Petőfi Népe, 2009. november (64. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-07 / 261. szám

PETŐFI NÉPE - 2009. NOVEMBER 7., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Megmentették az ut mellett fekvő, beteg férfi életét a rendőrök Aranyfüstöt rejtő ládikó ünnep 125 éve alakult meg a Kecskemét és vidéke ipartestület ► Folytatás az 1. oldalról A rendőr, Ernhoffer István na­gyon rendes volt, még később is érdeklődött, hogy van a párom - mesélte a fiatalasszony.- Nagyon köszönöm a rend­őröknek a segítséget, mert nél­külük most lehet, hogy nem tarthatnám karomban a kislá­nyunkat - kezdte az időközben hazaérkező 37 éves családfő, mi­előtt felelevenítette a múlt csü­törtöki esetet. - Azt éreztem, hogy zsibbadok és nem látok élesen. Egy buszöbölnél kisorol­tam és kiszálltam az autóból, hogy járjak egy kicsit. A követ­kező, amire emlékszem, hogy valakik ott állnak körülettem és kérdezgetnek - idézte a történ­teket Dezső-Nagy Attila.- Genetikai rendellenesség­gel születtem, a túl sűrű vérem miatt állandóan szednem kell a gyógyszert. Álmatlansággal is régóta küszködöm, a kimerült­ségemhez az is hozzájárulha­tott, hogy kilenc hét alatt hat­szor törtek be a házunkba, s anyagilag teljesen padlóra ke­rültünk - mondta el a férfi, aki eddig üzletkötőként dolgozott, de a mostani esetet követően az állását is elveszítette.- Állandóan ezek a nehézsé­gek járnak a fejemben és Abigél, a kislányunk. A kecskeméti kór­házból, saját felelősségemre, a családom miatt jöttem haza. Még kivizsgálásokra járok. Egy­előre nagyon reménytelennek látok mindent - mondta el a gyermekéi megölelve az édes­apa- ,i„ ... . Szécsi jövőre az MDF-fel próbálkozik Választási ciklusonként más­más párt lát fantáziát Szécsi Gá­bor egykori kecskeméti polgár- mesterben. Szécsi az MDF színe­iben indul a 2010-es országgyű­lési választásokon. Ezt Dávid Ibo­lya pártelnök jelentette be teg­nap. Szécsi jelenleg az SZDSZ tagja, de tegnap közölte, hogy ki­lép a pártból. Mint emlékezetes, Szécsi a FIDESZ-szavazóinak bi­zalmából került Kecskemét élére, majd szakítva a fiataldemokra­tákkal, az SZDSZ-hez pártolt. ■- Tímár, szabó, kalapos, fa- és kőfaragó is kiállította mesterségének remekeit Helyi kisiparosok és ta­nulóik munkáiból, kur­rens kézműves szakmák történelmi relikviáiból nyílt kiállítás a megye- székhelyen. Popovics Zsuzsa A Kecskemét és Vidéke Általá­nos Ipartestület megalakulásá­nak 125. évfordulóját ünnepelte díszközgyűléssel tegnap. A jubi­leum apropóján tárlat is készült az Ifjúsági Otthon tükörtermé­ben. A helyi mesterek - tímár, fa- és kőfaragó, fotográfus, üveg­festő, szabó, kalapos - míves munkái és a műszaki szakkö­zépiskola diákjainak alkotásai vasárnapig láthatók.- Közösségi érték, hogy a kis­iparosság máig létezik, szorgal­mas munkával igyekszik túlélni a nehézségeket, ne­velni az utánpót­lást, átörökíteni elődei tudását - mondta köszöntő­jében Tornyi Lász­ló, az ipartestület elnöke. A Tarapcsik könyvkötészet aranyfüstöt rejtő ládája, restaurált antik kötetei, díszdobozai is láthatók a kiállítá­son. A könyvkötő-dinasztia köti, gondozza az Országgyűlés Hiva­talának írott dokumentumait. Az ünnepi köz­gyűlésen kitün­tetéseket, a szakmunkás ta­nulóknak pálya zati dijakat is átadtak.- Immár negyedszázada, hogy hozzám került az országgyűlés­től kapott első próbarendelés - árulta el Tarapcsik Sándor könyvkötőmester. - Négy érték­telen újságköteget köttettek, ki sem fi­zették. Egy évre rá aztán jött egy komo­lyabb munka, azóta is velünk dolgoztat: nak. Édesapám kezd­te a szakmát, ma már én is nyugdíjas va­gyok, fiam viszi tovább a mester­séget. Sörös Kálmán férfi szabóságá­nak kellékei is egyedi hangulatot idéznek. Közel negyven éve a maga ura, büszke rá, hogy máig fennmaradt műhelye. - Elegáns zakó, alkalmi öltöny nélkül nem létezhet magára adó férfi, ettől életképes ma is a szabóság és so­sem lesz divatjamúlt - állítja az aranykoszorús szabó. Sörös Kálmán Folytatnák a csatornázást Félegyházán Folytatni kívánja város a szenny­víz-beruházását. A folyékony hulladék kezelését, tisztítását és hasznosítását fontosnak tartja a város. Az egyes és kettes progra­mot már megvalósították, amely­nek eredményeként a Kiskunfél­egyházán lévő ingatlanok 66 szá­zaléka ráköthető, a szennyvízcsa­tornára. Ezt a programot szeret­nék folytatni a harmadik és ne­gyedik ütemmel. A beruházás nettó értéke, 2,577 milliárd forint. Az első for­dulón már túljutott az önkor­mányzat, és 83 millió forintot ka­pott. A saját erővel együtt, a 110 millió bekerülési költségű előké­szítési szakaszt tudták ebből fi­nanszírozni. Az ingatlantulajdo­nosoknak 225 ezer forintot kell majd fizetni, amit száz hónap alatt törleszthetnek, a lakás elő- takarékossági program keretén belül. Az intézményeknél 230 ezer forintot határoztak meg. A kivitelezés 2011-12-ben valósul­hat meg. ■ Sz. T. Balesetmentes balekok hazája ilyentájt, a téliesre forduló időben szükségünk van hangulatmódosítókra. Egye­sek nemes - vagy nemtelen - italok, mások vegyipari termékek segítségével igye­keznek mosolyt csalni ar­cukra. A gépjármű-tulajdo­nosokat viszont a nagy biz­tosítóváltás izgalma billenti ki a letargiából. mosolyuk nem őszinte, pe­dig igazán viccesek a kegye­ikért (értsd: pénz) versengő biztosítótársaságok. Mindig beszámolnak róla, hogy mi­lyen sokan választották őket, megkötve az új, jövő évi kötelezőt. Lehetséges, hogy vezető munkatársaik időnként összejönnek és ba­romira szórakoztató, szak­mai játékokkal építik csapa­tukat. Ilyen a kötelező gép­jármű- felelősségbiztosítás tarifáinak meghatározása. Az idevágó statisztikákat bi­zonyára remekül ismerő szakembereknek a játék- és tréfamester csupán annyit mondott a 201Oes díjtételek kapcsán, hogy „Mit érdemel az a bűnös, aki már hosszú évek óta csak befizet a biz­tosítók kaszájába?”, és az öl­tönytől, nyakkendőtől, vala­mint a gátlásaiktól megsza­badult - még véletlenül sem állítanám, hogy gátlástalan - jóemberek a kor szellemé­nek és a harmadik évezred kihívásainak megfelelő megoldást találtak, aminek lényege: Fizess, mint eddig! aki pedig azt hiszi, hogy tud vezetni, hiszen egy-másfél évtized alatt sem okozott balesetet, téved. Sőt, ő az igazán veszélyes autós. Csu­pán szerencsés volt. Lobog­tathatja a balesetmentessé­get igazoló B10-es besoro­lást. Biztos mulya és ügyet­len, tehát fizessen! Vagy - az egyenes ági rokonok vér­fertőzési lehetőségeit felem­legetve - keressen másik biztosítót. Új ügyfélként nagy lesz a becsülete. Egé­szen a következő váltási idő­szakig. Tüskékkel hintették be az utat az ATM-tolvajok A Fidesz-tagság őket jelölte a jövő évi választásokra VITRIOL Hamisított bankók, avagy a szétvakart szatyorfiil esete ► Folytatás az 1. oldalról Egérutat a Pentele-híd irányába láttak, ezért az üldözés arra foly­tatódott. Ám a zsaruk nem tud­tak lépést tartani a tolvajokkal, azok ugyanis szögből készült tüskéket szórtak ki eléjük az úttestre, a rendőrautó pedig beleszaladt ezekbe és defektet kapott. Nemcsak a rend­őrök autója vált használhatatlan­ná. A drótkötél rátekeredett a te­repjáró hátsó tengelyére, így nem sokkal később a Nissan Navara kigyulladt a Dunavecsét és Dunaújvárost összekötő Pentele-hídon, az M6-os autópá­lya lehajtójánál. Az üldöző rendőrök időköz­ben értesítették solti és duna­újvárosi kollégáikat is, hogy az érintett útszakaszokat zárják le. Mire odaért az erősítés, a Nis­san már teljes terjedelmében égett a sztrádán, a fülkében és kör­nyékén viszont nem volt senki. A tettesek gyalog me­nekülhettek el a helyszínről. Az automatában több millió forint volt, a rongá­lással okozott kár pedig megkö­zelíti az öt és fél millió forintot - tudtuk meg Mihályné Borne­misza Eleonórától, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószó­vivőjétől. ■ Hraskó István Megtették az ajánlásaikat a Fidesz-MPSZ választó körzetei­nek a csoportjai a megyében. Ezek a jegyzőkönyvezett anya­gok a hétvégén jutnak el a párt választási eljárási bizottságához, majd ez a szervezet viszi a vá­lasztmány elé. A Fidesz pártparlamentje de­cember 12-én dönt a jelöltség kérdésében - tájékoztatta a la­punkat a Fidesz régiós pártigaz­gatója, dr. Kerényi János. A me­gyében egyébként ismert politi­kusokkal Orbán Viktor pártel­nök is külön-külön egyeztet még ennek a hónapnak az utolsó he­tében. Kecskeméten az 1. válasz­tási körzetben dr. Zombor Gábor, a 2.-ban pedig dr. Horváth Zsolt a jelölt. A tiszakécskei választó- kerületben Lezsák Sándor, a Fel­ső-Kiskunságban Balogh József, a kiskunfélegyháziban Kapus Krisztián, a kiskőrösiben Font Sándor, a kalocsaiban dr. Sem- jén Zsolt, a kiskunhalasiban Lu­kács László, a bácsalmásiban Bányai Gábor, míg a bajaiban Zsigó Róbert a jelölt. Kérdés, hogy mikor áll össze a megyei lista. A régiós pártigaz­gató annyit mondott, hogy erről még nincs döntés. A 176 egyéni jelölt listájának a véglegesítése most a legfőbb munka. Arra, hogy őt jelölhetik-e a listára any- nyit válaszolt: a Fideszben nem posztokat, hanem munkát szok­tak osztani. ■ Barta Zsolt A postáskisasszony az átvilágító búra alá tuszkolta tízezreseimet, az idő alatt szétvakartam ideges­ségemben a bevásárló szatyor fülét. Bizonyára az olvasók is úgy vannak vele: manapság az ember nem tudhatja, sikerül-e békében lebonyolítani a villany- meg gáz­számla befizetést, vagy rendőri kí­sérettel kénytelen továbbállni. Rá­adásul épp azon a napon terjedt el, hogy megint átvágtak egy bol­tost hamis bankókkal a városköz­pontban, köpésre a nagykőrösi postahivataltól. Az ilyen híreket hallván, szinte rács mögé képze­lem magam. Ebben a pénzhamisító világban bármikor válhatok áldozattá. Azután pedig gyanúsítottá, mi­helyt átvilágítás alá veszi bankó­imat valamelyik postás, vagya ta­karékpénztáros. A rendőrség szerint kellő ban­kóismerettel és figyelmességgel el­kerülhető a szatyorfülig menő stressz. Minden ilyen hamisítási bűnügyben leadják a szokásost: figyeljük a pénzek minőségét. Tartsuk fény felé, keressük a fém­jelet. A fémszálakon ellenőrizzük, hogy olyan számjegy van e rajta mint a papíron, mert gyakran a hamis bankjegyre a kisebb címle­tek szálait ragasztják a hamisí­tók. Üzenem a rendőröknek: keve­sebb szatyorfül menne tönkre, ha inkább ők kapnák el a pénzhami­sítókat... m M. J. ■ Elszakadt a drótkötél, ki­gyulladt a tolva­jok kocsija.

Next

/
Oldalképek
Tartalom