Petőfi Népe, 2010. február (65. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-25 / 47. szám

SPORT 15 PETŐFI NÉPE - 2010. FEBRUÁR 25., CSÜTÖRTÖK Indul a tavaszi hadjárat rögbi A kecskemétiek borsot törnének a Partizánok orra alá is Kemény felkészülésen vannak túl a kecskeméti rögbisek, akik vasárnap a belgrádi Partizán ellen a nemzetközi ligában mutatkoznak be Nagyobb volt az ijedség a bajnál, amikor Tímea a földre zuhant A fizikai és a testi fölény ke­ménységgel is párosult a Kecske­méti NKSE-Tápiószele (22-31)- mérkőzésen, melyet a Kecske­méten rendezett női kézilabda felkészülési torna szombati dön­tőjében vívott a két csapat. Pécsi Tímea, a hazaiak sokáig sérült játékosa ezúttal remekül játszott, de egy ütközés után a földre zuhant. A zokogó játékos­nál - a térdműtétével kapcsola­tos rémülete mellett - látva az ál­lást, a tehetetlenség könnycsepp­jei is kicsordultak.- Szó, mi szó: megrémültünk, amikor láttuk a pályán elesni. Mi történt?- Azt hiszem, én rémültem meg a legjobban. A műtétem óta nem volt hasonló eset. Pontosan nem tudnám megmondani, mi történt. Ami biztos, hogy az el­lenfél beállója az én lábamról startolt el, így a sérült térdem ki­ugrott hátra.- Mit gondolt ekkor?- Ritkán borulok ki ennyire, de tavaly január óta nagyon fél­tem a térdemet. Nagyon sok minden megfordult a fejemben, nem szoktam rögtön a legrosz- szabbra gondolni, de most így volt. Szerettem volna végigját­szani a meccset, és nagyon saj­náltam, hogy nem tudtam segí­teni a többieknek a végjátékban.- A döntőben vesztettek, ami szintén fájó dolog. Azóta pi­hent. Most hogy érzi magát?- Szerencsére sokkal jobban. Nem gondoltam volna, hogy eny- nyit fog javulni a térdem, de az egész éjszakás jegelés és pihen­tetés jót tett neki. Remélem, a holnapi edzésen el tudok vele kezdeni kicsit mozogni - mond­ta a bajnoki rajtra készülő kecs­keméti kézilabdázó. ■ Pécsi Tímea: szépen javul a térde A zord időjárás és a meg­lehetősen barátságtalan körülmények ellenére Gheorghe Vacaru edző vezérletével egész télen a szabadban készült az el­ső osztályú KARC rögbicsapata a tavaszi szezonra. Munkatársunktól Az edzéseken a fő hangsúlyt mindvégig a labda kapta, bízván abban, hogy a rendkívül sok taktikai és technikai fejlesztő gyakorlat meghozza gyümölcsét a hamarosan sorra kerülő éles csatákban. A román tréner, Gheorghe Va­caru számítása már az első edzőmérkőzésen beigazolódott, mivel nagy-nagy meglepetésre hetven percig vezetve végül mi­Csoknyai István a gyenge Euró- pa-bajnoki szereplés után is a magyar férfi kézilabda-váloga­tott szövetségi kapitánya marad, ugyanakkor Mocsai Lajos, az MKB Veszprém vezetőedzője lett nimális vereséget szenvedtek a kecskemétiek a román profi csa­pat, a Temesvár gárdájától. A múlt szombaton lejátszott össze­csapáson a KARC új szerzemé­nyé a 21 éves Adrian Maftei droprúgásával több mint egy órán át vezetett 3-0-ra a hazai alakulat. A neves ellenfél csak a hajrá perceiben a sok cserének köszönhetően pillanatokra játé­kából kieső hazai csapat védel­mét tudta gyors egymásutánban kétszer is feltörni (3-10). A KARC-RCM TIMISOARA (Rom) 3-10(3-0) Kecskeméti ARC: Kiss, Bárá­nyt, Sütő, Asztalos, Szundy, Fehér, Tóth D., Réji, Bartus, Maftei, Túri, Zidarescu, Schra a világbajnoki selejtező előtt ál­ló nemzeti csapat új szakmai igazgatója. A válogatott másod­edzője, Vladan Matic lemondott posztjáról. Ezzel kapcsolatban Mocsai elmondta: nem lesz új 3x30 perces edzőmérkőzésen nemcsak egymással, de az ele­mekkel is meg kellett vívniuk a csapatoknak. A rendkívül mély pálya és a hideg egyaránt nehe­zítette a „sárdagasztók” dolgát, a KARC a védekezésben, míg a Temesvár rendkívül jól szerve­zett támadásaiban nyújtott em­lítésre méltót. Új hír még a KARC háza tájá­ról, hogy a junior válogatott Kö­teles Péter, az Emírségekből visszatérő Kovács József és a ufK, Nagy, Nagyhegyese Cserék: Tóth R., Köteles, Ká­dár, Borbély, Németh, Schrauf T, Jámbor, Kövecses, Bállá, Lukácsi. Pontszerző: Maftei 3. másodedző, Csoknyaival ketten folytatják a munkát. Az elnök­ségi tagok úgy foglaltak állást, hogy az olimpiai kvóta megszer­zése a legfontosabb, és emiatt lépni kell. Csoknyai - akinek hosszú kihagyás után újra csa­tasorba álló Nagy Tamás és Tóth Richárd segítségével örvendete­sen felduzzadt az első csapat ke­rete. Az elkövetkezendő hetek nagy „hadjáratához” szükség is lesz minden, hadra fogható erő­re, hiszen április végéig szinte minden héten új csata vár a hírős városi alakulatra. Az első ellenfél, a február 28-án vasár­nap sorra kerülő Interliga-mér- kőzés keretében érkező Par­tizán Belgrád csapata. A szerb ellenfél hém ismeretlen, hisz a tavalyi kiírásban is összehozta egymással őket a sors(olás), ak­kor idegenben egy vaskos, itt­hon pedig egy minimális (7-17) vereséget szenvedett a kecske­méti alakulat. Ezúttal meglepetésre készül­nek Vacaru mester tanítványai, akik fogadkoznak, hogy borsot törnek a Partizánok orra alá. nincs vezetőedzői múltja, és Mocsai mellett másodedző a Veszprémnél - válogatottbeli munkájával kapcsolatban nem merült fel olyan indok, ami mi­att meneszteni kellett volna. ■ Mdnnai A Debreceni Egyetem bedobta a törülközőt kosárlabda A bbl.hu infor­mációi szerint a Debreceni Egyetem KE férficsapata nem tudja befejezni az első osztályú bajnokságot. A hírt már a játékosokkal is közölte az elnökség. „A hír sajnos igaz” - mondta Becsky István Gábor ügyve­zető. Sebestyén tizenharmadik a rövidprogram után Vancouver 2010 Sebestyén lúlia a 13. a női műkorcso­lyázók rövidprogramját kö­vetően, Bene Márton a 71. helyen végzett férfi óriás­műlesiklásban, melyet a svájci Carlo Janka nyert meg. A női sílövők váltóver­senyét az oroszok nyerték, míg az északi összetett csa­patban az osztrák négyes diadalmaskodott. A sí­akrobaták női krossz szá­mában hazai siker született Ashleigh Mclvor révén. Nem ülhetnek kispadra a Fradi angol edzői labdarúgás A magyar szö­vetség (MLSZ) arról tájé­koztatott, hogy Craig Short, a Ferencváros angol vezető­edzője nem nyert felvételt a pro-licences tanfolyamra, ezért nem felel meg „azok­nak a minimális előírások­nak sem, melyek kötelező érvényűek a Soproni Ligá- 'bún szereplő csapatok ese­tében". Segítőjét, Ron ‘Réidet sem vették még fél a képzésre. Ennélfogva egyi­kük sem lehet a zöld-fehé­rek szakvezetője. Párosban már befejezte Szávay és partnere tenisz Szávay Ágnes az ar­gentin Gisela Dulkóval az oldalán az első fordulóban kiesett a 220 ezer dollár összdíjazású, salakpályás torna páros versenyében. A mexikói viadal honlapja szerint a harmadik helyen kiemelt magyar-argentin- kettős a Sara Errani, Roberta Vinci olasz páros­sal találkozott a nyitókör­ben, s alig több mint egy óra alatt, két játszmában szenvedett vereséget, 6:3, 6:3 volt az eredmény. Szakmai főnököt kapott a kapitány Szoros eredmény a felkészülési mérkőzésen MEGYEBELI SPORTOLOK A KÜZDŐTÉRÉN búvárúszás A kecskeméti fe­dett uszoda adott otthont a di­ákolimpia országos döntőjé­nek. A Bácsvíz-KVSC dobogós helyezést elért versenyzőinek eredményei, I. korosztály: 50 m uszonyos gyors: 3. Kolonics Mi­lán, 31,67, 100 m uszonyos gyors: 3. Kolonics Milán, 1:07,57,200 m uszonyos gyors: 3. Kolonics Milán, 2:33,77. II. korosztály: 50 m uszonyos gyors: 2. Manzinger Patrik, 29,06, 3. Kolonics Márton, 29,48, 100 m uszonyos gyors: 2. Manzinger Patrik, 1:02,71, 3. Kolonics Márton, 1:02,85, 200 m uszonyos gyors: 2. Manzinger Patrik, 2:18,71, 3. Kolonics Márton, 2:18,89. V. korosztály: 50 m búvárúszás: 3. Kanizsai Lilla, 20,58, 100 m uszonyos gyors: 2. Kanizsai Lil­la, 56,22, 200 m uszonyos gyors: 3. Kanizsai Lilla, 2:02,83. cselgáncs Budapesten került megrendezésre az ifjúsági ma­gyar bajnokság. A Kecskeméti Sport Iskola reménységei szép sikereket értek el. Pólyák Krisz­ta a 63 kg-ban, Máté Erik +90 kilogrammosok között tudott győzni. Kriszta főként a föld­harcban erős, Erik rövidebb ki­hagyás után állásküzdelmével remekelt. Ötödik helyezést ért el Szabó Csaba 60 kg-ban, Korpácsi Ferenc pedig 66 kg- ban lett hetedik. vízilabda A Nagysolymosi Ta­más emlékére a legfiatalabb (1998-as születésűek) verseny­korosztálynak Kecskeméten rendezett Dömper Kupát a BVSC csapata nyerte a Hódme­zővásárhely és az ígéretesen fej­lődő Kecskeméti Sí fiúcsapata előtt. A KeSI lánycsapata csak gólkülönbséggel lemaradva a kisdöntőről az 5. helyen vég­zett. A torna legjobb játékosa a kecskeméti Simon Balázs lett, a legjobb hazai játékos díját Kal­már Ferenc kapta. Jó iramú szoros mérkőzése­ken dőlt el a vízilabda Zsalu­pont ifjúsági kupa, melyet a Budafóka csapata (edző: Kovács Róbert) nyert az OSC, az Eger és a házigazda HVSE előtt. A HVSE-Kecskemét eredményei: -OSC 7-9, -Budafóka 7-9, -Eger 10-10. A Női OB l/B újabb fordulójára készülő Kecskeméti Sí lánycsa­pata az OB I-es Szegeddel ját­szott, és élvezetes mérkőzésen 16-9-re győzött. A legtöbb gólt Rácz Daniella (6) érte el. Népszerű volt az edzőtábor nanbudo Az alapító mester elismeréseket adott át A Magyar Nanbudo Szövetség és a Free Line Sportegyesület soka­dik alkalommal rendezte meg Kecskeméten a nemzetközi nan- budo-edzőtábort, melyre számos külföldi szövetség és klub nan- budokái érkeztek a világ minden tájáról. Az edzőtábort Doshu- Soke Yoshinao Nanbu 10. Dános alapító mester vezette. Ä tábor végén Nanbu mester külön elismerést adott át Király József 5. Dános szövetségi elnök­nek eddigi tevékenységéért és a Hakkoda Dojo létrehozásáért. Irsa Katalin, a szövetség titkára az elmúlt több mint egy évtize­des szervezői munkája elismeré­seképpen Tiszteletbeli 1. Dán fokozatot kapott. ■ Számos külföldi és hazai klub nanbudokái vettek részt a táborban

Next

/
Oldalképek
Tartalom