Petőfi Népe, 2009. október (62. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-19 / 245. szám
1 RIPORT NI E G _Y E A ARCAI Az iskola, ahol mindenkinek köszönnek vendégségben Kecelen nem csak a diákok, a szülők is tudják, hogy mit kapnak, és mit várnak tőlük A mi iskolánkban nem fordulhat elő, hogy pofon üssenek egy tanárt vagy akár szidalmazzák - mondja Téglás András igazgató. Szerdahelyi Csaba A teljesen természetes közlés a mai magyar köz(oktatási)állapo- tok ismeretében nem is olyan természetes. Mint ahogy erősen meglepődöm azon is, hogy a keceli iskolában mindenki mindenkinek köszön.- Vajon megtartják-e jó szokásukat a diákok, amikor hazamennek? kérdezem a T.G.- Virágdekor Szakképző Iskola és Kollégium direktorát. - Szerencsére nem feledkeznek meg a jó modorról - mondja Téglás úr -, pedig néhányan nagyon nehéz sorból érkeztek hozzánk. Akadnak, akiknek - kis túlzással - a mosdó használatát is mi tanítottuk meg. Igyekszünk elérni, hogy több oktató-nevelő jusson a gyerekekre. A szünetekben is sokat vannak a felnőttek a diákokkal, akik elmondhatják nekik a problémáikat. ló példa az odafigyelésre, hogy az újonnan bekerülővel és a szülőkkel minimum háromszor találkozunk. Mindenki pontosan tudja, hogy mit adunk és mit várunk el. Téglás András kemény ember. Szigorú. Az első pillanatban látszik, ahogy a kollégáihoz szól, s ahogy megadják neki a tiszteletet. - Másként nem megy, szükség van a kellő szigorúságra, persze az nem jó, ha valakit a keménykedés miatt fogadnak el - állítja az igazgató. A meglehetősen hosszú nevű iskola - egyszerű rövidítéssel: T.G. - nem csak Bács-Kiskun megyében ismert Az ország legkülönbözőbb pontjairól várják a diákokat, az érettségizett, 23 évnél fiatalabbakat éppen úgy, mint a kilencedikeseket vagy akár a felnőtteket a szakképzésre. Lehet, hogy valaki nem hallott a T.G.-ről, ám a keceli ehető virágok fesztiválja a fejekben van. Igaz, a többség nem köti össze azzal, hogy a híres rendezvény a T.G.-sek jóvoltából is minden évben rengeteg érdeklődőt vonz. S az is lehet, hogy valaki éppen a fesztiváli hangulatban dönt úgy, hogy érdemes a gyereknek (vagy akár magának) piacképes szakmát tanulnia. Az ifjaknak külön csáberő, h'ó^írí^yénes a kollégium, megfizethető az étközés, s persze ingyenes a képzés. De ki áll ma szakmunkástanulónak egy olyan országban, ahol az egyetemekről „kifolynak” a jövő re■ Olyan mélyponton van a munkamorál, hogy innen csak felfelé indulhatunk. Amíg az olaszoknál a virágkötészet a férfiak mestersége, addig nálunk a lányoké Téglás András szerint most érdemes szakmát tanulni, mert aki a nehéz időkben befektet, az később könnyebben helyezkedhet el ménységei? - vonom meg a vál- lam. Egyáltalán ki, mi a menő? Az ügyvéd vagy a szakács? A marketingszakember vagy a falusi vendéglátó? Egyre kevesebb a szakmák megbecsülése. Téglás András csak részben ért egyet velem. Azt mondja, éppen most értékelődhetnek fel a különböző szakmák, például a vendéglátás terén. Aki a mai nehéz helyzetben gyarapítja a tudását, annak később kamatostul térül meg a befektetett energia. Mint megtudom, nem túl nehéz bekerülni az iskolába, mely ma már 300 tanulni vágyót képes fogadni. Az általánosban kettes tanulók itt szépen teljesítenek, jó néhányan négyes átlag felett végeznek, ami több mint jó eredmény. Az sem utolsó, hogy a jelentkezőkkel egyénileg beszélgetnek el, szinte a diákra igazítva a tanulni valót.- Vissza kell adni a munka becsületét - mondja Téglás András, s ilyen megállapításokkal nem lehet vitatkozni. - Egyben meg is kell szerettetni a munkát, s ha ezt nem kezdjük el a kamaszokkal, egyre nehezebb dolgunk lesz, hiszen a negyvenesek alig képesek váltani. Most először érzem, hogy az igazgató úr kicsit dühösen fogalmaz: - Olyan mélyponton van a munkamorál, hogy innen csak felfelé indulhatunk. Sok helyen a gyerekek a szülőktől is csak a rossz példát látják, van tehát ezen a téren is bőven tennivalónk. A néhány évvel ezelőttihez képest szinte száz százalékban változtak a gyerekek, messze nem kapnak annyi szülői gondoskodást, figyelmet, mint annak idején mi. Ezért aztán az igazi pedagógusnak rengeteg a dolga, sok feladatot átvállal a családtól. Természetesen nálunk is akadnak problémás gyerekek. Úgy vagyunk vele, hogy mindent megteszünk értük, de mindenáron, a „fejpénzért” nem tartjuk őket az iskolában. Aki nem ide való, annak mennie kell. Végszónak ez így túl szomorú, s a hallottak alapján igazságtalan lenne. Kikísér az igazgató úr, s néhány percre belekukkantunk az iskola életéhe. Amerre járunk, köszönnek. Mindenki mindenkinek. De ezen már nem is kéne csodálkoznom. A megye arcai EBBEN A ROVATBAN azokhoz látogatunk el, akiket ismernek és elismernek a megyében, vág}' akiket érdemes lenne megismerni. Akiknek adnak a szavára, kíváncsiak a véleményére. Ha Ön ismer ilyen személyt a településén, írja meg nekünk. címünk: Petőfi Népe 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. E-MAIL CÍM: csaba.szerdahelyi@ axelspringer.hu A mizsei őrsön megszűnt a 24 órás ügyelet, de a rendőr elérliető közbiztonság Elsősorban a 107-es és a nemzetközi 112-es szám hivatott arra, hogy segítséget kérjünk A Petőfi Népében október 14-én megjelent „Hol csörög a rendőr telefonja?” és „A telekommunikáció vívmányai elkerülték a lajosmizsei őrsöt” című cikkekkel kapcsolatban a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz:- Egy lajosmizsei olvasójuk szerint a helyi rendőrőrsnek nincsen nyilvános telefonvonala. Természetesen van, és ezt a cikk közepén önök helyesen meg is adták. Azonban erről a telefonszámról tudni kell, hogy ez nem segélykérő telefon, ez egy egyszerű irodai mellék. Az erre bejövő telefonhívásokat általában csak munkaidőben tudjuk fogadni, azon túlmenően a faxadások vételére szolgál, ezért a bejövő hívásokat nem irányíthatjuk át mobiltelefonra. Valamennyi kapitányság ügyelete elérhető a vonalas számon és a 107 rendőrségi segélyhívón. A főkapitányság központi ügyelete, a kapitányságok és határrendészeti kirendeltségek ügyeletéi az alárendelt állományt bármikor elérik. Elsősorban az ingyenesen hívható rendőrségi 107 és a nemzetközi segélyhívó 112-es szám hivatott arra, hogy bármikor, főként hivatali munkaidőn túl az állampolgárok részére a rendőrség elérhető legyen. A rendőrőrsök többségénél ügyelet nincs, viszont elérhetőségük és a reagálási lehetőségük nem csorbul. Mindenhol olyan mobil szolgálati telefonok vannak, melyekre a 107 és a 112-es számon segítséget kérők hívásai az ügyeletesek által azonnal átkapcsolhatok. Ezzel egy pluszszolgáltatást, hatékonyabb rendőri tevékenységet tudunk biztosítani ezekben a térségekben, mivel így az állampolgár nem egy közvetítőn - ügyeletén - keresztül ad információkat a segítségére siető rendőrnek, hanem közvetlenül. Ennek különösen nagy jelentősége van a tanyás térségekben, ahol más rendőr helyismeret hiányában lényegesen nehezebben, illetve késedelmesen tud segítséget nyújtani. 2009. szeptember 1-jével megszűnt a lajosmizsei rendőrőrsön a 24 órás ügyeletesi szolgálat. Ez a lajosmizsei médiában megjelent, és a rendőrőrsön erről táblát helyeztek ki. A segélyhívó telefont (107) átirányítottuk a kecskeméti rendőrkapitányság ügyeletére, ahol 24 órás ügyelet működik. A lajosmizsei őrsön a 20/539- 8440 szolgálati mobiltelefon „ügyeleti telefonként” működik, mely mindig egy szolgálatban lévő, intézkedő rendőr kollégánál van. A cikkből kiderül: olvasójuk is a segélykérő számot hívta, hiszen ekkor j elentkezik be a kecskeméti rendőrkapitányság, ahová a lajosmizsei rendőrőrs is tartozik, s melynek az ügyeletese köteles a szükséges intézkedéseket megtenni. Az ügyeletes feladata az is, hogy a lajosmizsei rendőrőrs szolgálati mobiltelefonszámáról mindenkor felvilágosítást adjon, erre kellett átirányítania a hívást, ami az olvasó állításával ellentétben nem egy magánszám. Az ügyeletes azonnal kapcsolni tudja a fenti mobilszámot, de mivel előfordulhat, hogy nem mindenkihez jutott el a tájékoztatás, vagyis hogy mi az új ügyeletesi mobiltelefonszám, ezért tájékoztatta is az olvasójukat erről. Az, hogy helyismeret hiányában a gyorsabb ügyintézés vé- > gett egy lajosmizsei ügyeleti mobilt kapcsolt az ügyeletes, természetes, és kötelessége is a hatékony intézkedés mielőbbi megtétele érdekében. ■ V GVORSSZAVAZAS ■ Szükség lenne-e 24 órás ügyeletre a rendőrőrsökön? Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: BA0N.hu W A szavazás eredményét a keddi számunkban közöljük. ■ Olvasójuk is a segélykérő számot hívta.