Petőfi Népe, 2010. január (65. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-05 / 3. szám

12 KEGYELET / HIRDETÉS PETŐFI NÉPE - 2010. JANUÁR 5., KEDD GYÁSZHÍR „Nélküled szomorú, üres a házunk, még most sem hisszük el, hogy hiába várunk." Megrendültén tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapám, nagypapánk, apósom id. KOCSO ISTVÁN életének 85. évében elhunyt. Temetése 2010. január 8-án, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYASZHIR „De aki ennyit élt, sír el nem temeti, sírját a halál szent kezekkel öleli." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HOMOKI JÁNOS kecskeméti lakos, 61 éves korában, rövid, súlyos betegségben elhunyt. Búcsúztatása 2010. január 8-án, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYASZHIR t i Fájdalommal tudatjuk, hogy ^ ERDÉLYI KÁROLY 2009. december 26-án----------------' elhunyt. Hamvasztás utáni I búcsúztatása 2010. január 8-án,11.00 órakor lesz a Barátok templomában. A részvétnyilvánítás I mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYASZHIR „A csoda megtörtént, imánk meghallgattatott, a mérhetetlen szenvedés után a test és a lélek örökre megnyugodhatott." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZANA JÓZSEFNÉ Danics Etelka kecskeméti lakos, életének 84. évében elhunyt. 2010. január 8-án, 10.45 órakor kísérjük utolsó útjára a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik a búcsúztatásán megjelennek. Külön köszönet az áldozatos, odaadó ápolásért. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel köszönjük mindenkinek, akik drága szerettünk GULYÁS ISTVÁN temetésén megjelentek, végső nyughelyére kísérték, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. GYASZHIR „Megpihenni tértél, fájdalmat elhagyva, melyet türelemmel viseltél magadban, de az emlékeddel szívünkben maradtál, számunkra te soha meg nem haltál." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BENEDECZKI PÁL keceli lakos, 71 éves korában, türelemmel viselt, súlyos betegségben csendesen elhunyt. Drága szereltünket 2010. január 7-én, 13.00 órakor kísérjük utolsó útjára a kecelt temetőben. Nyugodjék békében! ^ ______________A gyászoló családy GY ÁSZHÍR „Még most is látom arcod, még most is hallom a hangod. Fognám a kezed, de nem lehet, mert a sír eltemet!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett lányunk FARKASNÉ PETRÓ PIROSKA kecskeméti lakos, 43 éves korában, 2009. december 24-én, váratlanul elhunyt. Temetése 2010. január 5-én kedden, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. EMLEKEZES „Szíved már nem fáj, a miénk vérzik, a fájdalmat az élők érzik/ FARAGÓ ISTVÁNNÉ Kiss Éva halálának 5. évfordulójára. Férje, lányai, édesanyja, szerettei. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA a Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN A hirdetések szöveget es képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől koszén kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal JÁRMŰ GAZ 69-es 1964-es évjáratú 240 Diesel Mer­cedes motorral, piros rendszámmal, érvényes műszakival, jó gumikkal eladó. Érd.: 06- 30/9452-987.--------------------------------------------------------------*iotnis* ÁL LÁST KÍNÁL A FOR Aqua Kft. területi képviselőket alkal­maz. 06-20/999-333-4.-----------------------------------------------------------------------------*1067093' ÁL LÁSAJÁNLAT Izsák és környékén! Végzettség és kor nem feltétel, jó kommunikációskészség előny. Jelentkezni 10-15 óráig. 70/944-6404, 70/984-1374,70/600-1021-------------------------------------------------------------------------------*1067243* ALLIANZ Kecskeméti Igazgatósága főiskolai végzettségű pénzügyi tanácsadót keres. Pá­lyázni aniko.miklosne.nanasi@allianz.hu cí­men.-------------------■-----------------------------------------------------------*1067233' Ml A LKALMAZKODTUNK a körülményekhez. Ér­tékesítőket keresünk, foraqua@foraqua.hu-------------------------------------------------------------------------------*1067093' ÚJ ÉV, új munkalehetőség: irodai értékesítés. Érdeklődni lehet a 06-20/999-8979-es telefonszámon.-------------------------------------------------------------------------------*1067093* ADÁSVÉTEL AKÁC tűzifa 7000 Ft/m-től. Érdeklődni: 30/5348033. —.— ----------------------------------------------—------------*1066972’ ÁLLAT a Fűzők eladók. Érdeklődni lehet: 30/479- 1005-------------------------------------------------------------------------------*1067131' SZOLGÁLTATÁS GYÓGYÍTÓ masszázs. 30/490-5111-------------------------------------------------------------------------------*10672«' Pe tőfi Népet .feto—«gj &■: ­HATÉKONY HIRDETÉS a lehető legkisebb költséggel! Hirdetését a Petőfi Népében naponta közel 130 ezren olvassák!* Hirdetési információ: 76/518-250 Forrás: Szonda Ipsos/GFK Hungária, Nemzeti MédiaAnalízis 2008/2-3. negyedév TITOKLÁTÓ: 06-20/937-4582-------------------------------------------------------------------------------*1066651' OKTATÁS Német beszédcentrilcusan, egyén­re szabottan, nagyon hatásosan! 06-20/410-81-39.1065612. TÁRSKERESÉS A DÚSKEBLŰ Zita partnert keres 20/9816- 649.----------------;-------------------------------------------------------------*1066795' AB SZOLÚT szép, csinos, formás 38-as társat keres, 30/876-3797.--------------------------------------------------------------*1066975' ADRI 21 éves partnert keres. 70/665-1546,---------------------------:----------------------------------------------------*1067140' ÁG I 40-es partnert keres. Érdeklődni: 70/233-6430.-------------------------------------------------------------------------------* 1067140' ALKALMI partnerem keresem Bea. 20/280- 9067.-------------------------------------------------------------------------------*1067000* Aranyos csaj partnert keres. 20/629-0376..10e7193. ANDI 20 éves partnert keres. 70/307-8553.-------------------------------------------------------------------------------*1067193' DUNDI partnert keres Kméten. 30/945-1376.-------------------------------------------------------------------------------*1066951* IGÉNYES lány partnert keres. 30/5548-042.--------------------------------------------------------------------------—*1067127' KE LLEMES hölgy partnert keres. 20/488­1370.----------------------------------------------------------------------------------------------*1067129' KM ÉTEN Kriszti társat keres. 70/545-3911.-------------------------------------------------------------------------------*1066869* KÜLÖNLEGESEN finom, érzéki, feltűnően szép nő szabadidőpartnert keres. Telefon: 30/848- 3447------------------------------------------------------------------------------*1067186* OD AADÓ nö partnert keres. Telefon: 30/711- 3557.-----------------------------------------------------------------------------*1067184' 19 ÉVES Nati partnert keres. 70/5364-183.-------------------------------------------------------------------------------*1066992' 38-AS Niki partnert keres 70/2251-251------------------------------------------------------------------------------*1067246' 40 É VES nő partnert keres. 70/521-8710.-------------------------------------------------------------------------------*1067083* 50-ES hölgy partnert keres. 70/245-8887-------------------------------------------------------------------------------*1067245* VEGYES TARTOZÁSOS cégét átvesszük: 30/620-83-89!.1067076. Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Szerdahelyi Csaba Ügyvezető igazgató: dr. Tóth Miklós Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szitády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt., és a kiadó saját hálózata Terjesztésvezetö: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270, 80/480-756. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés dija: egy hónapra: 2.290 FI; negyedévre: 6.870 Ft; félévre: 13.740 FI; egy évre: 27,480 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleink­től készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. INGAT MM 10RZE INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 20/77-37-305.------------------------------------------------------------------------------*1067219' AR BORÉTUM Lakóparkban eladó sorház! gedai.erika@dh.hu Tel.: 30/822-9580------—------------------------------------------------------------------*1067075* BE LVÁROSBAN liftes, 2003-ban épült társas­házban egyedi fűtésű, 70 m’-es lakás sürgő­sen eladó! 11,5 M Ft. Érd.: 30/591-0796----------;-------------------------------------------------------------------*1067075' BE LVÁROSHOZ, a Földhivatalhoz közeli csen­des utcában, 78 m’-es, takaros ház garázzsal eladó. Ár: 12,3 M Ft. Érd.: 30/822-9571-------------------------------------------------------------------------------*1067075' CS ALÁDI ház presszóval eladó, vagy kiadó. 30/812-8729----------;-------------------------------------------------------------------*1067108' DO BÓ krt.-i 2,5 szobás, nagy étkezős lakás re­ális áron eladó. 30/9532-920.-------------------------------------------------------------------------------*1067222' ELADÓ a Lunkányi utcában, téglaépítésü tár­sasházban, egyedi fűtésű, II. em-i, 1,5 szobás, felújított lakás. 8,9 M Ft. Érd.: 30/820-9189-----------;-----------------------------------■-----------------------------*1067075' EL ADÓ belváros közeli 2004-ben épült társas­házban, II. emeleti, nappalis-hálószobás, egyedi fűtéses lakás 12,7 M Ft. Érd.: 30/566- 8611-------------------------------------------------------------------------------*1067075' ELADÓ Kecskemét belvárosában, 2002-ben épült 3 szoba+nappalis emeleti azonnal köl­tözhető lakás. 15,9 M Ft. Érd.: 30/820-9199-------------------------------------------------------------------------------*1067075' EL ADÓ Kecskeméten Széchenyivárosban, 34 m2-es lakás, tiszta lépcsőházban, jó lakókö­zösségben, alacsony rezsivel, parkra néző ab­lakokkal. 5,8 M Ft. 30/8209-188-----------;------------------------------------------------------------------*1067075' EL ADÓ Széchenyivárosban, téglaépítésü tár­sasházban, 2 szobás, napfényes, egyedi fűté­sű, D-i fekvésű, ERKÉLYES lakás. 8,4 M Ft. Érd.: 30/939-3287-------------------------------------------------------------------------------*1067075* ELADÓ Vacsiközben 4 szobás, 2 fürdőszobás családi ház teljesen alápincézve, garázzsal, 550 m!-es telken. 22 M Ft. Érd.: 30/566- 8611-------------------------------------------------------------------------------*1067075* * Kecsekméthez közel nagy tanyás ingatlan 10 ha területtel eladó. 30/512-5470-----------------------------------:-------------------------------------—*1067195* KE CSKEMÉT belvárosától néhány perces sétá­ra, 2004-ben épült társasházban, 76 m2-es, III. emeleti, nagy teraszos lakás, számozott udvari beállóval eladó. 17,99 M Ft. 30/6015- 165--------------------------■----------------------------------------------------*1067075' 8 Kecskeméten, Jázmin utcában 463 m2 te­lek eladó. Érd.: 76/545-046, 70/77-29-305.-------------------------------------------------------------------------------*1067146' KECSKEMÉT Kertvárosában sürgősen eladó 1 szobás, de két szobássá is alakítható gázfűté­ses lakás. Az ár irányár mely tartalmazza a 16 m2 garázst 7,5 M Ft. Érd.: 30/820-9199-------------------------------------------------------------------------------* 1067075' Kecskemét, Pásztor u.-ban felújí­tott családi ház tulajdonostól el­adó 14,99 M Ft. 20/260­396O.1067247. KECSKEMÉTEN a belvárosban fűtéskorszerűsí­tett, erkélyes 2 szobás lakás hőszigetelt ház­ban eladó. Ár: 9,3 M Ft. Tel.: 30/593 -0203------------------------------------------------------------------------------*1067075' KE CSKEMÉTEN, alacsony rezsijű felújított 42 m2-es lakás magánszemélytől eladó 20/5466-284-------------------------------------------------------------------------------* 106692* • KE RESÜNK-KÍNÁLUNK eladó lakásokat, kertes házakat, nyaralókat, külföldi és belföldi ügyfe­leink részére, UNIVERZÁL Országos Ingatlan- iroda Szolnok, Ady E. 1. Tel.: 56/422-043, vagy 20/992-8505-------------------------------------------------------------------------------*1066595* KMÉT, Halasi úti hobbisoron 2 db belterületi építési telek eladó 6,5 M Ft 30/9438-832-------;----------------------------:----------------------------------•—*1066601­KM ÉT, Mária városban 70 nm, 2 szobás, össz­komfortos családi ház sürgősen eladó 11,5 M. 20/491-2889-----------------------------------------------------------------•------------*1067249* KM ÉT, Rendörfaluban 550 m2-es építési telek eladó 10,5 M Ft. 30/9438-832-------------------------------------------------------------------------------*1066801' KMÉT, Szabó S.-telepen, 150 nm, eQrszintes, 5 szobás szigetelt családi ház 1500 nm telken eladó 10,5 M. 20/491-2889-------;----------------------------------------------------------------------*1067249' KM ÉTEN 2,5 szobás, 67 m2-es, tetőtéri, új épí­tésű lakás áron alul eladó: 10,5 M Ft. 30/732-2833--------:---------------------------------------------------------------------»1067225* 8 Kméten 30 m2-es ékszerdoboz kis lakás alacsony rezsivel eladó, 20/482-6249-------------------------------------------------------------------------------*1067099' NAGYKŐRÖSÖN, 2 szobás lakás eladó 3 M. 20/593-3579------;------------------;----------------------------------------------------*1067249' SZ ÉCHENYIVÁROS kedvelt részén 57 m2-es, egyedi fűtésű, tégla építésű, II. emeleti, átla­gos állapotú lakás SÜRGŐSEN ELADÓ 7,9 M Ft. Érd.: 30/822-1262------------------------------------------------------------------------------*1067075' SZ ÉCHENYIVÁROS új építésű részén 2005-ben épült, 49 m2-es, I. emeleti, egyedi fűtésű lakás 12 m2-es zártudvari autóbeállóval eladó. 13,99 M Ft. 30/692-6215-------------------------.---------------------:--------------------------------*1067075' VA CSIKÖZBEN eladó 2006-ban épült garázsos családi ház, 500 m2-es telken! Ár: 33,9 M Ft. gedai.erika@dh.hu Tel.: 30/822-9580-------------------------------------------------------------------------------*1067075' ALBÉRLETET KÍNÁL BELVÁROSI garzon kiadó. 30 E Ft 30/2070-128.-------------------;--------------------------------------------------------*1067228' KE CSKEMÉTEN, Forradalom u. 2 szobás, I. em. lakás kiadó. 30 E Ft/hó+rezsi. 30/8595-819-------------------------------------------------------------------------------*1066930* 8 Kecskemét, Dobó' krt.-i 2,5 szobás, búto­rozatlan lakás hosszú távra kiadó, lár: 50 E Ft+ rezsi+1 hó kaució. Tel.: 30/501-4272------------------------------------------------------------------------------*1067173' KE CSKEMÉTEN, a Széchenyivárosban, 1 szo­bás, étkezős, X, em.-i, extrán átalakított lakás eladó, kiadó, lár.: 7 M Ft, 35 E Ft/hó+rezsi+1 havi kaució. 06-20/332-4441 —--------------------------------------------------------------------------*1067237' KÉTSZINTES kertes családi ház ikergarázzsal kiadó bútorozva. 30/939-7442,------------------------------------------------------------------------------*1067147' KM ÉT belvárosi, I. em.-i, 1 szobás gázfűtéses bútorzott lakás kiadó. 20/520-1654------------------------------------------------------------------------------*1067051' KM ÉT, központi 2 szoba, I. em., bútorozott la- kás hosszú távra kiadó 35 E Ft 30/3929-333 KMÉTEN 1 szoba, összkomfortos, kertes ház kiadó bútorozva hölgy részére. 20/7711-559-----------:----------------------------—------------------.----------------* 1067151 • 8 Műkertvárosban 3 szobás családi ház ki­adó. 30/628-6736.-------------------------------------------------------------------------------*1067143­BÉRLEMÉNY PRESSZÓ kiadó. 30/812-8729-------------------------------------------------------------------------------*1067108* GARÁZS KECSKEMÉT, Juhar u.-i garázssoron garázs ki­adó, 10 E Ft/hó+1 hó kaució.'20/928-9349-------------------------------------------------------------------------------*1066938' 8 Kecskemét, lánchíd u.-ban, 42 m2 ikerga­rázs eladó, lár: 3,8 M Ft. 06-20/997-57-01-------------------------------------------------------------------------------*1067220' FŰTÉSSZÁMLÁJA akár 70 %-kal kisebb lehet!!! ENERGIATAKARÉKOS, "A" KÁT. tehermentes ÚJ LAKÁSOK a belvárosban- A Cifrapalota közelében 48 m-töl, átadás 1 hónapon belül- A Katona J. Gimnázium mögött 43 m^től, 2010 márciusi átadás 76/480-750, 20/428-4022 www.epitosimon.hu LAKÁSÁT, INGATLANÁT, ÜZLETÉT, ***} / zz BERLEMENYET...! Keddenként megjelenő ingatlanbörze oldalunkon! Apróhirdetését telefonon is feladhatja ©76/518-250 Petőfi Népe

Next

/
Oldalképek
Tartalom