Petőfi Népe, 2009. december (64. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-24 / 301. szám

14 PETŐFI NÉPE - 2009. DECEMBER 24., CSÜTÖRTÖK PETŐFI NÉPE A jövőt nem ismerjük, de a jövő Urát igen karácsonyi beszélgetés dr. Bábel Balázs Kalocsa-Kecskemét érsekével, metropolitával Dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskemét egyházmegye érseke A karácsonyi marketing, a bevá­sárlási láz, az ajándékőrület nap­jaiban az emberek elfelejtik, mi az ünnep lényege. Milyen ese­ményre emlékezünk? Ki volt a betlehemi kisded? Az egyház az adventi rorátékkal; az éjféli mi­se szent várakozásával, örömé­vel és a szent liturgiával meg­győzően hirdeti: Júdeábán egy­koron az emberiség sorsát alap­vetően megváltoztató esemény történt. Dr. Bábel Balázs érsek, metropolita karácsonykor egy mozgalmas evangelizációs körút summázatával erősíti majd a hí­vek szent reményét: „Ne féljetek! Jézus velünk van! ” Farkas P. József- Értékelhető már a jubileumi misszió hatása? - kérdeztem az egyházmegye első papjától.- Nem mérhető azonnal, és műszerekkel sem. Jézus mondja: „Menjetek el az egész világra, hirdessétek az Evangéliumot! Tanítsátok meg az embereket mindannak megtartására, amit én mondtam nektek!” Az embe­rek elfáradnak, kifakulnak az eszmék, új kérdésekre új vála­szokat kell adni. Én azt gondo­lom, hogy ami történt, jó hatás­fokú volt, nagyon sok embert megmozgatott.- Ilyenkor a főpap alapvető­en ajándékvivő; a liturgiá­val, a tanítással, a lelkesítő homíliával gazdagítja a ven­déglátókat.- Ez igaz. Viszont ez a misszió sokat adott nekem is. A visszajel­zések, levelek, telefonhívások mind azt bizonyítják, hogy min­den - világias-üzletszerű - ráha­tás, presszió ellenére is az embe­rek sokasága meg akar maradni a Krisztus követés-keresés gö­röngyös, kátyús útján. Tízezrek éreznek rá, hogy milyen maradó értékeket kínál az egyház. Ne­kem már az is jólesett, ha egy tar­talmas, mozgalmas nap délután­ján azt mondták a hívek, hogy jó volt kikapcsolódniuk, megnyu­godniuk, mert öröm árasztotta el a lelkűket, nemesítő volt számuk­ra a meghívott Lélek jelenléte. Az egyik helyen, ahol templomi jubi­leum is volt, a barátságról beszél­tem. Szent Terézt idézve azt kí­vántam, kértem, hogy az egyház- községben minél több olyan em­ber éljen, aki a másiknak, sokak­nak a barátja, segítője. Igen idő­szerű, és mélyen evangéliumi gondolat ez egy olyan világban, ahol szinte csak pillanatnyi érde­kek vannak, amelyek persze szét- foszlanak abban a pillanatban, amint ez a viszony feloldódik. Örültem, hogy értették és köszön­ték a tanítást. Hazavitték a példa igazát, és hirdetik a rájuk bízot­tak körében.- 2009 nehéz év volt. A ma­gyar gazdaság is megroppant. Sok százezer egzisztencia ke­rült veszélybe. Egy krisztusi, evangéliumi, lelki szervezet, mint az egyház milyen évre tekinthet vissza?- Nálunk a beérkezés szinte azonos az elindulással. Tehát fo­lyamatokról beszélhetünk. Már megindult a közösségekben és hivatalainkban is a feldolgozó munka, szeretnénk összegyűjte­ni az eredményeket, a tanulságo­kat, a szellemi-lelki summázatát ennek az egyéves missziónak is. Fiatal papok körében feltettem a kérdést, hogy mit csináljunk majd jövőre. Az egyik viccesen megjegyezte, hogy most pihen­jünk. Ebben az évben volt már annyi minden. Gondoljunk arra, hogy Jézus azt mondja: az én Atyám szüntelenül munkálko­dik. Örök dinamizmussal tartja fenn és kormányozza a világot. Nekünk sem lehet lustálkod­nunk. Személyes elkötelezett­séggel keresni kell a missziónak, az evangelizációnak új és újabb útjait. Amíg bírom, teszem a dol­gom. Hiszen ha nem tenném, vá­dolna a lelkiismeret....- Ezek szerint Ön nem hisz a világvégét hirdetőknek, a rom­lás prédikátorainak?- A hit nem jelent hurráopti­mizmust. Az Úrjézus is találko­zott gonddal, bajjal. Tudjuk, hogy volt, amikor folyt a könnye. Sírt. Mert előre látta Jeruzsálem pusztulását. A mi sorsunk lehet, hogy drámai, de nem tragikus. Ismerjük a feszültségeket, az ül­döztetést, a konfliktusok, a vi­szályok nehézségeit, de meggyő­ződésünk, hogy a végkifejlet mindig Isten kezében van. A tra­gédia mesterei azt hirdetik, hogy az élet zsákutca. Mi azt valljuk, hogy a kereszthordozás, a meg­próbáltatás - ugyanúgy, mint az öröm - elhagyhatatlan része az életünknek. A földi lét viszont csak a kifutópálya egy szakasza. Célra tart, Isten kezében össz­pontosul a világ és az egyház sorsa is. Ebben biztosak va­gyunk. A jövőt nem ismerjük, de a jövő Urát igen...- Miben lesz más ez a jubileu­mi karácsony, mint a többi?- Szerencsére nincs rendkívü­li feladatom, építhetjük a hagyo­mányokat. Itt lesznek a diakó­nusjelöltek. Öt fiatalt szentelek majd az ünnepen. Most kivétele­sen, karácsony másnapján, a délelőtt 11 órakor kezdődő szent­misén.- Tehát Kalocsán ünnepel...- ... itt is. Kecskeméten 27-én én mondom majd a búcsúi szentmisét a széchenyivárosi templomban, utána a Barátok­nál megáldom 2009 legjobb bo­rait és pálinkáit és az italok ter­melőit - Szent János hagyomá­nya szerint. Aztán magam is osz­tom a meleg ételt Karol Wojtyla megterített asztalánál a város fő­terén, testvériségben az éhes, fa- gyoskodó szegényekkel. Remé­lem, hogy Gyónba, a szüléimhez is eljutok, mert a Kisjézus édes­anyám és apám társaságában is vár rám. Megragadva a Petőfi Népe nyilvánosságát, kívánok minden kedves olvasójuknak kegyelmekben gazdag ünnepe­ket és egy szebb, lelkiekben is gazdagabb új esztendőt... Tévében is látható A helyi tévék adásában is ta­lálkozhatnak az érdeklődők Bábel Balázs érsek úr vallo­másával. A Kecskeméti Televí­zióban december 25-én 20.05 perckor, a Kalocsa Televízió­ban 29-én, 19.30 órakor lesz látható a műsor. Karácsonyi levél a túlpartra - Gyermekkori ünnepek képei drága szüleim! Akkor még nem tudtam, hogy léteznek mindennél drágább, de láthatatlan csomagok is... (... Anyámnak, Apámnak...) Égig érő karácsonyfát állítanék Nektek, drága szüleim, akik a fel­hők közül nézitek fiatok 64. ka­rácsonyát. Minden szeretetünne- pen velem voltatok azután is, hogy elmentetek. Ott áll a Bükk- zsércről hozott kis fenyő a nyug­helyeteken, a református teme­tőben. Nézem a fenyőt meg neveite­ket a márványlapon. Imádkozni kellene, de nem tu­dok, hiszen már régen beszélge­téssé alakult a veletek való kap­csolatom. Most is így van, amikor átsza­ladnak gondolataimon elmúlt ka­rácsonyok gyönyörű képei. Anyám, emlékszem meleg ke­zedre, ahogy a várost jártuk szenteste délutánján, miközben az angyalok - Apám és Nagyma­mám - készítették nekem a ka­rácsony örömét. Abban az évben hópihék jár­ták táncukat a levegőben. Elbe­szélted az én hároméves fejem­nek, hogy sokaknak szomorú és magányos a karácsony, meg azt is, milyen öröm sugárzik vissza azokra, akik az embereket szere­tik. Érzem ma is a hangodat, hal­lom szavaid, amelyek nagy ha­tással voltak rám. Olyan jó volt hozzád simulni, te az életeddel bizonyítottad a szeretet minden- hatóságát. Mindent láttam: a koldusnak adott forintjaidat (pedig neked is kevés volt belőle!), a szomszéd al­bérlőjének vitt tányér süteményt, amit szép textilszalvétával takar­tál be. Akkor már nagyobbacska voltam, de csak most mondom: abban a pillanatban is nagyon szerettelek. Neked nem egyna­pos karácsonyaid voltak. Akkor, ott, a kecskeméti utcákon bámul­tuk a fénytől viliódzó kirakato­kat. Aztán otthon, a Sárkány ut­cában, lázas izgalommal vártam, hogy végre a lakásba érjünk. Nagyanyám sietett felém, és én fogságába kerültem, mint a kis- csikó, akiknek a nyakát megfog­ják, hogy ne ficánkoljon. Beszélt hozzám, de én gondolatban már a nagyszobában jártam. Nagy­apám fehér ingben várta a bevo­nulást, sütemény illata kevere­dett a fenyő illatával. Végre meg­szólalt a kiscsengő. Drága Szüleim, arról a régi ka­rácsonyfáról egy-két dísz és a kis­csengő ma is karácsonyi ágaim­ra kerül! Türelmetlenül énekeltem a Mennyből az angyalt A fa alatt szerény ajándékok lapultak. Vol­tak ott sokkal nagyobb ajándé­kok is, csak akkor még nem tud­tam, hogy léteznek láthatatlan csomagok is. Drága Apám, emlékszem ba­jusz alatti, huncut mosolyodra, nevető szemedre. Ott álltái mel­lettem, vállamra téve áldott, te­vékeny kezed. Tudtad jól, hogy Nagyapám mindennapos felada­ta kivinni engem az állomásra vonatokat nézni. Tőled tanultam, hogy a mozdonyok királya a 424- es, nála kisebb a 328-as, aztán a legkisebb, mely olyan volt, mint egy felnagyított kávédaráló, a 272-es. Na és a kocsik: az olajos­kocsi, a hűtővagon, a szeneskocsi Régi családi fotó és a teherszállító vagonok. Hosz- szú órákig el tudtam nézni a sí­neken szaladó vonatokat. Mesterien koreografáltátok meg gyermekkori karácsonyai­mat. Köszönöm Nektek ma is, amikor írás közben egy-egy könnycsepp kicsordul a sze­memből. Mennyből az angyal, amit én akartam énekelni, de ma is Apám szép baritonjára emlék­szem, aztán a rövid ima, mely­ben megköszöntétek az évet, a mindennapi kenyeret, és oda­Szappanos István festő-tanár: „Mesterien koreografáltátok meg gyermekkori karácso­nyaimat. Köszönöm Nektek ma is, amikor írás közben egy-egy könnycsepp kicsordul a szememből.” idéztétek apai Nagymamám em­lékét. Aztán drága Anyám megszólal­tál: „Kisfiam, nézd, ott maradt egy zsineg a padlón. Vedd föl, ne le­gyen ott karácsony szentestéjén.” De a zsineg nem volt könnyen föl­vehető. Ahogy húztam, kigördült az ágy alól a csodavonat, amit Apám remekül elkészített hosszú éjszakák során. Csodák csodájára 424-es mozdonnyal, szeneskocsi­val, majd jöttek sorban a hitelesen elkészített, a valóságban már megcsodált vagonok. Meglepeté­sem, örö­möm ha­tártalan volt Térdre ereszkedve, hasalva néztem, mozgattam a szerelvé­nyemet. Később megtudtam, hogy a hengeres formák Darabos bácsi faesztergályos műhelyében születtek. A vagonok festése mes­teri volt. Ha ma is kezembe ve­szem régi játékaim maradványa­it, az 1948-as karácsony emléke melengeti a szívemet. Én már nem tudtam megvalósítani va­rázslatos karácsonyaitokat, talán megváltozott körülöttem az igazi angyalok segítsége. Lelkemben ott cseng majd 2009 karácsonyán is J. S. Bach Karácsonyi oratóriuma, melyről hiszem, hogy felhallatszik a felhő­kön túlra is, Nektek, akik egy­mást annyira tiszteltétek és sze­rettétek. Szappanos István festő-tanár

Next

/
Oldalképek
Tartalom