Petőfi Népe, 2010. január (65. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-09 / 7. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. JANUÁR 9., SZOMBAT 5 BŰNÜGYI KRÓNIKA Emlékezetes bűnügyek, balesetek <2.) 2009 Bestiális kegyetlenséggel követtek el több gyilkosságot is Bács-Kiskun megyében 2009 megyei bűnügyi krónikáját sajnos a legsúlyo­sabb bűncselekmény, az emberölés határozza meg. Jó néhány döbbenetes gyilkosság rázta meg tavaly Bács- Kiskun megye közvéleményét; elég, ha csak a tompái hármas gyilkosságra, az idős helvéciai házaspár meg­ölésére és a barátjuk féltékenységének áldozatul esett fiatal kalocsai és kecskeméti lányra gondolunk. Az el­múlt tizenkét hónapra a pénzintézetek elleni fegyve­res támadás is jellemző volt. A balesetek terén szeren­csére folytatódott a kedvező tendencia, azaz 2008-hoz képest 2009-ben kevesebben vesztették életüket ka­rambolban a megye útjain. AUGUSZTUS Gyilkosság Szánkon - egy idős svájci nő az áldozat Egy 61 éves, egyedül élő, svájci állampolgárságú nőt gyilkoltak meg szanki otthonában. Holt­testét a tanya udvarán, az emész­tőgödörben találták meg a hely­színelő rendőrök. Az asszony fe­jét az elkövető brutális kegyet­lenséggel a felismerhetetlensé- gig összeverte. A tettest, a 27 éves L. Tamást pár nap alatt el­fogták a rendőrök a Heves me­gyei Istenmezején. A házkutatás során megtalálták nála az áldo­zat házából elvitt mobiltelefono­kat, a laptopot, a zseblámpát és a nyelvi szótárt is. A gyanúsított részletes beismerő vallomást tett, azóta előzetes letartóztatás­ban van. Korábban Jászszent- lászlón dolgozott állatgondozó­ként, de munkaadójával több­ször járt vásárlás miatt Szánkon a meggyilkolt asszonynál is, az­az jól ismerte a Kiszsombos dű­lői tanyát. ca kereszteződésében. Egy Maz­da kisteherautó a záróvonal el­lenére balra kanyarodott a Ha­lasi úton, és elütött egy szemből érkező Suzuki motorost, aki a helyszínen életét vesztette. A 24 éves kecskeméti motoros a hely­színi nyomok szerint fékezett, de már nem tudta elkerülni az ütközést. A kiérkező mentők hosszú perceken keresztül pró­bálták újraéleszteni, de a fiatal­ember a helyszínen belehalt sé­rüléseibe. fegyveres bankrablás Agasegyházán Ágasegyházán szeptember 11- én a déli órákban rabolták ki az Orgovány és Vidéke Takarékszö­vetkezet helyi kirendeltségét. Az egyik elkövető egy fegyvernek tűnő tárggyal ment be a bankfi­ókba, és az alkalmazottaktól a pénztárban lévő bevételt köve­telte, amit meg is kapott. Társa az épület előtt várta egy autóval, így könnyen eltűntek a helyszín­ről. Sikeres nyomozás után októ­berben elfogták őket a rendőrök: Magda Marinko 1993-as kecskeméti hármas gyilkossága óta nem volt olyan súlyos bűncselekmény a megyében, mint novemberben Tompán Sikertelen ATM-lopási kísérlet Lajosmizsén Lajosmizsén az OTP Bank Dó­zsa György utcai pénzkiadó au­tomatáját próbálta meg drótkö­téllel kiszakítani és elvontatni három férfi. Az elkövetők az ak­ció előtt, hajnali 3-kor egy álbe­jelentést tettek. Azt állították, hogy az 5-ös főúton baleset tör­tént, árokba csúszott egy autó. A lajosmizsei rendőrök kimentek a megjelölt helyszínre, de nem találtak semmit. A gyanúsítot­tak ez idő alatt próbálkoztak meg a pénzautomata kiszakítá­sával, de a megszólaló riasztó miatt elmenekültek. A három tolvajt még októberben elkapta a rendőrség, sőt első fokon a Kecskeméti Városi Bíróság már és az ékszereket vallomása alap­él is ítélte őket. Szánkon fejszevei olt a gyilkos Állatkínzássá fajult a birkatartás Helyszineles Agasegyházán Viperával verte az öreget OKTOBER SZEPTEMBER Halálra késelte feleségét a boltban Tragédiával végződött egy hosszú ideje húzódó családi konfliktus Kecskeméten. Egy 54 éves nyugdíjas rendőr egy Ber­csényi utcai élelmiszerboltban összeszólalkozott 52 éves nejé­vel, majd a vita hevében több al­kalommal is megszúrta egy kés­sel, ezután pedig elmenekült. A mentőket a nő boltban tartózko­dó barátnője értesítette. A gyors beavatkozás sem segített: az asz- szony a nyakán, a mellkasán és a combján olyan súlyos sérülése­ket szenvedett, hogy a kórházba szállítást követően, az életmentő műtét közben meghalt. A férj né­hány órával a gyilkosság után önként jelentkezett a rendőrsé­gen. Kihallgatása során tettét el­ismerte. Hármas gyilkosság egy tompái lovastanyán Egy 29 éves kelebiai férfi három embert ölt meg egy tompái lovas tanyán. A jelenleg előzetes letar­tóztatásban lévő Sz. István nyolc hónapja dolgozott udvarosként a panziótulajdonos családnál. In­dítékai egyelőre ismeretlenek, vallomása szerint egy szóváltás után, hirtelen haragból ölte meg először a családfő idős feleségét, az asszony tolószékhez kötött férjével és a házaspár lányával pedig azért végzett, hogy ne te­gyenek később rá nézve terhelő tanúvallomást. Az áldozatok ha­lálát koponyatörés és agyzúzó- dás okozta. A gyanúsított végül bevallotta, hogy a meggyilkolt házaspártól 2,8 millió forintot, 17 ezer eurót (átszámítva több mint 4,6 millió forint) és arany ékszereket is elvitt. A rabolt hol­mit apja házának kertjében, a disznóól mögött ásta el. A pénzt ján a rendőrök meg is találták. Idős házaspárt öltek meg Helvécián Holtan találtak egy idős helvé­ciai házaspárt családi házuk melléképületében, az Áruház utcában. A rendőrség pár nap­pal később őrizetbe vett egy 27 éves helvéciai férfit, M. Sán­dort, aki minden részletre ki­terjedő vallomást nem tett, de a bűncselekmény elkövetését be­ismerte (igaz, hogy pár nappal később ezt a vallomását vissza­vonta). A gyanú szerint az elő­zetesben lévő férfi - aki egyéb­ként a szomszédban lakott al­bérletben - egy vésővel ölte meg az idős férfit és nejét. M. Sándor indítékai még ismeret­lenek. Állatkínzással gyanúsítják a birkatartót Állatkínzás miatt indult eljárás egy lakiteleki birkatartó ellen. A rendőrség lefoglalta a tulaj több száz birkáját és bárányát, melye­ket állatvédők szállítottak el a tiszaalpári rétről. A Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai tet­tek bejelentést a rendőrségen, hogy a területükön birkák kóbo­rolnak, juhászt azonban nem le­het mellettük látni. Fedett rész sem volt kialakítva az állatok ré­szére, és bárányok elhullását is tapasztalták. Hatósági állator­vossal kimentek a helyszínre, és szóltak az állatvédőknek is, majd az állatokat kamionokba terelték és elszállították. a kecskeméti F. Andrást lakásán, míg társát, a ballószögi L. Nor­bertét egy kecskeméti áruház parkolójában. Tragikus motorosbaleset Kecskeméten Halálos kimenetelű baleset tör­tént a Halasi út és a Bánáti ut­Ellopta az aranyórákat rejtő műlábat Egy 29 éves férfi az ablakot be­nyomva betört egy 83 éves tiszakécskei bácsihoz, és ellopta a lecsatolt műlábát - benne há­rom aranyórával. A rendőrség az elkövetőt egy nappal később el­fogta. A brutális helvéciai kettős gyilkosság gyanúsítottját is elfogták Pisztollyal és viperával támadt egy román férfi egy 69 éves lajosmizsei férfira. Á fegyvert ugyan nem használta, de a vas­bottal többször megütötte a ko­ros embert. Ám a megtámadott férfi ellenállt, segítségért kiabált. Kiáltásait meghallotta a szom­szédja, aki a feleségét arra kérte, hívja telefonon a rendőrséget, és az idős segítségére sietett. A szomszéd érkezésekor a támadó az idős férfi nyakában lévő arany nyakláncot letépte, majd elmene­kült. Ekkor már úton voltak a jár­őrök, akik a tanya közelében el­fogták a gyanúsítottat. ■ Összeállította: Hraskó István

Next

/
Oldalképek
Tartalom