Petőfi Népe, 2009. október (62. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-27 / 251. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. OKTÓBER 27., KEDD Négy igazgatónak módosult a fizetése baja Zárt ülésen módosította a város képviselőtestülete a Sugovica és az Újvárosi ÁMK, valamint a Bányai- és a Türr- szakképző igazgatójának fizetését. A döntés szerint havi bruttó 320 ezer forint a négy oktatási intézmény vezetőjének a bére. (G. Zs.) Ideiglenes gyűjtőhely a hivatal udvarán IZSÁK Ki ne dobja senki a használhatatlan monitorját, háztartási kis- és nagygépét, magnóját, rádióját szárazelemét, mert ma és holnap még ingyenesen beszállíthatja a polgármesteri hivatal udvarára. Reggel 7-től délig lehet elhelyezni a hulladékokat. (B. Zs.) Közmeghallgatás lesz a városházán KECSKEMÉT Közmeghallgatást tartanak a városháza dísztermében november 26-án, csütörtökön 14.30- tól 15.30-ig. A város közgyűlése az itt élők és a helyi szervezetek javaslatait, közérdekű kérdéseit várja majd. (T. V.) Lopásnak indult, rablás lett belőle LAJOSMIZSE Rablás bűntett gyanúja miatt folyik eljárás két ismeretien személy ellen. A Damjanich utcában lévő élelmiszerbolt elől ellopták egy 14 éves fiú MTB kerékpárját, aki ezt észlelve az elkövetők után futott. Hiába érte utol a tolvajokat, azok egyike fellökte, majd elmenekültek a kerékpárral. Gázolajat is vitt a traktorhoz bocsa Egy MTZ típusú lassújárművet, valamint további két traktorból 100 liter gázolajat lopott el ismeretlen tolvaj egy tanyából. A tulajdonos kára eléri a hárommillió forintot. További hírek a BA0N.hu hírportálon Kisoroszlánok születtek, három még életben van Négy kisoroszlán született pénteken a kecskeméti Vadaskertben. Pullai Béla igazgató elmondta: Lungu, a nőstény oroszlán, akinek ez volt az első vem- hessége, az első napokban jó anyukának bizonyult. Tegnap délelőtt azonban már nem szoptatta a kicsiket. A kisoroszlánok teljesen kihűltek, és egy sajnos elpusztult. A három másikat kihoztuk, most pedig melegítjük és tápszerrel és kecsketejjel etetjük őket, de csak 24 órán belül derül ki, hogy életben maradnak-e - mondta az igazgató. Amennyiben igen, úgy a hétvégétől már a nagyközönség is láthatja webkamerán keresztül a kis jövevényeket. ■ S. H. MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY 3 HHMHBHHHMi MARKET r 499 Ft/É 374ft/db Szöktetik az árvácskát a környezetszépítési támogatásoknak köszönhetően országszerte virágosítanak az önkormányzatok. Különösen kelendő az árvácska, ősszel ugyanis ebből a virágból érdemes ültetni. Romániában pedig ez idő tájt valóságos árvácskaőrület tört ki. - Negyvenezer tövet neveltünk, az itthoniaknak alig jutott, mert majdnem mindet a szomszédos országba „szöktették” ki - újságolták munkatársunknak a városföldi kertészek. HIRDETÉS Négy rendelő csatlakozott az ERV-programhoz Újabb ítélet: a felszámoló négy évet kapott ► Folytatás az 1. oldalról A vádlott akkor fellebbezett a megyei bíróság első fokú ítélete ellen, de a Szegedi ítélőtábla tavaly februárban helybenhagyta a hároméves büntetést. Kovács nem vonult be önként a börtönbe, a lakásáról állították elő a rendőrök, majd megkezdte büntetésének letöltését. Tegnap az újabb büntetőügyében is bírósági ítélet született. A megyei főügyészség ugyanis azzal vádolta meg a vállalkozót, hogy egy másik cég, a kecskeméti Zengő Zrt. több ingatlanját is eladta, és a befolyt 137 millió forintot szintén saját céljaira használta fel. Dr. Sárközy Szabolcs bíró tegnap négy év börtönbüntetésre és öt év közügyektől való eltiltásra ítélte Kovács Sándort, egyben öt évre eltiltotta a felszámolóbiztosi foglalkozástól is. Az ügyész és Kovács is három nap gondolkodási időt kért, így még nem lehet tudni, lesz-e fellebbezés a perben. ■ Hraskó István Csendes emlékezés helyett a házi krémes receptjét hallgattuk Vasárnap délután kimentünk a kecskeméti Köztemetőbe. A kegyelet és a csendes emlékezés szándéka vezérelt, amire viszont nem sok lehetőségünk adódott. A mérhetetlen bunkóság ugyanis már a sírok közé is bevette magát. Pedig az ember azt hinné, hogy legalább egy temetőben betartják az írott és íratlan szabályokat. Azt tudomásul veszem, hogy gépkocsival be lehet menni, hiszen vannak idős vagy beteg emberek, akiknek nehezére esne a gyaloglás. Arra viszont nem tudok magyarázatot, hogy miért nem lehet legalább a temető útjain betartani a sebességkorlátozást. Miért kell úgy száguldozni, mintha a kiskörúton lennének? Nem győztünk elugrálni egyikmásik jármű elől. Ennél már csak az volt rosz- szabb, amikor egy negyven év körüli hölgy befékezett, kipattant az autóból - láthatóan igen jó erőnek és egészségnek örvendett -, majd mobiltelefonján hangosan rikácsolni kezdett. Családommal ott álldogáltunk hozzátartozónk sírja mellett, és a csendes emlékezés helyett három méterről azt hallgattuk, hogy milyen jól sikerült az ismeretlen hölgy által sütött házi krémes. Felfoghatatlan, hogy emberekben a jóérzésnek még a nyomát sem lehet felfedezni. m T. V. Négy kecskeméti orvosi rendelő csatlakozott az EReink Védelmében (ÉRV) programhoz. Ezekben segítik kiszűrni a perifériás érbetegséget, közismert nevén az érszűkületet. E kór ma Magyar- országon becslések szerint mintegy négyszázezer embert érint. A betegség gyakran a súlyos szívinfarktus vagy agyvérzés előrejelzője is lehet. Ám az érintettek pontos kiléte egyelőre ismeretien, pedig felismerés és kezelés nélkül a betegek közel egy- harmada öt éven belül meghal. Ezen a gondon kíván segíteni az ÉRV Regiszter Program, mely immár Kecskeméten is útjára indult. A vizsgálat egyébként igen egyszerű és fájdalommentes, a programhoz csatlakozó rendelőkben pedig teljesen ingyenes. Az érintettek a perifériás érbetegségről tájékoztató csomagot kapnak, melyben receptek és tornagyakorlatokkal kapcsolatos útmutatók is vannak. A programot a Magyar Hypertonia Társaság és a Magyar An- giológiai és Érsebészeti Társaság hozta létre az egyik gyógyszer- gyár támogatásával. A cél a tünetmentes érszűkületes betegek felderítése, és a körükben tapasztalható kiemelkedően magas szív- és érrendszeri halálozási arány csökkentése. További információk a www.ervprogram.hu honlapon, vagy az ország bármely részéből helyi tarifával hívható 40/918- 020-as telefonszámon. ■ T. V. Kecskeméti ÉRV-pontok háziorvosi rendelő, Széchenyi sétány 6. Tel: 76/495-586 háziorvosi rendelő, Irinyi u. 22. Tel: 76/327-909 HUNYADivÁROSi felnőtt háziorvosi rendelő, Hunyadi tér 6. Tel: 76/497-320 ni. sz. kardiológiái Szakrendelő, Meditres Egészségház, Bagoly u. 1. Tel: 76/503-099 ► Folytatás az 1. oldalról A pénzügyi gondok egy részét azonban már rövid távon is orvosolni kell. A termelés folyamatos fenntartása mellett a dolgozók bérét is ki kell fizetni. A cég jövője szempontjából a hol napi nap sorsdöntő lehet. Szerdán ugyanis a gazdasági minisztérium magas beosztású képviselője is részt vesz a további egyeztetéseken. Ahhoz, hogy a pénzintézetek a társaság jövője szempontjából pozitív lépéseket tegyenek, szükség van a kormány garanciavállalására is. Ha ez megtörténik, akkor az MFB befogadja a cég pénzügyi igényét, és a magánbankok is jóindulattal viszonyulnak a vállalat terveihez. A bizalom megerősítése érdekében tegnap a vállalat vezetői vállalták, hogy napokon belül új üzleti tervet készítenek. Kérdésünkre, hogy mikor kapják meg a dolgozók az elmaradt béreiket, Garai István any- nyit mondott, hogy a jövő héten erre esély nyílik. Majd hangsúlyozta: az alkalmazottak kifizetése mellett nagyon fontos az is, hogy zökkenőmentes legyen a termelés. A megrendelők ne érezzenek semmit sem a cég körül kialakult helyzetből. ■ B. Zs. Dr. Garai István If SZERDAHELYI í CSABA Mennyit ér a konyhánk? a hölgy Németországból érkezett, harminc év után látogatott haza, azok közé tartozik, akik véletlenül sem felejtettek el magyarul, s nem akcentussal beszélik az anyanyelvűket. A hölgy picit dühösen, mégis elegánsan szidta ételeinket. Azt mondta: miért hagytuk, hogy eltűnjön a magyar konyha? Megkérdezte: miért nem lehet igazi magyar süteményekre bukkanni, s miért van az, hogy francia, angol, német étkek szorítják ki a hazai ízeket? Mert ő bizony napok óta látogatja az éttermeket, cukrászdákat, s egyre-másra halmozza a csalódásokat. MINTHA GYOMORSZÁJON vágtak volna, úgy ért a kritika. Nekem sokkal jobb véleményem van főztjeinkről. Pedig a napokban a hölgy véleményére rímelő útikönyvet lapozgattam. A külföldi szerzők negyven európai fővárost ajánlottak egy-egy hosszú hétvégére az utazók figyelmébe. Összesítésben Budapest a középmezőnyben végzett, de a negyven városból a miénk volt az egyetlen, amelyik az étkezésre a lehetséges öt csillagból csupán egyet kapott - még az izlandiak is megelőztek. Mérges voltam. Hogyan állíthattak ki ennyire rossz bizonyítványt? S erre tessék, itt a hölgy mintha összebeszélt volna a bédek- keresekkel. A MAGYAR SZERETI a hasát. Ám a határon túlról nézve messze nem olyan a konyhánk, mint amilyennek láttatni szeretnénk. Nincs elég minőségi alapanyagunk, sokszor felesleges csillogással takarjuk el a valóságot. S néha a takargatásra sem futja az erőnkből. Elfogultak vagyunk, könnyen megsértődünk. Mint én a hölgy szavain, az útikalauz sorain. Azt hiszem, ideje elgondolkodnunk. 2009. október 27. kedd P£NNY Tchibo Family kávé őrölt 250 g 1996 Ft/kg 4 db vásárlása estén 1996 Ft/4 db helyett 1496 Ft/4 db 374 Ft/1 db. 1496 Ft/kg T"V .. , Mi gorantól/uk a jó árakat' ü darab vásárlása esetén Érvényes: 2009. október 27-én, a készlet erejéig, minden Penny Market üzletben az ország 176 pontján. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az ár forintban, áfával együtt értendő. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! Penny Market Friss. Olcsó. Jó. VITRIOL Hamarosan pénzt látnak a félegyházi Ganz-dolgozók?