Petőfi Népe, 2010. január (65. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-25 / 20. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. JANUÁR 25., HÉTFŐ SPORT 15 Tóth II Gábor és a többiek röplabda A kecskeméti gárda sokat köszönhet csapatkapitányának Tóth II Gábor (szembe) pályára lépését követően fantasztikusan szerepelt, megérdemelte a legjobb hazai játékosnak járó pezsgőt Csak helyzetig jutott a KTE-Ereco a harmadosztályú Orosháza ellen Második felkészülési meccsén sem sikerült győznie a KTE- Ereco NB I-es labdarúgócsapatá­nak. A Lazareanu - Robson (Bagi, 5. perc), Gyagya, Lozo (Koncz, 46.), Farkas I. - Alempijevics (Tölgyesi, 46.), Csukics (Némedi, 46.), Bertus (Hegedűs Á., 46.) - Menyhárt (Szentgyörgyi, 46.), Kormos (Litsingi, 46.), Birtalan (Balog M., 60.) összeállítású hírős váro­si együttes O-O-ás döntetlent ért el az NB III-as Orosháza ellen a hét végi, Hódmezővásárhelyen játszott találkozón. A kezdeti puhatolózás után Birtalan előtt adódott az első gól­szerzési lehetőség, de a támadó a balösszekötő helyéről, nagy helyzetben a kapu fölé lőtt. A nem túl eseménydúsra sikeredő 45 perc alatt még egy Menyhárt lövést jegyezhettünk fel, ami azonban ha kevéssel is, de elke­rülte az ellenfél kapuját. A fordulást követően növelte mezőnyfólényét a KTE-Ereco, de komoly helyzetet sokáig nem si­került kialakítania. A 71. perc­ben Szentgyörgyi beadása után Balog fejelhetett volna gólt, de a csatár célt tévesztett. Az utolsó negyed órában előbb Szentgyör­gyi és Litsingi összjátékába csú­szott hiba hatalmas helyzetben, majd a kilépő Szentgyörgyi elől mentett az ellenfél védője az utolsó pillanatban - írja kecske- metite.hu. A KTE-Ereco az első felkészü­lési találkozóján 1-1-et játszott a BKV-Előrével. A meccss/üne- tében le kellett cserélni a meg­sérült Bóján Pavlovicsot, aki próbajátékra érkezett Kecske­métre. A térdét fájlaló szerb tá­madó középpályás az Orosháza elleni mérkőzésre nem épült fel, így nem tudta őt tesztelni Cser­tői Aurél vezetőedző. ■ Totóeredmények ­3. hét 1.Bochum-Schalke 2-2 X 2.Bremen-Bayern M. 2-3 2 3.Dortmund-Hamburg 1-0 1 4. Hertha BSC-Möncheng 0-0 X 5. Mainz-Hannover 1-0 1 6. Nürnberg-Frankfurt 1-1 X 7. Wolfsburg-1. FC Köln 2-3 2 8. Hoffenheim-Leverkusen 0-3 2 9. Juventus-Roma 1-2 2 10. Lazio-Chievo 1-1 X 11. Livorno-Napoli 0-2 2 12. Palermo-Fiorentina 3-0 1 13. Udinese-Sampdoria 2-3 2 Plusz egy mérkőzés: M.intemazionale-Milan lapzártánk után Az első két szettet követő­en nem sokan bíztak ab­ban, hogy nyer a Duna- ferr ellen a Kecskemét SE. Tóth II Gábor pályára lépése azonban mindent megváltoztatott. Borbély Károly „Az első két játszma után nem sokat tettem volna rá, hogy ezt a meccset megnyeri a Kecskemét” - elmélkedett az egyik hazai szurkoló a tegnap esti, Dunaferr elleni Extraligás férfiröplabda- meccset követően. Sokan gon­dolhatták ezt rajta kívül ugyan­így­A délelőtti átmozgató edzés­nek ugyanis semmiféle pozitív hatását nem lehetett érzékelni a kecskeméti társaságon. Főleg az első szettben. Mintha nem ha­zai pályán lettek volna úgy ke­resgélték a játéktér vonalait, leg­többször pontatlanul céloztak. Nem is kellett különösebben erőlködniük a dunaújvárosiak­nak, hizlalta pontjaikat a hírős városi gárda. A második játsz­mában, 3:6-nál Gyurkó Sándor, a hazaiak mestere úgy döntött, hogy a fájós dereka miatt a meccs előtti napokban csak ke­veset edző Tóth II Gábort pályá­ra küldi. Lesz, ami lesz alapon. A csapatkapitány, szélső ütő azonnal lendületet adott együt­tesének, de még nem elegendőt ahhoz, hogy megnyerje a játsz­mát alakulata. A következő két szettet azonban olyan hatalmas extázisbán játszotta végig Tóth extraligás férfiröplabda-mér- kőzés, keresztjáték. Kecskemét, 200 néző. Vezette: Adler, Éva. Kecskemét: Tóth IG., Hoffart, Rapi, Dorcsák, Csala, Bagics. Csere: Szabó T. (liberó), Tóth II G. Szakmai igazgató: Gyurkó Sándor. II, hogy a Dunaferr játékosai, edzői csak kapkodták a fejüket. A parkettből vizet fakasztó bom­báira általában semmit nem tu­dott reagálni az ellenfél, de ha kellett, akkor sáncolt, vagy épp a nyitóhelyről alkotott maradan­dót. Hatalmas érdemei voltak abban, hogy a mérkőzés eljutott a rövidített -15 pontig tartó -, ötödik, befejező játszmáig. A zá­ró felvonásban Bagics vezérleté­vel 10:4-re elhúzott a KSE, Ruffing Péter, a vendégek edző­je időt kért. Aztán, folytatódott a játék, és ismét jött egy Bagics­Dunaferr: Gelencsér, Baráti, Hatvány A., Tóth A., Toma- nóczy, Lukács. Csere: Pápai (li­beró), Hatvány Zs., Dávid, Sza­bó B., Szűcs A. Vezetőedző: Ruffing Péter Az eredmény alakulása: 1. játszma: 2:5, 6:8, 10:13, 13:16, bomba (11:4). Na, ez a meccs már biztos meglesz! - sóhajtott fel megannyi kecskeméti druk­ker. Majd néhány perccel ké­sőbb már azon sóhajtozott, hogy a fenében lehet 15:15 az állás. Nos, főleg Tomanóczynak kö­szönhetően. A kecskemétiek győzelme pedig Baróti Árpád­nak „köszönhetően” lehetett meg a meccs végjátékában. A vendégek ütője először hosszút szerváit, majd outot ütött, beál­lítva ezzel a 17:15-ös szett­eredményt, amely egyben a ha­zaiak győzelmét is jelentette. 14:19, 18:22. 2. j.: 3:1, 3:6, 5:8, 11:10, 12:14, 17:19, 19:22. 3. j.: 5:2, 8:3, 13:6, 16:7, 20:9. 4. j.: 3:2, 8:5, 13:6, 16:7, 20:9. 5. j.: 1:2, 5:3, 8:3, 12:9, 13:12, 15:14. Kitűnt: Tóth IG., Tóth IIG., il­letve Hatvány A. Tomanóczy. Madarász ezüstérmes, Ambrus Krisztina hatodik asztalitenisz Az Univer Kecskemét versenyzője, Ma­darász Dóra második lett az ifjúsági lányok versenyében az asztalitenisz utánpótlás Európa Top 10-bajnokságon, a szlovákiai Nagytopol- csányban. A soltvadkerti Ambrus Krisztina a hatodik helyen végzett. Nincs már magyar az ausztrál versenyen tenisz Nincs már magyar résztvevője az ausztrál nyílt teniszbajnokságnak, miu­tán Szávay Ágnes szomba­ton párosban is búcsúzott. Az egyesben csütörtökön kiesett magyar játékos az olasz Roberta Vincivel az oldalán a Dusevina, Rodionova orosz, ausztrál kettőssel találkozott a 2. fordulóban, és három szett­ben kikapott (6:4, 3:6, 6:2). Hegedíjs Csaba nyert Ritter Árpáddal szemben birkózás Újabb öt évre He­gedűs Csaba marad a Ma­gyar Birkózó Szövetség elnö­ke, miután a szombati tiszt­újító közgyűlésen elnyerte a küldöttek szavazatainak többségét kihívójával, Ritter Árpáddal szemben. Ott van az első tíz között Sebestyén Júlia műkorcsolya A hatodik he­lyen végzett Sebestyén Jú­lia a szombati szabadprog­ramot követően az észtor­szági Tallinnban rendezett műkorcsolya Európa-baj- nokságon. Az aranyérmet az olasz Carolina Kostner szerezte meg. A madridiak támadója Hamburgban folytatja labdarúgás A német labda­rúgó Bundesligában szerep­lő Hamburger SV-ban foly­tatja pályafutását Ruud van Nistelrooy. A Real Madrid 33 éves holland támadójá­nak leigazolását szombaton este jelentette be a klub. A királyi klub a hírek szerint kész ingyen elengedni a 64- szeres válogatott csatárt, akinek a szerződése a nyá­ron egyébként is lejárna. Kalo MÉH-Kecskemét SE - Dunaferr SE 3:2 (-20, -22,11,18,15) Győzött, és már nem sereghajtó a kiskunhalasi együttes kézilabda Sok hibával játszottak a hazaiak, de megszerezték első pontjaikat és végre elkerültek az utolsó helyről Hinni a Hunnia hétgólos legyőzé­sében! Ezt sulykolta tanítványai­ba a meccs előtt Éles József, hi­szen a halasiaknak az őszi 23-17- es vereségért ennyi góllal kellett revánsot venni, hogy a két csapat helyet cserélhessen a tabellán. A halasiak mindezek tudatá­ban kezdtek a gólgyártásba és eleinte úgy tűnt, hogy Szűcsék pillanatok alatt átgázolnak az őszi meccs óta alaposan meg­gyengültvendégeken. Kokas he­tese után ugyan már 4- 1-re veze­tett a Halas, de mindkét csapat já­téka csapnivaló volt A támadáso­kat teljes tanácstalanság jelle­mezte, ami miatt különösen ak­kor kezdett zúgolódni a hazai publikum, amikor a vendégek le­dolgozták 3 gólos hátrányukat (6-6). Az „Ébresztő!" bekiabálá­sok végül hatásosak voltak, mert zsinórban hatszor voltak ered­ményesek Szarkáék, miközben a vendégek három büntetőt is elhi­báztak (12-6). A játékrész utolsó négy percében viszont csak a fő­városiak lőttek gólokat, emiatt ki­csit csalódottan vonulhattak pi­henőre a halasiak. A folytatás­ban a hazaiaknak Kiss kapust si­Kiskunhalas NKSE - Hunnia KSK 26-17 (12-9) NB i-ES női kézilabda, Kiskunhalas, 200 néző. Vezette: Kugyela, Száva. knkse: Guiu - Kokas 5/2, Virág 3, Szűcs 8, Kárpáti 2, Szarka 4, Csendes 3. Csere: Pethő (k), Juhász 1, Tamás. Edző: Éles József. Hunnia: Kiss - Selenka 3, Lázár 3, Klug 2, Potornai 4/3, Rózsahegyi 1, Tóth 2. Csere: Ökrös 2, Bodó. Edző: Sellei Zoltán. Kiállítások 10, ill. 4 perc. Hétméteresek: 3/2, ill. 6/3. Az eredmény alakulása: 8.p. 4-1. 18.p.: 6-6. 26.p.: 12-6. 42.p.: 17-11, 53.p.: 24-14. került többször is „naggyá ten­ni” a ziccereket rontó házigaz­dáknak, de ez is belefért, mert Pethő is „lehúzta a rolót”. Táma­dásban Szűcs Nikolett és Csen­des Edit voltak a „gólfelelősök” és egy 7- 1-es széria után már tízgó­losra gyarapodott a hazai veze­tés (24-14). A meccs előtti célkitűzést be­csülettel teljesítette az Éles-csapat, amely a 14. fordulóban megsze­rezte az első pontjait és a 9 gólos siker révén már nem sereghajtók. Kitűnt: Szűcs, Pethő, Kokas, il- i letve Kiss, Potornai. Éles József:-Nagyon sok volt a | hiba, de megszereztük az első 5 pontjainkat és végre elkerültünk £' a régen elfoglalt utolsó helyről. ■ Szarka Adriennek végre volt miért pacsizni a halasi szurkolókkal

Next

/
Oldalképek
Tartalom