Petőfi Népe, 2010. február (65. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-13 / 37. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. FEBRUÁR 13., SZOMBAT KEGYELET / APRÓHIRDETÉS 13 EMLÉKEZÉS „Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani." IVáczi Mihály) mm « I KISS LÁSZLÓNÉ Varga Terézia halálának 1. évfordulójára. Örökké szeretünk! Szerető családod. GYASZHIR Mély fájdalommal MKi I tudatjuk mindazokkal, *r I akik ismerték és szerették, hogy MATUZ LÁSZLÓNÉ Stróbl Erzsébet lajosmizsei lakos, türelemmel viselt hosszú betegség után 2010. február 10-én, 55 éves korában itt hagyott bennünket. Szerettünket 2010. február 17-én, 11 órakor kísérjük utolsó útjára a lajosmizsei temetőben. Minden külön értesítés helyett! Részvétnyilvánítások mellőzését kérjük! ____________A gyászoló család. GYASZHIR „Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. PAROCZAI FERENCNÉ Puliusz Margit 87 éves korában, csendesen elhunyt. Temetése 2010. február 16-án (kedden), 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család. GYASZHIR I I Fájdalomtól megtört szívvel I tudatjuk mindazokkal, akik I -ü; ismerték és szerették, hogy I t SZILASI JÓZSEF- * I életének 79. évében, súlyos betegségben elhunyt. Urnáját utolsó útjára 2010. február 16-án, 10 órakor kísérjük a Szent Család plébánián. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. KÖSZÖNET KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon bajtársaknak, barátoknak, ismerősöknek, akik TONÁCS LAJOS ny. honvéd alezredes végső búcsúztatásán megjelentek, méltó katonai tiszteletadás mellett megemlékeztek felejthetetlen halottunkról. Gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik 3r FERENCZI ZSOLT temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak)1 ismerősöknek, szomszédoknak, akik JAKAB ARTÜRNÉ Kiss Irén búcsúztatásán részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. £ T GYASZHIRDETESET, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA a Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN A hirdetések szövegét és képanyagét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapiuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve Jogi felelősséget nem vállal INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 06-20/77-37-306-----------—--------------------------------------------------------'10713: 8 Ág asegyházán, kis cs. ház, 2 szoba, összk. parkosított udvarral eladó 06-20/447-9582-----------------------------------------------------------------------»1072146 ARBORÉTUM lakóparkban kétszintes luxus la kás eladó/kiadó.- 06-70/4541352-----------------------------------------------------:-----------------*107: CS ALÁDI ház Hetényegyházán + nyaraló. Tel. 76/472-277, ill. www.olcsohaz.atw.hu EGYEDI beépített bútorokkal felújított, jó álla pótban lévő, fütéskorszerűsített, 2. em.-i, 2,5 szobás Nyíri úti lakás, Dombbal szemben el adó: 9,8 M Ft. 06-30/553-4510----------------------------------------------------------------------'107 EL ADÓ hunyadivárosi, új építésű, egyedi gáz fütéses 2 szobás lakás. 06-30/9639-298-----------------------------------------------------------------------*1069765' HETÉNYEGYHÁZÁN újépítésú ikerház kedvező áron eladó! 06-70/454-1360------------ZÍSli---------------------------:------*1073442' HU NYADIVÁROSBAN 5 szobás családi ház el adó. 06-70/454-1352 KECSKEMÉT belvárosban, magasföldszinti, 2 szoba + nappali-étkezős, 2 fürdőszobás, igé­nyes lakás nagy garázzsal, 2 udvari parkolóval eladó. Családi ház csere érdekel. I.ár: 27 M Ft +36-20/9417-013-----------------------------------------------------------------------*1069597* KECSKEMÉT kertvárosi övezetében 361 m2 * * * 6 * 8-es telken kisebb felújítást igénylő kétrendbeli in­gatlanként is használható 96 m!-es családi ház áron alul sürgősen eladó. Irányár: 11M Ft. 06-70/636-0552,15 óra után.----------------------------------------------------------------------*1073396* KE CSKEMÉTEN, a Hunyadivárosban 2 sz. lakás eladó. 06-70/454-1362----------------------------------------------------------------------*1073442* a Kecskeméten, Hunyadiváros központjá­ban, igényesen felújított, kertes ikerlakás, egyik fele, garázzsal eladó. 06-30/9213-971----------------------------------------------------------------------*1072663* KE CSKEMÉTEN, Hunyadivárosban 630 nm te­lek eladó. 06-70/454-1362-----------------------------------------------------------------------*1073442* KE CSKEMÉTEN, KÖJÁL-lal szemben, a Balaton utcában 1+2 félszobás I. emeleti felújított gá­zos, erkélyes lakás eladó, gk. beállóval. 06- 20/96-79-374----------------------------------------------------------------------*1073430* KÉ LESHALMÁN 25 ha erdő eladó. 06-20/385- 7759-----------------------------------------------------------------------*1073247* ■ KÉT s zobás belvárosi téglaépítésű lakás ked­vező áron eladó. 06-70/454-1353----------------------------------------------------------------------*1073442* KK FHÁZÁN, Móravárosban 4 lakásos társas­házban 3 aobás 75 m2, földszinti lakás ga­rázzsal, kerttel eladó. Tel.: 06-30/540-3344----------------------------------------------------------------------*1073324* KM ÉT, Aradi vértanuk terén VI. em-i, 2 szobás lakás eladó: 7,2 M Ft. 06-30/593-5984-----------------------------------------------------------------------*1073121* KMÉT belvárosában jól megközelíthető, frek­ventált helyen 8 éve épült társasházban II. em-i, liftes, 2,5 szobás 65 m2-es szépen kiala­kított lakás eladó saját zárt udvari parkolóval. 06-30/607-7575-----------'----------------------------------------------------------*1072653* KM ÉT, belvárosi házrész eladó! Érd.: 06- 70/454-1356 KMÉT főterén 67 m1 lakás eladó. 06-20/218- 6140------------------------------------------*-*------------------------*1073148* KM ÉT, Kaszap u.-i 2 szobás ház eladó, fizeté­si könnyítéssel, 10,5 M. 06-30/284-3384-----------------------------------------------------------------------*1068570* KMÉT, Kristály téri 2,5 sz. erkélyes, III. em.-i szép lakás: 9,3 M. 06-20/9253-248-----------------------------------------------------------------------*1073417* 8 Km ét, Nyíri úton, gázfűtéses, I. em.-i, 55 m2-es, szigetelés alatt álló lakás eladó. 06- 23/440-880, 06-70/9786-115-----------------------------------------------------------------------»1072175* KMÉT, Széchenyiben III. em.-i 2 szobás, tóra néző lakás eladó: 6,9 M. 06-20/9253-248-----------------------------------------------------------------------*1073417* KMÉT, 1,5 szobás bútorozott lakás alkalmi áron eladó! 06-70/454-1360-----------------------------------------------------------------------*1073442* KMÉTEN új 50 m!-es lakás áron alul eladó Érd.: 06-70/454-1356--------------------------- — -----------------*307: LA J0SMIZSÉN 13 hektár rendezett területen kialakított LOVASTANYA gazdasággal, épüle­tekkel, 20 boxos istállóval;SÜRGŐSEN ELADÓ! 06-70/454-1350-----------------------------------------------------------------------*10734 ­8 Nagykőrösön, a Bárány úti lakótelepen, szobás, 57 m2, szabályozható fűtésű lakás el adó. 06-20/915-9231--------------------------------------:--------------------------------*1073411 NY ÁRLŐRINC térségében erdős helyen kom fortos ház eladó, kiadó. 1,8 M, 06-30/284 3384 8 0RG0VÁNY belterületén családi ház nagy melléképületekkel, különálló pincével, 2756 m2 területtel eladó. 06-20/397-0242-------------------------------------------------------------------—*1066391* SZ ÉCHÉNYIVÁROSBAN 74 nm-es újszerű lakás eladó. Érd.: 06-70/454-1358-----------------------------------------------------------------------*1073442* SZÉCHENYIVÁROSI 2 szobás, téglaépítésü la­kás szigetelt házban eladó. 06-70/454-1353 SZOLNOKON tanya + 15 ha föld­del, állatokkal eladó 18 M Ft Érd.: 3O/284-1967.10733„. KMÉT, belvárosi 30 m2 2 helyiségből álló, be­rendezett iroda kiadó. 06-20/9220-127---------------------------------:---------------------1--------------*1073057* PR ESSZÓ kiadó. 06-30/812-8729 ALBÉRLETET KÍNÁL 8 Kecskemét belvárosában 1 szobás bútoro­zott lakás kiadó. 06-30/38-44-120.-----------------------------------------------------------------------*1073064* KMÉT, Hunyadivárosban gázkonvektoros lakás kiadó. 2 hó kauciót kérek 06-30/2231-872----------------------------------------------------------------------*1073426* 8 Km ét Petőfivárosban különálló épületben 1 szobás összkomfortos lakás kiadó. 30 E Ft/hó+rezsi+1 hó kaució. 06-20/597-2363---------------------------------------------------------------------*1072991* SZ ÉCHENYIVÁROSI 2 szobás lakás kiadó: 06- 20/569-1893----------------------------------------------------------------------*1067544* SZOBÁK kiadók 8 munkásnak. 06-30/812- 8729 VACSI közben családi ház eladó. Érd.: 06- 70/454-1358------------------------------------------------------------------------------------*1073442* ww w.oc.hu/kecskemet-----------------------------------------------------------------------*1073442* 1 SZOBÁS, újépítésű földszinti lakás, 34 m2-es központhoz közel, zárt udvari parkölóval el­adó. 06-30/9989-103-----------------------------------------------------------------------*1073195* BÉRLEMÉNY HAVI 2000 Ft/m2 áron irodabérleti lehetőség a Bács-Zöldért Zrt. Kecskemét, László Károly ut­ca 16. szám alatti irodaházában. Helyiségek az első és második emeleten 12-35 m2 között. Ugyanitt a földszinten, 260 m2-es nagy belma­gasságú helyiség, utcára nyíló ajtókkal, irodá­nak, üzlethelyiségnek 2000 Ft/m2 áron kiadó. Az árak tartalmazzák a teljes rezsiköltséget. Érdeklődni lehet: Kis Katalin 06-30/553- 5272----------------------------------------------------------------------*1068592* 8 Ke cskeméten, forgalmas helyen, vegyes kereskedésű üzlethelyiség kiadó. 06-20/39- 76-694-----------------------------------------------------------------------*1072998* 2 SZOBÁS, bútorozott lakás Kmét, belváros­ban kiadó. 35 E Ft+rezsi. 06-30/263-1928---------------------------------------------------------------------*1073371* JÁ RMŰ SÍBUSZÖk bérbe 9-11 sz. 06-30/630-1122---------------------------------------------------------------------»1073280* TÉ LI gumi 175/65/14-es másfél garnitúra, új­szerű eladó. 06-30/8598-159 Kmét-----------------------------------------------------------------------*1072237* GÉPEK 8 BSS pótkocsi friss műszakival, Zetor 5611 eladó. 06-30/2948-348-----------------------------------------------------------------------*1073415* DÍZEL Robur motort vennék. 06-30/6015- 336----------------------------------------------------------------------*1073366* 8 EU-400 csúcsesztergapad, 1500-as eladó. 06-30/601-70-67----------------- *1072332* GÖDÖRFÚRÓ, oldalazómaró eladó. 06- 30/316-0754-----------------------------------------------------------------------*1072975* HÓTOLÓ és húzólapok MTZ-re előre, hátra, targoncára szerelhető kivitelben, TOS L-27 2000/600, E2N 750 esztergagépek, egyké- ses altalaj-lazító, Lengyel faipari lengőfűrész, targoncatöltő, 4 fejes IH eke, burgonyakipör- gető eladó. Érdeklődési lehetőség: 06- 70/311-9538, 76/441-417---------------------:-------------------------------------------------*1073012* 8 Ke rtitox 20 hl-es szivattyúhoz új főtengely és hozzávaló ventillátor fogaskerekek eladók. 06-30/245-7725-------------------------------------*--------------------------------<1073039* MA GYAR pótkocsik, IFA pótkocsi, MTZ 50-es targoncával, kombinátor, K-25-ős, permete­zők szőlő és szántóföldi: 06-20/3458-952--------------------------:-------------------------------------------*1073294* ME GVÉTELRE keresek jó műszaki állapotú UN- 50 vagy UN-53 rakodót. 06-30/273-3671----------------------------------------------------------------------*1068550* 8 Me gvételre keresek 3,5 t pótkocsit. 06- 30/358-1627----------------.-----------------------------------------------------*1073334* 8 MTZ-80, 82 nagyfülkés, újszerű T0-88-as trágyaszóró eladó vagy javításra szorulót be­számítok. 06-20/33-55-358----------------------------------------------------------------------*1073355* MT Z-82 eladó. 06-30/683-1151-----------------------------------------------------------------------*1073419* MTZ-82.1 Lux 2100 üzemórával, 3,5 év mű­szakival eladó. 06-30/271-0238-----------------------------------------------------------------------* 1073131* 8 Öntöződob Szigma 75-ös és 90-es csöves, forgózsámolyos eladó. Érdeklődni lehet: 06- 30/2948-348 aStihl láncfűrészek és 700-as körfűrészek tűzifára eladók. 06-30/627-99-55--------------—----------------------------------------------------*1073287* 8U NIRAK-600. vagy UNC homlokrakodót vagy hasonló típusút vennék. 06-20/33-55- 358 815-20 kW teljesítményű aggregátor érde­kel. 06-20/23-42-165----------------------------------------------------------------------«1073361* 40 0 l-es szántóföldi permetező, 4 soros pa- lántázó eladó. 06-30/505-2251----------------------------------------------------------------------*1073293* ÁLLÁ ST KÍNÁL A BEST Point Dekor Kft. gyakorlattal rendelke­ző dekorációs munkatársat, valamint admi­nisztrációs munkatársat keres. Info: www.kecskemetidekoracio.hu/állásajánlatok. A fényképes önéletrajzokat az infoikecskemetidekoracio.hu címre várjuk. ÁRUHÁZI ELADÓ munkakörbe műszaki érdeklődésű kollégát §> azonnali kezdéssel felveszünk. ■= Jelentkezni: budai@agrokeraruhaz.hu címen fényképes önéletrajzzal. ANGOLUL és olaszul beszélő, számítógép is­merettel kollégákat keresünk. Jelentkezés globaltex@freemail.hu-----------------------------------------------------------------------*1073320* FU VARSZERVEZŐT keresünk németnyelv-tu- dással Lakitelekre. T.: 06-30/377-0130 Kecskeméti rendelőbe fogorvost és dentalhiglénikust keresünk, akár részmunkaidőben is. 06-30/417-1002 .1073J43­MEZÖGAZDASÁGI kereskedelmi cég saját gépjárművel és mezőgazdasági ismeretek­kel rendelkező munkatársat keres. Fényké­pes önéletrajzzal jelentkezni lehet az agrocorn@freemail.hu címen.-----------------------------------------------------------------—*1073368* NÖ VÉNYVÉDŐSZER, műtrágya szakáruház munkatársat keres növényvédőszer, műtrágya raktáros munkakörbe. Olyan férfi jelentkezé­sét várjuk, aki szívesen dolgozna a legfonto­sabb cél érdekében, amely a mezőgazdasági termelők színvonalas kiszolgálása. Ideális je­lölt: udvarias, fiatal, dinamikus, pontos, jó fi­zikummal és megjelenéssel rendelkezik. Előny: ha van háziorvosi ajánlása, targonca kezelői szakképesítése, jogosítványa, ADR vizsgája. Elsősorban nyárlörinci, lakiteleki, szentkirályi lakosokat várunk. Fényképes rész­letes önélatrajzokat a Harkály Uzletház Bt. 6032 Nyárlőrinc, Állami Gazd. u. 3. szám alá várjuk.-----------------------------------------------------------------------*1073307* ÁLLÁST KERES INFORMATIKUS ERP Office, C#/C++/VB PHP gyakorlattal ál­lást keres web: employee.uw.hu ADÁSVÉTEL KMETI elektronikai cég keres SMT gépkezelő munkakörbe operátort három műszakos mun­karendbe. Feltételek: műszaki végzettség, fel­használó szintű számítógépes ismeretek, for­rasztási ismeretek. Jelentkezni hétköznap 8.00-15.00-ig: +36-30/6295317------------------------------------------------------------—----*1073440* 8 Mérlegképes könyvelőt keresünk kunszentmiklósi állandó munkahellyel. 06- 70/3360-232-----------------------------------------------------------------------*1073081* NA GYKŐRÖS és Kecskemét városok területén áruház őrzésére vagyonőröket keresünk azon­nali munkakezdéssel. Érd.: + 36-30/334- 9263-as telefonszámon 8-18 óráig. 8 Hízók eladók, 340 Ft/kg. 06-70/77-48- 120----------------------------------------------------------------------*1072399* HÍZÓK élve vagy hasítva: 06-20/3622-220-----------------------------------------------------------------------*1073112* HÍZÓK 100-150 kg-os eladók. 06-30/297- 7383----------------------------------------------------------------------* 1072449* HÍ ZÓT vennék reális áron saját részre. 06- 30/648-4781----------------------------------------------------------------------*1073124* 8 Hú shizók eladók. 06-30/362-0723-----------------------------------------------------------------------*1073107* HÚSJELLEGŰ hízók eladók Kméten. 06- 70/5760-117, 76/703-590 este.-----------------------------------------------------------------------*1071661• 8 Koca szaláminak eladó. 06-70/602-1302----------------------------------------------------------------------*1073380­LETOJT tyúkok, Kunbaracs! 06-30/311-8828 .m MALACOK 18 db Zsanán eladó. 06-30/583- 7898 BÜKK tűzifa kuglizva és méterben eladó Nyáriőrincen. Tel.: 06-30/9859-679-----------------------------------------------------------------------*1072079* FŰRÉSZPOR eladó. 06-20/987-5074 SZUDÁNI fűmagot vásárolnék. 20 mázsát. Ár­ajánlatot kérek: 06-30/398-1538-----------------------------------------------------------------------*1073095* 30 EZER kalóriás, hőszigetelt, vegyes tüzelésű, új kazán eladó. 06-30/983-4372. Ár: sima 100 E Ft, hőszigetelt: 110 E Ft.-------------------------------------------------------—------------*1073378* ÁLLAT AN YAKECSKÉK, bakok, növendékek eladók. T.: 06-70/650-0027---------------------------------------------7------------------------*1073188* 8 An yakecskék márciusban ellenek eladók. 06-30/9433-829----------------------------------------------------------------------*1073273* EL LÉS alatti anyajuhok eladók. 06- 30/2827864 —------------------------------------------------------------------*1073017* 8 Ha sa koca, kanlott! 06-30/223-6177----------------------------------------------------------------------*1073443* NA POS csirke rendelhető! 06-20/9-415-540-----------------------------------------------------------------------*1073410* 8 Német feketefejü növendék kosok és jer­kék, 2 db 200 kg húshasznú üsző borjú, mar­hakezelő kaloda eladó. 06-20/322-1606----------------------------------------------------------------------yjj|218* 8 Sz abadtartású választási mangalica mala­cok eladók. 06-30/394-1678-------------------------------------------------------------------—»1073372* SZ ŰZ anyakocáknak valók, süldők, kanok vá­logatási lehetőséggel! 06-20/553-7038----------------------------------------------------------------------*1073021* 8 Tojótyúk eladó. 350 Ft/db. 06-30/366- 2504---------------------------------------------------------------:------*1073397* * 1 db Lipicai félvér, fekete-deres, 3 éves, kettesben hajtott csődör eladó. 06-20/285- 21-45----------------------------------------------------------------------*1073387* 10 0-130 kg Pietrin húshízók eladók Zsanán. 06-30/271-0238----------------------------------------------------------------------*1073131* 81 20 kg hízó eladó. 06-20/571-0736------------------------------------------ *1073312* 82 db nagysúlyú hízó eladó. 76/722-141--------------------—----- *1073449* 3­4 éves pávakakast vennék! T.: 06-20/3- 259-972----------------------------------------------------------------------*1073283* 8 4 db választott üszőborjú eladó. 06- 20/535-4568 —----------------------------------------------------------:------*1073395* 6 DB 300 kg fekete bika eladó. 06-20/9415- 540-----------------------------------------------------------------------*1073410* 8 6 hetes német juhász kiskutyák oltva, fé- regtelenítve eladók. 06-30/419-2693 U *1870099* Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Szerdahelyi Csaba Ügyvezető igazgató: dr. Tóth Miklós Gazdasági vezető: Falvi, Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt., és a kiadó saját hálózata Terjesztésvezetó: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés dija: egy hónapra: 2.290 FI: negyedévre: 6.870 Ft; félévre: 13.740 Ft; egy évre: 27.480 FL Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleink­től készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. Petőfi Népei ««.»aS1 sriüí- SffSs- .a»»«»«a»gL-—■ a lehető legkisebb költséggel! HATÉKONY HIRDETÉS Hirdetését a Petőfi Népében naponta közel 130 ezren olvassák! Hirdetési információ: 76/518-250 Forrás: Szonda Ipsos/GFK Hungária, Nemzeti MédiaAnaKzis 2008/2-3. negyedév A Duna-Tisza köze családi napilapja

Next

/
Oldalképek
Tartalom