Petőfi Népe, 2010. január (65. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-12 / 9. szám
/ / MA NAPKELTE 7.28 - NYUGTA 16.16 HOLDKELTE 5.30 - NYUGTA 13.32 ERNŐ napja ernő. Az Ernesztből a nyelvújítás során alakított utónév. Jelentése: komoly, határozott. Védőszentje: Szent Ernestus római vértanú, akinek csak a nevét ismerjük. Minden idők legjobb magyar telivérének, Kincsemnek a tenyésztője és futtatója volt Blaskovich Ernő. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Ernő, Erneszta napja. A református naptárban Ernő napja. Az evangélikus naptárban Ernő, Tatjána napja. A zsidó naptárban Tévét hónap 26. napja. napi igék. Evangélikus: Józs 3,9-17. Jn 3,22-36. Véradás ma Tiszakécskén, az orvosi redelőben, 9-től 13 óráig várják a véradókat. Nyugdíjasként dolgozik Előre hozott nyugdíj mellett dolgozik egyik olvasónk, és igen jól keres. Úgy tudja, hogy változtak a szabályok. A kérdése: menynyit kereshet ahhoz, hogy ne szüneteltessék a nyugdíját? Arra is kíváncsi, hogy ha közben eléri az öregségi nyugdíjkorhatárt, akkor mi lesz az év hátralévő részében? Január 1-jétől valóban több változással is számolniuk kell azoknak, akik az előre hozott öregségi nyugdíj mellett dolgoznak. Pozitív változás az, hogy míg tavaly legfeljebb a minimálbér tizenkétszeresét kereshették, az éves keretösszeg idén a mostani minimálbér tizennyolcszorosa, ami 1,323 millió forintot jelent. Ha olvasónk bére év közben eléri ezt az összeget, akkor azt tíz munkanapon belül be kell jelentenie a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz. Ez egyébként szintén új szabály. Ebben az esetben a rá következő hónaptól szüneteltetik a nyugdíját. Ha viszont olvasónk év közben eléri a rá irányadó rendes öregségi nyugdíjkorhatárt, akkor a szüneteltetés csak addig az időpontig tart, nem pedig év végéig. Kérdés az is, hogy mikor lett előre hozott öregségi nyugdíjas, mert ha 2008. január 1-je előtt, akkor a jövedelemkorlátozás rá nem vonatkozik. LEVELÉT VÁRJUK: PETŐFI NÉPE - „SEGÍTÜNK" 6001 KECSKEMÉT, PF.: 76 E-MAIL: VALENTINA.TAKACS@AXELS.HU A méregtelenítés veszélyei orvos ellenzi ezeknek a kúráknak az alkalmazását A léböjtkúra, illetve a kizárólag zöldség-gyümölcs fogyasztás nagyon divatos, EGÉSZSÉGÜNK Sok Az ünnepek elmúltával sokan gondolják úgy, hogy itt az ideje új, egészségesebb életet kezdeni, lefogyni vagy csak eltüntetni szervezetünkből az ünnepek alatti dőzsölés miatt felhalmozódott méreganyagokat. Életmód Vajon jót teszünk szervezetünkkel, ha belevágunk egy drasztikus méregtelenítő kúrába? Egy teljes üzletág fejlődött ki a méregtelenítést segítő szerek, eszközök és étrend-kiegészítők árusítására, azonban a felügyelet nélküli böjtök akár veszélyesek is lehetnek. Az ilyen kúrák célja általában a szervezetben felhalmozódott salakanyagok kihajtása. Az orvos- és természet- gyógyász-szakma egy része azt vallja, hogy a felhalmozódott méreganyagok puffadást, fejfájást, görcsöket és fáradtságot okoznak, hosszú távon pedig krónikus betegségek kialakulásához vezetnek. ■ Amennyiben 4-5 napnál hosszabb a kúra, mindenképpen szükség van orvosi felügyeletre. Az emberek gyakran vágnak neki méregtelenítő kúráknak, a legtöbbször fogyni akarnak, léböjtkúra, illetve kizárólag zöldség-gyümölcs fogyasztásának beiktatásával. Hosszabb távon ezek a kúrák orvosi felügyelet nélkül veszélyesek lehetnek. Sok orvos ellenzi ezeknek a kúráknak az alkalmazását, mert szerintük a szervezet képes a saját eszközeivel - az ürítéssel, az izzadással és a kilégzéssel - mé- regteleníteni saját magát, és egy átlagembernél nem halmozódik fel annyi salakanyag, hogy drasztikus kúrára legyen szüksége. Szerintük a máj és a vese, ha egészségesen működik, bőven elégséges a méregtelenítéshez, a kúrák inkább csak felboríthatják a működését. Amennyiben mégis belevágunk egy kúrába, fontos, hogy alaposan járjunk utána, hogy milyen hatással lesz a szervezetünkre. Amennyiben 4-5 napnál hosszabb a kúra, mindenképpen szükség van orvosi felügyeletre, különösen az idősebbek, vagy a valamilyen szempontból veszélyeztetettek esetéhen. A kezdetekkor előfordulhatnak rosszullétek, ezért érdemes de nem árt vigyázni vele olyankor méregteleníteni, amikor otthon vagyunk. A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, hogy nem pótoljuk az elvesztett folyadékot, és ásványi anyagokat. Amennyiben túl sokáig folytatjuk a kúrát, megvonjuk az alapvető tápanyagokat a szervezetünktől, ennek következtében lelassulhat az anyagcsere, és ellentétes eredményt érhetünk el. OLVASÓI ÜZENETEK SMS: 30/324-8466 ISI Szombaton a Katona József Gimnáziumnál szálltam fel a távolsági buszra. Az ott látott reklámhirdetés hatására rosszul lettem: 1% a rákos betegeknek. Ezt nem szabadna. Ildi ISI Honfiak! A Fidesztől miért nem hallani, hogy kormányzati pozícióban a benzin árát azonnal a felére visszacsökkenti? Szabi ISI Felháborító, hogy Kecskeméten nincs telefonon hívható ügyfélszolgálata a FiberNetnek és a Démásznak! Ügyfél El Micsoda üzleti fogás! A multinál 79, a saját boltjában 210 a nem szeletelt. A ma visz- szaküldöttről pedig címke le, szeletelve, és holnap 240 Ft. Pu- hultan. Félegyházi IS Ez a pénteki hír elszomorít: Cs. Sándor 0 - vezír és B. Fülöp alvezír „HÁZASSÁGA” a BŰN melegágya. Ez komoly. Egyébként ez jó példája az úgynevezett politikai és gazdasági elit összefonódásának, a közös MÚLT kötelez és mélyen gyökerez. S Más kategória ugyan Elvis Presley, nem vitatható, hogy a Petőfi Népe megemlékezett róla. Egyúttal hiányoltam, hogy Wass Albert születésnapjáról, életéről, munkásságáról nem olvashattunk. Most is aktualitása van verseinek, írásainak. Pótolha- tó-e utólag valamelyik versével együtt? El Jan. 8-án ünnepeltük Wass Albert születésének 102. évfordulóját. Nem sok méltatást szentelt neki a média! Pedig a legnehezebb időkben is MAGYAR tudott lenni. Sajnos az ő műveit is csak a rendszer (gengszter)vál- tás után ismerhettük meg. Mé- szi. A SZERKESZTŐSÉG FENNTARTJA MAGÁNAK A JOGOT, HOGY AZ ÜZENETEKET SZERKESZTETT VÁLTOZATBAN KÖZÖLJE. BAK (XII. 22-1.20.). Természetesen, eredetien viselkedik, és optimizmussal telített. Óriási akarattal, dinamizmussal lát munkájához. Az esti légkör kedvez a szerelemnek. vízöntő (1.21-11.20.). Rendkívül nyitott és közlékeny társaival. Merészen belevág új feladatokba, nem fél a kockázatvállalástól. halak (II. 21-111.20.). Egészséges önbizalommal rendelkezik, ezért bátran elvállal minden nehéz feladatot. Másokkal, de önmagával szemben is magasra teszi a mércét. KOS (lll.21-IV.20.). Méltóságteljesen viselkedik, nehezen tudják kihozni a sodrából. Saját humorával vezeti le a feszültséget. Romantikus estére számíthat. BIKA (IV.21-V.20.). Lépésről lépésre halad feladataival, nem kapkod, mert tudja, hogy mindennek megvan a maga ideje. Nem akar hibázni. IKREK (V. 21—VI. 21.). Újabb és újabb területeket akar megismerni, ezért tanul és informálódik a környezetétől. Ha egy kapcsolatot kockázatosnak érez, felejtse el! RÁK (VI. 22—VII. 22.). Olyan dolgokat vállal, amelyek könnyen meghaladhatják erejét és képességeit. Az eredmény biztosan nem marad el. OROSZLÁN (VII. 23-VIII. 23.). Tempósan dolgozik, de az év eleji munkák, feladatok ezt követelik meg Öntől. Kár mérgelődnie! Sokan cserélnének Önnel, szűz (VIII.24-IX.23.). Nehezére esik világosan közölni vágyait, kívánságait. Vár, hogy megfelelő ajánlatot tegyenek Önnek. Ne mindig másoktól várja a kezdeményezést, mert így csak kiszolgáltatja magát. MÉRLEG (IX.24-X.23.). Megvan az a képessége, hogy megismerje azt is, amit az emberek el akarnak titkolni. Egyénisége az érzékenység és a kíváncsiság fura keveréke. Kerülje az alkalmi viszonyokat. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Ha nehéznek találta az elmúlt hónapot, akkor most fellélegezhet. Elsősorban anyagi téren mutatkoznak a javulás jelei. Még egy régen áhított utazásra is lehetősége nyílik. NYILAS (XI. 23-XII. 21.). Tévedett, s ezért súlyos árat kell fizetnie. Naivan azt hitte, igaz, amit mondanak. Ebbe a csapdába bizony szépen besétált. Jókora tapasztalattal lett „gazdagabb”. VIZALLASJELENTES a tisza tegnap Szolnoknál 687, Csongrádnál 663 centis volt. a dunán Budapestnél 236, Paks- nál 132, Bajánál 277, Mohácsnál 305 centis vízállást mértek. SZERKESZTŐSÉGEK KECSKEMÉT, Széchenyi körút 29. Szerkesztő: Takács Valentina Telefon: 76/518-256 BAJA, Árpád tér 6. Szerkesztő: Kubatovics Tamás Telefon: 79/426-371 KISKUNFÉLEGYHÁZA, Batthyány u. 2/A Szerkesztő: Szentirmay Tamás Telefon: 76/430-216 KISKUNHALAS, Szilády Áron út 5-7. Szerkesztő: Tapodi Kálmán Telefon: 77/523-852 KISKŐRÖS, Árpád utca 2. Szerkesztő: Szűcs Brigitta Z. Telefon: 78/513-644 KOROS NIKKEL ÉS BŐR KÖZÉPEN MEGFOG! JUHÁSZ GYULA VERSE FALEMEZ ÖT... TEA CSINOS ELEVE l ▼ ÉRDÉI FÉLISTEN ► ▼ ▼ EU BETŰI NEM ABBA ► ▼ EZREDRÉSZ! ► HAZAI ZENEKAR EGYIK-... l A? ELŐBB ► ▼ ERRŐL A HELYRŐL RAGYOG ► ▼ FÉRFINÉV PARADICSOM l f HANT ► Tévécsatorna ANCSA SZEMÉLYENKÉNT FÉLREVEZETHETŐ ► ▼ IMÉ, NÉZD ▼ EJHA. Ó! L ? V TANTI ► SEMMI. LATINUL ► IDŐHELYBENJÁRÁS Kunszentmiklós szerda ® Kecskémet-1 °c 1 °C 4 °C 3 °C Kiskőrös -1 ,°C Kalocsa Kiskunfélegyháza 4 C csütörtök 1 »r Kiskunhalas 1 Készíttette:-1 °C Bája • , ifi /ones 4°C .„«Bácsalmás Wévuco 4 w-1 °C hőmérséklet + déli felhőzet reggeli péntek Bacs-Kiskun megyében ma reggel foltokban köd lesz, ami délelőtt fokozatosan ritkul. Napközben elvékonyodik a felhőtakaró, és délután remélhetőleg a Nap is kisüt. Este ismét erős felhősödés várható. Számottevő csapadék, jelentős szél nem lesz. A jellemző hőmérséklet kora délutánra +3, szerda reggelre -2 fok köré várható. A legvalószínűbb folytatás: legalább jövő héttőig változóan felhős, párás, de délutánonként derengő, az évszaknak megfelelően hideg időre van kilátás. Csütörtök estétől szombat délig a délnyugati, déli országrészben vastagabb felhőzetre és időszakos, mérsékelt hóesésekre van kilátás. Orvosmeteorológia.' fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: a ködben minden távolabb látszik a valóságosnál. (Ha egyáltalán látszik.) A levegőben lebegő apró vlz- cseppek fénytörése okozza a jelenséget. Előzésnél, kikerülésnél ezt is figyelembe kell venni.-*°C 4 °C Vízhőmérséklet Duna 2-3 X Tisza 2-5 X Balaton 1 X Velencei-tó 1 X Fertő 1 X Tisza-tó 2 X Hójelentés Dachstein 20-110 cm Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSJ”. Semmering 25-55 cm Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd, További folyamatos, helyfüggő Liuigno 130-190 cm előrejelzés: www.eumet.hu ' TAKÁCS ! VALENTINA í ROVATA