Petőfi Népe, 2009. október (62. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-29 / 253. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. OKTÓBER 29., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 A nyugati kaland után kezdődik a bajai hölgyeknek az igazi bajnokság Kupameccs a Szegeddel röplabda A Kalo-MÉH Kecskemét a továbbjutásra összpontosít Megbüntették a KTE csapatát, ingyen szurkolói busz Kaposvárra Két nap alatt két nagy falat vár a bajai kosaras hölgyekre. Ma Győrben, holnap pedig Sopronban lép bajnoki mérkőzésen pályára a Bajai NKK. Előbb a 14. fordulóból előrehozott, majd a hatodikra kisorsolt mérkőzés vár az A csoportban eddig nyeretlen újoncra.- Az eltelt öt forduló a csapat- építést, a keret kialakítását szolgálta. Nyár óta irányítót kerestünk, Kristi Little leigazolásával egy gyors, labdabiztos játékossal erősödtünk. Még szoknia kell a közeget és az európai szabályokat, de szellemében, tudásban és sebességben erősítést jelent. Beépítését is szolgálja ez a két bajnoki. Sok pozitív jelet láttam az eddigi mérkőzéseken, ám ezek még számokban nem mutatkoztak meg. Vendéglátóink egyéb elfoglaltságaik miatt talán kevésbé figyelnek ránk. Jövő hétvégén a Szekszárd ellen kell megmutatnunk, hogy mennyit fejlődtünk. Fontos lesz a jövő hétvégi összecsapás, de nem az eredmény, hanem a folyamat szempontjából - fogalmazott Pe- resztegi Nagy Ákos, a Baja edzője az amerikai légiós tegnapi bemutatkozó beszélgetésén.- Minden kicsinek tűnt az egyetemi sürgés-forgáshoz képest - számolt be első magyarországi benyomásairól Kristi Little, akinek - egykori másodedzőjének felesége - a volt bajai játékos, Katanich Kata mesélt Magyarországról. ■ K. T. ()S JÓZSEF ÓLA BAJA Peresztegi-Nagy Ákos: pozitív jelek Az elmúlt idényben fina- lista Kalo-MÉH Kecskemét férficsapata ma 18 órakor a Magyar Kupa nyolcad- döntőjének első meccsén a Szegedet fogadja. Rajtmár István- Még a mostani edzésen is éreztem a fiúkon a Dunaferr elleni 3:0-s vereség utóhatásait - mondta Gyurkó Sándor, a kecskemétiek szakmai igazgatója. - Leültünk, kibeszéltük magunkból a dühünket, s remélem, a ma esti mérkőzésen már mindenki valós tudásának megfelelően és kellő önbizalommal röplabdázik majd. A Szegeddel az elmúlt időszakban három alkalommal játszottunk tétmérkőzést, mindannyiszor mi győztünk. Ezt a számunkra kedvező sorozatot nem szeretnénk megszakítani! Az ellenfél együttesében bemutatkozhat az új feladó, nevezetesen Maksa Zoltán, aki Kecskemétről került Kaposvárra, majd egy év külföldi szereplés után igazolt a Tisza-parti klubhoz. A házigazdáknál Rapi Róbert dereka rakoncátlankodik, de ennek ellenére minden gyakorláson ott volt a héten. A továbbjutás két meccsen dől el, a visszavágó november 10-én lesz. A Szeged ellen sok múlhat a sáncmunka hatékonyságán. Szemben Somodi István és Tóth II. Gábor. Újabb edzőváltás Kiskunfélegyházán kézilabda Köteles csak a kapuban mutatott be bravúrokat, utódja még nincs Rövid időn belül második edzőjétől is megvált a P&P Kiskunfélegyháza NBl/B-s férfi kézilabdacsapata. Köteles Ferenc mindössze néhány hétig látta el a tréneri teendőket. Munkájában azt kifogásolták a klub vezetői, hogy túlságosan sokat fociztak a játékosok az edzéseken, és kevesebbet foglalkoztak a lényeggel, vagyis a kézilabdával. Bállá László, a sportbizottság elnöke lapunknak elmondta, hogy keresik Köteles Ferenc utódját, már több edzővel is tárgyaltak, de még nem született megegyezés. Talán péntekre sikerül megfelelő személyt találni. Arra a kérdésre, hogy Köteles marad-e a csapatnál, Bállá László nem tudott válaszolni. A kitűnő kapus szinte minden mérkőzésen remekül teljesít, sokszor bravúrokat mutat be. Sorsáról majd az új edző dönt. Ameddig nem találnak edzőt, Csergő József, az ifjúsági csapat trénere irányítja az edzéseket. Elterjedt az is, hogy Lechner István szakosztályvezető is távozik a klubtól, ám ő jelenleg betegsége miatt van távol a csapattól. ■ Sz. T. A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága a hétvégi, KTE-Ereco-Ferencváros-mérkő- zésen történtek miatt megbüntette a klubokat: a hazai rendezők nem biztosították kellően a vendégszektort, és emiatt a Kecskemét a soron következő hazai bajnokiján köteles tíz fővel emelni a rendezői létszámot, és a mérkőzésre szövetségi ellenőrt kell fogadnia. Az eljárás költségeit a klub állja, továbbá 100 ezer forint pénzbüntetést is fizetnie kell. Az FTC 400 ezer forintos büntetést kapott, mert szurkolói tiltott pirotechnikai eszközöket használtak, és a meccs végén néhányan a kerítésen is átugráltak. A kecskeméti klub vezetői viszont nagyra értékelik szurkolóik kitartását és azt, hogy kiálltak a csapat mellett az FTC elleni meccsen is. Ezért a szombati mérkőzésre ingyenes utazást szerveznek a lila-fehér híveknek. A minimumlétszám negyven fő, felső határ nincs, valamennyi jelentkező utazhat a meccsre. Jelentkezni lehet a klubban (tel.: 06-76/415-812; e- mail: info@kecskemetite.hu). ■ Már csak nyolc gárda van talpon a Magyar Kupában A labdarúgó Magyar Kupa keddi és szerdai játéknapját követően eldőlt, hogy mely csapatok jutottak a legjobb nyolc közé. A Győr a Kaposvárt búcsúztatta (3-1-es összesítéssel), a Videoton a Pápát (3-0), a Szigetszent- miklós a Kaposvölgyét (5-4), a Debrecen a Mezőkövesdet (8-4), az Újpest a KTE-Erecót (11-4), a Honvéd a Szolnokot (4-4, idegenben lőtt góllal), az MTK a Diósgyőrt (6-0), a Zalaegerszeg a Haladást (3 -1) ütötte ki. ■ Gálos Roland korosztálya legkiemelkedőbb öklözője A divat a négylábúaknak is kijár eb trend Végre egy üzlet, ahol a kutyusokat is örömmel fogadják Győrben az ifjúsági (15-16 éves), Pécsett pedig a serdülő (13-14 éves) ökölvívók magyar bajnokságát rendezték meg. A megyebeli sportolóknak mind a két korosztályban sikerült aranyérmet szerezniük, sőt a 41,5 kg-ban nyertes Gálos Ro- landot (Felsővárosi Ökölvívó SE Baja) a serdülőbajnokság legkiemelkedőbb öklözőjének választották. Ugyanitt a Kecskeméti SC bunyósai közül Lakatos Roland (48 kg), Herczeg Norbert (50 kg), és Lakatos Henrik (52 kg) szerzett bajnoki címet. Ezüstérmes lett Horváth Richárd (Kiskunfélegyházi Ökölvívó SE, 41,5 kg) és Farkas Richárd (54 kg, KSC). Összesítésben a kecskemétiek a második helyen végeztek. Az ifjúságiak magyar bajnokságán az 57 kg-os súlycsoportban házi döntőt rendeztek két Kecskeméti SC bunyós közt, amit végül Herceg József nyert meg Ladányi Kálmánnal szemben. A Kiskunfélegyházi HTK öklözői közül Mizsei György (50 kg) második lett. ■ A hírek szerint Komant leigazolná az FC Liverpool Brit sajtóértesülések szerint az ötszörös Bajnokok Ligája/BEK- győztes FC Liverpool érdeklődik Komán Vladimír, a 20 éven aluliak egyiptomi világbajnokságán bronzérmes magyar labdarúgóválogatott csapatkapitánya iránt. A BBC internetes kiadása arról számolt be, hogy a Rafael Benitez irányította együttes szeretné megszerezni a Sampdoria tulajdonában lévő középpályást, aki jelenleg a Barnái kölcsönjá- tékos. Románért körülbelül 4 millió fontot kellene fizetniük a liverpooliaknak. ■ Hajnal Kata (középen) Zsömi és Jackie kutyus és gazdiaik társaságában ha és felszerelés üzletben, mely néhány hónapja nyitott meg.- Egy olyan üzletet szerettem volna létrehozni, ahol minden gazdi megtalálja számítását. Kutyatulajdonosként jól tudom, hogy a környékben e téren nem volt nagy választék, a fővárosból, vagy külföldről kellett beszerezni a divatos cuccokat - mesélte Hajnal Kata, a kutyaruhaüzlet tulajdonosa. - Az üzletemben viszont mindent egy helyen elérhetnek a vásárlók, ráadásul jó áron. Az üzlet kínálatát most a téli összeállítások határozzák meg, esőkabátok, dzsekik, kabátok, pulóverek, sapkák, sálak, de ugyanúgy kaphatók szoknyák, pólók is. Sőt egyedi igényeket is teljesítenek, hiszen a cég saját varrodájában maga készíti a jó minőségű kutyaruhákat. Emellett az üzlet választékát pórázok, nyakörvek, hámok, masHa a napokban meglátunk egy kiskutyát esőkabátban, vagy orkán dzsekiben, esetleg kalapban, már egyáltalán nem lepődünk meg, sőt, ha lehet, még aranyosabbá válik általa a kis szőrgombóc. Ruhatáruk összeállítása ma már nem okoz nehézséget, a gazdik gazdag választékból válogathatnak. Ruhák minden méretben, sok-sok színben és fazonban kaphatók. Választható sportos, elegáns, kockás, csíkos, fodros, vagy csipkés modell, mindenki megtalálhatja a kedvence stílusát. Immár a kecskeméti és környékbeli gazdiknak is helyben elérhető a legújabb kutya divat az Eb-Trend exkluzív kutyarunik, csatok, fekhelyek, hordozótáskák, játékok és vegyszer- mentes kozmetikumok teszik teljessé. ■ Különlegességek is helyet kaptak: választható strasszos és tüli díszíté- ses nyakörv, angyalhám és nyúlszőr hám, kutyapizsama, sőt még tüzelő bugyi is.- Tévhit, hogy csak a kiskutyák kaphatnak ruhát. A német juhászokhoz is választhatunk esőkabátot, vagy a dognak dzsekit. Bár jellemzően a kisebb kutyák és rövid szőrűek lehetnek fázósabbak, de üzletemben eddig már nagyon sok kicsi és nagy kutya megfordult gazdájával - tette hozzá. ▲ EB TREND Kecskemét, Bocskai u. 1. (Frangepán sétány) Tel: 76/320-295 Nyitva: H-P: 10-18 Szó: 10-12.30 Nagy esély a kisvállalkozásoknak!