Petőfi Népe, 2009. október (62. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-30 / 254. szám

PETŐFI NÉPE - 2009. OKTÓBER 30., PÉNTEK IV GAZDASÁGI ABLAK Hogyan fejlődik a hazai és az uniós logisztikai hálózat a jövőben? Bonyolult a jogszabály szakképzés: ki milyen feltételekkel számolhatja el a költségeit Ki nyeri el az idén a megyei innovációs díjat Bács-Kiskunból? November 19-én a megyei ka­mara kecskeméti székházában logisztikai szemináriumot ren­deznek, Logisztika az Európai Unióban címmel. A 10 órakor kezdődő előadások térítésmen­tesek. Némon Zoltán, a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Kész­letezési Társaság főtitkára az uniós logisztikai tendenciákról beszél. Hogyan lehet uniós pá­lyázati pénzekből logisztikai be­ruházásokat kezdeményezni? Erre Essősy Ádám, a Magyar Pályázatkészítő Iroda Zrt. ope­ratív igazgatója válaszol majd. A szemináriumot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Versenyképes vállalkozókkal az Európai Unióban II. című pro­jektjének keretében, a Kis- és Középvállalkozói Célelőirányzat támogatásával rendezik meg. Jelentkezni és információt kérni a kamara 76/501-508-as telefonszámán lehet, Tóth Ani­tánál. ■ Jó hír, hogy a tanulószerződé­ses tanulók esetében elszámol- hatóak a kötelező juttatásokat terhelő járulékok és közterhek is. A résztvevők tájékoztatást kap­tak a saját munkavállalóik részé­re szervezett képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhé­re történő elszámolásáról. Az elő­adó részletezte az elszámolás fel­tételeit, mértékét, illetve az adat­szolgáltatási kötelezettséget is. Tanulószerződések száma 35 oo 14829 ||l ill 1998 2003 2666 Elhangzott, hogy 2009. július után kinek adható fejlesztési tá­mogatás, mire használható fel annak érdekében, hogy az elszá­molható legyen. Az előadás iránt nagy volt az érdeklődés, közel félszáz cég pénzügyi szakembere hallgat­ta végig figyelmesen. Kérdése­ik általában a törvények értel­mezésével kapcsolatban me­rültek fel. A rendezvény segítette a vál­lalkozásokat, hogy a törvényi változásokat az elszámolásaik­nál figyelembe vegyék, és a jö­vő év elejére tervezett tájékoz­tató előadással együtt elszámo­lásaikat hibamentesen készít­sék el 2010. február 25-éig. 37 000 2068 Mesterek, tanulók emlékeznek az elmúlt évtizedekre A kecskeméti iparosokat képvi­selő Kecskemét és Vidéke Általá­nos Ipartestület az idén ünnepli megalakításának a 125. évfordu­lóját. Erről egy rendezvénysoro­zattal emlékeznek meg novem­ber 6-án az Ifjúsági Otthonban. Fellép a Kodály Kórus és az Ipa­ros Dalárda, a koncertje után pedig kitüntetéseket adnak át. A meghívott szakmunkástanu­lók pályázati díjakat vesznek át, majd ökumenikus istentiszte­lettel zárul a nap. A tükörterem­ben másnap és 8-án 10-től este 6-ig a város jeles iparosainak és a tanulóinak a munkáiból ren­deznek kiállítást, mely nyitott mindenki előtt. ■ Félszáz cég pénzügyi képviselője vett részt a hétfő délelőtti tájékoztatón Hogyan lehet visszaigé­nyelni a szakképzési hoz­zájárulást? Miként lehet el­számolni egy könyvelő­nek? Egyebek mellett ezek­ről is szólt a kamara kecs­keméti székházában tartott előadásában Lászlóné Szép Györgyi igazságügyi adó- és könyvszakértő a vállal­kozások pénzügyi szakem­bereinek. Barta Zsolt, Szó esett természetesen a júliusi törvénymódosításokról is. Azért vált szükségessé a tájékoztatás, mert a szakképzési hozzájárulá­si törvény többször változott az év során. Szerencsére a megszo­rításokat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tiltakozásának eredményeként nagy többségé­ben visszavonták. Az előadó ar­ra hívta fel a figyelmet, hogy jú­lius 1. és július 8. között kötött ta­nulószerződésekre még a meg­szorítások érvényesek. (Emiatt az érintett vállalkozók­nak érdemes megkeresni a ka­mara irodáját.) Változott a szakképzési hozzá­járulás alapja is, hiszen eddig a bérköltség szolgált alapul, de ja­nuár 1-jétől a hozzájárulási köte­lezettet terhelő társadalombizto­sítási járulék alapja számít. Ingyenes pedagógiai tanfolyam indul Telefonszám-változás J A kamara kiskunhalasi képviseletének telefonszáma megváltozott. | Az új szám: 06-77/528-896 Személyes ügyintézés céljából J továbbra is a Kiskunhalas, | Szilády Áron u. 5-7. szám alatt I várják a vállalkozókat, i.--------------------------------------------— j A Bács-Kiskun Megyei Keres­kedelmi és Iparkamara a gya­korlati .képzéssel foglalkozó vállalkozások számára 2009 novemberében 25 órás pedagó­giai felkészítést szervez Kecs­keméten, az Árpád krt. 4. alat­ti székházban. A részvétel térí­tésmentes. A tanfolyamra no vember 10-éig lehet jelentkez­ni. Olyan nagykorú, legalább szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező fiatalokat várnak, akik 2-5 évet már eltöltőitek a pályán. Jelentkezni Veszter Ág­nes oktatási stúdióvezetőnél a 76/501-531 vagy a 70/938-4754 telefonszámon lehet. E-mail cí­men is lehet érdeklődhetnek: veszter.agnes@bkmkik.hu ■ Az idén is pályázni lehet a kama­ra megyei innovációs díjára. A kamara ezzel az elismerés­sel kívánja honorálni a cégek, vállalkozások kiemelkedő ered­ménnyel járó fejlesztőmunkáját. Azokat a tevékenységeket, me­lyek során termék-, technológiai, informatikai rendszer-, szolgál­tatás-, szervezetfejlesztést, illet­ve technológia transzfert és high-tech beruházást valósítot­tak meg. A Bács-Kiskun Megyei Inno­vációs Díj 2009 pályázat útján nyerhető el. Minden olyan Bács- Kiskun megyében működő vál­lalkozás, cég pályázhat, mely a fenti területek valamelyikén ki­emelkedő fejlesztést valósított meg. A pályázatnak tartalmaz­nia kell az innováció tárgyát, a szakterületet, a pályázó nevét, címét (fax, telefon, e-mail). Fel kell tüntetni az innovációt meg­valósító szervezet(ek) nevét, cí­mét, illetve a tömör témaleírást, eredményeket, referenciákat. A fejlesztés részletesebb bemutatá­sát is tartalmaznia kell a pályá­zatnak, illetve a vállalkozás be­mutatását. Fontos feltüntetni a termelési adatokat, az üzleti eredményt, exporteredményt, a kooperációs együttműködésben a részvételi arányt, a dizájnt, munkaerő-kiváltást, informati­kai alkalmazásokat, alkalmazott iparjogvédelmi oltalmi formákat. Beadási határidő: 2009. no­vember 15. Cím: Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Ipar­kamara 6000 Kecskemét, Ár­pád krt. 4. ■ Gazdasági Ablak A Petőfi Népe és a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kiadványa Felelős kiadó dr. Tóth Miklós Főszerkesztő Szerdahelyi Csaba Szerkesztő: Barta Zsolt, Gaál József, Sipos Zsolt Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem, Kecskemét A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a gazdasági kamarákról alkotott 1999. évi CXXI. tv. alapján mestervizsgára felkészítő általános tanfolyamot szervez az alábbi szakmában: asztalos, kőműves, fényező-mázoló, pék, cukrász, szakács, pincér, kozmetikus, fodrász, kőműves, gázvezeték- és készülékszerelő, villanyszerelő A tanfolyam célja, olyan ismeretek átadása, amelyek segítik a vállalkozások üzletvitelét, eseüeges beruházásaikhoz a források megszerzését, pályázati úton való elnyerését-mindezek által a kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését és nemzetköziesedését A képzés a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által támogatott KKC-2008-A "Sikeres vállalkozással a munka világában" c. projekt keretein belül valósul meg. A tanfolyamra az első 75 fő jelentkezőnek tudunk kedvezményt biztosítani. Jelentkezését, további információval Veszter Ágnes oktatási stúdióvezető várja az alábbi címen és telefonszámon: Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Telefon: 76/501-530; 70/938-4754 BACS-KlSKOR MEGYEI KERESKEDELMI ES IPARKAMARA CHAMBER OF COMMERCE AND INDUSTRY BÁCS-KISKUN CODHTY Ott a Széchenyi-kártya 120 ezer vállalkozónál Az idén az ősz elejéig 770 Szé- chenyi-kártyát igényeltek a vállalkozók a kamarán keresz­tül Bács-Kiskunban. Ez már most meghaladja a tavalyi szá­mot, amikor decemberig 752- en vették igénybe a BKMKIK segítségével az említett hitel­konstrukciót. A hét éve bevezetett rendszer igazi sikertörténet, eddig 120 ezer cég, vállalkozás lépett be ab­ba a rendszerbe, melynek segít­ségével kedvezményesen lehet hitelekhez jutni. Ezt Gaál József megyei elnök mondta nemrég a kamara dísztermében megren­dezett ünnepségen. Ezen több vállalkozás képviselőjének ad­ták át jelképesen az említett plasztiklapocskát. A Széchenyi- kártyán alapuló hitelkonstruk­ciót a kereskedelmi kamarák és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) kezdeményezésére 2002-ben ve­zettek be idehaza. Vérségi János, a VOSZ megyei elnöke is részt vett a rendezvényen, ahol felszó­lalásában hangsúlyozta: az év el­ső felében tíz százalékkal többen fordultak igénylési szándékkal az érdek-képviseleti szerveze­tekhez. Elmondta, hogy az üzlet­emberek komolyan veszik a kár­tyahasználat szabályait. Bács- Kiskunban nagyon alacsony a Széchenyi-kártya hitelek vissza­fizetését teljesíteni képtelen cé­gek száma. ■ A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi államilag elismert alapszakképesítést tanúsító OKJ-s tanfolyamokat indítja: Vendéglátás és idegenforgalom szakmacsoportban- szakács, pincér, cukrász. Egyéb szolgáltatás területén:- ingatlankezelő, ingatlanközvetítő Jelentkezését, további információval Veszter Ágnes oktatási stúdióvezető várja az alábbi címen és telefonszámon: Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Árpád krt 4. Telefon: 76/501-530 70/938-4754

Next

/
Oldalképek
Tartalom