Petőfi Népe, 2010. február (65. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-18 / 41. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. FEBRUÁR 18., CSÜTÖRTÖK 13 SÉTA - SAJTÓ ÉS TANULÁS A TIZEDIK SÉTA RÉSZT VEVŐ ISKOLÁI, KOLLÉGIUMAI: CONSTANTINUM KATOLIKUS GIMNÁZIUM, KISKUNFÉLEGYHÁZA KAPCSOLATTARTÓ: KAPUS KRISZTIÁN PETŐFI GÉPÉSZETI ÉS INFORMATIKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KISKUNFÉLEGYHÁZA KAPCSOLATTARTÓ: CSŐSZ BEÁTA WARD MÁRIA (ANGOLKISASSZONYOK) LEÁNYGIMNÁZIUM, KECSKEMÉT KAPCSOLATTARTÓ: SEREGI SZABINA TÁNCSICS MIHÁLY KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM, KECSKEMÉT KAPCSOLATTARTÓ: SZAPPANOS BENEDEK REFORMÁTUS GIMNÁZIUM, KECSKEMÉT KAPCSOLATTARTÓ: BOVIER HAJNALKA A JÓKEDVŰ, „CSAJOS” CSAPAT RENDSZERESEN OLVASSA A PETŐFI NÉPÉT, ÉS ÍGÉRIK: OLYAN TÉMÁKKAL ÁLLNAK A NYILVÁNOSSÁG ELÉ, AMELYEKRE BIZTOSAN ODAFIGYELNEK MAJD AZ OLVASÓK. ÚGY LEGYEN! FOTÓ: BANCZIK KÖBÉRT A KECSKEMÉTI TÁNCSICS KÖZÉPISKOLAI SÉTA-CSAPATA UGYAN PILLANATNYILAG MÉG NEM TÚL NAGY LÉTSZÁMÚ - ÉS ÚGY TŰNIK, EGYELŐRE A KOLESZBAN LAKÓ SRÁCOK (ILYEN SZÉGYENLŐSEK LENNÉNEK?) IS TÁVOL MARADTAK AZ ÚJSÁGÍRÁSTÓL -, A LÁNYOK AZÉRT NAGYON LELKESEK, ÉS ÍRÁSAIKKAL HÉTRŐL HÉTRE MEGÖRVENDEZTETIK SÉTA OLDALUNK OLVASÓIT, VALAMINT KOLESZOS LAKÓTÁRSAIKAT. HUMÁN KÖZÉPISKOLA SZÉCHENYIVÁROSI KOLLÉGIUMA, KECSKEMÉT KAPCSOLATTARTÓ: FEJES MAJA Az oldalt szerkesztette: Magyarvári Annamária A SÉTA cikkei a BAON.hu oldalon is olvashatók. JÓ napot, Sziasztok! íme a Constantinum Intézmény SÉTA X. lelkes csapata. A kiskunfélegyházi Constantinum Intézmény (katolikus gimnázium és szakközépiskolai tagintézménye) az elmúlt években többször volt már a SÉTA program aktív csapata! Sok diáktársunk írt heti rendszerességgel cikkeket abban a reményben, hogy a Petőfi Népe hasábjain olvashatja vissza, vagy az online oldalakon büszkélkedhet vele. Jártunk a szerkesztőségben, a nyomdában is régebben. Gáspárdy Laci nyáron a bonyhádi SÉTA-táborban is képviselte a sulinkat, városunkat. A nevünk Consteam (Consti-team). A csapatunk pedagógus segítője: Kapus Krisztián. Aggasztó, mennyire megszaporodott a fiatalkori agresszió r- — ”- ““ — “““ — ■I I HÍR: Három fiatalkorú fiú megerőszakolt egy | 14 éves lányt... ^ HÍR: a 17 éves K. Attila és a 18 éves P. Já- I nos egy 76 éves nénit saját házában meg| kötözött, a néni lakását feldúlták, a talált ér- I tékkel távoztak.... | HÍR: Razziát tartottak a rendőrök egy | fővárosi középiskolában. A négy évfolyamon | összesen tizenöt fiatalnál találtak I kábítószert... h Csak néhány abból a pár esetből, amit az utóbbi pár hónapban hozott a média. Aggasztó, ami ma történik Magyarországon - és világszerte is - a tinédzserekkel. Kamaszok milliói térnek tévútra, válnak gyűlölködővé, agresszívvá. Egy részük megmenekül, mert a szülők, az iskola vagy a barátok segítenek rajtuk. De mi van azokkal, akiknek nincs ekkora szerencséjük? Ők hogyan legyenek úrrá a problémáikon, ha nincs senki, akire számíthatnának? Hogyan lehetne megelőzni az efféle súlyos, akár egy életre kiható ballépéseket? Ezek a kérdések engem már foglalkoztatnak egy ideje... Talán az egész azon múlik, hogy kisgyerekként milyen neveltetést kapunk? Tényleg ekkora felelősség hárul a szülőkre? És mi van, ha éppen a szülői szigor miatt akarnak a fi- J atalok kitörni, a határaikat feszegetni? Mindenképpen kell egy közösség (a szülők gondoskodása és fegyelme mellett) minden gyerek és tini számára, ahol a helyén van, ahol kordában tartják, ahol a felesleges idejét, energiáit lekötheti, ahol akkor is foglalkoznak vele, amikor a szülei éppen dolgoznak. Minden kamasznak szüksége van egy biztos pontra, egy védelmező csapatra, közösségre, legyen az cserkészet, táncstúdió, sportegyesület, kézműves-tanfolyam vagy bármi más. Azt látom, hogy a fiatalokat ebben a világban másként nem óvhatjuk meg az ilyen dolgoktól, csak ha minden oldalról mellettük vagyunk, támogatjuk őket, és nem hagyjuk sodródni az árral, az utcával. Persze nem lehet valakinek mindig fogni a kezét, és nonstop őrizni. Ezért nemcsak a szülőknek, hanem a tanároknak, edzőknek, sőt már az óvónőknek is az önállóságra és a felelős gondolkodásra kell(ene) felkészíteniük a gyerekeket. Talán az egyik legfontosabb feladat és kihívás az lenne, hogy már kisgyermekkorban úgy bánjanak a gyerekekkel, hogy világosan megértsék: a falfirkálás, köztulajdon-rongálás, lopás, mások szidalmazása, csúfolása, helytelen cselekedet. Sajnos nem sok megoldás maradt ma már a felnőtt társadalom eszközéül, hogy a fiatalokkal, kamaszokkal megértessék: rossz úton járnak. Ha ezt is elhibázzuk, el sem tudjuk képzelni, hová romlik tovább a világ... s akkor marad a fiatalkorúak börtöne? Az bizony nem megoldás... MARUSA RÉKA, Táncsics középiskolai kollégium Mi leszek, ha nagy leszek? „Mi leszel, ha nagy leszel?”- na ez az a kérdés, amivel a fiatalokat az őrületbe lehet kergetni Ezért gyakran mindenfajta humoros vagy kevésbé humoros válaszokat adunk rá: felnőtt, nyugdíjas vagy munkanélküliCsak az a baj, hogy az 5-6 éve még viccesnek tűnő válaszok mára komor valósággá váltak. A fiatalok egyik nagy döntése éppen a pályaválasztás. Viszont az elhatározás egyre nehezebb és nehezebb, mivel egy csomó új dolgot kell figyelembe vennünk. Manapság (sajnos) az elsődleges szempontok a választásban: a bekerülési százalék, a szakma megfizetettsége, anyagi elismerése, és mindezeket is megelőzi az elhelyezkedés esélye. Vagyis hogy az egyetem, a főiskola elvégzése után kap-e munkát a friss diplomás. Azért valljuk be: mindez a gyermekkori álmainkhoz képest igen kiábrándító... De mit is várok ebben a rohanó világban, ahol csak a verseny és a profit számít?! Az ma már szinte lényegtelen, hogy a „humán erőforrás” vajon szereti-e, amit csinál... Aki pedig mégis olyan pályát választ, amiről úgy véli, hogy egy életen át szívesen csinálná, nos annak sokszor már az iskola befejezése után dugába dőlnek tervei: az illető ugyanis könnyen szembesülhet azzal, hogy túl telített a munkaerő-kínálati piac, s a szakmájára nincs ekkora igény. Ilyen esetben friss diplomával és egy-két nyelvvizsgával a kezében nagy kilátásokkal kezdheti életét egy szupermarket árufeltöltőjeként, vagy egy szalag mellett. Hogy mi ennek a következménye? Az, hogy az emberek jó része utálja munkahelyét, így a munkája is olyan, amilyen. A maradék pedig azt kérdezgeti magától: miért is tanult annyi éven át fölöslegesen? De ez még a jobbik eset, mert nekik legalább van munkájuk - azokkal az emberekkel ellentétben ,akik napról napra munkát keresnek, de nem kapnak. Napjainkban sajnos szomorú tény, hogy a végzős diákok nagyon nehezen tudnak elhelyezkedni (ha egyáltalán tudnak), és pályakezdő munkanélküliként kezdik az önállósodást... Úgyhogy mindent összevetve pillanatnyilag úgy tűnik: leginkább a munkanélküliségre van esélyünk. A nyugdíjas státusra kevésbé, mert azok már MI biztos nem leszünk - legalábbis a szociológusok szerint... viNCZE Katalin, Ward Mária Leánygimnázium Mi, a kecskeméti HUMÁN KÖZÉPISKOLA SZÉCHE- NYIVÁROSI KOLLÉGISTÁI, éhezzük a tudást, faljuk az információkat! Ezért természetes, hogy ezúttal is élünk a tálcán kínált lehetőséggel, és ismét SÉTÁLUNK egy nagyot az Axel Springer kiadóval, pontosabban a PETŐFI NÉPE napilappal. ígérjük, ebben a SÉTA-szezonban még színesebb, még hitelesebb képet adunk majd a PN-OLVASÓKNAK arról, hogyan is élnek kecskeméten a széchenyivárosi kollégium ifjai - ez az igen vegyes összetételű, de családias légkörben élő társaság. A kokszunknak saját újságja is van, a címe: EZ VAN. A kollégiumi újságunk szerzői, szerkesztői és kivitelezői igen széles körű írásokat fognak össze időrő időre. S mivel mi mind mások vagyunk, e lap minden oldala is más: legyen az komoly vagy vicces, mélylélektani vallomás vagy furfangos rejtvény, igyekszünk az olvasókat kiszolgálni. Ezen a fotón egyébként nem teljes létszámú a SÉTA csapatunk - van, akinek éppen más elfoglaltsága volt, vagy messze járt a fotó helyszínétől. De természetesen a képről hiányzó SÉTA- társaink is Önökkel/Veletek lesznek a következő nyolc hétben, és írásaikkal erősítik a csapatot. Ja, és ne feledkezzünk meg SÉTA-pedagógusunkat is megnevezni: ő Fejes Maja tanárnő (aki a kép közepe felé látható...)