Petőfi Népe, 2009. november (64. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-23 / 274. szám

12 PETŐFI NÉPE - 2009. NOVEMBER 23., HÉTFŐ KEGYELET / APRÓHIRDETÉS GYÁSZHÍR GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédink KOCSIS ZSIGMONDNÉ Tóth Mária 2009. november 12-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2009. november 26-án (csütörtökön), 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. „Szerettem volna még élni, betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal és fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett és imádott férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, JUHÁSZ PÉTER 59 éves korában, 2009. november 12-én hirtelen elhunyt. Felejthetetlen halottunktól kívánságának megfelelően, hamvasztás után veszünk búcsút 2009. november 26-án, 14 órakor a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. KÖSZÖNET L ír Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ID. KOCSIS JÓZSEF temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. I * T EMLEKEZES „Nem múlnak ők el, akik szívünkben élnek." HORVÁTH LÁSZLÓIMÉ Tormási Mária halálának 1. évfordulójára. Férje, gyermekei, unokái, testvérei. GYÁSZHÍR KÖSZÖNET Fájdalomtól megtört szívvel értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy özv. SZEGEDI AMBRUSNÉ kecskeméti, volt ágasegyházi lakos 2009. november 9-én, életének 89. évében elhunyt. Szeretett halottunk temetése 2009. november 26-án, 10.45 órakor lesz katolikus szertartás szerint a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. Köszönettel tartozom Mindenkinek, akik Édesapám, SZIRMAI FERENC búcsúztatásán részt vettek, sírjára virágot helyeztek. Mély hálám BARÁTAINKNAK és ismerőseinknek, valamint Dr. Bozóky Géza főorvosnak, Dr. Ruby Éva és Dr. Máttyássy Adrienn főorvosnőknek, akik a nehéz pillanatainkban mellettünk álltak. Szirmai Márta GYASZHIRDETESET, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA a Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN TEMETKEZÉS Ügyfélszolgálati irodák: Kecskemét, Béke fasor 71/A (köztemető főbejáratán belül) Tel.: 76/498-329 Csongrádi u. 3. Tel.: 76/481-319 Ügyelet 0-24 óráig 30/65-56-321 § A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APRÓH ÖfeiÉIB 1 m INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 20/77-37-305.-------------------------------------------------------------------------------M068343* www.stopingatlan.hu----------;--------------------------------------------------:----------------* 1055910­CS ALÁDI ház eladó Lakiteleken. 20/257-8927------------------------------------------------------------------------------*1062030* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1/210-4904.-------------------------------------------------------------------------------*1061956* BÉRLEMÉNY SZEPTEMBER 1-től bérbe vehető Kecskemét, Wesselényi u. 1. fszt 8. alatt lévő 43,68 m2 üz­lethelyiség. Érdeklődni: 30/9251-420 telefo­non lehet.-------------------------------------------------------------------------------*1047732* ALBÉRLETET KÍNÁL KMÉT, Batthyány u. 2.em., 3 szobás, bútoro­zott, gépesített lakás kiadó. 70/507-9991.-------------------------------------------------------------------------------*1062207* SSZÉCHENYIVÁROSBAN, az Akadémia krt- nál 2+2 félszobás (ossz: 76 m2) lakás bútoroz­va, hosszú távra kiadó, 45 000 Ft/hó+ rezsi + kaució. Érd.: 30/703-3893.-------------------------------------------------------------------------------* 1062428* _________JÁRMŰ_________ AD ÁS-VÉTEL, bizományos. www.kismobil.hu-------------------------------------------------------------------------------*1056541* BONTOTT autóalkatrész Kecelen! T78/421- 521-------------------------------------------------------------:-----------------*1053204* SU ZUKI használt Kecelen. T: 30/3700-808-------------------------------------------------------------------------------*1053200* UTÁNFUTÓT olcsón! 06-20/953-0663.-------------------------------------------------------------------------------*1060808* GÉPEK a Gépi lemezhengerítő eladó. 20/92-59-370-----------------------------------------:-------------------------------------*1062242* RÉ GI 50-es MTZ-t vennék. Telefon: 70/339- 5917-------------------------------------------------------------------------------*1061916* TZ4K, lseki kistraktor eladó. 30/2570-831.-------------------------------------------------------------------------------*1061476* * 50-ES vagy 80-as MTZ-t vásárolnák. 70/232-1782.-------------------------------------------------------------------------------‘1062211* ÁLLÁST KÍNÁL A KÖNIG Kft. felvételre keres 1 fő karbantartó villanyszerelőt és 1 fő karbantartó lakatost. Kerekegyházjak előnyben. Jelentkezés: Urbán János karbantartás vezetőnél. Tel.: 30/257- 2406-------------------------------------------------------------------------------*1061906* AU SZTRIAI munkalehetőségek hölgyeknek, uraknak! Hívjon minket bizalommal! 06- 30/487-1026, 06-30/469-0810.-------------------------------------------------------------------------------*1062304* BAJAI székhelyű cég gyakorlattal rendelkező traktor-, ill. nehézgépkezelő munkatársakat keres. Mezőgazdasági gépszerelői végzettség­gel rendelkezők előnyben. Fényképes önélet­rajzokat "Gépkezelő" jeligére, Baja 1. Posta, 311-es postafiókba várjuk.------------------ *1061893* BI ZTONSÁGI ŐR (OKJ-s) tanfolyam indul Kecs­kemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas. Felnőttoktatási nyilvántartási szám: 00809­2009. Állás lehetőséggel. Tel.: 70/634-5667------------------------------------------------------------------------------• 1059310* BI ZTONSÁGI őröket felveszek vidéki munkára. Kecskemétről az utazás megoldott. Jelentke­zés: H-P 9- 14-ig: 30/98-59-739.--------------------------------------------------------------------*1062406* CÉ GÜNK folyamatos bővülése miatt alkalma­zotti státuszba területi képviselőt keresünk. Jelentkezés: 06-1/431-6616. —------------------------------------------------------------------------*1062129* ÉP ÍTŐIPARBAN jártas hegesztő, lakatos és sze­relő szakmunkásokat keres kméti vállalat. C+B kát. jogosítvány előny. Jelentkezés: peter.kovacs02@yahoo.com-------------------------------------------------------------------------------*1062244* CHICKEN-FOOD Kft. a kecskeméti baromfifel­dolgozó üzemébe szakképesítéssel rendelkező baromfidaraboló munkakörbe, munkájára is igényes munkatársakat keres. Kérjük, hogy csak a szakmához jól értők jelentkezzenek. A daraboló részlegünkhöz csoportvezetőt is ke­resünk, aki végzett' már hasonló munkakört. Bérezés: teljesítmény alapján (átlag: 500-800 Ft/nettó órabér). Jelentkezés: szakmai önélet­rajzzal a chicken@microsystem.hu, e-mail címre. Érdeklődni lehet: Héjjas János 06- 30/239-2409.--------;-------------------------------------------------------------------*1061833* ÉR TÉKESÍTÉSI munkatársakat keresünk alkalmazotti, vagy vállalkozói jogviszonyba. Alapbér + jutalék. ferencne.patonai@groupamagarancia.hu-------------------------------------------------------------------------------*1057403* IDŐS gondozás Németországban, szakmai ta­pasztalat vagy német nyelvtudás előny! 20/378-9145-----------------------------------------------------------------------------*1057204* JÓ ZAN életű állatgondozót+intézőt keresek ottlakással Kerekegyházára szarvasmarha mellé. Érd: 70/7013-653.------------------------------------------------------------------------------*1062011* KE CSKEMÉTEN 60 lakásos társasház közös képviselőt keres. Szükséges: közös képviselői vizsga, vállalkozási igazolvány, érvényes erköl­csi bizonyítvány. Pályázatokat: vállalási díj megjelölésével, referenciával a hirdetés meg­jelenése után 5 munkanapon át, a kecskemé­ti Petőfi Népe Szerkesztősége "Közős képvi­selő” jeligére várjuk.-------------------- ---------•—»--------------------------------------*1062429* KE CSKEMÉTI fodrászüzletbe mükörmöst kere­sek. 30/3866-375.-------------------------------------------------------------------------------*1059648* KERESKEDELMI cég munkatársakat keres! T: 70/342-24-52-------------------------------------------------------------------------------*1060927* KFT. keres azonnali belépéssel szakképzett, gyakorlott henteseket belföldi munkára. Ser­tés-, marhavágásra, ill. csontozásra. Kiemelt kereseti lehetőség, szállást biztosítunk. Tel.: 70/636-0423-------------------------------------------------------------------------------*1062419* MALOM Bevásárlóközpontban nyíló ruházati üzletünkbe szakképzett női eladókat azonnali kezdéssel felveszünk. Jelentkezés: kata.cosmos@enternet.hu, 06-20/505-2898, MELLÉKJÖVEDELEM 30-300 E-ig! 30/268- 6682.-------------------------------------------------------------------------------*1049192* PARKOLÓ ellenőrt keresünk kötetlen időbe­osztással Kmét központjába. Telefon: 30/9459-477.-------------------------------------------------------------------------------*1061860* Megváltozott munkaképességűek jelentkezését várjuk. Jelentkezés, regisztráció: Mozgáskorlátozottak BKKM-i Egyesülete, 6000 Kecske­mét, Mária krt. 1. 76/322- 452.1061330. » MOST induló brókercég 5 fő vezetőt és 10 fő tanácsadó munkatársat keres fő- és mel­lékállásban. Önéletrajz: br.marya@gmail.com-------------------------------------------------------------------------------*1059886* Mo zgáskorlátozottak BKKM-i Egyesülete várja olyan cégek je­lentkezését, akik megváltozott munkaképességű embereket fog­lalkoztatnának. 76/322-452 mail: mkbkme@freemall.hu. 1061330. SZAKKÉPZETT, kecskeméti lakosú, munkájára igényes varrónőt keresünk függönyvarrásra szalonunkba, főállásba. 76/508-887.-------------------------------------------------------------------------------*1062333* VILLAMOSMÉRNÖKÖT keresünk. Villamos el­osztók (0,4 kV) tervezéséhez, irányítástechni­kai, vezérléstechnikai kapcsolószekrények ter­vezéséhez, kivitelezéséhez. Elvárások: felsőfo­kú villamos végzettség, 2-3 év szakmai gya­korlat, középfokú számítógépes ismeretek. 30/382-0754.-------------------------------------------------------------------------------*1062063* VILLANYSZERELŐT keresünk, aki jártas az irá­nyítás, vezérléstechnikában, valamint kapcso­lószekrények gyártásában. Elvárások: közép­fokú szakmai végzettség, 2-3 év szakmai gya­korlat, középfokú számítógépes ismeretek. 30/382-0754.-------------------------------------------------------------------------------*1062063* ÁLLÁST KERES a ÉLELMISZER kereskedelemben 4-6 órás ki­segítői állást keresek boltvezetői végzettség­gel. 30/513-2017.----------;---------------------;-------------------------------------------*1062109* a HÁZVEZETŐNŐI állást keresek Kecskemé­ten. 30/513-2017.------------------------------------------------------------------------ *1062109* Kozmetikusként elhelyezkednék alkalmazotti jogviszonyba. Érd.: 06-20/244'7887..10618T4. STARTKÁRTYÁVAL rendelkező fodrász vagy masszőri állást keresek Kméten. 30/290- 1461.-------------­----------------------------------------------------------------*1061851* SZ AKKÉPZETT gondozónő idősgondozást, ta­karítást, bevásárlást vállal. 70/930-6839.------------- '1061B91* TA KARÍTÁSI munkát keresek! 06-30/346­9551.-------------------------------------------------------------------------------*1062387* ADÁSVÉTEL FIGYELEMIMinőségi vastag tűzifa 10E Ft/m­től, szén rendelhető 2150 Ft/q. 30/318-9897-------------------------------------------------------------------------------*1062377* a HULLÁMPALÁT vennék! 30/38-37-980.-------------------------------------------------------------------------------*1062123* KUTYAHÁZ eladó. 76/472-566.-------------------------------------------------------------------------------*1062422* RAKTÁRI KÉSZLETRŐL FOLYAMATOSAN lemez és alumíniumtartozékok - méretre szabva is - kedvező áron kaphatók. _ Kecskemét, Zsigmond u. 1Q3. | 30/9639-973 www.pozsar.net info@pozsar.net PIZZASÜTŐ kemence állvánnyal eladó. 70/317-9942.-----------------------------------'-------;----------------------------------*1061972* SZ ÁRAZ tölgy és bükk tűzifa helybeszállítva el­adó Nyárlörincen. 30/9-859-679.-------------------------------------------------------------------------------*1053432* TŰZIFA 12 000 Ft/m, vagy 2000 Ft/q, dara­bolva, szállítással. 30/2477-610.-------------------------------------------------------------------------------*1062385* 8000 l-es műanyagtartály, fóliavázak, nagy teljesítményű áramfejlesztő eladó Tázláron. 70/5565-932.-------------------------­------—-----------------------------------------*1062042* ÁLLAT F AJTATISZTA ónémetjuhász kölykök törzsköny­ves szülőktől eladók. 30/9059-641.------------------------------------------------------------------------------»1062042* a H ÍZÓK eladók. 30/358-0330.-------------------------------------------------------------------------------*1062295* MAGYAR szürke bikaborjak 120-220 kg-ig, szamár csődör csikók eladók. 30/457-555.-------------------------------------------------------------------------------*1062172* a MANGALICA süldők és malacok eladók. 70/343-3072.-------------------------------------------------------------------------------*1062421* KÖSZÖNET HÁLÁS köszönet DR. MEZŐ TIBOR állatorvos­nak és munkatársainak, akik minden tudásuk­kal és nagy hivatás szeretettel küzdöttek PETI kutya életéért. Szomorú gazdi.-------------------------------------------------------------------------------*1062393* OKTATÁS A B0LVÁRY Security Kft. biztonsági őr tanfo­lyamot indít Kecskeméten részletfizetéssel. NYTSZ 06022702 Tel.: 30/925-8127­-----;-------;-------------------------:-----------------------------------*1020251* ÁL LÁSNÉLKÜLI pedagógusoknak, egészségügyi dolgozóknak és volt közalkalmazottaknak in­gyenes ECDl+angol középfokú nyelvtanfolyam indul Kecskeméten állami támogatással. Elő­zetes nyelvtudás és számítástechnikai ismeret nem szükséges. Vidékieknek 90%-os útiköltségtérítés. Jelentkezés: 70/60-90-250. Nysz.: 14-0002-06. ANGOL fordítás, korrepetálás: 20/377-5697---------------------------------------------------------------------------!—*1062326* INGATLANKÖZVETÍTŐ, értékesbecslő OKJ-s képzés indul Kecskeméten. Részletfizetéssel 76 000 Ft. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! 70/209-0541, www.2007kapos.hu-------------------------------------------------------------------------------‘1060621* KERESKEDŐ-BOLTVEZETŐ, ruházati, ill. élelmi­szer eladó OKJ-s képzések indulnak Kecske­méten 89 000 Ft-tól. Kérje ingyenes tájékoz­tatónkat! 30/367-9217, www.2007kapos.hu —--------------------------------------------------------------------------*1060615* KÉZ-, lábápoló, műkörömépítő OKJ-s képzés indul Kecskeméten. Csiszológéppel, eszközök­kel 149 000 Ft. Kérje ingyenes tájékoztatón­kat! 30/288-2092, www.2007kapos.hu------------------------------------------------------------------------------*1060609* L0 VÁRI nyelvtanfolyam indul Kecskeméten a Romani Shkola Nyelviskolában 2009.11.27- én. 70/265-5656 www.romanishkola.hu------------------------------------------------------------------------------*1059269­SV ÉD és gyógymasszőr OKJ-s képzések indul­nak Kecskeméten 76 000 Ft-tól. Kérje ingye­nes tájékoztatónkat! Kapos Kft. 30/377- 7797, www.2007kapos.hu-------------------------------------------------------------------------------*1060598* RENDEZVÉNY EDU-SH0W, KOMONYI ZSUZSI a kméti Konzervgyár SZILVESZTERI BÁLjában Jegy: 76/518-188.-------------------------------------------------------------------------------*1060651* SZOLGÁLTATÁS FRISSÍTŐ masszázs! 06-70/344-6299.-------------------------------------------------------------------------------*1061252* KÁRTYAJÓSLÁS! 06-70/56-78-018.-------------------------------------------------------------------------------*1062351* KÉMÉNYÉPÍTÉS, kúpcserép-kenés. 70/512- 7905------------­------------------------------------------ *1057621* RE LAXÁLÓ, frissítő masszázs. 30/302-2471.-------------------------------------------------------------------------------*1062190* TESTMASSSZÁZS, reflexológia. 30/647-3905.-------------------------------------------------------------------------------*1051515* TUSKÖK1EMELÉST, mélyforgatást vállalok. 20/240-4566, 20/579-5225.-------------------------------------------------------------------------------*1061145* TÁRSKERESÉS ABSZOLÚT szép, csinos, formás 38-as társat keres. 30/945-8057. ÁGI, 40-es partnert keres. 70/233-6430.-------------------------------------------------------------------------------*1062309* ÁP OLT Adri partnert keres. 70/665-1546.-------------------------------------------------------------------------------*1062309* AR ANYOS Andi partnert keres. 70/307-8553. .....--*1062312­Ara nyos csaj partnert keres. 20/629-037ó-jo^n* BAJÁN 25-ös partnert keres. 70/231-4285.-------------—-----------------------------------------------------------*1062225* BO MBÁZÓ Camilla partnert keres 20/2913- 643------------------------------------------------------------------------------*1062032* DI SZKRÉT, feltűnően szép, jó megjelenésű, 24 éves nő kortól függetlenül partnert keres. 30/292-7671. —-------------- *1060716* DÚ SKEBLŰ vörös partnert keres. 70/6613- 900-------------------------------------------------------------------------------*1062031* FINOM, ápolt, csinos, kedves, mosolygós lány szép környezetben szabadidőpartnert keres. 20/355-5471. bacsjob.hu allasajanlatok Művezető (67582) Feladatok: megyei pályaszakasz üzemeltetési-fenntartási munkáinak irányítása, nyári-téli üzemeltetési munkák aktív szervezése. Elvárások: középfokú szakirányú végzettség, útüzemeltetésben folytatott munkatapasztalat, felhasználói szintű számítógépes ismeret. Belső ellenőr (67589) Feladatok: ellenőrzi az igazgatóság feladatai ellátását, előirányzatok felhasználását, közbeszerzési tevékenység szabályszerűségét, számviteli előírások betartását. Elvárások: szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, komplex angol középfokú gazdasági szakmai nyelvvizsga, számviteli vagy ellenőrzési szakmai gyakorlat. Ügyintéző (67556) Elvárások: érettségi, számítástechnikai ismeret, rugalmasság. További információ és megyei állásajánlatok a www.bacsiob.hu weboldalon. ICA partnert keres. 06-20/39-77-049. —-------------------------------------------------------------------------* 1062351 * IG ÉNYES lány partnert keres. 30/5548-042.--------------------:--------------------------------------------------------* 1062401 • KE CSKEMÉTEN szőke hölgy szabadidőpartnert keres. 30/361-8137.-------------------------------------------------------------------------------*1062102* KMÉTEN Vera társat keres. 70/230-7222. ——----------------------------------------------------------------------*1061876* KÜ LÖNLEGESEN finom, érzéki, feltűnően szép nő szabadidőpartnert keres. 30/848-3447.---------------;--------------------------------------------------------------*1062359* OD AADÓ nő partnert keres. 30/711-3557.-----------------------------------------------------------------------------*1062359* 19 ÉVES Jenny várja partnerét. 30/589-3825---------;--------------------------------------------------------------------*1004409* 20 ÉVES, bájos, csinos, hosszú fekete hajú lány egy kellemes idő eltöltésére partnert ke­res. 70/256-9149.-----------------;-------------------------------------------------------------*1062183* 20 ÉVES fekete hajú, bájos nő partnert keres. 06-70/666-7478.-----------------------------------------------------------------------------*1059598* 25 ÉVES lány társat keres. 30/710-3624.------------------------------------------------------------------------------*1061913* 37 ÉVES hölgy partnert keres. 70/217-8823.-------------------------------------------------------------------------------*1051916* 40-ES hölgy partnert keres. 30/913-0839.------------------------------------------------------------------------------*1062378* 50 ÉVES csinos, kulturált hölgy partnert keres. 06-70/633-1399.-------------------------------------------------------------------------------*1062336* 50-ES hölgy partnert keres. 70/245-8887.-------------------—------------------------------------------------------* 1051916* 72 /98/50-ES fiatalos, önmagára, környeze­tére igényes férfi hölgy társat keres komoly kapcsolatra, 45 éves korig. Egy gyermek nem akadály. 06-20/230-8165.--------------------1--------------------------------------------------------*1062275* VEG YES CSERÉPKÁLYHA és kandalló: 20/465-9265.-------------------------------------------------------------------------------*1053001* l-ll. világháborús katonai tárgyakat (ruhát, ki­tüntetést stb.) veszek. 70/930-8147.----------------------------------------------------------------------------—‘1062096* Tűzifa A KCIÓ (AKÁC)! Hasított: 2300/-Ft/q, kugli: 2200,-F1/q. Tölgy hasítva: 2200,-Ttyq. 10 q fe­lett Kmét környékén Ingyen szál­lítás. KISFÁI FATELEP. 20/339- 2505.t(|62329* VÁLLALKOZÁS 500 és 1000 Ft-os (új ruhák és cipők) üzlet­láncunk bővítéséhez, üzlethelyiséggel rendel­kező vállalkozókat keresünk Kiskőrös és kör­nyékén. Érdeklődni lehet a 30/758-4522-es telefonszámon.-------------------------------------------------------------------------------*1062133* ________GARÁZS________ KE CSKEMÉT, Március 15. u.-ban 43 m2-es ga­rázs kiadó. Érdeklődni lehet: 76/488-435, 20/4539-440.-------------------------------------------------------------------------------*1062368* MEZŐGAZDASÁG a Akáccsemete eladó. Érdeklődni: 30/363- 3593.--------------------;-------------------------------------------;-------------*1057008* CU KORGYÁRI répaszelet eladó. Ár megegyezés szerint. Érdeklődni: 06-30/2395-197.------------------------------------------------------------------------------*1062158* a J Ó minőségű házi készítésű kalocsai őrölt paprika eladó. 06-30/53-90-169. —-----------------------------------------------------------------------*1059710* MŰ TRÁGYÁK, am.-nitrát, káhsó 3xl5-s, 0-10- 24-s, karbamid eladó! Érdeklődni lehet: 30/82-20-151----------------- *1058531* TAKARMÁNY-, vető-, és étkezési burgonya el­adó. 30/3304-828.-------------------------------------------------------------------------------»1061846* Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Szerdahelyi Csaba Ügyvezető igazgató: dr. Tóth Miklós Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt., és a kiadó saját hálózata Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270, 80/480-756. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.290 FI; negyedévre: 6.870 Ft; félévre: 13.740 Ft; egy évre: 27.480 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleink­től készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom