Petőfi Népe, 2009. december (64. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-31 / 305. szám
2 Murphy működik: ami beleeshet egy kéménybe, az bele is esik ► Folytatás az 1. oldalról- Pedig ami beleeshet egy kéménybe, az beleesik. Gyakori, hogy madarak, méhek fészkelnek beléjük. Volt időszak, amikor komplett méhészfelszerelést kellett beszereznünk, hogy szakembereink testi épségük kockáztatása nélkül végezhessék munkájukat. Négyévente a kémények műszaki állapotát is ellenőrzik szakembereink. Rendelet szabályozza, hogy a gáztüzelésű berendezésekhez tartozó kéményeket évente egyszer, a szilárd-, illetve olajtüzelésű kályhákhoz tartozó kéményeket évi két alkalommal ellenőrizni, szükség esetén tisztítani kell. Tatár Endre tizenkét éve szolgálja a kecskeméti kéményeket, az általa ellátott városrészben jól ismerik a lakok, legtöbben mesz- sziről köszöntik.- Mindennap látom a házam előtt elmenni, mégsem hozott még szerencsét, méltatlankodott egy idős néni, mikor becsöngettem hozzá - meséli a szakember.- A hagyományos fűtésű lakásokban évente kétszer is megjelenek, így már megszoktak az emberek. Főleg azok emlékeznek rám, akiknek kéményéből a korom és kátrány mellett egyéb dolgot is „elővarázsoltam”. Volt, hogy macskatetem akadt a füstfaragó kéménykotró drótcicájára, de pénzt is talált már a kürtőben. Vélhetően a ház előző lakója rejtette el.- Szép a mi munkánk, főleg ha értékelik - folytatja Endre.- Sokan nem is tudják, hogy a tiszta, megfelelő huzattal bíró kémény életeket menthet. Nem szokásom szerencsét kívánni, inkább egészségesek, bölcsek legyenek az emberek az új esztendőben. ■ P. Zs. Háromezer kürtő egy kéményseprőre A filantróp kft. a megye 79 településén lát el kéményseprv- ipari kötelező közszolgáltatást. A társaság teljes ellátási területén több mint 160 ezer, Kecskeméten majd’ 38 ezer kéményt felügyel a társaság. Öt kirendeltségen - Kecskemét, Baja, Kiskunfélegyháza, Kalocsa, Harta - félszáz kéményseprőjük dolgozik, közülük öten idén tettek mestervizsgát. MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2009. DECEMBER 31., CSÜTÖRTÖK Ölomöntés a színpadon orgovány Bácsi Nikolettnek a mostani volt a hatodik premierje Az előadás mindig más, mint ahogy elpróbálták Szilveszteri néphagyományt, az ólomöntést elevenítették fel legújabb előadásukban az orgo- ványi komédiások. Popovics Zsuzsanna Orgoványon hagyomány, hogy felnőttek, gyerekek együtt szí- nészkednek. A helyi kulturális egyesület és az általános iskola színjátszó csoportja decemberben két közös színpadi produkcióval is előrukkolt. A falusi társulat állandó „házi szerzője”, Virág lózsef magyartanár, a kulturális egyesület elnöke, legutóbb egy Wass Albert-novellából írt számukra színdarabot.- Az előadás mindig más, mint amilyennek eredetileg megszületik a darab - mondja a szerző. - Megesik, hogy magam is rácsodálkozom, milyen mélységet hoz elő a szövegből a gyerekek játéka.- A próbákon viccelődünk, de egészen más a színpadon, élesben helytállni - mondja Ritter Andrea, aki most először játszott a színicsoporttal. - A díszletre is vigyáztunk, mivel kimondottan erre az előadásra kaptuk kölcsön. A parasztkonyhát idéző régi bútorokat a Babuska Múzeum vezetője, Korenika Attila és magánszemélyként Budai Mátyás bocsátotta a színjátszók rendelkezésére. Az Ólomöntés premierjére a falu időseit hívta meg az orgo- ványi önkormányzat a helyi művelődési házba. A darabot ezt követően az iskolában is bemutatták - nagy sikerrel. Bácsi Nikolettnek a mostani volt a hatodik premierje. Ő már nem izgul az előadás miatt, azt mondja: amikor tapsol a közönség, úgy örül a sikernek, mint a nagy színészek.- Sokan megállítottak az utcán, hogy gratuláljanak az elő■ Tavaszra tervezik a következő bemutatót, akkor több felnőtt is színpadra lép. adáshoz, majd azt kérdezték, mikor lesz a következő - meséli Gellér Imréné Etelka, a darab rendezője, az alkalmi színészgárda vezetője. - Rajtunk nem múlik. Most is első szóra váüal- ta a felkérést a két felnőtt főszereplő - Véghné Murár Brigitta és Vígh Norbert. Az unokákat játszó diákok is hősiesen viselték a próbák nyűgjét. Sokan állnak mögöttünk. Segíti munkánkat a helyi iskola-igazgatója, a polgármester, a művelődési ház vezetője is. Az orgoványi társulat tavaszra tervezi a következő bemutatót, akkor több felnőtt is színpadra lép, és Rejtő Jenő A háremőr című bohózatát adják elő. Hangjelzőkre költik az adományokat Kecskemét Huszonöt gyalogátkelőt szeretnének felszerelni a készülékkel A látássérült emberek gyalogos közlekedését segítő jelzőhangos berendezések kiépítését támogatja az idei adventi időszakban szervezett karitatív akciói bevételéből a kecskeméti Rotary Klub és a városban működő három Lions Klub.- A megyeszékhelyen összesen huszonöt gyalogátkelőt szeretnénk felszerelni távműködé- ses hangjelzővel, idén annyi pénzünk gyűlt, amiből öt-hat ilyet tudunk beüzemeltetni - tudtuk meg dr. Fábián Gézától, az Első Kecskeméti Lions Klub soros elnökétől. A városi önkormányzat is támogatja a projektet, mely vállalta, hogy megduplázza a klubok által összegyűjtött összeget. Egy jelzőberendezés kialakítása negyedmillió forintba kerül. Különlegessége, hogy csak akkor ad hangjelzést, amikor az átkelőt használó látássérült működésbe hozza. ■ P. Zs. PN-POSTA Talán kevés volt a borravaló? Tiszteit Szerkesztőség! A férjemet december 13-án baleset érte. Az történt, hogy lezuhant a lépcsőn - lakótelepen lakunk -, és betört a feje. Kijött az ügyeletes orvos, aki azonnal beküldte mentővel a kórházba. A mentők nagyon rendesek voltak. Betakarták a férjemet, és az úton végig ott ültek mellette. Minden elismerésem az övék azért az emberségért, melyet tanúsítottak. Hazafelé már a betegszállító hozta a férjemet, és ott szó sem volt emberségről. Ők nem takarták be, pedig bizony hideg volt az éjszaka. Még ott is hagyták egyedül az autóban. Amikor hazaértek vele, alig akarták ideadni nekem a kórházi papírokat, úgy kellett könyörögnöm. Végtelenül arrogánsán beszéltek, viselkedtek velem. Pedig a borravalót becsülettel odaadtam nekik. Lehet, hogy kevésnek találták? Üdvözlettel: régi olvasójuk LEVÉLCÍM: „PN-POSTA” PETŐFI NÉPE SZERKESZTŐSÉG 6001 KECSKEMÉT PF.76 E-MAIL: PETOFINEPE@AXELS.HU Fél éve nem találják Rádi Józsefet. A 46 éves kecskeméti férfi a Serfőző utcai lakásból július 2- án tűnt el. Azóta életjelet nem adott magáról, tartózkodási helye ismeretlen. A kecskeméti rendőrkapitányság bűnügyi osztálya elrendelte a körözését, eltűnésének körülményeit köz- igazgatási eljárás keretében vizsgálják, rádi József személyleírása: Körülbelül 170 cm magas, átlagos testalkatú. Rövid bajusza van, szeme sötétbarna színű, haja fekete, rövid. Aki információval tud szolgálni a keresett személy hollétéről, hívja a 76/484-684 telefonszámon a kecskeméti kapitányságot, vagy a 107, illetve a 112-es segélyhívó számot. ■ G. S. Tulajváltás ide vagy oda: nincs szilveszter pezsgő nélkül! koccintás A tapasztalatok szerint a fogyasztás nyolcvan százaléka Magyarországon az év végére esik Sokan azt vallják, hogy nincs szilveszter pezsgő nélkül, az év utolsó napjaihoz elengedhetetlenül hozzá tartozik a szénsavas nedű. Az ország egyik legnagyobb pincészeténél, az izsáki Royal- sekt Zrt.-nél is már évtizedes hagyománya van az alkoholos és alkoholmentes pezsgők készítésének - mondta lapunknak Ungor Erik tulajdonos. - Tavasz- szal kaptuk azt a hírt, hogy az üzem felszámolás miatt eladó, így megvásároltuk a pezsgőgyárat. Az értékesítést szerencsére rövid idő alatt sikerült elindítanunk. Már külföldre is szállítunk, de a belföldi piacon is meghatározó a piaci pozíciónk. A Szent István pezsgőnkből jelenleg extra szárazát és édeset készítünk, amit az elkövetkezendő évben kiegészítünk rozéval, vörössel és muskotályossal. Az izsáki üzemben jelenleg tankpezsgők készítésével foglalkozunk. Ezek között vannak olyanok, melyeket egy hónapig, míg másokat három, illetve hat-ti- zenkét hónapig érlelünk. A fiatalok körében nagyon kedvelt a mustból erjesztett pezsgő, a Muscat de luxe, mert könnyed, gyümölcsízű és mindössze hat és fél fokos alkoholtartalmú. Hagyományos érlelésű pezsgőkben is gondolkodunk, de előbb az alapokat kell megteremteni hozzá. Biopezsgővel már rendelkezünk, de azt is tartályban 18 hőAnnak idején a francia szerzetes jól tette, hogy feltalálta a pezsgőt napig erjesztjük. Ennek még nincs nagy hagyománya hazánkban, de már egyre többen érdeklődnek iránta. Az eddigi tapasztalok az mutatják, hogy Magyarországon a pezsgőfogyasztás nyolcvan százaléka az év végére esik. A terveink között szerepel olyan könnyed pezsgő készítése, amit nyáron is szívesen fogyasztanak majd az emberek. ■ A minősége függ az alapbortól és az érlelési időtől A pezsgőt Dom Pérignon francia szerzetes találta jel a 17. században. A pezsgőkészítés csak a megjelelő, nyomásálló üvegpalackok és a parafa dugó feltalálása után vált lehetővé. Erjedésben lévő bort töltöttek a palackba, és az erjedés beféjez- téig a termelődő széndioxid a palackban maradt. A tankpezsgőt fémtartályokban készítik, minősége függ az alapbortól és az érlelési időtől. A pezsgőt többször likőrözik, ami gyakorlatilag borban oldott cukor. A pezsgő ízének megfelelő fajélesztőt is használnak, ami beindítja a másodlagos erjedést.