Petőfi Népe, 2009. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-10 / 212. szám

12 PETŐFI NÉPE - 2009. SZEPTEMBER 10., CSÜTÖRTÖK KEGYELET / APRÓHIRDETÉS GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BORBÉLY PÁLNÉ Balogh Franciska Erzsébet kecskeméti (volt jakabszállási) lakos, 93 éves korában elhunyt. Temetése 2009. szeptember 11-én (pénteken), 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. KÖSZÖNET GYÁSZHÍR „Ha emlegettek, közietek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rólam szóltok, mosolyogjatok, emlékem így áldás lesz rajtatok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALTÁS ZOLTÁNNÉ Deák Julianna kecskeméti lakos, életének 87. évében elhunyt. Temetése 2009. szeptember 11-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA a Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 20/77-37-305.--------------------------------------------'1046637* AK ÁCTISZTÍTÁS gyérítés keresés.30/729-1511-----------------------------------------------'1047932* CS ALÁDI házak Lakitelken eladók. 1,9 M Ft, 9.9 M Ft, 5,2 M Ft, 10,9 M Ft, 20/593-3579.------------------------------------------ - ■ '1046201* DR ÓTKERÍTÉS VÉDD A MAGADÉT hegesztett kerítéshálóval! Garden (1,5 m magas): csak 8.750 Ft/50 m (175 Ft/m) Home (1,5 m magas): csak 6650 Ft/25 m (266 Ft/m) Az árok az Áfát tartalmazzák. Gyártás és forgalmazás: Horoz Kft. Kecskemét, Szolnokihegy 181/A (44-es út)s Tel : 76/450-210 1 KECSKEMÉT, Budai u.-ban udvaros, 2 szobás polgári lakás sürgősen eladó. 9,3 M Ft, 20/491-2889.-----------------------------------------------*1049124* KE CSKEMÉT, Hunyadiváros, II. em.-i, 2 szo­bás, erkélyes, felújított lakás sürgősen eladó. 7,5 M Ft, 20/491-2889.---------,-------------------------------------------------------------------*1049124* KE CSKEMÉT, Lánchíd utcában I. em.-i, 2 szo­bás, cserélt nyílászárós, erkélyes lakás eladó. 7.9 M ÉL 20/394-7530.-----------------------------------------------*1049419* KE CSKEMÉT, Március 15. u.-i I. emeleti, 2+félszobás, erkélyes lakás eladó. 8,5 M Ft, 20/593-3579.-------------------------------------------------------------------------------»1048201 • KECSKEMÉT, Máriahegy 419. sz. alatti 402 m2-es kereskedelmi jellegű ingatlan eladó, vagy bérbe adó irodával, szociális helyiséggel együtt. Érdeklődni munkanapokon 8-12 óra között 76/480-589 telefonszámon.--------- *1049112* KE CSKEMÉT, Őz utcai I. em.-i, 57 m!-es lakás, 19 m! garázzsal eladó. T: 30/735-5369-------------------------------------------------------------------------'1047966* KE CSKEMÉT, Széchenyivárosban teljesen fel­újított, I. em.-i, erkélyes, 2,5 szobás lakás sür­gősen eladó. 8,9 M Ft, 20/394-7530.-----------------------------------------------'1048419* KE CSKEMÉT, Széchenyivárosban 2 szobás la­kás sürgősen eladó. 6,1 M Ft, 20/491-2889.-------------------- »1048207* KECSKEMÉT, Széchenyivárosban 34 m!-es la­kás eladó. 5,2 M Ft, 20/522-4984.-------------------- *1046201* KE CSKEMÉT, Széchenyivárosban 54 m!-es, 2 szobás, gázfűtéses, tégla építésű erkélyes la­kás eladó. 6,5 M Ft, 20/558-8882. :----------------------------- *1048201* » K ECSKEMÉTEN, a Rákóczi úton II. em.-i, 2 szobás lakás eladó. 70/771-9435.------------------------------------*1049002* KM ÉT, belvárosi 67 m2-es lakás eladó. 06- 20/591-77-77.--------------;---------------------------------------------------------------»1049109* 8 KMÉT, Március 15. u.-ban III. em.-i, 1 szo­bás, jó állapotú, alacsony rezsijű lakás eladó. Ár: 6,7 M Ft, 20/378-4207.---------------------------------------------------------------------»1048988* KMÉT 38 m! gázos lakás 5 M Ft, 20/3418- 780-----------------------------------------------------------------------------*1049049* KM ÉTI új nyugdíjaslakás eladó. 20/932-1812 —-------------------------------------------'1046507* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1/210-4904.------------------------------------------------*1047814* SZÁNTÓT, legelőt, erdőt vennék 30/729-1511-----------------------------------------------------------------------*1047932* 130 m 2,2 szintes családi ház presszóval eladó vagy kiadó. 30/812-8729. BÉRLEMÉNY KECSKEMÉT belvárosában 220 m2 és 47 m2 üzlet kiadó. Érd.: 20/5292-392, 20/237- 0067.-------------------------------------------------------------------------------*1009199* KECSKEMÉT, Bethlen krt. 13. sz. alatti 405 m!- es kereskedelmi jellegű ingatlan bérbe adó irodával, szociális helyiséggel együtt. Érd.: munkanapokon 8-12 óra között a 76/480- 589 telefonszámon.--------------------------------------------------------------.1049112* ALBÉRLETET KÍNÁL BELVÁROSI, gázos lakás kiadó. 20/3418-780. ______________________________________________»1049049* 8 IZSÁKI u. 1 szobás lakás kiadó. 76/495- 650-------------------------------------------------------------------------------*1048834* KM ÉT, Forrás Lakóparkban 1,5 szobás, beren­dezett, felszerelt, légkondis lakás kiadó. 30/565-9718, 76/480-904.-------------- '1049127* 8 KMÉT, Rákóczi u.-i, 1,5 szobás, egyedi fű- téses, bútorozott lakás kiadó. 20/335-55-49-------------------------------------------------------------------------------*1046321* KMÉT, Széchenyiben 1 szobás, bútorozott la­kás igényes, nem dohányzó személynek vagy párnak kiadó. Hűtő-mosógép van! Ár: 30 E Ft+rezsi+1 hó kaució. 06-30/275-8097.-----------------------------------------------*1049120’ 8 KECSKEMÉTEN, Rendőrfaluban 1,5 szobás lakás házaspárnak kiadó. 30 E Ft/hó+rezsi+1 havi kaució. 76/486-638.-------------------------------------------------------------------------------*1049006* KM ÉTEN 1 szobás albérlet kiadó 70/316- 9275-------------------------------------------------------------------------------*1049028* 2 SZINTES családi ház bútorozva vagy anélkül hosszú távra kiadó. 30/812-8729.-----------------------------------------------'1049139* _________JÁRMŰ_________ AD ÁSVÉTEL, bizományos. www.kismobil.hu-----------------------------------------------------------------------------»1041980* AU DI 80-as, '90-es évj., májusig műszakival, kuplunghibával eladó. Ugyanitt 5 q-ás utánfu­tó eladó. 30/505-2251.------------------------------------------------------------------------------*1049113* GÉ PEK 8 BOBCAT 553 860 üzemórával, szervizelve, újszerű állapotban eladó. 20/9-518-825.-----------------------------------------------'1038536* 8 DÍZEL lassújármű eladó. 06-30/357-9917.-----------------------------------------------'1049035* 8 FŰNYÍRÓ kistraktor eladó. 06-30/279- 0149.------------- *1048894* S G ABONÁS IFA pótkocsi, 5 fejes ágyeke el­adó. 30/436-3322.---------------------------------------•*-------*1049140* LA JTA 32, T088, MTZ-50, 80, 82, MBP-6,5, EB-7, Ferro-Flex homlokrakodó, billenős IFA el­adó. 20/9582-449.-----------------------------------------------‘1049003* 8 STEGSTED vetőgép 25 soros, 3 m széles - vethető vele lucernától a szójáig minden - el­adó. 30/374-6670.-----------------------------------------------*1049123* TZ 4K kistraktor jó állapotban + kiegészítőkkel eladó: 450 E Ft, 30/2570-831.-----------------------------------------------*1035779* 8 Ú J terményhordó csigák eladók. 30/412- 4704-----------------------------------------------'1046278* 700­AS szalagfűrész, MTZ 80-as 5 év műsza­kival, TZ4K kistraktor 4 kerék hajtásos eladó. 20/495-5519.-----------------------------------------------*1048868* 8 L EVELES tárcsa eladó vagy haszonállatra cserélném. 20/43-53-455.-----------------------------------------------*1048998* ÁLLÁ ST KÍNÁL ACÉLSZERKEZET-SZERELŐKET keresünk Kmét és környékéről szakmai tapasztalattal. Előny: nehézgépkez-i és heg.biz Érd: 30/601-3303------------------------------------------------------------------------------->1048063* CÉGÜNK felvételt hirdet valutapénztárosi állás betöltésére Kecskemét területén. Feltételek: valutapénztárosi végzettség és államilag elis­mert nyelvvizsga. Jelentkezni lehet: kecskemettv@bestchange.hu e-mail címen.-------------------------------------------------------------------------------*1047934* JOGVÉDELMI zrt. vezetőjelölteket keres, min. érettségivel, 25 év felett. Tel.: 20/248-8090------------------------------------------------------------------------------*1048048* ÉL ELMISZER nagykereskedés keres targonca­vezetői engedéllyel raktárost és C kategóriás jogosítvánnyal rendelkező sofőrt áruterítési munkára. Valamint számítógép ismerettel rendelkező diszpécsert, rendelésfelvevőt. Szakmai önéletrajzát kérjük a molnar.t@fairker.hu e-mail címre. Beton-Star Kft. 6000 Kecskemét, István kir. krt. 24. felvételre keres gépkocsivezetőt túlméretes szerkezetek szállítását végző tehergépjárműre. Az állás betöltéséhez E kategóriájú jogosítvány, KKSZ vizsga, PÁV III., nemzetközi jogosítvány szükséges. Hasonló járművön szerzett gyakorlat előnyt jelent. Jelentkezni a 06-30/555-2864-es CO telefonszámon Héjjas Gergely 8 szállítási vezetőnél lehet. ° GYAKORLATTAL (min. 3 év) rendelkező pékáru térítőt felveszünk 25-43 éves korig. Városföldi üzembe. 70/360-8551.------------------------------------------------------------------------------*1049133* HI DEGBURKOLÓ szakmunkásokat keresünk vi­déki, nehéz fizikai munkára, kiemelt bérezés­sel, folyamatos munkavégzésre. Érd.: 8-17 óráig a 76/508-593 telefonszámon. *1047618* KAPCSOLATOKKAL bíró médiaértékesítőt kere­sünk! 20/407-3103 allas@gyermekkartya.hu-----------------------------------------------------------------------------*1048946* KE CSKEMÉTEN recepciós munkakörbe felve­szünk angol és/vagy német nyelvtudással, jó kommunikációs készséggel rendelkező mun­katársat. Szállodai gyakorlat előnyt jelent. Tel.: 30/943-8827------------------------------------------------------------------------------*1049019* KE CSKEMÉTI jónevű irodánkba keresünk in­gatlan értékesítésben jártas, magabiztos, üz­leti megjelenésű kollegát, hosszú távú szak­mai fejlődéssel. 20/344-4222, info@panoramaingatlan.hu------------------------------------------------------------------------------'1048150* KE CSKEMÉTI motorfelújító gépműhelybe gya­korlott, helybeli, precíz autószerelőt keresünk, aki szereti a kihívásokat, problémákat önálló­an megoldani. Küldjön önéletrajzot a munka@kolben.hu címre.- -------------------------------------*1044032* KŐ MŰVESEKET keresek, gépi vakolási gyakor­lat előnyt jelent. Érd.: 20/516-7470.------:-------------------------------1-------------------------------»1048915* 8 KŐMŰVESMUNKÁHOZ értő fiatalembert keresek. Szállás, ellátás, fizetés megegyezés szerint. 06-70/276-17-24.--------------------------------------------------------- '1049130* MODELLÜGYNÖKSÉGÜNK keres: 6 hónap - 3 év közötti bébimodelleket; 3-50 év közötti amatőr/profi modelleket és 16-50 év közötti duci hölgymodelleket fotózásokra, divat- bemutatókra, szépségversenyekre. www.mondecaste.hu 06-70/416-63-89-----------------------------------------------------------------------------*1046590* NE MZETKÖZI vagyonvédelmi cégcsoport ta­pasztalattal rendelkező területi igazgatót, fő- és másodállású üzletkötőket keres. Csak ko­moly ügyfélkapcsolatokkal rendelkező munka- vállalók jelentkezését várjuk. Szakmában szer­zett gyakorlat, illetve élő szerződésállomány előnyt jelent! Jelentkezés, munkakör megjelö­lésével, fényképes szakmai önéletrajzzal a tender.job2@gmail.com címen!-------------------------------------------------------------------------------*1048062* PÉKET Városföldre felveszünk. 70/360-8551.--------------------*1049132* TE HERGÉPKOCSI-SZERELÉSBEN jártas fiatal agilis munkaerőt keresek. Érdeklődni: 06- 20/365-9084.-------------------------------------------------------------------------------*1048987* ÁLLÁST KERES KMÉTI fiatalember munkát keres 70/7749- 450-----------------------------f--------------;------------:---------------------*1049028* bac sjob.hu állásajánlatok Regionális hiteltanácsadó (65276) Feladatok: a kiemelt értékesítési vezető munkájának támogatása, hiteltermékek értékesítése, marketingtevékenység támogatása, új munkatársak toborzásában részvétel. Elvárások: legalább középfokú végzettség. Agronómia üzletkötő, szaktanácsadó (66756) Elvárások: felsőfokú agrár/kertész végzettség, mezőgazdaságban szerzett szakmai gyakorlat, B kategóriás jogosítvány. Előnyt jelent: kereskedelmi gyakorlat, orientáció, növényvédő szakmérnöki végzettség. Képviselet vezető (66754) Feladatok: ügyfélszolgálati iroda tevékenységének koordinálása, tagszervezés, tagmegtartás, ügyintézés. Elvárások: felsőfokú egyetemi, főiskolai végzettség (közgazdasági, kereskedelmi, műszaki irányú) végzettség, egy idegen nyelv ismerete. Anyagmozgató (66711) Elvárások: elektromos gyalogkíséretű targoncavezetői jogosítvány, könnyügépkezelői szakmunkás bizonyítvány. Kereskedelmi képviselő (66757) Előny: növényvédelmi szakmérnöki képesítés. További információ és megyei állásajánlatok a www.bacsjob.hu weboldalon. ADÁSVÉTEL AKÁC és vegyes tűzifa. 06-20/610-4941, 06- 30/753-7774.----------------------------------------------------------------------------------------------*1049137* AK ÁC tűzifa 8000 Ft/m!-től. 20/2484-159.-------------------------------------------------------------------------------»1048918* AKÁC tűzifa 8500 Ft szállítva. 30/494-7031-------------------------------------------------------------------------------*1048156* AK ÁC tűzifa 8500 Ft-tól. 06-20/611-7309.---------------------------------------------------------*1048927* FI GYELEM! Vastag akác és keményfa 10 000 Ft/m3-től kiszállítva. 30/318-9897.-------------------------------------------------------------------------------»1048155* NORMÁL vastag tölgyfa 8900'Ft, 20/3344­280 •1049136* SZÁRAZ tölgy és bükk tűzifa helybeszállítva el­adó Nyárlőrincen. 30/9-859-679.-------------------------------------------------------------------------------»1047726* TŰ ZIFA 8800 Ft/m-től szállítva 20/493-1916---------------------------------------------------------——»1048917* ÁLLAT 8 ELŐNEVELT gyögycsibe eladó. 76/493- 156.--------------------------------------------»1048846* 8 KAUKÁZUSI kölyökkutyák eladók. 30/2894-782----------------------------------------------------------------;-------------»1048980* NA GY fehér X Pietrain kansüldö eladó. 70/504-3322.--------------------------------------------------------------------------—»1048981* VÁLASZTÁSI malacok eladók. 20/801-2695.-------------------------------------------------------------------------------*1049075* 81 DB üsző és 1 db bikaborjú eladó. 30/402-8015.-------------------------------------------------------------------------------*1049059* 18 DB fiatal birka eladó vagy cserélhető. Fele hasas. T.: 20/9415-845--------------------------------------------------------------------------—*1048990* 8 3 DB német törpe-pincser eladó, 1 kan és 2 szuka (az egyik vemhes), 20/484-48-57.------------------------------------------------------------------------------»1049088* 8 É VES sötétpej kanca hátas, kocsis. Birkát beszámítok. Ar: 270 E Ft T.: 30/269-1287-----------------------------------------------*1048855* _______HANGSZER_______ ZI MMERMANN pianínó eladó. 30/252-1526.-----------------------------------------------------------------------------*1040571* OKT ATÁS ÁLLÁSNÉLKÜLI pedagógusoknak, egészség- ügyi dolgozóknak és volt közalkalmazottaknak INGYENES ECDL + angol középfokú nyelvtan- folyam indul Kecskeméten állami támogatás­sal. Előzetes nyelvtudás és számítástechnikai ismeret nem szükséges. Vidékieknek 90%-os útiköltség-térítés. Jelentkezés: 70/6090-250 Nysz.: 14-0002-06----------•--------------------------------------------------------------------*1026713* Nyel vtanfolyamok a KATEDRA Nyelviskolában Üdülési csekket elfogadunk. Korona Bt. Kecskemét, Katona J. tér 18. 76/415-074 www.katedra.hu Akkr sz.: 0296, reg. sz. 00368-2009 ŐSZI áreső az Arany Boróka Alapítvány Iskolá­ban! Vendéglátás-idegenforgalmi képzések, szaknyelvi nyelvvizsgák, 20/9641-548, www.juniperusaurum.hu (00871-2008. sz.)-------------------------------------------------------------------------------»1049007* ANGOLTANÍTÁS! 20/3132-780.------------------------------------------------------------------------------»1048797* CS AK DIPLOMÁSOKNAK! BGI-'-PSZI-'K másoddiplomás j képzések Kecskeméten MÉRNÖKÖKNEK: Mérnök - közgazdász MÁS DIPLOMÁVAL RENDELKEZŐKNEK: Vállalkozás-gazdálkodási menedzser, Adó, illeték, vám További információk a főiskola I kizárólagos parlnerénéi: § www.ininerva90.hu, | vagy hívjon bennünket: í 06-22/501-665, § 06-30/239-6676 f VÁLASSZA A MINŐSÉGET! TANULJON szakmát! OKJ-s képzéseink www.2007kapos.hu Kérje ingyenes tájékozta­tónkat!------------------------------------------------*1041878* SZOLGÁLTATÁS FRISSÍTŐ, lazító masszázs! 06-70/215-87-69-------------------------------------------------*1047520* KÉ MÉNY építése, javítása. 30/716-0292.-------------------------------------------------------------------------------*1048843* KŐMŰVESMUNKÁT vállalunk. 30/3949-857.----------------------- »1048078* TE TŐDOKI! Palatetők bontás nélküli felújítása, lapostető-szigetelés. 30/9562-134.--------------- »1049138* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Szerdahelyi Csaba Ügyvezető igazgató: dr. Tóth Miklós Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt., és a kiadó saját hálózata Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella' Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.145 FI: negyedévre: 6.435 Ft; félévre: 12.870 Ft; egy évre: 25.740 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleink­től készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. segjtheuw" Civiled te Garantáltan célba talál! A Petőfi Népe lapcsalád ingyenes információs hirdetési lapja További információ: 76/518-25 A Duna-Tisza köze hirdetési hetilapja

Next

/
Oldalképek
Tartalom