Petőfi Népe, 2009. október (62. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-29 / 253. szám

7 2009. OKTÓBER 29., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁG Sláger, Danubius: itt a vég rádiótender Az Advenio és az FM1 nyerte el a két frekvenciát Az akció ideje alatt elfogyott megtévesztés Olvasónkkal a kedvezményes akció első napján közölték: a meghirdetett termékkész­let már elfogyott. Az úr csalódottan kérdezi: jog­szerűen járt el az áruház? Megtévesztheti a fogyasztót az a kereskedő, aki nem biz­tosítja a meghirdetett termé­ket az akció egész időtarta­ma alatt. A panaszt a Nem­zeti Fogyasztóvédelmi Ható­ság területi kirendeltségé­nél, vagy ha három megyé­nél nagyobb területet érint az eset, a Gazdasági Ver­senyhivatalnak lehet beje­lenteni. Mielőtt a hivatal dolgozói el­járást kezdeményeznek, megvizsgálják, hogy az eset a versenytörvény hatálya alá tartozik-e, és hogy van-e jo­guk eljárni az ügyben. Ha igen, akkor több körülményt mérlegelnek. Megvizsgálják, hogy a kifogásolt magatartás komoly hatással van-e a pia­ci versenyre, azaz mennyi­ben érinti a közérdeket. (Or­szágos hálózatú, nagy forgal­mú, sokat hirdető, nagy érté­kű árucikket kínáló áruház­nál a törvénybe ütköző ma­gatartás sokak rovására me­het.) Amennyiben az említett kö­rülmények fennállnak, az el­járást hivatalból megindít­ják. Határozatot a versenyta­nács hoz. Megállapíthatják, hogy a magatartás jogsértő - ez esetben bírságot szab­hatnak ki az elmarasztalt cégre. A Gazdasági Versenyhivatal­ról hasznos információkat lehet olvasni a www.gvh.hu című honlapon, ahonnan a panaszbejelentő űrlapot is bárki letöltheti. Sok nagy áruházlánc fittyet hány a szabályokra - tapasz­talják a fogyasztóvédelmi szakemberek. Inkább kifize­tik a tetemes büntetést, mert még így is megéri nekik a dolog. A megoldás: nem ná­luk vásárolni. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztó- védelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu Az Advenio Műsorszolgál­tató Zrt.-t és az FM1 Kon­zorciumot hozta ki győz­tesként a két országos ke­reskedelmi rádiófrekven­cia használati jogosultsá­gának megszerzésére ki­írt pályázatain az Orszá­gos Rádió és Televízió Testület (ORTT). Molnár Sándor A Sláger Rádió, illetve Danubius Rádió jogosultsága (és így adása) november 18-án éjfélkor meg­szűnik a két országos frekvenci­án, helyüket a két nyertes veszi át (a Slágerét az FM1, a Danu- biusét az Advenio) a médiaható­sági döntéssel. A két frekvencia körüli indu­latok az elmúlt hetekben szabá­lyos hisztériába csaptak át. A pá­lyázatra jelentkezett hat cég (Sláger, Danubius, luventus, Advenio, FM1, Zene Rádió) kö­zül kettőt, éppen a nyerteseket, „politikai protezsáltként” azono­sított a sajtó. Ehhez elsősorban az Advenio jobboldali kötődése adott tápta­lajt. A cégben tulajdonos az a Lánchíd Kereskedőház Kft., amely az azonos nevű, jobbolda­li orientációjú adót működtető, amúgy pedig a Heti Válasz újsá­got is ellenőrző Infocenter.hu Zrt. által tulajdonolt Lánchíd Rá­dió Kft. leányvállalata. De a saj­tó szerint erős politikai - szoci­alista hátszele volt - a tőzsdén is jelen lévő Econet.hu Nyrt. által ellenőrzött FM 1-nek is. Egyedül a Rádió 1-et alapító és évtizedig vezető Márton Dávid­hoz köthető Zene Rádió kapcsán nem merült fel a „vonalasság vádja”. Az ORTT a három kicsi közül csak a Zene Rádiót zárta ki. Habár - a kiszivárgott és részben maga Majtényi László ORTT-elnök által is megerősített információk szerint - mindhár­muk pályázata, tehát az Advenio és az FMl-é is súlyos alaki és a sajtóhírek szerint mindkét nyertes pályázó „sales house modellben” képzeli el rádiója működtetését. Ez a modell vi­lágszerte elterjedt a rádiós vi­lágban, és Magyarországon is. A napvilágot látott sajtóhí­rek szerint az Advenio és az FM1 ugyanakkor egyfajta kis­kapuként támaszkodna e mo­dellre, a koncessziós díjat tartalmi hiányosságokat muta­tott fel. A Sláger jogi útra tereli az ügyet, bírósághoz fordul, a Da- nubiusnál egyelőre „értékelik a helyzetet”. Kérdés az is, az ORTT-nek és az államnak jó üzlet lesz-e a „frekvenciajogosult-csere”. A la­punk által megkérdezett média­piaci szakértő szerint az Adve­nio és az FM1 - egyelőre - egyenként évi 1 -1,5 milliárd fo­rintos árbevételre számíthat, ez a második esztendőtől évi 700-950 millió forintos koncesz- sziós díjat jelentene. Feltéve per­sze, hogy a sajtó által mindkét pályázó esetében említett úgy­nevezett sales house üzleti mo­dell (részletek keretes írásunk­ugyanis a műsorszolgáltatást végző rádió árbevétele után fi­zetnék, míg a sales house, ahol az értékesítési tevékeny­ségfolyik - igaz, ahol a köz­vetlen költségek is keletkez­nek -, kikerülne a díj vetítési alapjából A pályázat ezt, ha kapcsolt vállalkozások alkal­mazzák, nem fogadta el legi­tim megoldásként. ban) nem „szól közbe”. Ez eset­ben ugyanis a díj valószínűsíthe­tően csak az említett összeg mintegy fele lenne. A Slágertől - még a nagyjából 30 százalékosra taksált idei ár­bevétel-csökkenés mellett is - körülbelül évi 600-650 millió fo­rint folyt volna be a második esz­tendőtől, a Danubiustól pedig évi 400-450 millió forint. A tavaly bő egymilliárdos adózott ered­ményt elérő Slágernek az azon­nali profit szempontjából na­gyobb érvágás a vereség, mint a veszteséget éppen csak elkerülő Danubiusnak. Jóllehet a Sláger tulajdonosa, az amerikai Emmis a tavalyi rekordévvel már nagy­jából „a pénzénél van”, vissza­jött az a befektetése, amit a rá-. dióba ölt, a Danubius mögött ál­ló Mezzanine alap egyelőre „mí­nuszban van”. Kérdés az is, mi lesz azzal a nagyjából évi 1,5-2 milliárd fo­rintnyi hirdetési pénzzel, amit egy továbbműködő Sláger és Da­nubius biztosan „megszerzett” volna, míg a két új játékos a kö­vetkező években valószínűleg nem fog. Ennek elhanyagolható része maradhat csak a rádiós piacon, a döntő része (már amit nem vonnak teljesen ki a hirde­tők) a tévékhez és a nyomtatott sajtóhoz vándorolhat. Két év alatt a GE 2500 embert bocsát el A KÖVETKEZŐ KÉT ÉVBEN 2500 főt bocsát el a GE Hungary a fényforrásüzlet­ágban Magyarországon - jelentette be Budapesten a GE Lighting európai el­nök-vezérigazgatója. A szakszervezetekkel tart az egyeztetés. A GE nagy- kanizsai gyárában a mun­kásokkal azt közölték: ott 1300 embert küld el. A hagyományos izzók gyár­tása megszűnik és a GE Energy üzletága kivonul a városból. A német BP 260 munkahelyet hoz Pestre jövőre 260 munkahelyet költöztetünk át Németor­szágból a magyar főváros­ba, miután a német BP bo- chumi központjában 200, Hamburgban 50, Mönchen- gladbachban pedig 10 állás szűnik meg - közölte Uwe Franke igazgató. A buda­pesti szolgáltató központ nem egyszerű call center lesz. Átfogó üzleti és pénz­ügyi szolgáltatásokat nyújt majd. Biztosítókká alakulnak a magánnyugdíjkasszák MAGÁN-NYUGDÍJBIZTOSÍTÓKKÁ alakulnak 2013-tól a ma­gánnyugdíjpénztárak - kö­zölte Oszkó Péter pénzügy- miniszter. Az átalakulást az teszi indokolttá, hogy a jelenleg szövetkezeti tu­lajdoni formában működő kasszákat hatékonyabb for­mában képesek majd mű­ködtetni a biztosítók. A törvényjavaslatot október 30-án nyújtják be a parla­mentnek. Oszkó: Jobban fognak működni Kiskapu vagy üzleti modell? Valódi mozgalommá teheti a LEADER a vidék fejlesztését sarkalatos pont A termelők és kereskedők kapcsolatának mindkét fél számára előnyös rendezése a cél A gazdálkodók nehézségei és a változó fogyasztói igények már a közeljövőben megkövetelhetik az uniós agrártermelési és értékesí­tési folyamatok felülvizsgálatát. Ez a hazai termelőktől is újabb, versenyképes mezőgazdasági ter­mékek kifejlesztését és forgalom­ba hozatalát, továbbá az előállítás és értékesítés együttes kezelését igényli. A Magyar LEADER Szövetség és az Új Ma­gyarország Vidékfej­lesztési Program (ÚMVP) Irányí­tó Hatósága által koordinált LEADER típusú konzorcium és ag­rár-vidék dinamikus klaszter elne­vezésű kezdeményezés a kister­melőknek, a családi-, mikro-, kis­és közepes vállalkozásoknak kí­ván lehetőséget nyújtani a fo­gyasztók hatékonyabb elérése, a kiterjedtebb piaci szerepvállalás feltételeinek megkönnyítése ér­dekében. A lassan két évtizedre visszate­kintő európai „LEADER-mozga- lom” a közösségi vidék- fejlesztés sikertörténe­te. Időközben nyilván­valóvá vált, hogy a vi­dékfejlesztésben pro­jektjeikkel részt vevő, minőségi termékeket előállító he­lyi gazdák és vállalkozók elemi érdeke a megtermelt javak piaci értékesítésének megszervezése már létező csatornák útján vagy új megoldások kidolgozásával. Számos hazai és nemzetközi kutatás igazolja, hogy a „Vegyél Myú/’-típusú kezdeményezések­re van igény, hiszen a Toldink iránti bizalmon kívül további ér­vek a frissesség, a kisebb távolság miatti szállítási, raktározási költ­ségcsökkenés okozta árelőny, va­lamint a viszonylag kedvező ár/érték arány. Az érem másik oldala, hogy a családi gazdaságok többsége képtelen egymaga helyt állni a megváltozott termelési-pi­aci körülmények között. A terve­zet egyik sarkalatos pontja a ter­melők és kereskedők kapcsolatá­nak egyértelmű, átlátható és mindkét fél számára előnyös po­zíciót biztosító rendezése. A lo­gisztikai háttér fejlesztése, a sok szálon futó tevékenységek össze­fogása és felügyelete szintén ki­emelt jelentőséggel bír, amelyhez hasonló funkciót a mezőgazdasá­gi ágazatban a termelői értékesí­tő szervezetek (TÉSZ) és a terme­lői csoportok már ma is ellátnak. A TESZ-ek működési logikáját venné alapul és egészítené ki az ötletgazdák által java­solt LEADER piac- és bolthálózat, ahol a ta­gok termékeihez jut­hatnának hozzá a vá­sárlók. Utóbbi elképzelhető egy önálló üzlethelyiségben, mozgó­boltban, de akár egy erre nyitott üzlethálózat polcain is, míg piac alatt természetesen az igazi, sza­badtéri piacot érthetjük. A prog­ram elindítását szeptember ele­jén, a budapesti Agrárexpón je­lentette be a klaszter fő támoga­tója, az FVM, illetve a stratégiai partnerek, a Magyar LEADER Szövetség, a Co-op Hungary Zrt., valamint a Kelet-Közép-Európai Kis- és Középvállalkozók Szövet­ségének képviselői. A további partnerek között meg­található a Települési Önkormányzatok Or­szágos Szövetsége, a Falusi és Agroturiz- mus Országos Szövetsége, a Ma­gyar Agrárkamara, az ÖKO-LAND Szövetség Egyesület és a külön­böző terméktanácsok, de számí­tanak a LEADER Helyi Akciócso­portok (HACS), a Helyi Vidékfej­lesztési Irodák, az ÚMVP képző szervezetek és más érintettek közreműködésére is. Az előkészí­tést és a menedzselést felvállaló klaszter Európában egyedülál­lóan a hazai LEADER HACS-ok alkotta országos hálózati szerve­zetre támaszkodna. A LEADER- szemlélet a gyakorlatban ilyen módon lehet képes valódi mozga­lommá szervezni a vidék fejlesz­tését, és egy tető alá hozni az ab­ban részt venni szándékozókat. Európai Mezőgazdasági Vidék- fejlesztési Alap: a vidéki területek­be beruházó Európa. Készült az Európai Unió, a Ma­gfar Köztársaság kormánya és az ÚMVP Irányító Hatósága támoga­tásával ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLES2TÉS1 PROGRAM 2007-2013 ★ * ★ ★ ★ ★ ★ ★ ★ * ★ *

Next

/
Oldalképek
Tartalom