Petőfi Népe, 2010. január (65. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-05 / 3. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. JANUÁR 5., KEDD SPORT 15 Mbengono Yannickot nem szeretnék elkótyavetyélni A KTE-Ereco labdarúgócsapata január 6-ától orvosi vizsgálaton vesz részt, majd 11-étől kezdi meg a felkészülést a 2009/2010-es NB I-es bajnokság tavaszi szezonjára. Rózsa Pállal, a klub egyik tulajdonosával beszélgettünk.- Lehet-e már tudni, hogy kiket igazolnak?- Most még nem, de bízom abban, hogy két-három nap múlva konkrét nevekkel tudok szolgálni. Jó esetben 4-5 játékos érkezhet hozzánk, rossz esetben csak 1-2.- Mekkora összeget fordítanak játékosvásárlásra?- Tíz-húsz millió forintot. Elsősorban kölcsönjátékosok- ban gondolkodunk, és csak másodsorban vásárlásban. Nem könnyű azonban a dolgunk, mert a jobbakat nem szívesen adják kölcsönbe az egyesületek. Nem szeretnének erősíteni bennünket- A válogatott védőről, Csizmadia Csabáról már lemondtak?- Nem mondtunk le, de a menedzsere által először kért összeget kicsit soknak találtuk. Tovább egyeztetünk, de azt tudni kell, hogy Csizmadiának rengeteg kérője van, köztük nálunk gazdagabb klubok is.- Mi lesz a KTE-Ereco legértékesebb labdarúgójának, Mbengono Yannicknak a sorsa?- Érdeklődnek iránta többen is, de meg kell fontolnunk, hogy eladjuk, vagy sem. Nagyon nem szeretnénk őt elkótyavetyélni. ■ B. K. Rózsa Pál klubtulajdonos Lékó kikerült az első tízből, hazánk a hetedik helyen Kikerült az első tízből Lékó Péter a sakkozók világranglistáján: a magyar nagymester a 12. helyen áll a január 1-jétől érvényes rangsorban. Az éllovas a 19 éves norvég Magnus Carlsen, aki a sportág legfiatalabb világranglista-vezetője. Lékó Péter 2002 júliusa óta mindig a legjobb tíz között szerepelt a listán. A többi magyar közül Almási Zoltán a 26., Polgár Judit - a nőknél már 39. alkalommal ranglistaelső - a 46., Berkes Ferenc pedig a 66. helyen áll. Az országok rangsorában, melyben a legjobb tíz eredményét veszik figyelembe, Magyarország a hetedik, vezet Oroszország. ■ Pontgyűjtéses évkezdet kosárlabda Fontos kecskeméti siker a Nyírség fővárosában Október végi mulasztást pótolt tegnap este a Nyíregyháza és a Kecskemét élvonalbeli férficsapata. A vendégek öt ponttal nyerték a fontos meccset. Rajtmár István- Jól kezdtük az új évet, kicsi, de nagyon fontos lépést tettünk a legjobb nyolc csapatba kerülés felé - kezdte értékelését Sztojan Ivkovics kecskeméti szakmai igazgató. - Az utolsó pillanatig kiélezett, küzdelmes mérkőzés volt, a végső siker elérésében köszönettel tartozunk a bennünket elkísérő szurkolóinknak is. Az első negyed kivételével mi irányítottuk a játékot, fontos volt, hogy a körmendi meccsel ellentétben a döntő pillanatokban higgadtak maradtak játékosaim. Johnson extrát nyújtott, de Bencze és Ross is fontos pillanatokban szerzett gólokat. A találkozó „fontos pillanatai ” következők voltak: az első negyediken 17-6-ra megléptek a vendéglátók, ám egy 11-0-s rohammal egyenlítettek Wittman- nék, és a 16. percben Marciuli- onis 2+1 találatát követően már 24-29 volt az állás. Ezután 4-5 ponttal a kecskemétiek vezettek, de egy megtorpanást követően 5 perccel a vége előtt Gennie ziccerével 74-73- ra fordított a nyírségi gárda. Két perccel a lefújás előtt, 80-80-nál Wittmann triplát szórt, majd Ross és Dale duplája végleg döntött a két pont sorsáról, 82-87. A Kecskemét még zsinórban háromszor (Sopron, Falco, Dombóvár) játszik idegenben. m Marso-Vagép NYKK - Kecskeméti KSE 82-87 (17-12,24-33, 20-19,21-23) NB i. extraliga. Nyíregyháza, 800 néző. Vezette: Cziffra, Bognár, Gál.. NYÍREGYHÁZA: Gennie 14/3, Siska 4, Henderson 16, Sitku 22/6, Wiley 23/3. Csere: Szarvas 3/3, Nagy K. Edző: Ferenczi Tamás. KECSKEMÉTI KSE: Wittmann 19/9, Ross 15/6, Dale 19/6, Johnson 10/6, Bencze 9/3. Csere: Tóth N. 3/3, Dénes 5/3, Marciulionis 7. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics. Az eredmény alakulása: 3.perc: 3-0, 5.: 12-3, 8.: 17-6, 12.: 17-17, 14.: 20-22, 16.: 24-29, 19.: 37-38, 23.: 43-51, 27: 52-54, 29.: 54-60, 32.: 65-68, 35.: 74-73, 38.: 80-83. Kipontozódott: Siska a 40. percben. A két csapat- hoz hasonlóan Henderson (18) és Dale is nagy csatát vívott egymással Hjfi| az esztendő első bajnoki 3Wj találkozóján Két magyar is bejutott a nyolcaddöntőbe tenisz Szávay Ágnesnek végre megtört a jég, sikerült nyernie Ausztráliában Szávay Ágnes bejutott a brisbane- i tenisztorna női versenyének második fordulójába, azaz a legjobb ló közé. A magyar játékos tegnap Peng Su-ajjal mérkőzött, s három szettben bizonyult jobbnak (5:7,6:4,6:2) kínai ellenfelénél. - Végre megtört a jég, sikerült nyernem Ausztráliában! - nyilatkozta győzelme után Szávay. - Az első játszma elején jól ment a játék, ám utána sokat rontottam és elveszítettem a szettet. A folytatásban azonban már nem volt gond, és aminek külön örülök, a szerva is jól ment Alaposan elfáradtam, de ez amolyan jóleső fáradtságnak nevezhető. A tavaly nyári budapesti torna óta nem ment ennyire jól a tenisz. Szávay a második körben a szlovák Daniela Hantuchova és az orosz Jekatyerina Ivanova párharcának győztesével játszik. A másik magyar, Czink Melinda, aki vasárnap legyőzte a cseh Lucie Hradeckát, a negyeddöntőbe jutásért a szintén cseh Barbora Zahlavova Strycovával mérkőzik. Czink párosban is eredményes volt, Anantxa Parra Santonjával az oldalán bejutott a második fordulóba. A tenisztorna honlapja szerint a magyar, spanyol duó a tizenhat között a negyedik helyen kiemelt lengyel Klaudia Jans, Alicja Rosolska kettőst verte könnyedén (6:4, 6:1). ■ Kérdéses Császár játéka az Európa-bajnokságon kézilabda Mezey Csaba fizioterapeuta szerint kérdéses, hogy szerepelhet-e a január 19-én kezdődő ausztriai Európa-bajnokságon Császár Gábor. Az átlövő ügyan ott van a Tatán készülő keretben, ám a november 19-ei kézközép- csonttörése óta most tréningezhetett először labdával. Magyar ezüst a junior Világkupa nyitónapján vívás Jól kezdődött a magyarok számára a hagyományos évindító budapesti junior vívó-Világkupa- verseny: a Héraklész Vk-n a kardozó Várhelyi Kata ezüstérmet nyert. A fiúk mezőnyében a fegyvernem egyik hazai képviselőjének sem sikerült a legjobbak közé kerülnie. Beckham sajnálja, hogy elhagyta a Manchestert labdarúgás - Legszívesebben soha nem hagytam volna el a Manchester Unitedet - mondta David Beckham. A 34 éves középpályás az AC Milan játékosaként épp a MU ellen léphet pályára a Bajnokok Ligájának nyolcaddöntőjében. Despres és Peterhansel halad a futam élén dakar-rali A motorosoknál a francia Ciryl Despres, az autósoknál pedig honfitársa, Stéphane Peterhansel nyerte a 31. Dakar-rali harmadik szakaszát. A La Rioja és Fiambalá közötti 182 km-es mért szakasz után mindketten átvették a vezetést összetettben az ugyancsak francia David Casteu-tól, illetve a katari Nasszer al-Attijahtól. Nincs telitalálatos, jól fizet a tizenhármas totó Az 53. fogadási heti nyeremények a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 3231710 forint. A 12- esekre egyenként 41790, 11-esekre 2045, a 10-esekre 345 forintot fizetnek. Májustól kvalifikációs sorozat a dzsúdósoknak Öt megyebeli is asztalhoz áll asztalitenisz Kétszáz induló a nemzetközi bajnokságon Már idén májusban megkezdődik a cselgáncsozók kvalifikációs sorozata a londoni olimpiára, az anyagilag is megerőltető menetelés a 2012-es Európa-baj- nokságig tart majd. Az ötkarikás selejtező május 7-én rajtol el a 100 ezer dollár összdíjazású tuniszi Grand Prix-vel, az év csúcseseménye pedig a tokiói világ- bajnokság lesz szeptemberben. Súlycsoportonként a legjobb 16 utazhat az angol fővárosba, azaz megszűnt a földrészenként kiosztott kvóták eddigi rendszere. - Az előző, igazságtalan eljárás révén Dominikáról nyolc dzsú- dós jutott ki a pekingi olimpiára, majd ott egyikük sem nyert meccset. Az Európa-bajnoki bronzérmes Braun Ákos ugyanakkor lecsúszott az ötkarikás szereplésről - mondta Tóth László, a hazai szövetség elnöke. - Jó hír, hogy jövőre a fiúk számára rendezendő Hungária Kupa beleszámít a kvalifikációba, tovább emelve az itthoni Világkupa-viadal rangját. Ifj. Nagysolymosi Sándor, a Kecskeméti JC 81 kg-os versenyzője jelenleg 19. a ranglistán, mivel nem léphetett szőnyegre a japán nagydíjon, a 14. helyről hátrébb csúszott. A judoinfo.hu portál év legjobbja szavazásán a kecskeméti fiú a tizedik lett, első helyén Karakas Hedvig, a Miskolci VSC junior világ- és Eu- rópa-bajnoka végzett. ■- Huszonkét nemzet kétszáz versenyzője nevezett a péntektől vasárnapig tartó JOOLA magyar újonc nemzetközi bajnokságra - tájékoztatott Szily György, az Univer-KTE női csapatának vezetőedzője. - A versenyen az 1997. január elseje után született játékosok indulhatnak. Egyesületünket Imre Leila képviseli, a Kecskeméti Spartacus részéről pedig Balogh Erik áll asztalhoz. Az Akker Plus Soltvadkerti TE csapatától sérülés miatt senki sem indul, ám a Kiskunfélegyhá- § zi ASI népes gárdával érkezik: |- Timafalvi Gergő, Barnok Ta- | más és Dávid Martin indul - I mondta Pálos Balázs edző. ■ Imre Leila az Univer-KTE képviseletében indul a nemzetközi bajnokságon