Petőfi Népe, 2010. január (65. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-30 / 25. szám
Előjött a magyar virtus A 34. magyar gyalogezred egyenruhájában, önálló egységként vett részt a magyar csapat a hagyományőrző történelmi játékon. Megkezdte idei felkészülését a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület. Tavaly összesen 40 rendezvényen, köztük 6 határon túli eseményen vettek részt a kecskeméti civil szervezet tagjai, és úgy tűnik, idén sem lesz sok szabad hétvégéjük. Március 6-án rendezik meg az ország egyik legjelentősebb és legnagyobb hadijátékát, az 1849-es dicsőséges tavaszi hadjárat kezdetét jelentő szolnoki csatára emlékezve. A rendezvény - az eredeti csatához hasonlóan - számos nemzet katonáit felvonultatja. Érkeznek csapatok Lengyelországból, Ausztriából, Olaszországból, Szlovákiából, Csehországból és természetesen Magyarország több területéről. A csata látványosságát a puskák, ágyúk és pisztolyok tüze, a lovasroham és parázs kardos ütközetek garantálják. A Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület tagjai egyre rutinosabban mozognak a csatatereken. Tavaly részt vettek az austerlitzi történelmi játékon: a 45 fős magyar csapatból 12-en voltak kecskemétiek. Európa egyik leglátványosabb történelmi rendezvénye meghívásos rendszerben működik. A felkérés rangot és megtiszteltetést jelent - nem minNEM OLCSO A KORABELI VISELET A 34. gyalogezred egyenruhájának jellegzetessége a sötétkék nadrágon látható sárga-fekete, de magyar motívum szerint varit zsinórzat. Egy ilyen egyenruhát 100 ezer forintért lehet készíttetni - ami egész „jutányosnak” tekinthető a 300 ezres magyar huszáregyenruhához képest Nem olcsó a felszerelés többi eleme sem. Egy hagyományőrző kovás puska 200 ezer forint Az „extrák”, mint a tölténytáska, kenyereszsák, szuronytartó vagy karddenkinek jut ki, hiába próbálkozik éveken át. Bár a magyarok 2008-ban már ott voltak Austerlitzben, az igazi vizsga a 2009 novemberi rendezvény volt. Az előző évben ugyanis a maroknyi, mindössze 5 fős magyar csoport egy nagyobb osztrák egységben harcolt. Tavaly viszont a zömmel magyarokból álló 34. császári és királyi gyalogezred egyenruhájában, azt megidézve, önálló egységként vehettek tartó szíjazat mind-mind 20-30 ezres tételek. A hagyományőrző bemutatókon szigorú zsűri ellenőrzi, hogy mindenben megfelel-e a csapatok ruházata a korabeli vi seletnek. Jellemző, hogy ezeken az eseményeken még a fotósoknak is hagyományőrző ruhát kell húzniuk. A magyar csapat ruháza ta ellen egyetlen kifogása volt az ellenőröknek: egyelőre nem volt korabeli lábbelit idéző bakancsuk, így jobb híján mindenki a saját sárdagasztóját húzta fel. AUSTERLITZ A Napóleon egyik legfényesebb győzelmeként számon tartott 1805. december 2-ai csatát egy Brünntől 20 kilométerre lévő mezőn játsszák újra évről évre. A harcmezőt határoló dombokról 8-10 ezer néző követi végig a küzdelmet. részt a csatában az osztrák császári haderőt erősítve.- Az egyik legerősebb francia egységgel kerültünk szembe, de ezt csak utólag árulták el nekünk - mesélte Kun Attila, az egyesület titkára. - A kétórás küzdelem végén kézi tusára került a sor. 70-70 ember akaszkodott össze, s persze tudtuk, hogy veszítenünk kell, de azért csak kijött belőlünk egy kis virtuskodás. Megbeszéltük, hogy egyszerre taszítunk egyet-egyet a franciákon. Az első két összeakaszkodásnál esélyük se volt ellenünk. A harmadik forduló előtt a francia parancsnok felemelte a kardját, úgy jelezte, hogy engedjünk utat a francia csapatnak. <r. j.) Fogyasztóvédelmi ismereteiket tesztelhetik A magyarországi Europe Direct Információs Hálózat és az Európai Fogyasztói Központ Magyarországi Képviselete „Európai Unikumok” címmel fogyasztóvédelmi vetélkedőt szervez középiskolás diákoknak. A vetélkedőre olyan 4 fős csapatok jelentkezését várják, amelyek tagjai középiskolai tanulói jogviszonnyal rendelkeznek. A csoportok regisztrációját 2010. február 17-én, 10 óráig fogadják a http://europedirect.kjmk.hu weboldalon, melyen a rendezvénnyel kapcsolatos aktuális információk is olvashatóak. Az első forduló online történik: a fogyasztóvédelem- | mel és Európai Unióval kapcsolatos feladatlapokat kell megoldani a verseny weboldalán. A második forduló a regionális döntő, amelyre az első forduló összesített eredménye alapján minden régióból a 10 legjobb csapat kap meghívást. Az elődöntőket március 16. és március 29. között rendezik a régió valamelyik megyeszékhelyén. A pontos helyszínek a játék honlapján lesznek olvashatóak. A harmadik fordulóba, vagyis az országos döntőbe az előző fordulók nyertesei és a három legjobb második helyezett csapat kap meghívást. Tervezett időpont: 2010. április 16. Helyszín: Katona József Könyvtár. Balázs Palit visszavárják a tengeren túlra | Kanadában töltötte a szilvesztert Balázs Pali. Az énekes nem pihenni ment az észak-amerikai országba, fellépni hívták. Torontóban a kint élő magyarok előtt óriási sikert aratott, a koncertért pedig még a repüléstől való félelmét is legyőzte. Hazainduláskor a kinti fellépést szervező - és egyben az énekest kísérő zenekar első embere - Vaski Gábor csak annyit mondott az énekesnek: Legyen bekapcsolva a mobiltelefonja. Akkor még nem értette az énekes, hogy miért kéri ezt tőle a Kanadában élő magyar barátja.- Gábor elmondása szerint többen is ott voltak a torontói koncertemen más nagyobb ka- j nadai és amerikai városokból. S mivel tetszett nekik a szilveszteri műsorom, szeretnék, ha más helyszínekre is ellátogatnék zenekarommal egy-egy koncert erejéig - mondta el Balázs Pali. - A legnagyobb feladatot a koncertkörút időpontjainak kitűzése jelenti, mivel az idei évem elég zsúfoltnak tűnik. Sok magyarországi koncertre, fellépésre ígérkeztem már el. Ám az sem mellékes, hogy minimum egy hónapot venne igénybe a sok utazással járó tengerentúli koncertsorozat, ami elég hosz- szú idő lenne a családom, a kisfiam nélkül - magyarázta Pali. Ennek ellenére Balázs Pali úgy döntött: belevág a kalandba. Azt mondja, jól érezte magát odakint, a közönség szere- tete pedig a repülés viszontagságait is feledtette. A koncertsorozat valószínűleg jövő év elején lesz, a konkrét időpontot és helyszíneket később jelölik ki. Pali nagy vágya, hogy minél többet lásson az országokból, és az hogy közelebbről is megismerhesse a kint élő magyarokat. Szeretne újra ellátogatni a Niagara vízeséshez, hogy - mint mondja - ismét feltöltődhessen energiával. KIRÁNDUL ES FOCIZIK Balázs Pali szabadidejében szívesen kirándul, sportol, főként a labdajátékok állnak közel hozzá. Tagja a Magyar Zenészválogatott és a Magyar Színészválogatott labdarúgó csapatának. Móczás Autóház Kft FORD MONDEO Titanium 125 LE demoautó! Lii Uál'l lii.júüTT Ár 5.599.000Ft Pezsgő (metál), ABS (blokkolásgátló), CD-s autórádió, EBV, ESP, ISOFIX rendszer, centrálzár, dönthető utasülések, el. ablak, el. tükör, fedélzeti komputer, függönylégzsák, fűthető szélvédő, immobiliser, ködlámpa, könnyűférnfelni, oldallégzsák, színezett üveg, tempómat, utasoldali légzsák, vezetőoldali légzsák, állítható kormány, ülésmagasság állítás. FORD GALAXY 2.0 TDCi GHIA I ntrni 11 -rn • ruin' An 8.710.250Ft. 7 személyes, ABS, CD-s autórádió, EBV, ESP, ISOFIX rendszer, centrálzár, dönthető utasülések, el. ablak, el. tükör, esőszenzor, faberakás, fedélzeti komputer, füthető szélvédő, fűlhető ülés, hátsó oldallégzsák, hűthető kesztyűtartó, immobiliser, ködlámpa, könnyűfémfelni, oldallégzsák, utasoldali légzsák, vezetőoldali légzsák, állítható kormány, ülésmagasság állítás. FORD S-MAX 2.0 TDCi Trend | htnfi- ? n Ar: 6.823.000 Ft. 2010/1. Világosszürke (metál), 7 személyes, ABS (blokkolásgátló), elektromos ablak (elől-hátul), vezetőoldali légzsák, utasoldali légzsák, oldallégzsák, szervokormány, ASR (kipörgésgátló), CD-s autórádió, EBV (elektronikus fékerő-elosztó), ESP (menetstabilizátor), ISOFIX rendszer, automatikusan sötétedő belső tükör, autóbeszámítás lehetséges, centrálzár, dönthető utasülések, elektromos ablak, elektromos tükör, fedélzeti komputer, fűthető szélvédő, fűthető tükör, fűthető ülés, garanciális, hűthető kesztyűtartó, immobiliser, ködlámpa, könnyűférnfelni, középső kartámasz, nem dohányzó, szervizkönyv, színezett üveg, törzskönyv, állítható kormány, ülésmagasság állítás. FORD FIESTA 1.25 Trend demoautó! I i-t-vr" i fP" n Ar: 2.990.000 Ft. 2010/1. ABS, CD-s autórádió, centrálzár, elektromos ablak, fedélzeti komputer, fűthető tükör, immobiliser, pótkerék, szervokormány, színezett üveg, utasoldali légzsák, vezetőoldali légzsák, állítható kormány. MAZDA 3 Sport 1.6 TE I rtní- - rnn Ar: 4.264.800 Ft. Többféle színben! ABS, CD-s autórádió, ESP. elektromos ablak, fedélzeti komputer, immobiliser, könnyűfémfelni, oldallégzsák, utasoldali légzsák, vezetőoldali légzsák, állítható kormány. MOST 600.000 Ft kedvezménnyel! MAZDA 2 1.3 CE Pro Ihn--- ? “nn "‘in Ar: 2.839.900 Ft. 2010/1. Többféle színben! ABS, centrálzár, elektromos ablak, elektromos tükör, színezett üveg, utasoldali légzsák, vezetőoldali légzsák, oldallégzsák, állítható kormány- oszlop. MOST 600.000 Ft kedvezménnyel! MAZDA 6 GTA 2.5i demoautó! I htrnr BTin*nn Ar: 7.824.800 Ft. Többféle színben! ABS, EBD, EBA, DSC, TCS, AFS, Bi-Xenon fényszórók, sport lökhárító elől, hátul és küszöb-spoiler, ülésfűtés, automata légkondi, tempómat, Bluetooth, Bose Prémium Audio rendszer. Most 1.000.000 Ft kedvezménnyel! Ford Móczás Autóház Kft., Baja, Szegedi út 11-13. Tel.: 79/325-626; 06-30/205-86-11, e-mail: ertekesites@baja.dealernet.hu; www. moczasauto. h u PERFEKT ZRT. 2010 I. FÉLÉVES KÉPZÉSI a Sonoma company KÍNÁLATATA SZAKIRÁNYÚ (KÖZGAZDÁSZ) DIPLOMÁVAL RENDELKEZŐ JELENTKEZŐKNEK CSATLAKOZÁSI LEHETŐSÉGE I BIZTOSÍTUNK AZ ŐSSZEL ELINDULT MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ KÉPZÉSÜNKHÖZ. A képzés befejezésének várható időpontja 2011. május. Jelentkezéseket 2010. január 31-ig fogadunk! 2010 TAVASZÁN INDULÓ KÉPZÉSEINK: Pénzügyi és számviteli ügyintéző, Mérlegképes könyvelő (ügyintéző végzettséggel is!), Adótanácsadó, Banki befektetési termékértékesítő, TB és bérügyi szakelőadó, Vám, jövedéki és termékdíj ügyintéző, Élelmiszer és vegyi áru-eladó, Kereskedő, boltvezető Jelentkezési határidő: 2010. március 31. (az a jelentkező, aki határidőig leadja jelentkezési lapját, mentesül a 3000 Ft jelentkezési díj befizetése alól) KEDVEZMÉNYEK volt hallgatóknak, GYES-en, GYED-en lévőknek, álláskeresőknek! Havi részletfizetési lehetőség! Perfekt Zrt. Bács-Kiskun megyei Képzési Központ 6000 Kecskemét, Csányi J. krt. 14. II. 204. Tel ./fax: 76/484-806 e-mail: kecskemet@perfekt.hu www.perfekt.hu __________AL-0036,FNYSZ 01:0507-04 ‘ 106005a 4/ 14 ,444 KECSKEMÉTEN rs ICSES PLUSZl >r ii | i zálogház és ékszerüzlet i segítség a mindennapok gondjaira! Kecskemét, Aradi vértanúk tere 2. Tel.: 76/489-460, 06-70/4087476 Nyitva: H-P: 8-17-ig, Sz.: 8-12-ig kin II élelmezésvezető szakács pincér - ét kezdés takarító keredkedő boltvezető Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0337-04 Intézmény akkreditäcios lajstrotnszám: AL-0010 KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORG ALMI TOVÁBBKÉPZŐ KÉT. Bác§ jy iskuii. megyei kép_y iMMeiLa/ alá bt) j képzések jiidu ljmk:- pénztárgépkezelő- frissítő masszőr- angol-német alap középfokú szakmai nyelvvizsgára felkészítő- vendéglátó-eladó pénzügyi és számviteli ügyintéző (A fenti képzésekre munkanélküliek is jelentkezhetnek.) További felvilágosítás és jelentkezés a KIT Kft. Bács-Kiskun megyei képviseletén 6000 Kecskemét, Bibó u. 1. szám alatt Horváth Lajosáénál Tel./Fax: Oó 76/4J6 695 honlap: www.kit.hu Legyen Ön is versenyképes! 1109005i