Petőfi Népe, 2010. január (65. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-07 / 5. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. JANUÁR 7., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Egyházak képviselői a főtér jovojerol KECSKEMÉT A főtér jelenlegi állapotáról, fejlesztésének le­hetőségeiről lesz szó a város­szépítő egyesület következő, január 12-ei találkozóján, melynek helyszíne a Cifrapa­lota. A beszélgetésen részt vesz Szabó Gábor református elnök lelkész, Farkas László érseki helynök, Kis János evangélikus lelkész és Róna Tamás vezető rabbi. A 17 óra­kor kezdődő beszélgetést Kriskó János vezeti. (R. J.) A doni hősökre emlékeznek KECSKEMÉT A II. világháború doni hőseire emlékezik va­sárnap 10 órától a Történel­mi Vitézi Rend és a Kecske­méti Kistérségi Hagyomány- őrző Nemzetőr Szövetség az evangélikus templomban. Az istentiszteletet Kiss János lelkész tartja, emlékbeszé­det mond dr. Juharosné vi­téz Molnár Piroska, megyei székkapitány. Az istentiszte­letet követően koszorúzást tartanak a résztvevők a De­ák téri emlékműnél. (S. H.) Unokának adta ki magát a szélhámos KISKUNFÉLEGYHÁZA Egy 70 éves néni tett feljelentést is­meretlen tettes ellen, aki kedden délelőtt magát az unokájának kiadva telefonon közölte, hogy sürgősen szük­sége lenne 500 ezer forintra. Ezt követően megjelent a la­kásán egy férfi, aki azt mondta, hogy őt az unoka küldte a pénzért, amit meg is kapott. A nagymama délután telefonált az unokájának, hogy megkapta-e az összeget, amikor kiderült, hogy ő nem is kért tőle semmiféle pénzt. Hova lett hatszáz tonna búza? KUNSZENTMIKLÓS Egy kft. ügyvezetője tett feljelentést, mert a 2008. augusztus 31. és a 2009. december 23. kö­zötti időben történő szállítá­sok során a raktárukból összesen 600 tonna búzát loptak el 15 millió forint ér­tékben. További hírek a BA0N.hu hírportálon Nőnek a trófeák, de az apróvad kevés Csemőben A Csemőt övező hatezer hektá­ros vadászati területen tűrhető- nek mondják a nagyvadállo­mányt, de keveslik az aprót. Ezért idén többször hajtanak dúvadra, és jobban kímélik az apróbb álla­tokat - tervezi a helyi vadásztár­saság. A gazdákkal összefogva a mezőgazdasági vetés szerkeze­tén is változtatnának a szárnya­sok és nyulak szaporodásának növelésére. Az apróvadak popu­lációja csökkenésének ugyanis részben a mezőgazdasági műve­lés és a sok dúvad az oka. A nagy­vadaknál főleg a dámszarvas-po­pulációban gyarapodást figyeltek meg, az utóbbi időben pedig oly­kor négyszáz gramm fölötti trófe­ákat is ejtettek. ■ M. J. Beépül majd a volt temető kecskémét A gazdasági válság miatt egyelőre várnak az eladással Az utóbbi napokban több isme­rősöm is arról faggatott, hogy tu­dom-e, mi készül a Budai úton, a volt „kiskatolikus” temető he­lyén. A területen igen látványos az átalakulás, a sírokat mostan­ra megszüntették, a földet el- dózerolták. Mint ismert: a Katolikus Fő­plébánia döntésére számolták fel Kecskeméten a Budai úti „kis­katolikus” temetőt. A területtel szabadon rendelkezhet az egy­ház, mivel ők a tulajdonosok. Azért döntöttek a temető felszá­molása mellett, mert a sírok ál­lapota rendkívül romos volt, anyagi fedezet pedig nem volt a károk helyreállítására. Illetve az is kiderült: nincs valós igény a temető továbbüzemeltetésére. A temetőben utoljára 1964-ben he­A sírkert területét már kiürítették lyeztek halottat végső nyugalom­ra. Mostanra a területen találha­tó 2 ezer 500 sírhelyből alig het­venet ha gondoztak még a hoz­zátartozók. A katolikus plébánia megbízásából májusban kezdte meg a Hirösgazda Kft. a temető kiürítését. A „kiskatolikus” temető továb­bi sorsáról Farkas László, érseki helynök az alábbiakról tájékoz­tatta lapunkat: - Az ingatlant ér­tékesíteni szeretnénk, de amíg a gazdasági válság érezteti a ha­tását, nincs értelme eladni. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy már konkrét érdeklődők és beru­házók is megkerestek bennün­ket vételi szándékukkal, de egy­előre mindenkinek azt válaszol­juk: még kivárunk, és majd je­lentkezünk, ha aktuális lesz a 3,2 hektáros terület eladása - nyilatkozta a helynök. ■ M. A. Közös sír AZON ELHUNYTAK földi marad­ványait, akikért nem jelentkez­tek a rokonok, a Kecskeméti Köztemető új területén helyez­ték közös sírba. HIRDETÉS /csomag t Eldobható gumikesztyű, 100 darab* | méret: S - L jP lOOdarab/csomag TeVíon Gőzölős vasaló* • max.2400W • professzionális gőzölős vasaló elektronikus hőmérséklet-szabályzóval • nagy, kék megvilágítású LCD-kijelző (hőmérséklet- és gőzmennyiség- szabályzó 9 féle anyagminőséghez) • 10-féle különböző funkció « különlegesen hosszú zsinór (1.8 m) • adagolótartállyal «V 9,99 Ft/db 7 999 Ft/db Páraelszívó filter, jt darab* ,, max. 60 cm szélességű elszívókhoz méret: 57 x 47 cm 4darab/csomag /darab /csomag easy „ ' 999 Műanyag bevásárlókosár* űrtartalom: kb. 351, teherbírás: kb.AO kg 174.75 R/db Munkaruha* I00%szanforizált pamutból, állítható láb- és karszélességgel, számos praktikus zsebbel, középkék, fenyőzöld vagy sötétkék színben méret: 48-58 Kétkerekű kézikocsi* méret teljesen kihúzva: kb.l08cm, méret összetolva: kb. 71 cm /darab 4999 4 999 Ft/db easy 2 299 Ft/db Tárolódoboz, görgőkkel* áttetsző doboz 4 kerékkel, tolózáras zárható fedő. űrtartalom: kb. 521, teherbírás: kb. 25 kg méret: kb. 59,5 x 39,5 x 34 cm (ho x szé x ma) /darab Cdby 1269,50/833 Ft/db Tárolódoboz szett, 2 vagy 3 darabos* • 2 darabos szett: űrtartalom: kb. 121 vagy • 3 darabos szett űrtartalom: kb. 71 2darab/3darab/szett 3 499 Ft/db Kétoldalú ragasztószalag* • teherbírás: 33 kg/m • ragasztható fémre, üvegre, fára. csempére, téglára és a legtöbb műanyagra • bel- és kültéri használatra • hőállóság:-40 °C-tól+90 °C-ig • méret: 19 mm x 5 m Bitkészlet, 101 részes* króm-vanádium-acél ötvözet a szett részei: átkapcsoló ráesni 1/4”, hosszabbító 25 mm 1/4', hosszabbító 50 mm 1/4" csatlakozódióda-hosszabbító 1/4', 3-szárnyú hosszabbító, mágneses bittartó 60 mm, 95 cserélhető speciális bittel 24 LED munkalámpa* lED-fényerő: 12 00b med, márkás elemekkel, szögletes vagy kerfek 1 darab/2 darab/csomág Munkászokni, 3 pár* méret: 39 - 46 3 pár/csomag /darab /készlet 999 Ft/db 2 999 Ft/készlet /csomag /darab/csomag 466.33 Ft/pár 2 999/1499.50 Ft/db ALDI tájékoztató 58x Ajka • Baja • Balatonlelle • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, X. kér. • Budapest, XVI. kér. • ÚJI Budapest, XXIII. kér.. Haraszti út 32/b • Cegléd • Oabas • Debrecen 2x Dunaföldvár • Dunaharaszti • Dunaújváros • Esztergom • érd • Fót • Gárdony • Győr 2x • Gyula • Hajdúböszörmény • Hajdúszoboszló • Halásztelek • Hatvan Hódmezővásárhely • Jászberény • Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas • Kisvárda • Miskolc • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x Paks • Pápa • Pécs 2x • Piliscsaba • Siklós • Siófok • Sopron • Szeged • Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x • Zalaegerszeg f BARTA ZSOLT Drága, de még megéri autómi azt tudjuk, hogy drasztiku­san emelkedtek az üzem- anyagárak az elmúlt napok­ban. Azt azonban még nem, hogy hány család hagyja majd emiatt garázsban par­kolni autóját. Amikor az em­ber rápillant a benzinkút ár­jelző táblájára, szinte össze­szorul a gyomra. Egy tank benzin ugyanis majd’ egy ezressel kerül többe, mint jó két hete. Vajon megéri-e buszra szállni? Osztottam- szoroztam, s kiderült, hogy ha csak nem Hetényegyháza legutolsó buszmegállójától kell bejárnia az ember csa­ládjának dolgozni és tanulni a megyeszékhelyre, akkor még mindig megéri autóba ülni. EGY NÉGYTAGÚ CSALÁDNAK ­két gyerek, két felnőtt - Kecskeméten 13-15 ezer fo­rint között mozog a négy bérlet ára. (Attól függően, hogy összvonalast vagy egy­vonalast vesznek). Ennyi pénzből kijön egy tank ben­zin, az meg elég ahhoz, hogy a felnőttek eljussanak a munkahelyekre, illetve a gyerekek az iskolába. Bár nézőpont kérdése, de két do­logra lehet következtetni. VAGY A HELYI TÖMEGKÖZLEKEDÉS túl: drága, vagy pedig a ben­zin olyan olcsó, hogy megéri autóval közlekedni. Ez utób­bit leírni, tudom, szentségtö­rés, mert a magyar ember­nek a gépkocsi szinte ugyan­azt jelenti, mint Árpád vezér honfoglalóinak a ló, vagy a vikingeknek a hadihajó. Ha már van, akkor menni kell vele. A magyar tömegközle­kedés - a sokmilliárdos álla­mi önkormányzati támogatá­sok ellenére - soha nem lesz annyira kényelmes, olcsó, sem olyan rugalmas menet­rendű, hogy megérje letenni az autót idehaza. Ráadásul Kecskeméten az elmúlt na­pokban ritkították is a helyi járatok számát. Még egy érv a gépkocsihasználat mellett. Sajnos. VITRIOL Alacsonyan szálló fenyők Januárban alacsonyan száll­nak a fenyők az emeleti ablak­ból. Sokaknál ez a szokás: anyuka kinyújtja az erkélyről a kiszolgált karácsonyfát, elenge­di, majd apuka összeszedi és elviszi a kukáig. Jobb helyeken. Másutt repül a fa, földet érve nagyot puffan, az ütéstől jócs­kán megkopaszodik... és ott marad, ahol landolt. Például Kecskeméten, az Irinyi utcai pa­nelházaknál, ahol a hét eleje óta több „ott felejtett” fa is ár­válkodik a járdákon. Volt gaz­dájuknak eszükben sincs a né­hány méterre lévő hulladék- gyűjtő konténerig vinni a tűle­velűket. Ennyire nemtörődöm és elkényelmesedett a városi népség? Ennyire. ■ R Zs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom