Petőfi Népe, 2009. október (62. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-03 / 232. szám

4 BAJA ÉS KÖRNYÉKE PETŐFI NÉPE - 2009. OKTÓBER 3., SZOMBAT Két ünnep között bezár a hivatal, négy napon át téli szünet lesz Géczy Zsolt Baján befejeződött az első, si­keres uniós pályázat révén megvalósuló beruházás. Csü­törtökön délután adták át az immár akadálymentes város­házát. Huszonkétmillió forin­tot költött rá az önkormányzat. Az EU tizenötmillióval támo­gatta a fejlesztést. - Éppen ma három esztendeje, hogy az új városvezetés munkához látott. Az első ülések egyikén jelezte Gorondy István képviselő, aki­nek a mozgással akadnak ■ Az unió tizenöt-, míg az önkormányzat hét­millió forinttal járult hozzá a fontos beruhá­záshoz. Aki teheti, karácsony előtt intéz­ze el hivatalos ügyei Baján. El­lenkező esetben jövő év január­jára kell halasztania a városházi látogatást. Sas Gábor jegyző ja­vaslatára a képviselő-testület de­cember 28. és 31. között igazga­tási szünetet rendelt el a polgár- mesteri hivatalban. E négy na­pon a hivatal zárva tart, ügyfél- fogadás sem lesz. Kivétel azért akad, így a halálesetek anya­könyvezése nem marad el. Itt de­cember 28-án, hétfőn 8-12 és 13-15, szerdán pedig 8-12 és 13-17 óráig lesz ügyelet. ■ Anyakönyvi és gyámhatósár gi ügyelet azért lesz a hiva­talban a téli szünetben. Gyámhatósági feladatok miatt telefonos ügyeletet tart Lukács lózsef főtanácsos. Kizárólag ide­iglenes gyermekelhelyezés ese­tén, illetve súlyos veszélyezte­tettség okán. Elérhetősége az igazgatási szünet ideje alatt: 70/34-59-502, derül ki a jegyző tájékoztatásából. A bajaiakat ar­ra kéri, hogy ügyeik intézését december 23. előttre időzítsék, vagy jövő év januárjában keres­sék fel a hivatalt. ■ G. Zs. Sas Gábor jegyző gondjai, hogy nem akadály- mentes a városháza, javasolta, mielőbb lépjünk ez ügyben. Mostanra sikerült majdnem teljesen akadálymentes épü­letté tenni a polgármesteri hi­vatalt. Ez az első lezárt uniós pályázat. Baja zászlóshajója, a városháza vált akadálymen­tessé. Van még adósság, de szerencsére a kórház új reha­bilitációs osztályán, a főisko­lán és a Sugovica ÁMK-ban is történtek ilyen típusú építke­zések - mondta el avatóbeszé­dében Révfy Zoltán bajai pol­gármester. A hivatal szépült, a 21. szá­zadnak megfelelő ügyfélfoga­dás vált lehetővé. A mozgásuk­ban korlátozottak számára lift Lift épült a városháza udvarán a mozgáskorlátozottak számára, így az emelet is könnyen megközelíthető épült, míg a földszint hetvenes irodában az ügyintézés zajlik számukra. A nagykapun csengő van, a portás nyit ajtót, ha szükséges. Kint külön parkoló áll rendel­kezésükre, bent pedig rámpa. Irányítósáv is van a gyengén látók számára. Az információs táblák feliratozása pedig a gyengénlátóknak is megfelelő módon történt. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KISKŐRÖS ÉS KÖRNYÉKE Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA ÉS KÖRNYÉKE Miska bácsi lemezesládája Bácsalmás Hétfőn 17 órakor Székelyné Körösi Ilona tör­ténész nyitja meg Padisák Mihály Miska bácsi 50 éve - Magyarország 50 éve című kiállítását a könyvtárban. Legnépszerűbb műsora a Miska bácsi lemezesládája volt, mely 1976-tól Miska bá­csi levelesládája néven fu­tott. Az adások a levélkap­csolatokra épültek, a mellé­kelt fényképekből válogatták a tárlat anyagát. (J. I.) Pattog a labda a sportudvarban baja Sugovica Streetball cím­mel lesz verseny ma 9 órától a Sugovica ÁMK udvarán. Rossz időben a tornacsar­nokban sportolnak. (G. Zs.) Vészesen fogy a víz a mederből Duna Mára 142, keddre pedig 145 centiméteres vízállást mutat az előrejelzés a folyó bajai szakaszán. Ami a víz­hőmérsékletet illeti, tegnap reggel Dunafóldvárnál 17,3, Bajánál 17,6, míg a mohácsi szakaszon 18,3 Celsius-fokot mértek. (G. Zs.) Várható dunai vízállás (cm) I Város Ma Holnap Hétfő Kedd I Baja 142 145 145 145 Mohács 172 174 175 175 FORRÁS: ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT Bűncselekmények terhelik a lelkét sükösd Megvan a tolvaj, aki az egyik hivatal nyitott helyi­ségéből hétfőn számítógépet lopott. A gyanúsított ellen több büntetőeljárás folyik, ezért őrizetbe vették. További hírek a ON.hll hírportálon Elhárult minden akadály városháza A fogyatékkal élők sem lesznek már gondban Kis híján teljes egészében akadálymentessé lett a bajai városháza. Osszeköltöztetnék az őregységeket Bácsalmás Önkormányzati tulajdonba kerülhet az óhajtott ingatlan Virágzik már az őszi kikerics a Gemencben A kékeslilás virágot idén is megcsodálhatják a figyelmes természetjárók a pörbölyi öko­turisztikai központ közelében, a nyéki holt-dunai tanösvény mellett, illetve a töltésen járva. Védett, ugyanakkor az egyik legmérgezőbb növényeink egyike az őszi kikerics. ■ Bácsalmáson a tűzoltóság, a pol­gári védelem és a katasztrófavé­delem helyi egységei is beköltöz­hetnének az egykori rendőrségi épületbe. Legalábbis akkor, ha sikerül az önkormányzatnak megszereznie a Szent János utca 3. szám alatti ingatlant. Ám az épület jelenleg a magyar államé, míg a vagyonkezelő a Bács-Kis- kun Megyei Rendőr-főkapitány­ság. Éppen ezért a legutóbbi kép­viselő-testületi ülésen arról dön­töttek a városatyák, hogy a helyi önkormányzat három lakásban bérlőkijelölési jogot biztosít a megyei rendőr-főkapitányság­nak. A tanácskozáson jelen volt jászai Zoltán rendőr alezredes is, aki úgy vélte, a testületi hatá­rozat segítheti a megállapodást. A lakáshoz jutás lehetősége rá­adásul a rendőri pályát is vonzó­vá teszi. Hozzátette: tudomása szerint Bácsalmáson jelenleg 128 tagja van a rendvédelmi szervezetnek. Tóth Árpád képviselő azt kér­te, hogy minél előbb kerüljön pont az ügy végére. Azaz kös­sék meg a szerződést hamar. Ugyanis az épület és a környé­ke egyaránt nagyon elhanyagolt állapotban van. Időben meg kel­lene kezdeni a felújítási mun­kálatokat. ■ Juhász Jenő hirdetés A Nemesnádudvari Kossuth Sporthorgász Egyesület köszönetét mond azon támogatóinak, akik személyi jövedelemadójuk 1%-át felajánlották az egyesület javára. Az 55 673 Ft támogatást halak telepítésére használtuk fel. A jövőbeni támogatásukat § előre is köszönjük! Adószámunk: 19976000-1-03 Horgászegyesület Vezetősége 6500, Baja, Batthyány u. 18. SZEMVIZSGÁLAT Időpont kerese: 79/321-448 Virág Faipari és Kereskedelmi kft. Nemesnádudvar, Ipari út 1. Tel.: 20/9886-783 TÖLGY BÜKK KŐRIS HARS AKAC FENYŐ NYÁR CSOMOROSNYÁR ■f'Wf Megnézték, kipróbálták Óvodások látogatták meg tegnap a bajai kapitányságot. Közlekedésbiztonsági mesét hallgattak, és nagy izgalommal nézegették a rendőrök eszközeit. Közelről vették szemügyre például a bilincset, majd beültek egy rendőrautóba, s a kedvükért beindították a megkülönböztető hang- és fényjelzést is. A látoga­tás jól illeszkedett a kapitányság programjába, a rendőrség igyekszik minden korosztályt megszólítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom