Petőfi Népe, 2010. február (65. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-25 / 47. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. FEBRUÁR 25., CSÜTÖRTÖK 5 ONLINE INTERJÚ Kalandtúra: hídkutatás és rántott tevepúp bamako-rau A sivatagban nem utat törni kell, hanem megkeresni a járható csapásokat Az idei Bamako-ralin két kiskunhalasi csapat is részt vett. A Csányi és Társa - Csányi Zoltán és felesége, Márta - a 9. he­lyen zárta Suzuki terepjá­rójával a megváltoztatott útvonalú Budapest- Bamako (Agadir)-ralit. A pár férfiasabb fele, Csányi Zoltán online in­terjúban mesélt a kaland­túráról a baon.hu portál­nak. Lejegyezte: Páncsics Hajnalka borka: - Milyen félelmeik vol­tak, amikor nekivágtak a siva­tagnak? csányi Zoltán: - A dűne tete­jén lerobbant autó a homokvi­harban. Ez a kép folyamatosan a szemünk előtt lebegett rémálom formájában. Minden másra fel­készültünk, vagy legalábbis úgy gondoltuk. Szerencsére a vörös­keresztes dobozt ki sem kellett nyitnunk. manó: - Hogyan készültek fel? Egyáltalán fel lehet készülni egy ilyen kalandra? csányi Zoltán: - Abban bizto­sak voltunk, hogy az autó teljes körű felkészítése a legfontosabb, ha már azt nem tudjuk, hogy önmagunkat mire készítsük fel. Ezért Közép-Európa legnagyobb és legprofibb csapatánál assis­tance szolgáltatást igényeltünk. A kocsival nem is volt említésre méltó probléma. A navigáció ala­posan megtréfált minket. Fél órával az indulás előtt kaptuk meg a technikát, és napokig ta­nultuk, de már Afrikában a meg­jelenített ábrákat. Volt egy sza­kasz, ahol azt írta a rendszer: itt kellj át a folyón! Zárójelben pe­dig az szerepelt: legalábbis ne­künk itt sikerült. Az egy hónap­pal korábbi bejegyzés volt. Vi­szont addigra a folyó sodrása és vízszintje megváltozott. Valószí­nűsítettük, hogy kocsival azon a helyen nem tudunk átkelni. Ne­kiindultam, hogy kitapasztaljam a folyót. Januárban a hegyekben nagyon hideg volt a víz is. Át tud­tam ugyan gyalogolni, de a sod­rás legalább 100 méterrel lejjebb engedett a másik oldalon partra lábalni. Na, azt a gázlót így kocsi­val kihagytuk. A térkép 20 kilo­méterrel arrébb jelzett egy vá­rost, ahol a hídon át lehet kelni. De a városig sem volt egyszerű az utunk. Megpróbáltunk a fo­lyó partján araszolni, de két és fél óra múlva még csak 5 kilomé­tert sikerült megtennünk (négy hegy és öt kiszáradt folyómeder volt benne). Rájöttünk, hogy nem utat törnünk, hanem utat keresnünk kell. A navigációs rendszerrel az első napokban ez sem volt könnyű, de saját érde­künkben gyorsan tanultunk. BETTI: - Mi volt a legrázósabb és a legszebb élményük a ver­senyen? csányi zoltán: - Az előbb em­lített hídkutatás elég rázós volt. 20 üUu\ Ul 75 152 20 AKKA IGHEN 75 IBN YACOUB 152 TALIOUINE De az utolsó napokban, ami­korra sikerült teljesen össze­szoknunk, a navigációnk is kitű­nően működött, már több mint versenytempót diktáltunk, és minden szakaszt legalább egy órával a me­zőny előtt telje­sítettünk, akkor mások is odafi­gyeltek ránk. Nézték, mit csi­nálunk, merre megyünk. Egy­szer például mi indultunk el rossz felé, a többiek pedig a helyes irányba. Egy domb után tudtunk vissza­fordulni a kiindulási ponthoz. A domb túloldalán láttuk, hogy míg mi visszafelé mentünk, mindenki szembe jött velünk. Követtek minket a rossz útra is. Este többen meg is jegyezték: ezt biztos direkt csináltuk. Az iga­zán remek érzés volt, amikor minden működött, tudtuk, mit csinálunk, kontrolláltuk az eseményeket. Az is remek volt, amikor a feleségem a navigá­cióból mondta, hogy bal-, majd jobbkanyar jön, és vigyázzak, mert árok következik. Úgy történt minden, ahogy azt ő előre bemondta. A nejem ko­rábban nem volt térkép-specia­lista. De az élet 1^. nevű gyorstalpa- '■m ’ " ló erre is megta­nította. A terep­raliban ő lesz a navigátorom. KATA: - Hazahozták az autót, vagy repülővel jöttek, és a ko­csi maradt? csányi zoltán: - Eleve úgy terveztük, hogy autóval jövünk haza is, és akkor hazafelé, útközben legalább gyönyörkö­dünk az iszlám kultúra bölcső­jében. Az út felénél kérdeztem a feleségemtől, hogy milyen tá­jak maradtak meg benne. Felso­rolt több száz koordinátát, a lap­top monitorját úthálózattal el­mesélte, de azokon kívül ő mást nem látott. Én is csak az adott nyomtáv, plusz fél méterekben tudtam csak gondolkodni. így Igazi kalandos autókázás volt a Bamako-rali a Csányi há­zaspárnak - legalábbis ők így emlékeznek a túrára. A ver­seny után nem indultak azon­nal haza. Pihentek, nézelőd­tek még néhány napot Ma­rokkóban... különösen szükségünk volt ar­ra a plusz néhány napra, amit még Marokkó környékén töltöt­tünk. kihaénnem: - A kaját steril, itthonról vitt termékekből ol­dottátok meg, vagy megkóstol­tátok esetleg a rántott tevepú­pot is? CSÁNYI ZOLTÁN:- Eleinte féltünk a fertőzéstől és a kényszerű, gya­kori megállások­tól. Ilyen szeren­csére nem volt, így egész rászok­tunk a sóletkon- zervre és a zacs­kós levesre. Bát­rabbak csak a hi­vatalos verseny után lettünk, ami­kor helyi nemzeti ételből, a harirából (csicseribor­só-leves) és tajinból (cserép­edényben hús és zöldség) is jó­kat ettünk. A halakat sem hagy­tuk ki az óceán partján. A teve­púp nekünk kimaradt, ám a má­sik halasi csapat nem tervezet­ten ugyan, de bevállalta azt is. Amíg nem tudták, mi volt az a szendvicsbe bújtatott krump- lispogácsa-szerű étek, egészen elégedettek voltak vele. maca-mira: - Nagy volt a riva­lizálás a versenyen? csányi zoltán: - Természete­sen a segítség a legfontosabb, hi­szen nekünk is bármikor lehe­tett volna rá szükségünk. Ha az út szélén valaki állt, akkor sen­ki nem ment el mellette anél­kül, hogy megállt volna felaján­lani segítségét. Mi mindenkivel barátkoztunk. Ennek egyenes következménye volt, hogy a pá­linkakészlet az út felére ki­apadt. jani: - Mit vártatok a verseny­től? A 9. helyről, gondolom, nem is álmodtatok... csányi zoltán: - Indulás előtt azt gondoltuk, a 10-20. hely ne­künk már remek volna. De ak­kor is azt mondtam: álom min­dig van, az pedig az egy számje­gyű helyezés. Bejött. Az európai szakaszt a 15. helyen zártuk. Pe­dig azt gondoltuk, hogy ott las­sabbak leszünk. Afrikát pedig a korábban említett problémák miatt a 22., 27. helyen zártuk az első két nap után. Onnan kellett kapaszkodnunk. Ha az utolsó szakaszokat is rendes etapként írják ki, akkor még nagyobb meglepetést okozhattunk volna. De így is nagyon elégedettek va­gyunk. lázár: - Először jártak Afriká­ban, visszamennének-e, és ha igen, miért? csányi zoltán: - Ezen a ré­szen először. „A fekszünk a föve­nyen két hétig, és már semmit nem tudunk csinálni” helyett ez egy igazi kalandos autókázás volt. Bármikor visszamennénk. A Dakar is visszajön jövőre. Ál­lítólag:.. Márk: - Kocsijukat megvisel­te az út? Milyen károk érték, hogyan hozták rendbe, ha gond volt? csányi zoltán: - Le is kopo­gom: azért ezzel az autóval in­dultunk, mert könnyű, jól bírja a strapát, megbízható és jól fel is készítettük a szélsőséges körül­ményekre. Említésre méltó prob­lémánk szerencsére nem volt. Több apró hiba adódott, ami el­kerülhető lett volna, ha jobban fi­gyelek. Erzsébet: - Hogyan lehet ki­jutni egy ilyen versenyre?- ’“ Szponzorálta önöket valaki? csányi zoltán: - Kijutni egy­szerű, csak a szándék kell. A töb­bit meg lehet találni. Nevezési díj van, jelentős összeg. Váloga­tó nincs, de vannak feltételek. Egy jelentős szponzort sikerült csak szereznünk, ez a Csányi és Társa Kft. Ezért is lett a nevünk: Csányi és Társa leden biztonsá­gos rész-ing-tím. belő: - Mi lesz a következő próba, amit kitűztek maguk elé? csányi zoltán: - Ez a Magyar Tereprali Bajnokság Chalange kategória (utcai autó). Ezt nem a Suzukival teljesítjük. Itt egy cél lebeg a szemünk előtt, a bajnoki cím megszerzése. És persze az elmaradhatatlan álmok, Dakar, utcai kategória... Az interjút teljes terjedelmében a BA0N.hu oldalon olvashatják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom