Petőfi Népe, 2009. október (62. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-27 / 251. szám

2009. OKTÓBER 27., KEDD 7 GAZDASÁG A járványtól azért tartanak táppénzkassza Állásvesztés,miatt nem nőtt a táppénzes állomány Járvány előtt arra lehet számítani, hogy egyre többen lesznek kénytelenek megmérni a lázat. A szabályok szigorodásával sokan előbb meggyógyulnak Gyurcsány végül megvette a kötéséi nyaralót Gyurcsány Ferenc volt kormány­fő a Blikk szerint 80 millió forin­tért vásárolta meg Dés László ze­nész 240 négyzetméteres nyara­lóját a Somogy megyei Kötésén. Az ötszobás villához hatalmas telek is tartozik. A lap nem jelöl­te meg az információ forrását. Megkeresték Gyurcsányt, aki azonban minderre nem reagált. Az Origóval Gyurcsány Ferenc egyik névtelenséget kérő mun­katársa azt közölte: a nyaraló va­lójában 66 millió forintba került, s fele-fele részben vásárolta meg Gyurcsány és felesége, Dobrev Klára. Az árat zömmel banki hi­telből fedezték. A volt miniszter- elnök vagyonnyilatkozatában feltünteti majd a nyaralót. Dobrev Klára az MTI szerint tavaly már megpróbált ingatlan­hoz jutni Kötésén. A volt kem­ping területére ajánlatot is tett, de végül nem tudta megvenni, mert az egyik szomszéd élt elő­vásárlási jogával. Gyurcsány Ferenc 2008-ban leadott vagyonnyilatkozata sze­rint egy 50 négyzetméteres pá­pai lakás tulajdonosa, ebben az édesanyja él. A kormányfőnek a vagyonbevallása szerint nincs saját autója, nincsenek értékpa­pírjai és 2008. december 31-én nem volt olyan bankbetétje sem, amely meghaladta volna a hathavi képviselői alapdíj össze­gét. Tartozása nincs. Miniszter- elnökként havonta másfél millió forintot keresett. Legnagyobb jö­vedelme az Altus Befektetési Zrt.-től származik, amelytől tu­lajdonosi osztalékot kapott, 2008-ban, összesen 114 millió fo­rint értékben. A volt miniszter- elnök az Altus részvényeinek 100 százalékban tulajdonosa, vagyonnyilatkozata szerint más cégben nincs érdekeltsége. ■ Gyurcsány Ferenc. Lesz hol pihenni Az esetleges influenzajár­ványtól függ, hogyan ala­kul az idén az Országos Egészségbiztosítási Pénz­tár (OEP) táppénzkiadá­sa. A táppénzes napok száma az augusztustól ér­vényes szigorítások miatt csökkent. Nógrádi Tóth Erzsébet Augusztus végéig 74,1 milliárd forintot fizetett ki a biztosító táp­pénzre, ez az éves 102,8 milliár­dos előirányzat 72,1 százaléka - tudtuk meg Molnár Barbarától, az OEP szóvivőjétől. Az augusz­tustól keményen megszigorított táppénzszabályok elvileg meg­takarítást jelentenek az Egész­ségbiztosítási Alap (EA) kasszá­jában, hiszen a válság hatására megszűnt munkahelyek miatt nem nőtt a táppénzes állomány­ban lévők száma. Sőt, míg az el­ső fél évben 80-90 ezer fölött volt a táppénzes esetek száma (janu­árban ez meghaladta a 146 ezret, hiszen többen az előző évről át­húzódó táppénzes állományban voltak), augusztusban 66 ezerre esett vissza. Ez az előző év azo­nos időszaka adatának a 97,4 százaléka. Az egy napra jutó táp- pénzkiadás pedig 7,6 százalék­kal haladta meg 2008 első nyolc hónapjának kifizetéseit. Az augusztusi szigorítások miatt a táppénz mértéke - a biztosítotti jogviszony Idejének függvényében - a napi átlagke­reset 60, illetve 50 százaléka lett a korábbi 70 és 60 százalék he­lyett. Ötven százalékra esett vissza a kórházban töltött időre járó táppénz mértéke is. Jelen­tős változás, hogy a korábbi 45 napról 30-ra csökkent a méltá­nyossági alapon igényelhető táp­pénzes állomány ideje. Ilyen jo­gon azok igényelhetnek táp­pénzt, akiknek korábbról van némi biztosítási idejük. A legdrasztikusabban a pasz- szív jogon járó (a biztosítási jog­viszony megszűnése után kifi­zethető) táppénz folyósítási ide­je esett vissza. Ez 2003-ban egy év volt, tavaly 45 napra csök­kent, augusztustól pedig már csak 30 napra jár ez az ellátás. A jogalkotók ez utóbbival vélhe­tően azt célozzák, hogy a mun­kanélküliségtől fenyegetettek ne a táppénzes állományba mene­küljenek. Ez, úgy tűnik, bejön, amelyet erősít, hogy a táppénzt elrendelő doktorokat is rendsze­resen ellenőrzik az OEP kereső- képtelenséget vizsgáló, úgyne­vezett felülvéleményező orvosai. Tavaly több mint 814 ezer biz­tosított adatait vizsgálták meg, ennek alapján 1867 esetben adott ki fizetési meghagyást a biztosí­tó. A legjellemzőbb hiba: a nem rendszeres jövedelmet rendsze­resnek tüntetik fel, így jogosulat­lanul több a napi táppénz átlagos mértéke. Nem jellemző ugyan­akkor, hogy a keresőképtelen ál­lományt elrendelő doktorok di­agnózisát felülírná az OEP. Az ellenőrzést amúgy 1500 ol­dalas irányelvkötet segíti, amely az egyes betegségek gyógyulási idejére ajánlott táppénzes na­pokról szól. A különféle szoron­gásos betegségeknél a kereső- képtelenség idejét tíz hétben ál­lapították meg. Az ugyancsak gyakori lumbágónál a könnyű, közepes és nehéz munkát vég­zők táppénzes állománya maxi­mum 10,21, illetve 49 nap. Ettől el lehet térni, hiszen minden pá­ciens másként gyógyul. Az OEP szerint legtöbben lég­úti betegségek miatt mennek táppénzre. Őket követik a moz­gásszervi bajok, a vírusfertőzé­sek, a sérülések, az emésztő­rendszerbetegségei, a keringési bajok, majd a mentális betegsé­gek miatt táppénzre kerülők. Egyébként azt figyelték meg a biztosítónál, hogy 1995 óta kö­zel a felére csökkent a táppénzes napok száma. Ez részben a kor­szerű gyógyítási terápiák, rész­ben pedig a megszigorított táp­pénzszabályok következménye. Közrejátszik az is, hogy a kere­sőképtelenség első 15 munka­napjára a munkáltatók által fize­tett betegszabadság jár, ezalatt számos betegségből ki lehet gyógyulni. Drágul a benzin és a gázolaj bruttó 4 forinttal emeli a 95-ös benzin és a gázolaj li­terenkénti nagykereskedel­mi árát holnaptól a Mól. A múlt héten 5 és 7 forint­tal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti árát. Most az előbbi átlag­ára 297, míg az utóbbié 285 forintra nő. A kutaknál 10-30 forintos árkülönbség is lehet. Megnyitották a Kálvin teret! tegnap délutántól ismét lehet közlekedni a Vámház körúton a Szabadság hídtól a Kálvin tér felé és tovább a Múzeum körút irányában. A Vámház körúton mind­két irányban kerékpársávot is kialakítottak. A Múzeum körúton még nem fejező­dött be teljesen a felújítás, mivel a végleges kopóréteg csak tavasszal kerül fel a Kálvin tér és Astoria közöt­ti szakaszra. Borsik: Decemberre megegyezés az OET-en JÖVŐRE A REÁLKERESETEK növekedését szeretnénk el­érni - közölte Borsik János, az Autonómok elnöke Sze­geden. Az érdekegyeztető tanács (ÓÉT) közös felelős­sége, hogy decemberre megállapodás szülessen a minimálbérről és a bér­ajánlásról - mondta. A 2010-es adó- és járulékvál­tozások miatt differenciált béremelésre lenne szükség. Azoknak kell segíteni, akiknek a havi bruttója nem éri el a 160 ezer forin­tot, nekik nem hoz előnyt az szja-szabályok változása. Borsik: Differenciált emelést! Táppénzadatok Kiadás Éves előirányzat A táppénzen lévők Egy napra (Mrd Ft) százaléka napi átlaga (fő) jutó táppénz (Ft) 2008.1. fél év 48,8 45,7 86 888 3 086 2009.1. fél év 56,1 54,5 93 256 3 321 2008. aug. 8,2 7,7 81982 n. a. 2009. aug. 8,7 8,5 80 671 n. a. FORRÁS: OEP Elektronikusan olcsóbb a tulajdoni lap földhivatal Drágul néhány szolgáltatás díja - E-ügyintézésre ösztönöznek Az olcsóbb elektronikus ügyin­tézés előtérbe kerülésével, vala­mint azért, hogy minél nagyobb teret nyerjen az e-ügyintézés, emelték meg a papíralapú hite­les tulajdoni lap másolatának árát - mondta Dékány András, a Földművelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium szóvivője. Elmondta: a papíralapú hite­les tulajdoni lap másolatát az utóbbi időben már egyre keve­sebben igényelték. Előtérbe ke­rült ugyanis az elektronikus ügyintézés. A tulajdoni lapok hi­teles és nem hiteles változatához így mind az ügyvédek, mind a közjegyzők, mind pedig az ál­lamigazgatási szervezetek köny- nyebben hozzáférnek. A hiteles tulajdoni laphoz elektronikus úton az eddigi 4000 helyett 3600 forintért le­het hozzájutni, szemben a papír­alapú dokumentum 6250 forin­tos árával. Elmond­ta: nem titkolt cél az sem, hogy az elekt­ronikus ügyintézés még nagyobb teret nyerjen az állam- igazgatásban. A szóvivő elis­merte ugyanakkor, hogy néhány ingatlan-nyilvántartási eljárás igazgatási szolgáltatási díja né­mileg emelkedett, például az el­sőfokú eljárás díja 6000-ről 6600 forintra nőtt. A falugazdászok át­csoportosításával kapcsolatban Dékány András azt mondta, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesz­tési Hivatalban az utóbbi hetek­ben több lett a feladat, például az előre hozott támogatási kifizeté­sek miatt. Ezért a többlet- munka elvégzésére a tevékenységet is­merő és hozzáértő szakembereket, fa­lugazdászokat kel­lett ideiglenesen át­csoportosítani. A falugazdászok továbbra is ellátják feladatukat, de az őszi munkák befejezésének közeled­tével már kevesebbszer veszik igénybe alaptevékenységüket a gazdálkodók. ■ Magosz-kritika bírálta a földhivatali díjeme­lést Örvendi László, a Magosz alelnöke, a Fidesz országgyűlé­si képviselője. A papíralapú tu­lajdoni lap drágulása mellett többet kell majd fizetni a jelzá­logbejegyzés vagy a vízjogi en­gedély után is. Obreczán Ferenc főtitkár pedig szóvá tette, a fa­lugazdászok egy részének, mint­egy 300 embernek az átcsopor­tosítása a Mezőgazdasági és Vi­dékfejlesztési Hivatalhoz ellehe­tetleníti a vidéken élő kis- és kö­zepes vállalkozások munkáját, mivel nem juthatnak hozzá közvetlenül és ingyen a szüksé­ges szakmai tanácsokhoz. ■ Tulajdoni lap­hoz elektroni­kus úton 4000 helyett 3600 fo­rintért lehet hozzájutni. Soros György Budapesten a pénzpiaci buborékokról A pénzügyi rendszer sta­bilitása érdekében olyan reformokat és szabályo­zást kell bevezetni világ­szerte, amelyek csökken­tik a bankok nyere­ségét. A pénzpi­acok hajlamo­sak a túlára- zásra, a bubo­rékok kiala­kulására, ezért a szabá­lyozó és fel ügyeleti hatósá goknak kell beavat­kozniuk a pénzügyi rendszer stabilitását veszélyeztető bubo­rékok kialakulásá­nak megakadályozására - fej­tette ki a Financial Timesban megjelent írásában Soros György. A cikk egyben felveze­tése annak a buda­pesti előadás-soro­zatnak, amelyen a világ egyik legis­mertebb pénzügyi guruja öt napon át kifejti a vélemé­nyét a világ ak­tuális gazdasági, pénzügyi és poli­tikai helyzeté­ről. ■ Soros: Csökken­teni a profitot!

Next

/
Oldalképek
Tartalom