Á gasegyházán, kis cs. ház, 2 szoba, összk., parkosított udvarral eladó 06-20/447-9582----------------------------------------------------------------------------;—*1072146* HELVÉCIA, Szabó Sándor-telepen építés alkalmas, 2000 m2, betonút melletti zárt kert eladó. 06-30/619-13-87------------------------------------------------------------------------------*1072249* KE CSKEMÉT, vagy 30 km-es vonzáskörzetében eladó családi házat, vagy lakást keresek. Molnár: 06-30/719-9988, 06-30/9851-852------------------------------------------------------------------------ *1072253KE CSKEMÉTEN, 110 m2-es cs. ház tulajdonostól eladó: 30/728-6066. Ár: 23 M Ft------------------------------------------------------------------------------*1067178* KM ÉT, Gerbera u. 2 rendbeli külön bej., kp. fütéses, kertes ház eladó. Érdeklődni: 06- 20/427-4454-------------------------------------------------------------------------------*1068783* 8 Kmét, Rákóczi u.-i, 1,5 szobás, bútorozott lakás kiadó 40 E Ft+rezsi +1 hó kaució. 06- 70/317*4966-------------------------------------------------------------------------------*1072132* KMÉT, széchenyivárosi, 1 szobás, I. em-i lakás tulajdonostól eladó. 06-20/427-0064-------------------------------------------------------------------------------»1071074* NA GYKÖRÖS kertvárosban összkomfortos, hőszigetelt, felújított nagy nappalis+2 szobás, amerikaikonyhás, kandallós családi ház eladó. I.ár: 14,9 M Ét, 06-30/622-7843--------------- *1072002* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4904-------------------------------------------------------------------------------*10709278 Szántóföldet vennék 5 ha-tól Dunavecse környékén. 06- 30/4112-215.I069649. BÉRLEMÉNY KECSKEMÉTEN, a Nagykőrösi u. 5. szám alatt, a Skála Áruház főbejáratával szemben kiadó 55 m!-es üzlethelyiség. Érdeklődni: +36- 30/9-441-881-------------------------------------------------------------------------------* 1071094* BÉ RBE adó Batthyány u. 45. sz. földszint, közterületre nyíló 17 m2-es üzlethelyiség (raktárnak is jó). 06-30/9656-890-------------------------------------------------------------------------------*1072291* KECSKEMÉTEN főiskolai kollégium mellett minden engedéllyel rendelkező 114 m!-es melegkonyhás étterem bérleti joga és teljes berendezése eladó. Érdeklődni lehet: 06- 20/263-8210-------------------------------------------*----------------------------------*1068588* AL BÉRLETET KÍNÁL KMÉTEN, Boeskai u.-ban, alacsony rezsijü, 2 szobás lakás bútorozva kiadó, hosszú távra is. 76/324-178, 06*30/476-6770-----------—— ---------------------------------------.----------------*1071968* KM ÉTEN 1 szobás lakás kiadó 06-70/316- 9275-------------------------------------------------------------------------------*1070873* 1 SZOBA összkomfortos, belvárosi, bútorozott lakás kiadó: 30 E Ft/hó + rezsi +1 hó kaució. 76/484-546, délután-------------------------------------------------------------------------------*1069999* ALBÉRLETET keres falun, vagy tanyán, nyugdíjas férfi hasonló nyugdíjasnál. Jelige: „Évekre" Kecskemét, Szabadság tér. 6. sz.-------------------------------------------------------------------------------*1072144* JÁ RMŰ SUZUKI 1.3, '97, 5 ajtós! 06-20/512-1619 —--------------------------------------------------------------------------*1072045* TÉLI gumi 175/65/14-es másfél garnitúra, újszerű eladó. 06-30/8598-159 Kmét-------------------------------------------------------------------------------*1072237* UTÁNFUTÓ V0NÓH0R0G GYÁRTÁS! 06- 30/2181-483---------------------—-----------;-----*— ---------------------*1070819* VE RSENY Lada eladó. 06-20/5-38-38*36-------------------------------------------------------------------------------*1072124* VOLVO V40 97-es, 1.8B, 2011. nov-ig mszv-al, tulajtól eladó. 06-30/8598-159-------------------------------------------------------------------------------*1070969* GÉPEK 8 E-512-14 kombájn, 82-es MTZ és 82/1-es MTZ, 4 év műszakival eladó, 06-20/216-4235--------------------------------------------------------;---------------------*1072267* 8 Fe lújított magyar pótkocsi, 3-as eke eladó, vagy birkára cserélhető, 06-30/3555-000--------------------------------------------------------------1---------------*1072223* KE RESEK IFA W50-es, piros rendszámos, lassújárművet megvételre, Rossz állapotú is érdekel. Információért jutalékot fizetek. T.: 06- 30/828-4200----------------------------------------:-----------,--------------------------*10721188 MTZ-550.7,5 t trágyaszóró, 7 13 oldalra billenős eladó. 06-70/214-80-92-------------------------------------------------------------------------------*10721628 50-es Szupert vennék! 06-20/9-552-352------------------------------------------------------------------------------->1071971ÁLLÁST KÍNÁL AUSZTRIAI munkalehetőségek széles választéka! Nyelvtudás nélkül is. Telefon: 06-20/419- 3964---------*1072117* Le gyen a munkatársunk! Ha még keresi a számára ideális munkalehetőséget, vagy több pénzt szeretne keresni, mi támogatjuk Önt! Szakmai képzést biztosítunk. Felsőfokú végzettség előnyt jelent. 8 Tel.: 06-70/458-5045 | BIZTONSÁGI őr (OKJ-s) tanfolyam indul Kecskemét, Kiskörös, Kiskunfélegyháza. Felnőttoktatási nyilvántartási szám:00809-2009. Állás lehetőséggel. Tel,: 70/634-5667---------------------------------------------------------------------—-----*1067386EG YEDI bútorokat gyártó faipari cég keres önálló munkát végző asztalost kecskeméti munkahelyre. Fiatalos környezet, jó kereseti lehetőség. Fényképes önéletrajzokat „Asztalos" jeligére a kiadóba várjuk.-------------------------------------------------------------------------------*1068629Felsőfokú műszaki végzettséggel rendelkező, tehergépjárműértékesítő kollégát keresünk felvételre. Angolnyelv-tudás előny, önéletrajzokat „TGK" jeligére kérjük a kiadó hivatalba, Széchenyi krt 29. sz. alá február 12-lg.,072289. HETENYEGYHAZI presszóba gyakorlattal rendelkező pultoslányt keresünk. 06-70/366- 9954 .......................................................-.......................--*1070780fi i PHOENIX MECANO A Phoenix Mecano Kft. Kecskemét Rose+Krieger gyáregységébe keresünk jelentkezőket az alábbi pozíciókba: 1. MUNKAKÖR: ÁLTALÁNOS SZERELŐ Elvárások: • gépipari végzettség (autószerelő, műszerész, lakatos), • pontosság, igényesség, precizitás, • pályakezdők jelentkezését is várjuk. 2. MUNKAKÖR: CNC-FORGÁCSOLÓ Elvárások: • CNC-forgácsológépeken szerzett ismeretek, • szakmai tapasztalat előnyt jelent, • pontosság, igényesség, megbízhatóság. Pályakezdők jelentkezését is várjuk! Érdeklődni lehet: Baráth Mihály terme lésvezető né I, telefonon: 76/515-671 ,112144 8 Jó kommunikációs készséggel rendelkező kollégákét keresünk Kecskemét és környékéről. 06-20/411-36-16,16 h-tól-------------------------------------------------------------------------------*10721838 Kecskemét széchenyivárosi fodrászüzletbe műkörmöst keresek: 30/3866-375-------------------------------------------------------------------------------*1067549KECSKEMÉTI töltőállomásokra shop eladót és kútkezelőt keresünk, pályakezdőket is. Fényképes önéletrajzokat a PN kiadóba „Kereskedő" jeligére várjuk-------------------------------------------------------------------------------*1072036KISKŐRÖSI irodába gyakorlattal rendelkező 3D-s műszaki rajzolót keresünk. Jelentkezés fényképes szakmai önéletrajzzal: drurfi@freemail.hu.-----------------------------------------------------------------------------*1071049KÖ TÖTTÁRU varrásában gyakorlott varrónőket, szalagvezetőt, ME0S-t vasalóst keresünk kecskeméti üzemünkbe azonnali belépéssel. Érdeklődni: 06-30/626-9065-------------------------------------------------------------------------------*1072104MUNKAVÁLLALÁS külföldön! Luxushajókra, szálloda- és vendéglátóiparba, valamint betanított munkákra keresünk munkavállalókat. A jelentkezőknek az elhelyezkedéshez, intenzív nyelvi és szakmai felkészítést biztosítunk. Uniós jövedelmekkel építsd a jövődet! www.hajopincer.hu, +36-30/479-0951.------------------------------ *1067383SZ ARVASMARHÁK mellé fejőgéppel fejni tudó, férfi állatgondozót keresek ottlakással. Bérezés megegyezés szerint. 06-30/398-8558------------------------------------------ *1072232NA GYVÁROSBAN lévő menhelyre szakképzett állatorvost keresünk főállásba, napi 8 órában. Magánpraxis is megengedett. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezni fényképes önéletrajzzal és végzettséget igazoló dokumentummal "Állatszeretet" jeligére Kmét, Szabadság tér 6. címen.-------------------------------------------------------------------------------*3071372alanyára, libák mellé férfit, esetleg házaspárt keresünk ottlakással. 06-30/621-7676 ........................................- ...............................................*1072177* Üz letvezető munkatársat keresünk Kiskunhalasról és környékéről kereskedelmi végzettséggel és többéves szakmai gyakorlattal. önéletrajzát várjuk: moserxl948@gmail.com cím76-1072137WWW.MIXERSULI.hu Tanuld meg a profi koktélkészítést a Bols Mixer Akadémián Kecskeméten, szerezz nemzetközileg elismert oklevelet és dolgozz elegáns környezetben itthon, vagy akár külföldön! Jelentkezz, hogy keverhess! 06-30/677-05-14, www.mixersuli.hu-------------------------------------------------------------------------------*1067581ÁLLÁST KERES 8 Diákmunkát keresek Kecskeméten, esetleg számítógépes ismerettel. 06-20/473-7373-------------------------------------------------------------------------------*1072265SZÓRÓLAPTERJERSZTÉSI munkát keresek. 06- 70/316-9275-------------------------------------------------------------------------------»1070873* ADÁSVÉTEL AKÁC kuglizott tűzifa, 1500 Ft-tól. 06-30/6- 308-464-------------------------------------------------------------------------------*1071010AKÁC tűzifa szállítva eladó. 06-20/2838-178-------------------------------------------------------------------------------*1072228* AKÁCFA 8500 Ft-tól szállítva. 06-20/490- 7000-------------------------------------------------------------------------------*1072111BÜKK tűzifa kuglizva és méterben eladó Nyárlörincen. Tel.: 06-30/9859-679----------------------------------------------------------1-------------------*1072079HY PR0 szivattyú több darab áron alul, sürgősen eladó 06-30/303-37-66-------------------------------------------------------------------------------*1072301LAJOSMIZSÉN száraz akác- tölgy tűzifa hasítva eladó! 2000 Ft/q. 25 km-ig díjmentes szállítással. T.: O6-2O/491-ó4~O4.1071665. Tűzifa kuglizva, kiszállítva 1190 Ft/q, 1600 Ft/q, 2190 Ft/q. 06- 30/342-9317.1072195. 8 Uj Totya kazán olcsón eladó. 06-30/9635- 296 —--------------------------------------------------------------------------*1071055VÁ GOTT akác és tölgy tűzifa eladó. 2300-2100 Ft/mázsa. Érd,: 30/9-358-362,-------------------------------------------------------------------------------*10671138 Vastag vegyes tűzifa és akác eladó. 0620/268-7223--------------------------------------,---------------------------------------*107198330 E ZER kalóriás, hőszigetelt, vegyes tüzelésű, új kazán eladó. 06-30/983-4372. Ár: sima 100 E Ft, hőszigetelt 110 E Ft —»--------------------------------------------------------------------—*1072238* ÁLLAT BI KA 350 kg, üsző 250 kg! 06-20/253-46-79-------------------------------------------------------------------------------*10722398 Hízók eladók Matkón. 76/401-266-------------------------------------------------------------------------------*1072190HÍZÓK eladók, 06-30/3020-812-------------------------------------------------------------------------------*10709448 Hízók eladók. 06-30/323-9024--------------------------------------------------------------------------------*1072108HÍ ZÓK (szaláminak) eladók. 06-30/506-4600-------------------------------------------------------------------------------*10721578 Húshízók eladók. 06-30/363-02-09-------------------------------------------------------------------------------*1072272HÚSJELLEGŰ hízó, 3db eladó. 06-30/590- 7107 ———-------------------------------------------------------------*1072122KI ÁLLÍTÁSI szülőktől francia bulldog kiskutyák eladók. Ár: 50 E Ft. I: 06/20-3191-410-------------------------------------------------------------------------------* 10712768 Koca szaláminak eladó. 06-70/602-1302 LADA Niva B+G 10 éves eladó. Érd.: 06- 30/748-6932 —--------------------------------------------------------------------------*1072212MA LACOT vennék. 06-30/911-2289-------------------------------------------------------------------------------*1072008* PARASZT kakasok eladók. 06-76/475-486 TKV. német juhász kölykök és növendékek, házőrzésre kiválóak eladók. 06-30/965-3737-------------------------------------------------------------------------------*1072278* 8 Választási malacok eladók. 06-70/335- 6698-------------------------------------------------------------------------------»1072082* a 2 db üszőborjú eladó. 06-30/236-3784---------------------------------------------------------------- -*10721798 2 éves csödör csikó és 12 éves kanca párban, vagy külön eladó. 06-30/22-33-635-------------------------------------------------------------------------------*10719548 3 db kissúlyú hízó eladó. 76/701-348------------------------------------------------------------------------------*10722468 3 éves mini csödör és törpekecskék eladók. 06-70/214-8092-------------------------------------------------------------------------------*1072162S 7 hónapos yorki kan sürgősen eladó. 06- 30/48-04-131-------------------------------------------------------------------------------»1072177* BÚTOR FENYŐ hálószobabútor és fenyő ebédlőgarnitúra kompletten eladók. 06-20/296-2186-------------------------------------------------------------------------------*1071438* HIRDETMÉNY Megnyitottuk Kecskeméten Baromfi Hús Diszkontunkat, Bem u. 10. sz. alatt, a Légrádi autósbolt mellett. Áraink: pl. csirkecomb: 606 Ft, pecsenyecomb: 506 Ft, csirkeszámy: 494 Ft Nyitva tartásunk: H-P.: 7.30-17.00, Szó.: 7.30- 12.00. Szeretettel várjuk régi és új vásárlóinkat!.lora)16. OKTATÁS A BOLVÁRY Security Kft. biztonsági őr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetéssel. NYTSZ 06022702 Tel.: +36-30/925-8127------------------------------------------------------------------------------*1067380EC DL vizsgára felkészítő számítástechnikai tanfolyam indul szombatonként! Öveges Képző Kft., Kecskemét, Rákóczi út 9. Tel.: 76/485-466, AL-0338, Ny.sz.: 03-0029-06------------------------------------------------------------------------------»1070954* GY ÓGYMASSZŐR tanfolyam indul februárban Kecskeméten. Tananyaggal, részletfizetéssel 199.000 Ft-tól. 2007Kapos Kft. 06-70/255- 2885, www.2007kapos.hu (Nysz: 21216- 2007)-------------------------------------------------------------------------------»1071351* HÉTVÉGI nyelvtanfolyamok indulnak angol és német nyelvből! Öveges Képző Kft., Kecskemét, Rákóczi út 9, Tel.: 76/485- 466, AL-0338, Ny.sz.: 03-0029-06---------:--------------------------------------------------,-----------------*1070954KÖ ZÉPISKOLAI tanár matematikát-fizikát korrepetál, vizsgára felkészít. Érdeklődni: 06- 70/513-8284 —------------------------------------------------------------------------*1072247MU NKAVÉDELMI technikus tanfolyam indul februárban! Öveges Képző Kft. Tel: 76/505- 068, AL-0338, Ny. sz.: 03-0029-06 *1070954Német beszédcentrikusan, egyénre szabottan, nagyon hatásosan! 06-20/410-81-39., M5612. Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Szerdahelyi Csaba Ügyvezető igazgató: dr. Tóth Miklós Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt., és a kiadó saját hálózata Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270, 80/480-756. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.290 Ff: negyedévre: 6.870 Ft: félévre: 13.740 Ff: egy évre: 27.480 FL Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft,, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről,.felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.